Esik a Snapchat részvényárfolyama

2017.04.06. 09:07

Szerdán 4,29 százalékkal, 21,19 dollárra csökkent a Snapchat részvényárfolyama. A mélypontot március 17-én érték el, de 14 százalékos visszaesést könyvelhettek el, miután elérték a csúcstartó 28,84 dolláros árfolyamot.

Kedden a Snap volt munkatársa felszólította a bíróságot, hogy vegye figyelembe azokat az állításokat, amelyek alapján januárban pert indított a Snapchat ellen. Anthony Pompalianót három héttel később kirúgták. Pompaliano szerint a Snapchat hazudott a befektetőknek, és az általa korábban leadott dokumentumok erre előre figyelmeztettek.

Alex Heath, a Business Insider munkatársa ezt írta az esetről

„A Snap túlbecsült piaci értéke egy kártyavár, amit szisztematikusan építettek föl a Snap összehangolt erőfeszítése révén. A vezetők személyesen jutalmazták meg magukat több milliárd dollárral, azáltal, hogy rosszindulatúan manipulálták a cég üzleti mutatóit, elhallgatva azokat, amik negatív fényben tüntették volna föl őket, és néha szándékosan félrevezették a szakmai befektetőket, alkalmazottakat, hirdetőket - és most a lakossági befektetőket is.”

A Snapchatet a múlt héten több Wall Street-i elemző is vásárlásra érdemesnek minősítette, ami megdobta a részvényárfolyamot. Ugyanakkor a lelkesedés hamar letört, amikor a Facebook bejelentette, hogy – jó szokásukhoz híven – olyan új lehetőségeken dolgoznak, amik versenyképessé tehetik őket a Snapchattel szemben.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM