A német kormány nekimegy az álhíreknek és a gyűlöletbeszédnek

2017.04.06. 09:07

Német miniszterek benyújtottak egy törvénytervezetet, ami akár ötvenmillió euróra büntethetné azokat a közösségimédia-cégeket, amik nem tüntetik el elég gyorsan a gyűlöletbeszédet és az álhíreket. A törvényjavaslatban az áll, hogy az érintett cégek a bejelentés után 24 órát, de legfeljebb hét napot kapnának a jogsértő tartalmak törlésére. Azt az ötletet még a beterjesztés előtt elvetették, hogy már egyszeri szabálysértésért is büntetést lehessen kiszabni.

A Facebook aggódik az ötlet miatt. Mint mondták, ők elkötelezettek az illegális tartalmak eltávolításában, és hajlandók segíteni a probléma megoldásában. De ahogy a szakértők is rámutattak, ez a lépés arra kényszerítené a szolgáltatókat, hogy a bíróság helyett ők döntsék el, hogy Németországban mi számít jogsértőnek.

A német igazságügy-miniszter, Heiko Maas a BBC-nek azt mondta, hogy a gyűlöletbeszéd a békés egymás mellett élést és a nyílt, demokratikus társadalmat veszélyezteti. Mint mondta, a gyűlöletbeszédet kizárólag a törvény korlátozhatja. A Twitter csak a sértő tartalmak 1 százalékát távolítja el, a Facebook kevesebb mint 50-et, de Maas szerint a dolgo nem megoldhatatlan, mert a Youtube-nál 99 százalékos a törlési arány.

Egyesek szerint a németek azért reagálnak olyan érzékenyen a gyűlöletbeszédre, mert az országba nemrég sok menekült érkezett.

A törvénytervezetet először márciusban mutatták be. Azóta a gyermekbántalmazás is a gyorsan eltávolítandó tartalmak közé került. A szabályozó testületnek viszont óvatosan kell eljárnia, ha el akarják kerülni a szólásszabadság korlátozásának vádját.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM