Lukács
7 °C
22 °C

Hiába tombolnak az álhírek, a németek nem dőlnek be nekik

GettyImages-851386278
2017.09.23. 14:25
Szeptember 24-én tartják a németországi szövetségi választásokat. Az amerikai álhírtenger és kamuprofilözön után a németek is tartanak az orosz és szélsőjobbos propagandától. Egy oxfordi kutatócsoport – soraiban egy magyar kutatóval – felmérte, mi a helyzet a német közösségi médiában, mennyire súlyos a dezinformációs helyzet közvetlenül a választások előtt. Egyáltalán: mik azok a propagandabotok és a mi a gond velük?

Vasárnap szövetségi parlamenti választásokat tartanak Németországban, a legfrissebb felmérések szerint Angela Merkel kancellár pártja, a CDU az áprilisi mélypont után visszavette az egyértelmű vezetést, és mára behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert.

Az utóbbi hónapokban Merkel és más vezető politikusok mégis többször figyelmeztettek arra, hogy a választásokra veszélyt jelenthetnek az internetet ellepő álhírek, a félrevezető információkat terjesztő hamis felhasználói profilok – és általában az orosz dezinformációs kampányok.

Ezeket a félelmeket elsősorban a tavaly őszi amerikai elnökválasztás viharos utóélete táplálta: gyakori, bár némileg leegyszerűsítő vélemény, hogy az álhírek korábban sose látott mértékű terjedése volt Donald Trump hatalomra kerülésének kulcsa. Az álhírek problémájáról mi is sokszor írtunk, de itthon kevesebb figyelmet kapott a jelenség másik fele, a főleg a Twittert ellepő botok, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az álhírek terjesztéséhez.

Kár lenne a Facebook nyakába varrni Trump győzelmét

Az álhírek tényleg súlyos problémát jelentenek, de közel sem csak ezen múlt a brexit 2.0. Trump a neten is verte Clintont, a média meg csúnyán benézte a helyzetet. A Facebooknak ettől még van mivel elszámolnia. Tovább

A botok olyan kamuprofilok, amelyeket valamilyen szoftverrel automatizálnak egyszerűbb feladatokra, például bejegyzések továbbosztására vagy hashtagek felfuttatására. Lehetnek teljesen automaták vagy olyanok is, amelyeket olykor kézi vezérlésre kapcsolnak (utóbbiakat szokás kiborgnak is hívni). Az erejük a nagy számukban rejlik, akkor tudnak célt érni, ha tömegesen osztanak meg valamilyen tartalmat, ezzel képesek mesterségesen felerősíteni egyes politikai üzeneteket, vagy éppen elnyomni az ellenvéleményeket. A Twitter algoritmusainak működését kihasználva emelnek fel vagy térítenek el egy-egy témát.

Az Atlantic Council nevű amerikai think tank digitális nyomrögzítő kutatócsoportja, a Twitter-botok működését gyakran vizsgáló DFRLab az ilyen botokat a bárányokhoz hasonlítja, amelyek ész nélkül szaladnak arra, amerre hajtják őket a nyájjal, és közben hangosan bégetnek. “Ironikus módon a bothálózatok akkor tudják leghatékonyabban terjeszteni az üzeneteiket, amikor igazi emberek vagy a média idézik őket” – mondta Ben Nimmo, a DFRLab vezetője.

Ezek a sok-sok automatizált profilból álló botnetek pedig újra is hasznosíthatók, így gyakran a globális internet legkülönbözőbb pontjain bukkannak fel újra.

Találkoztunk olyan profillal, amelyik egyszer még Trump-párti üzeneteket osztott, aztán később már egy európai választásnál tűnt fel újra

– mesélte az Indexnek Kollányi Bence, aki az Oxfordi Egyetemen működő Computational Propaganda Project kutatójaként a botok működésével, illetve általában az online propaganda terjedésével és módszereivel foglalkozik: próbálják megérteni, hogy az emberek milyen tartalmakat és hogyan osztanak meg.

Na de miért követne be bárki egy arctalan botot?

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan lesznek egy igénytelen, profilkép és névjegy nélküli botnak követői, akik aztán látják, ha megoszt valamit. Egyrészt erre nem is feltétlenül van szükség, mert gyakran csak az a botok szerepe, hogy minél több bejegyzést termeljenek egy hashtag alá, hogy az adott sztorit bejuttassák a kiemelt témák toplistájára, ahol már bárki találkozhat vele véletlenül is. Másrészt a Twitteren az a gyakorlat, hogy ha valaki bekövet, az emberek általában ismeretlenül is visszakövetik, mert a követők száma fontos mutató, és ezt a kölcsönös jelölgetéssel lehet leggyorsabban növelni.

“A botok sok esetben úgy építenek követői hálózatokat, hogy minden nap bekövetnek bizonyos kisebb számú embert (hogy ne legyen feltűnő), aztán várnak mondjuk egy hetet, és aki nem követte vissza őket, attól visszavonják a követést. Így szépen lassan, viszonylag organikus módon tudnak hálózatokat építeni. Az más kérdés, hogy ezek mennyire értékesek hosszú távon, és mondjuk egy mexikói tinédzsert mennyire érdekel, ha egy általa visszakövetett profil az olasz választásokról kezd el posztolni. De lehet célzottabban is építkezni, például egy bizonyos hashtag alatt tweetelők között próbálkozni. És van olyan is, hogy egy profil folyamatosan kiskutyaképeket meg vicces videókat posztol, és egyszer csak bedob egy Trump-kampányüzenetet. Sőt ez fordítottan is működik: a profilok ráülnek egy-egy népszerű politikai hashtagre, aztán egyszer csak megpróbálnak valamit eladni” – magyarázta Kollányi, aki eredendően szociológus, de a projektben az adatgyűjtésért és -feldolgozásért felel.

Az oxfordi kutatócsoport a vasárnapi választásokra is készült, a héten álltak elő az álhírek és botok helyzetét vizsgáló németországi kutatásuk eredményeivel.

A német alternatíva

Az elemzésükben [pdf] a választások előtti hetek twitteres aktivitását, illetve ebben a botok és az álhírek szerepét vizsgálták a kutatók. (A Twitter kedvelt terepe az ilyen kutatásoknak, mert a cég bizonyos korlátozások mellett valós időben hozzáférést enged a forgalma egy részéhez.) Szeptember 1. és 10. között közel 150 ezer felhasználótól bő 984 ezer tweetet gyűjtöttek össze a releváns hashtagek alól. Ezekben bő 11 ezer politikai témájú url-t osztottak meg a felhasználók külső oldalakra.

A kutatás fő megállapításai:

  • A szerény támogatottságához képest a forgalom meglepően nagy része szólt az Alternative für Deutschland (AfD) nevű szélsőjobboldali-populista pártról.
  • Ennek megfelelően a legtöbb bot az AfD szolgálatában állt, de összességében kicsi volt a politikai botok szerepe, csak a választásokhoz kapcsolódó teljes forgalom töredékéért voltak felelősek.
  • A német felhasználók 4,4:1 arányban osztottak meg valódi illetve álhírforrásokat, vagyis sokkal több legitim tartalmat fogyasztottak, mint amennyi szemetet.

A twitteres közbeszédet az AfD dominálta: az összes elemzett forgalom 30,1 százaléka a szélsőjobbos pártról vagy a jelöltjeiről szólt. (A kutatás nem különböztette meg az AfD mellett és ellene szóló tweeteket.) Ez még a semleges politikai tartalmaknál is valamivel több, a nagy pártokat pedig jócskán lehagyta az AfD.

Ez az arány messze a valós súlyuk fölötti: a menekültválság nyomán megerősödő bevándorlásellenes párt 10 százalék körüli eredményre számít, amivel először juthat be a Bundestagba. Bár a februári németországi elnökválasztás előtt a későbbi győztes Frank-Walter Steinmeierrel kapcsolatos hashtagek domináltak, az AfD-s jelölt, Albrecht Glaser már akkor is aránytalanul nagy aktivitást generált a kutatók akkori vizsgálata alapján.

Ez a dominancia minden bizonnyal a párt erős közösségi médiás kampánystratégiájának is köszönhető. Úgy sikerült tematizálniuk a Twitter német szegletét, hogy ezen a platformon arányaiban még gyengébbek is: itt a 78 ezer követőjük bőven elmarad a 226 ezres CDU és a 327 ezres SPD mögött. Eközben Facebookon 367 ezren követik őket, míg a két nagy pártot összeadva is csak 328 ezren.

Az is kijelenthető az adatok alapján, hogy a németországi Twitter-aktivitásban elhanyagolható a botok szerepe, és csak kicsivel volt automatizáltabb a mostani kampány, mint a februári elnökválasztás előtti, vagyis nem árasztotta el azóta jelentősen több bot a közösségi oldalt és a politikai diskurzust. Akkor 5,7 százalék, most 7,4 százalék volt a botok részesedése az összes forgalomból – az oxfordiak korábbi eredményei alapján ugyanez a szám Franciaországban például 7,2-ről 16,4 százalékra ugrott az első forduló előttről a két forduló közötti időszakra. (A kutatók napi 50 bejegyzéstől fölfelé tekintettek automatizáltnak egy fiókot.)

Mint írtam, a német felhasználók 4,4:1 arányban osztottak meg legitim illetve álhíreket. Ez azt jelenti, hogy a korábbi eredményekkel összehasonlítva a németekre jóval egészségesebb hírfogyasztási szokások jellemzők, mint az Egyesült Államokban. Ott Michigan államot vizsgálták, ahol ugyanez az arány 1:1 volt, vagyis az emberek nagyságrendileg ugyanannyiszor osztottak meg valódi hírt, mint kamut. A német eredmény hasonló az Egyesült Királyságban mértekhez (4,2:1 és 4,7:1), viszont alacsonyabb, mint Franciaországban (11,2:1 és 6,5:1).

Ezeken az arányokon túl abból is látszik a politikai közbeszéd minőségbeli különbsége az óceán két partján, hogy míg a németek a vizsgálat szempontjából releváns linkek 51 százalékát (februárban 55,3 százalékát) osztották meg legitim hírforrásból, addig Michiganben az amerikaiak csak 33,5 százalékát. (Azért nem 100 százalékra jön ki a hírek és álhírek összege, mert más forrásokból is osztottak meg kapcsolódó tartalmat a felhasználók, például pártoktól vagy jelöltektől.)

A botok németországi szerepét a DFRLab is vizsgálta, és bár azonosítottak olyan eseteket, amikor segítették automatizált fiókok a szélsőjobbos üzenetek terjedését, ők is arra jutottak, hogy ez a hatás összességében nem számottevő. A mintázatuk viszont jellemző: elsősorban kereskedelmi célokra használt, orosz kötődésű (de nem nem tudni, ki által irányított) bothálózat fordult rá politikai tartalmakra is, a legvalószínűbb, hogy ugyanúgy megrendelésből, ahogy korábban egy-egy terméket is megrendelésre népszerűsített.

A németek tehát szerencsés helyzetben vannak,

mert amíg náluk nem sok vizet zavarnak a botok, az Egyesült Államokban mostanában is épp attól hangos a média, hogy orosz kötődésű bothálózatok szemetelik tele félrevezető tartalmakkal a közösségi médiát, és a probléma a világ számos más országában is komoly fejtörést okoz.

Botcsinálta botrányok

Az oxfordi kutatócsoport még júniusban közzétett egy több országot vizsgáló felmérést [pdf] is. Ebben kilenc országban (USA, Kanada, Oroszország, Ukrajna, Németország, Kína, Tajvan, Brazília, Lengyelország) vizsgálták a közösségi médiában folyó politikai diskurzust, és minden egyes általuk vizsgált választási, nemzetbiztonsági, politikai téma körül kialakult beszélgetésben találtak manipulációt.

Ukrajnában volt a legdurvább a helyzet, ott a médiában ültették el a propagandaüzenetet, ezt erősítették fel aztán a botok, és ha a közösségi oldalakon elég figyelmet kapott, a fősodorbeli média is átvette. Így került be például a mainstreambe a maláj utasszállító lelövésének oroszbarát narratívája. A felmérés szerint magában Oroszországban se sokkal jobb a helyzet, ott a politikára koncentráló Twitter-fiókok 45 százaléka ontja automatizáltan a kormánypropagandát. Bár nehéz közvetlenül mérni a hatását, az oxfordi kutatók szerint

a gépesített propaganda ma az egyik legerősebb eszköz a demokrácia ellen.

Közben az Egyesült Államokban továbbra is csúcsra jár az orosz választási befolyás visszamenőleges kitapogatása.

A FireEye nevű biztonsági cég vizsgálata szerint több száz vagy ezer kamu Facebook- és Twitter-profilt hozhattak létre oroszok Clinton-ellenes üzenetek terjesztésére. Ezek a profilok meglehetősen botszerűen működtek: ugyanazt az üzenetet posztolták pár másodperces különbséggel, méghozzá a kamuneveik ábécérendjében követve egymást. A fiókok egy része korábban termékeket reklámozott, ezek feltehetően a feketepiacról származnak. Más fiókokat pedig valódi emberektől nyúltak le, akik maguk is meglepődtek, mikor kiderült, hogy a rég elfelejtett profiljuk átnevezve pörgeti a propagandát.

A tucatüzeneteket ontó automata fiókokkal a mennyiségre mennek az irányítóik. A kamuprofilok kifinomultabb változatait legitim felhasználóként próbálják beállítani. Ilyenek voltak azok a profilok, amelyek a DCLeaks néven ismert amerikai szivárogtatásra irányították rá a figyelmet. A New York Times utánament néhány ilyen kamuamerikainak, és kitalált nevekre, hamisított életrajzokra, máshonnan kölcsönvett profilképekre bukkant. A lap által talált és bejelentett fiókokat a Facebook törölte is.

A botok a választások óta se kevésbé aktívak Amerikában:

  • Hozzájárultak a Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, H.R. McMaster kirúgását követelő hangok felerősödéséhez a #FireMcMaster hashtag felpörgetésével.
  • A charlottesville-i események után a Trump határozott kiállását sürgető John McCain szenátort támadták be Twitteren.
  • Több tízezres számú megosztással megpróbálták megbénítani a DFRLab kutatóinak profilját. (“Ez a túlterheléses támadás közösségi médiás változata” – írták aztán a kutatók.)
  • Egy botokról író újságírót is hasonló módon pécéztek ki.

Franciaországban is voltak az amerikaihoz hasonló próbálkozások a tavaszi elnökválasztás idején. Ott a MacronLeaks néven futó emailszivárogtatásból próbáltak botrányt gerjeszteni a szélsőjobbos jelölt Marine Le Pen javára, de hiába sikerült botokkal felpörgetni a téma láthatóságát, az akció végül érdektelenségbe (sőt ellenállásba) fulladt.

Macedóniából jöttem, mesterségem címere: álhírgyártó

Milliókat kerestek a Trump-szavazókon a macedón kamaszok, akik hoaxokra specializálódtak a Facebookon. Tovább

Ez az eset mutatja, hogy leginkább akkor tudja a közvéleményt befolyásolni, a közbeszédet irányítani egy ilyen akció, ha a felturbózni szándékozott téma iránt már amúgy is mutatkozik nyitottság. Enélkül annyit ér az egész, mint botnak egy pofon.

Emlékeztet ez a helyzet a hírhedt macedón álhírgyár esetéhez: a Hillary Clintonról hirdetési bevétel reményében képtelenségeket terjesztő helyi tinédzserek azt mesélték a Buzzfeednek, hogy próbálkoztak ők a baloldali szavazóknak szánt cikkekkel is, de azokkal nem futott úgy a biznisz, mert egyszerűen arra nem volt elég kereslet.

Álhírtelenítés német módra

Valami ilyesmi állhat a mögött is, hogy a németek baja kevésbé gyűlik meg a dezinformációval. Nem arról van szó, hogy ott az emberek ne lennének fogékonyak az álhírekre, de a közbeszédnek szervesebb része lehet ez a fenyegetés, és talán nagyobb a konszenzus arról, hogy valós problémáról van szó.

Tavaly ősszel maga Merkel is figyelmeztetett egy parlamenti beszédében a politikai robotok és az álhírek veszélyére, még egy adattudóst is magával vitt az ülésre, hogy magyarázza el a képviselőknek, miről is van szó. A pártok meg is ígérték, hogy nem fognak botokat használni. A német belső elhárítás vezetője is többször óva intett az orosz befolyásolási kísérletektől.

Ezek a félelmek is hozzájárultak annak a más nyugati országokhoz képest páratlanul szigorú törvénynek az elfogadásához, amely alapján a közösségi oldalak akár 50 millió eurós gigabírságot is kaphatnak, ha nem távolítanak el egy-egy bejelentett álhírt (és gyűlöletbeszédet). Az érintett cégek a bejelentés után 24 órát, de legfeljebb hét napot kapnak a jogsértő tartalmak törlésére. Ezzel is összefügg, hogy a Facebook idén májusban közel megduplázta a tartalomellenőrző állományát. (Az más kérdés, hogy mennyire betartható egy ilyen szabályozás, és hogy nem üt-e vissza a már amúgy is nagy hatalmat összpontosító techcégek kvázicenzúrára kényszerítése, de Németország hagyományosan szigorúbb az ilyen témákban, mint mondjuk a szólásszabadság védelmére szinte mindenek felett összpontosító Egyesült Államok.)

Veszélyesen nagyra nőttek a Szilícium-völgy liberális urai

Az állam helyett már a nagy techcégek az igazi cenzorok, ők döntik el, mi az álhír, és kiket kell a netről kitiltani. Kontroll nélküli monopóliumok és lobbi egy nagyon liberális közegtől – de nem csak a jobboldalnak kellene emiatt aggódnia. Tovább

Az EU vs Disinfo, az orosz dezinformációs műveletek ellensúlyozására létrehozott európai uniós oldal is felidézte, hogy Németországot is elérték a – főleg Merkel- és migránsellenes – álhírek, de a német fősodorbeli média kiterjedten foglalkozott a jelenséggel, a kormány pedig több intézkedést is hozott a kordában tartására, így összességében a közvélemény sehol máshol nem tapasztalt tudatossággal viszonyul az esetleges dezinformációs próbálkozásokhoz.

Bottal üthetjük

Érdemes azért megjegyezni, hogy a bothálózatok befolyásának megítélésében több nehezítő körülmény is közre játszik.

  • Természetesen nem minden bot ártalmas, olyan legitim célokra is lehet automatizálást használni, mint egy márka közösségi aktivitásának ütemezése vagy éppen közérdekű adatok automatikus közzététele. És vannak olyan szürke zónák, ahol nehéz különbséget tenni. (Elég csak arra gondolni, hogy propagandacélokra bevetett botneteknél gyakori, hogy ha éppen nem az AfD-t támogatják, akkor valamilyen terméket akarnak a netezőkre sózni.)
  • Nem egyértelmű annak az azonosítása sem, hogy egy fiók tényleg botot rejt-e. Meg lehet nézni egyesével magukat a profilokat, de így csak kevés fiókot lehet vizsgálni. Ha valamilyen mérhető kritérium alapján próbálják a kutatók szétszálazni az embereket az algoritmusoktól, akkor megeshet, hogy például egy hiperaktív felhasználót botnak néznek, egy komplexebb működésű, óvatosabb botot pedig nem vesznek észre.
  • Még ha nagyjából pontosan látjuk is a botok tevékenységét, akkor is nehéz ebből ok-okozati következtetéseket levonni. Vagyis azt megállapítani, hogy mondjuk hányan szavaztak máshogy vagy maradtak otthon a választás napján amiatt, mert sok propagandával találkoztak. Simon Hegelich, a Müncheni Műszaki Egyetem politikatudósa szerint például az nem valószínű, hogy a botok szavazatokat változtatnának meg, de az lehet, hogy a szavazási hajlandóságra tényleg hatással vannak. Egy januári amerikai kutatás pedig arra jutott, hogy az álhírek miatti félelmek erősen túlzóak, az egész jelenség valójában kevésbé jelentős hatású, sőt a közösségi média szerepe se olyan domináns még, mint hisszük. 
  • Az is túlzó lehet, hogy lassan minden valamire való botnetre rögtön az orosz állami befolyásolási gépezet részeként tekintünk. Valójában általában csak annyi állítható, hogy a motivációik alapján oroszpárti vagy ilyen megrendelésre dolgozó botnetekről van szó, az eredetüket nem nagyon lehet pontosan beazonosítani – pláne, hogy 100 dollárból már bárkinek lehet saját botnetje. Tanulságos a Buzzfeed áprilisi portréja is MicroChipről, a legaktívabb twitteres Trump-szimpatizánsról, aki a hozzá hasonló felhasználókból hiperaktív megosztóhálózatot épített fel, és hiába dobja ki a Twitter az ajtón, egy másik felhasználónévvel rögtön visszamászik az ablakon. Ha valaki elég elhivatott, tud bánni a számítógéppel, és nem sajnálja az elképesztően sok időt és energiát, maga is kiterjedt és befolyásos hálózatot tud üzemeltetni botok és oroszok segítsége nélkül is.

A Twitter egyébként azt állítja, keményen fellépnek a manipulatív célra használt botok ellen, csak a részleteket nem akarják elárulni, mert azzal éppen ezeknek a botoknak az üzemeltetőit segítenék. Ehhez képest egyes becslések szerint a platform összes aktív havi felhasználójának 9-15 százaléka, vagyis akár 48 millió profil bot lehet.

A cégeket gyakran éri olyan kritika, hogy nem érdekük beismerni a probléma súlyát, mert ezzel egyúttal azt is elismernék, hogy a felhasználói bázisuk jelentős része nem os létezik. Ez a csapdahelyzet azonban nem csak az ő hibájuk: volt már rá példa, hogy a Twitter közölte, hogy a profilok 10 százaléka bot, erre a piac keményen meg is büntette a részvényárfolyam bezuhanásával. Így persze, hogy nem fogja azt mondani a cég, hogy bocs, tényleg veszélyeztetjük a demokráciát, de üljünk le, és beszéljük meg, mit lehet ezzel kezdeni.