Árpád
3 °C
12 °C

Csak zene, más semmi

image uploaded from ios (4)
2017.12.02. 22:30
A Sony a high tech irányából próbálja előzni a high endet, és közben szembe megy mindennel, amit a hangreprodukció szakértői javasolnak. Aztán a végén igaza lesz, mi meg ott maradunk egy zenével töltött buborékban.

Nem fogadtam volna rá, hogy könnyen összebarátkozunk a WI–1000X-szel, és erről elsősorban a kialakítása tehet. Hordjak egy lópatkót a nyakamban, amiről kábelek és membránok lógnak, és vakarózzak, ha hangerőt állítanék? Hát ennek meg mi értelme ? – buzogtak föl az előítéleteim.

Nem tehetek róla. A gyomrom és a szemem egyaránt vérben forog, ha olyan szörnyű hibrideket látok, mint a fülbe dugható fitneszcsuklópánt, aminek a létezését semmilyen élethelyzet és emberi evolúciós lépcsőfok nem indokolja. Ha ilyen a viselhető technológia, akkor köszönöm, én maradok a hordozhatónál; ne csináljunk már ékszert az orsós magnóból, ha úgysem lehet.

Nem kényelmes, észrevétlen

A hangminőség miatt mostanáig kitartottam a vezetékes fülhallgató mellett. Igaz, kicsit macerás volt, hogy olyan rafináltan kell eltüntetni a ruha alatt a kábeleket, mint egy bemikrofonozott besúgónak, de a hangminőség érdekében megszoktam. Az évek során kialakult a reggeli bedrótozós rutin (ez az én nyakkendőkötésem), de így is elvitt napi fél percet az életemből.

Ehhez képest a WI–1000X-et a nyakamba akasztottam, és meg is voltam. Ezt a részt könnyen megszerettem, ahogy a könnyedségét is. Az akkumulátoros, vezeték nélküli fejhallgatók általában invazívabbak: nehezebbek, bumfordiak, és nem is szólnak olyan jól. A WI–1000X-t viszont még kényelmesnek se lehet nevezni, annyira diszkrét. Két nap alatt hozzá lehet szokni a gallér belső felén meghúzódó gombok kezeléséhez. Jobb gallér: a zajszűrő és az Ambient Sound ki- és bekapcsolása (egy gombon). Bal gallér: lejátszás-megállítás-léptetés-hívásfogadás (egy gombon), hangerőszabályzás (két gomb), illetve a bekapcsolás. A kidudorodó kis pöckök viszonylag távol vannak egymástól, és a méretük is kitapintható, szóval nem fogunk mellényúlni. És éppúgy lehet inghez viselni, mint garbóhoz vagy pulóverhez, csak a sálakhoz kell egy kicsit optimalizálni.

Ha már sál: a WI-1000X  még mindig nem olyan szexi, mint mondjuk egy Chameleon Scarf, de nem is olyan otromba, mint Horn Gyula nyakmerevítője. Inkább technológia, mint viselhető, de így is kellemesen észrevétlen. Van egy kis önsúlya, de nyakban hordva alig észrevehető. Ennél csak az lenne finomabb megoldás, ha kizárólag fülbedugós része lenne (van olyanja is a Sonynak, az árban és paraméterekben hasonló WF–1000X), de a gallérral legalább nem fenyeget a kipottyanás veszélye. Az anyagválasztással nincs baj: a műanyagok és a műbőr jól bírják az izzadtságot (és állítólag a sminket is, de azt nem próbáltam).

Repülésre termett

A csomagolás szép, a doboz minősége első osztályú, akárcsak a fülhallgatóhoz mellékelt cserélhető gumiharangok. A készülékhez jár hozzá egy USB csatlakozó (amivel tölthetjük a fülhallgatót), és egy jack-USB kábel. Ennek kettős célja van:

  • Összeköthetjük a fülest azzal a fura, dupla jackes adapterrel.

Elsőre nem volt világos, hogy mire jó, de aztán leesett, hogy ez a repülőgépek fedélzeti entertainment rendszerével kompatibilis; ilyen kimenete van a repülőkön osztogatott, pocsék minőségű fejhallgatóknak. Egyébként is sok minden utal rá, hogy a WI– 1000X a frequent flyerek kedvence lehet; a kialakítás, a zajcsökkentő elektronika, a mellékelt kábelek és adapterek,  a hivatalos oldal promóanyagai . Sőt, a mobilos Headphones alkalmazással még az atmoszféranyomást is konfigurálhatjuk, ami repülőutakon igen hasznos lehet.

  • Vezetékes fülhallgatót csinálhatunk a vezeték nélküliből.

Ha nem a füles saját D/A konverterét akarjuk használni, hanem a telefonét, azt csak így tehetjük meg. A Sony Xperia XZ1-en például aktiválható a DSEE HX, ami a gyengébb minőségű digitális fájlok hangminőségét javítja. (Ha valakit érdekel, hogy hogyan, Macumoto Kenicsi, a Sony hangmérnöke ebben az ismertetőben részletesen kifejti.)

Papíron kijön

Mindig gyanakvással figyelem, ha valaki azzal akar javítani a hangminőségen, hogy valamit a hang útjába tesz. A high end audio a minél alacsonyabb torzítású reprodukcióról szól, és minél kevesebb alkatrész kerül a hang útjába, annál több marad meg az eredeti forrásanyagból.

A hordozható, digitális, vezetékmentes és zajcsökkentett lejátszás ennek a totális ellentéte. 

  • A hordozhatósághoz ki kell mozdulnunk: így megnő az alapzaj, ami kapásból megszűri a zene egy bizonyos frekvenciatartományát. Mondjuk a hegedűvonások mikrodinamikáját, a dalszövegek második sorát, vagy bármit, amit a környezeti hatások diktálnak.
  • A digitális fájlok eleve nem lehetnek olyan magas felbontásúak, mint a tisztán analóg jelek; legfeljebb a legmagasabb bitrátájú, 24 bit / 192 khz-es hangfelvételek haladhatják meg a cd, és közelíthetik meg a stúdiófelvétel minőségét.
  • A vezetékmentes adatátvitel viszont önmagában szűk keresztmetszet. A Sony az LDAC esetében a 990 kbps-os adatátviteli sebességet adta meg – vagyis másodpercenként legfeljebb ennyi lehet a továbbított zenei információ.
  • A zajszűrés terén csak kevés cég ért el kiugró eredményt. A Dolby A zajcsökkentő 1965-ös bevezetése óta ökölszabály, hogy jobb háttérzajos felvételeket hallgatni, mint olyat, ahol nincs szalagzaj, de a zajcsökkentés magával viszi a zene nagy részét is. A külső zajokat megszűrő technológiákkal is hasonló a helyzet: nemcsak a zajt szűrik, hanem a zenét is.

A WI–1000X viszont az egyik hátrányt a másik ellen fordítaná: a zajszűréssel váltaná ki a hordozhatóságból fakadó információveszteséget, a vezetékes üzemmód meg biztosíthatná azt az adatátviteli sebességet, ami a nagy felbontású fájlok lejátszásához kell. És ami a lejátszási lánc legszűkebb keresztmetszetén fennmarad, még az is bőven élvezhető.

Oké, ez így papíron kijön – na de a való életben? Mindegy, egy ilyen rafinált megoldást akkor is meghallgattam volna, ha bevérzik tőle a dobhártyám.

Csak a zene és én

A Headphones mobilalkalmazás figyelmeztetett rá, hogy a wifiről streamelt nagy méretű fájlok és a vezeték nélküli bluetooth-kapcsolat összeakadhatnak, mert ugyanazt a frekvenciát használják. Az elmélyült zenehallgatást így némi bosszús töltögetés előzte meg, mert az irodai wifi, a Sony ZX1 telefon, a WI–1000X füles és a Tidal szépen egymásnak feszültek, és nem működött a streamelés, amíg vagy a wifit, vagy a fülhallgatót ki nem lőttem. Alkalmi probléma is lehetett, mert nem mindig jelentkezett, és a telefon a már letöltött, nagy felbontású zenéket még vezeték nélküli kapcsolaton is azonnal továbbküldte a fülesnek.

Aztán végre megszólal a zene, és az jó, nagyon jó.

Nem erőszakos, nem hangsúlyoz túl: minden szólamot stabilan kézben tart. Polifónikus, talán ez a legjobb szó rá; nem dinamikacsúcsokat villogtat, hanem az összhangzatra megy rá. Ahol kell, mellbe vág a szimfonikus zenekar üstdobja, vagy letaglóz a lakossági EDM oooomph-basszusa; demózni is lehet vele, bírja a strapát. De az olyan művészi finomságok is jól kijönnek rajta, mint Glenn Gould zongorázásának karaktere az 1955-ös Goldberg-variációkon, vagy a hegedűk hosszú, kitartott remegése. Aphex Twin Drukqs-án, az ezerszer hallott preparált zongorás számokban sosem hallott nyikordulások és mechanikus zajok teszik életszerűbbé a pedálkezelést. A Run The Jewels Legend Has It-je meg sosem volt ennyire szigorú, mint ezzel a fülhallgatóval.

A Headphones keretszoftverben beállíthatjuk a dinamikus zajcsökkentést; a szoftver így észlelni fogja, ha mozgásban vagyunk, és automatikusan a környezeti hatásokhoz igazítja a zajszűrés mértékét. Mivel a lekövetése nem elég érzékeny, inkább manuális szabályozást javasolnánk. Az Ambient Sound elsősorban sportolóknak vagy biciklistáknak hasznos, mert ez nem szűri, hanem ellenkezőleg, beengedi a hangokat: így kocogás közben jobb eséllyel vehetjük észre a közeledő járműveket. A Noise Cancelling viszont izolált buborékot teremt körülöttünk;

gombnyomásra elérhető a tökéletes introverzió.

Nincs zavaró külvilág. A forgalom zajai esőkopogássá szelídülnek, az esőkopogás finom légköri zavarrá. Ez a mesterséges tompítás önmagában zavaró, nyugtalanító élmény is lehet, de zenehallgatáshoz igazi áldás. Amit a zajcsökkentés megszűr a zenéből, az bőven vállalható ahhoz képest, hogy milyen csendességet ad mellé. Egy átszellemült, saját kis zenehallgató teret kapunk, ami tényleg leválik a külvilágról.

David Bowie mondta egyszer, hogy a zene egy idő után nem egy megvásárolható tárgy lesz, mint a lemezek, hanem olyan szolgáltatás, mint az áram vagy a folyóvíz. A streamerek megadták a tartalmi szabadságot, ami ehhez kell, a WI–1000X meg azt a high tech körítést, ami ezt az egészet észrevehetetlenül diszkrétté tette. Ez a fajta zenehallgatás arról szól, hogy akárhol járunk, akármit csinálunk, nincs útban se kábel, se zavaró torzítás, se beszűrődő zajok – csak mi és a zene.

A WI–1000X kellemes tulajdonsága, hogy nem uniformizál: tud különbséget tenni a felvételek minősége között. Nagyon el tud menni fölfelé: meghálálja, ha minőségi anyaggal etetik. A 320 kbps-es mp3-at is elnyammogja, de ha alátolnak egy 24 bites, 96 khz-es felvételt, valósággal meghempereghetünk a hanghullámokban. A hanglemezgyűjtésben az egyik legjobb dolog, hogy minden felvétel kicsit máshogy szól. A jó rendszerek kiadják a különbségeket; érezni, hogy egy felvétel az ötvenes vagy a kilencvenes években készült. A WI–1000X ezeket a különbségeket még digitális felvételen is érezteti – és persze megvan a maga saját hangja is. A Pixies No. 13 Baby-jében a lemezfelvételen Kim Deal basszusgitárja dominál, az a stabil alap, amihez a többiek igazodnak. A nagy felbontású, digitális verzióban inkább a sokszólamúság dominál, a négy zenész összjátéka. De ez nem jelenti azt, hogy az egyik felvétel jobb vagy rosszabb a másiknál. A demóanyagnak is ideális Pink Floyd-lemezek közül a 24/96-os Momentary Lapse of Reason simán pariban van a legjobb hanglemezekkel, a 24/192-es (elvileg leskálázva hallott) The Wall pedig még úgy is tudott meglepetéseket okozni, hogy azt hittem, minden hangját kívülről ismerem.

Szóval a WI–1000X szereti, sőt díjazza a minőségi anyagokat, de gyengébb felvételekkel is meg tud lepni. A 192 kbps-es mp3-akkal persze ez sem tesz csodát – és a DSEE HX sem –, de a Soundcloud streamjei például simán hallgathatók, a Tidal FLAC fájljai pedig egyenesen imádnivalók.

Zenével töltött safe space

Ennyi praktikumot és ennyi hangminőséget ritkán sikerül ilyen kis helyre bezsúfolni. Meg is kérik az árát minden alkalommal. A WI–1000X 115 ezer forintba kerül, ami nem sok, ha azt nézzük, milyen minőséget és szolgáltatásokat kapunk cserébe. Más kérdés, hogy ezt bemondásra kevesen hiszik el – ezt hallani kell, ha meg akarunk győződni az ellenkezőjéről.

További macera, hogy bár a készülék bluetooth headsetként is használható, akárkivel beszéltem telefonon, panaszkodott rá, hogy nagyon rosszul hall. Mivel gyűlölök telefonálni, ez nem zavart, de a célcsoport – a sokat repülő üzletemberek – rosszabbul élhetik meg ezt a hiányosságot. A hiba valószínűleg a nyakpánt kialakítása miatt léphet föl, mert a mikrofon így kicsit messze kerül a szánktól. Mozgatni viszont bajosan lehet, ahhoz túl merev. És ha már ergonómia: a mellékelt puha tok ránézésre nem túl strapabíró. Ennyi pénzért nem lett volna túlzás egy keményfedelest mellékelni a hozzá adott neszeszer helyett.

De ezek csak mondvacsinált kifogások, racionális rugózás az ár-érték arányon. A Sony valójában azt az élményt tette megfizethetővé, hogy egy gombnyomással felfújhatunk magunk körül egy zenével töltött safe space-t, ami a legnyomorultabb tömegközlekedési élményt is videoklippé változtatja. Azon meg vesszenek össze mások, hogy a zajszűrős felhallgatók közül melyik nyeri a technikai és árversenyt; az a fő, hogy a csúcstechnológia végre a hangminőség alá dolgozik.

Borítókép: Huszti István / Index.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft