Rohadj meg Zune!
2007.11.28. 11:24 - mcs
Már megint kezdi, egyszerűen nem hiszem el. Az első generációval ugye az volt, hogy órákba telt feltelepíteni a szoftvert, mert installálás közben váratlanul kilépett a program. A második generáció ennél sokkal többet tud: el sem indul, mert a Windows update-et update-elni kell. Nem vicc. Ott a kép. Látszik. Hogy rohadnál meg.

És ha túltesszük azon magunkat, hogy a frissítőt frissíteni kell, akkor is, hogy a büdös mocskos életben tud megtörténni olyan, hogy egy szaros zenelejátszó-szoftvert nem lehet csak úgy feltelepíteni? És ha már nem: hogyan lehetséges, hogy a linkre kattintva nem indul el automatikusan a település, hogyan lehetséges, hogy ezen az oldalon találjuk magunkat:

ahol a rohadt hibalistából kell kiválasztanunk a mienket. Dögölj meg Microsoft, de tényleg! Az update update-je után persze megoldódott a probléma, de aki szerint ez normális, az nem normális. Ráadásul csak részben oldódott meg, mert a telepítés ugyan elindult, de rögtön félbe is szakadt ezzel az üzenettel:

Világos, nem? 0x80070002-es hibakód. Mayday, mayday.
A probléma megoldhatatlan, de egy tök ugyanilyen gépen, ugyanilyen verziószámú mindennel gond nélkül lefutott a telepítés.
Discover something new, mi?
És ha túltesszük azon magunkat, hogy a frissítőt frissíteni kell, akkor is, hogy a büdös mocskos életben tud megtörténni olyan, hogy egy szaros zenelejátszó-szoftvert nem lehet csak úgy feltelepíteni? És ha már nem: hogyan lehetséges, hogy a linkre kattintva nem indul el automatikusan a település, hogyan lehetséges, hogy ezen az oldalon találjuk magunkat:
ahol a rohadt hibalistából kell kiválasztanunk a mienket. Dögölj meg Microsoft, de tényleg! Az update update-je után persze megoldódott a probléma, de aki szerint ez normális, az nem normális. Ráadásul csak részben oldódott meg, mert a telepítés ugyan elindult, de rögtön félbe is szakadt ezzel az üzenettel:
Világos, nem? 0x80070002-es hibakód. Mayday, mayday.
A probléma megoldhatatlan, de egy tök ugyanilyen gépen, ugyanilyen verziószámú mindennel gond nélkül lefutott a telepítés.
Discover something new, mi?

Kommentek
2007.11.28 11:50:12kujoon
elso leszek e?
igen!
2007.11.28 11:52:01kujoon
egyebkent meg aki nem tud letezni ilyen zune, meg hasonlo szarok nelkul, az nem sikeres ember... :-)
Persze attol meg a mikrofost bekaphattya, nem vitas...
2007.11.28 12:07:28macilaci
Szerintem mindenki tud létezni zune és társai nélkül, csak lehet, hogy kellemesebb a napi pár óra utazást a kedvenc zenéimmel tölteni (és nem az XY rádió tulajdonosainak kedvencével).
Egyébként meg a májkroszoft monnyon le! Az ipod megérdemelne egy rendes konkurenciát.
2007.11.28 12:08:55kujoon
macilaci: ez teljesen oke, de veszek egy szaros empeharom-lejatszot, es semmit se kell telepitgetni...erre ertettem
2007.11.28 12:09:53somask8
Ezért jó az öreg a háznál, azaz már a Win95-nél is érezhető volt az FDISK használatánál és még figyelmeztetett is, ha FAT32-re váltasz saját magával sem lesz kompatibilis.
Akkor azt DOS ablakban fekete háttérnél fehér betükkel kaptad.
Most ugyanezt GUI-n.
Hát nem jobb? 8)
2007.11.28 12:14:30Bukott Rockzenész
Személy szerint én egész jól elvagyok a saját iPod Classic-ommal, főleg, mióta empatikusan megfejtettem az iTunes sajátos lelkivilágát, sőt erre még rá is segítettem néhány hasznos kis ingyenes/szabad alkalmazással. Nem mondom azt, hogy nem tudok létezni nélküle, de azért k...a jó érzés egy tenyérnyi kütyüben tudni a kedvenc lemezeimet. Ezek szerint nem vagyok sikeres ember :) De akkor miből vettem szerinted az iPod-ot?
2007.11.28 12:15:57Joindulat SC
Pedig reméltem másodikra sikerül nekik... de nem.
Nekem van egy 1 generációs és elég sokat szívtam vele, de már megy (frankón)... Sp2-es magyar xp ,azon fut egy virtuális gép amin angol xp megy és oda telepítettem a szoftverét.De ahogy elnézem ez nem lesz ilyen egyszerü a 2. kiadásnál :D
mikroszoft powa
2007.11.28 12:16:31indaa
Nem angol windowsokon fordul elő az eset windows update-el a megoldás, hogy nem windows updaten keresztül teszed fel:
- töltsd le a zunesetuppkg-x86.exe -t zune.net oldalról
- tömörítsd ki a merevlemezre
- futtasd a \zunesetuppkg-x86\packages\Zune-x86.msi fájlt rendszergazdaként ( dupla klikk a windows explorerben a fájlon )
2007.11.28 12:29:35macilaci
kujoon: ilyen volt a creative muvo-m, csak bedug, és már megy is, mert sima flashdisk-ként felismeri minden.
De mégsem tudtam megszeredni, mert éppen ezért nem volt automatikus frissítés, meg nem volt ilyen-olyan-amolyan formátumú zenék átkonvertálása, csak totálkommanderes másolgatás.
És amit annak idején az ipod legnagyobb köcsögségének tartottam (itunes függés), most épp ezt a viszonylag jól összebarkácsolt kezelőprogit szeretem a legjobban. Az FM rádió meg csak néha hiányzik...
2007.11.28 12:42:54Bobby Newmark
De tényleg, miért olyan kurvajó egy ilyen sznob mp3lejátszó? Mivel tud többet a telefonomnál? Miért olyan rohadtul trendi? (Mert szerintem nagy és ronda)
És mi az ami annyira jó benne, hogy még azon az áron is kell egyeseknek, hogy:
1. szüttyögni kell a külön drájverekkel
2. ituneses szarokat kell hozzá töltögetni (amit máshol, más lejátszó nem játszik le), és
3. ráadásul fizetni kell az mp3-akért? (tud sima, mezei mp3-at lejátszani, vagy igényli az itunes fájlokat?)
Most leginkább az iPodról beszéltem, de ez a Zuma vagy mi is egy kaptafa. Ja, nem, az a golyós-békás. Zune.
2007.11.28 12:54:18kujoon
macilaci: hat nemtom, en inkaqbb a pecen konvertalgatok ide-oda, s csak a lejatszast bizom a kutyure, ahoz meg nem kell semmi extra tudas...de hat ez csak en vagyok
2007.11.28 12:55:28kujoon
-q +h
2007.11.28 13:00:52inti
Bobby Newmark:
1. iPod-hoz nem kell külön semmilyen driver
2. mi az, hogy "iTunes szarok"? Behúzod az mp3-at iTunesba, akkor benne van, mehet az iPodra, kihúzod a listából az asztalra, és azt csinálsz vele, amit akarsz
3. magyarországon nincs iTunes Music Store, szóval itthon senki nem fizet ilyesmiért (kivétel a külföldi hitelkártyával rendelkező, külföldi iTMS-re regisztrált szerencsések, akik 1 euróért megkapják a számot, amire vágynak, és nem kell megvenniük a boltban az egész szar albumot 5000ért, hogy aztán felmásolják a gépükre és rátegyék az iPod-ra)
Mégyeszer, igen, alapvetően sima mp3-akat játszik le az iPod is, és nicsen olyan dolog, hogy "iTunes fájl".
Az iPodról való visszamásoláshoz (nem iTunes segítségével) a rendszer kialakítása miatt valóban kellhet külön program, de nekem erre még sose volt szükségem.
2007.11.28 13:06:30Bukott Rockzenész
Bobby Newmark: kérdéseid azt sugallják, hogy nem vagy túlságosan otthon az iPod-iTunes problémakörben. De akkor miért vagdalkozol elhamarkodottan mindenféle fikázó jelzőkkel?
Természetesen lejátssza az iPod a "mezei" letöltött vagy grabbelt mp3-akat is, nekem csak olyan van rajta :) Egyébként az iPod birtoklását ma már nem tartom sznobizmusnak (pár éve még lehet, hogy annak tűnt), ha valaki 87 ezer forint körüli összegért felmutat nekem egy 160 gigás hordozható audio/video lejátszót 30 órás üzemidővel, megtapsolom. Nekem speciel tetszik, mert azt tudja, amire szükségem van, és megér ennyit, hogy egy vagon zenét és videót cipelhetek magammal bárhová.Zenefüggő vagyok, de szerintem vagyunk így ezzel egy páran.
Az elhamarkodott, félinformációk alapján való fikázás pedig indexes betegség. Hallgattál volna, bölcs maradtál volna...
2007.11.28 13:21:09andropov
itunes vs zune: mit is reklamoznak a vilag masik felen mostanaban? hogy kb 2500Ft-ert (15dollar == mindossze kb ket teljes album) havonta korlatlanul tolthetsz le zenet a Zune-hoz? Ez mar inkabb mint hogy egy albumbol ne legyen egy szam meg mert sajnaltam ra azt az 1 dolcsit.
2007.11.28 13:21:14Bobby Newmark
Ja, az igaz, hogy nem volt még ilyen a kezemben.
De:
DRM? Ahová letöltöd ott játssza le, máshol nem. Persze ezt is csak hallottam, de már _ nagyon sok_ helyről.
Nagy, és ronda? Na meg plusz egy kütyü a zsebben. Telefonra nem elég a zene, ami felfér?
Nem kell driver? Akkor ez a poszt mi?
Zene: Minek 160G? Nekem most jelenleg a ~6-7 éve gyújtögetett zenéim 45G-t foglalnak. És én is zenefüggő vagyok.
Video: Na attól aztán befordultam, amikor egy buli alkalmával azon vettem észre magunkat, hogy állunk körbe négyen-öten, és halálkussban figyeljük a párcentis képernyőt 20 perce. Hát, hatalmas minőség, tartalmas szórakozás... De valóban igényli a többtíz gigát.
2007.11.28 13:41:24Darázs Csaba
Bobby Newmark, nincs teljesen igazad. Sznob mp3 lejátszónak nevezni a simán hülyeséget ? Komolyan, ki az a nem-amerikai aki a mobilja mellett beepert, PDA-t, GPS-t vagy iPod-Zune-Mivot hordoz ? 2 Gb kártyával, 40 ezer forintért vett N80-as Nokiám mindezt tudja. A PC-kapcsolattal soha sem volt gondom, a teló szoftverét magam tudom frissiteni, legálisan.
Szintén legálisan töltött letöltött zenéim voltak mig az allofmp3.com meg nem lett szüntetve, olyan formátumban amit én akartam, egy album 99 cent és 4 dollár között volt, méretfüggően. Mióta megfizethető legális tartalomszolgáltatás nincs, marad az ingyenes választék.
2007.11.28 14:06:55Bukott Rockzenész
Az előttem szólóknak: nekem nem elég egy telefon pár gigás memóriája, és az évek során összegyűjtött zenéim bőven 100 GB fölött vannak (átlag 192-es, 256-os minőségben, vagy ennek megfelelő VBR-el). Különben sem szeretem az öszvér, mindentudó cuccokat. Munkámból és magánéleti okokból kifolyólag elég sokat vagyok úton, és közben nem Láger Rádiót és hasonló színvonalas adókat akarok hallgatni, hanem ad hoc alapon az Aerosmith-től a White Stripes-ig valamit, amihez éppen kedvem van. Az otthoni hi-fin is vidáman meg tudom hallgatni a zenéimet, anélkül, hogy a számítógéppel kellene összedugnom. Egy 2-3 órás vonat- vagy repülőút alatt elég jó unaloműző tud lenni az a pár még meg nem nézett sorozatepizód, még névjegykártya méretben is... Egyébként szoktam olvasni is (néha többet is, mint kellene), mielőtt valaki javasolná, hogy azt is lehet ilyenkor. Autózás közben ez mondjuk nehéz, ilyenkor hangoskönyvet hallgatok, mert az is gazdagon elfér az iPod-on. A felsorolt okok miatt nem tartom ésszerűtlennek egy nagy kapacitású PMP használatát. Ha 5 év múlva kijön egy flashmemóriás vagy valami hasonló csodakütyü, szerintem abba is beruházok, mert addigra rongyosra hallgatom a mostanit. Tény, hogy nem tökéletes, de mi és ki az?
2007.11.28 14:15:11Ahmet
Hát igen, az iTunes kitűnő, csak tudnám, hogy mi a péknek pakolt 6 giga zenét a C:-re? Meg hogy mit konvertálgat magának órákig? Meg hogy miért akad el a frissítés, amit nem is kértem? Az iPod is egy remek dolog. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudok zenét hallgatni rajta, amíg tölti az akkut? Ja, és miért nem tudom kihúzni az adatkábelt, ha be van dugva a fülhallgató? Meg miért jó az nekem, hogy nem könyvtár alapján kezeli a fájlokat, és csak iTunesszal működik?
2007.11.28 14:23:17Bobby Newmark
Na ezek azok a dolgok, amik után úgy gondolom, hogy sznobizmus ragaszkodni ehhez a szarhoz. Még ha 160 gigás is.
Tényleg, az igaz, hogy az első generációs ájpodon nem volt _hangerőszabályzó_?! (Ezt is nem egy helyről hallottam, de ha tényleg így van, akkor ez tényleg a világ legszarabb mp3lejátszója)
2007.11.28 15:05:36segabor
Bobby: te ezt el tudnád képzelni, hogy egy mp3 lejátszóról pont a hangerő-szabályzó hiányozzon? Rossz a pletykaforrásod... :)
2007.11.28 15:09:48segabor
Ahmet: először azt kell megérteni, hogy gondolkodik az iTunes, onnan következik sok kérdésedre a válasz. Tehát amit elsőre meg kell tanulni, hogy az iTunes a Library mappájában tárol minden zenét. Pont. Továbbá nagyívben ejt a máshol megszokott könytáras strukturálásnak és kizárólag a taggelésekkel foglalkozik. Egyszerű, mint a pofon és ráadásul még működik is. Megszoktam, azóta egyáltalán nem hiányzik a folderekbe pakolás.
Amúgy én tudok zenét hallgatni az iPoddal, amíg tölt (nem befolyásolja a töltés, csak az akkumulátort). Egy esetben nem tudsz magával az iPoddal zenét hallgatni, amikor fel van csatolva a számítógépre. Ha lecsatolod logikailag (az iTunes és a rendszer már nem látja), de fizikailag még hozzá van a géphez kötve (ergo töltöd), akkor kezelhető az iPod a szokásos módon.
2007.11.28 15:31:09Bobby Newmark
Ööö, ja, most utánanéztem:
Ha nem játszik le éppen, akkor valóban nem lehet. De lejátszás közben működik. Viszont millió és egy helyen írnak hangerőboostolásról. Alapból halk?
Mindegy egyébként, nagyon nem érdekel. Csak azért kötözködöm itt, hogy teljen a munkaidő... :P
2007.11.28 15:33:14lOc (a pasztafáriánus)
Nem értem miért kell azon kiaakadni hogy az update programot is update-elni kell. Szerinted azt a programot egyszer megírták és onnantól kezdve az fogja update-elni a windows 40K-t is?
2007.11.28 15:36:14Ahmet
Segabor!
Az iTunes egy idióta. A saját gépemen hadd döntsem már el, hogy mit hova rakok, ez az egyik, a másik, hogy ne duplikáljon fölöslegesen fájlokat, mert a helyet foglalja csak. Az, hogy ejt a fájlrendszerre, az meg talán ne legyen fícsör. A taggelés remek, én meg keresgéljem, hogy melyikben van meg, és melyikben nincs, meg töltögessem ki.
Szerintem az iPod egy sznob szar. Biztos, hogy nem vettem volna, de kaptam.
2007.11.28 15:36:46Ahmet
P.s.: Az iPodhoz adott füles meg még nagyobb szar.
2007.11.28 16:13:07andris|bandis
Már elnézést, de valamit úgy leszólni, hogy nem is ismered, elég nagy balfalság. :-)
Most komolyan elhiszel ekkora marhaságot, hogy az iPodon nem volt hangerőszabályzó? De, még ha nem is lett volna az első generációson, mi köze van ennek a mostanihoz?
Nekem egyébként volt, mármint első generációs, 2002-ben vettem New York-ban az első iPod-om, azóta pedig már a harmadikat használom. És nagyon szeretem, mert az összes zeném, az összes kedvenc Jóbarátok epizódom, mozifilmek, és összes utazási fotóm rajta van. Nehogymár ne legyen ez tökéletes? Arról nem beszélve, hogy mint merevlemez, gyakorlatilag bármilyen adat mozgatására jó az otthoni gép, meg a munkahelyem között. És, igen, megsúgom, bármilyen mp3-at kezel, sőt wav-ot, aac, mp4-et is. Mindent, amit el tudsz képzelni.
Az pedig, hogy valaki nem találja meg a beállításokban, hogy az iTunes hova másolja a zenéit, csakis hozzá-nem-értés. Ugyanis ezt is be lehet állítani. :-)
2007.11.28 16:23:47zap
Namost ez hogy:
"...Továbbá nagyívben ejt a máshol megszokott könytáras strukturálásnak és kizárólag a taggelésekkel foglalkozik..."
Mit jelent? Az MP3 Tag-okkal foglalkozik? (ID3)?
2007.11.28 16:30:05lOc (a pasztafáriánus)
Nem. Azt jelenti hogy végülis nem külön könyvtárakba helyezi csoportosítva a fájlokat, hanem TAG-ekkel (címkékkel magyarul?) látja el őket és ezek alapján lehet szűrni/keresni rájuk.
2007.11.28 16:30:26lOc (a pasztafáriánus)
Jah és ezekben persze az MP3 tagek is benne vannak valszeg.
2007.11.28 16:33:16zap
Ahhha...mint a gmail a levelekkel!
Ennek az az elonye, hogy egy file lehet tobb "helyen" is egyszerre, es kozben egy helyet foglal csak.
2007.11.28 16:43:11MACs
Nem hiszem, hogy még nincs elegetek ebbôl a Bill Gates-es gagyizásból. Apple?
2007.11.28 17:05:10BushDoctor
Darázs Csaba : Az allofmp3.com nem szünt meg csak átalakult. mp3sparks.com az új nevük.
Szivesen :)
2007.11.28 17:11:35karatekutya
A "nem könyvtáras" megoldástól nekem is felállt a hátamon a szőr. Egy könyvtár, benne zsiliárd fájl, remek. Hadd jegyezzem meg, Mo-n a zeneletöltés legális, viszont ahhoz nincs kedve senkinek, hogy széttag-elje a letöltött mp3-akat ahhoz, hogy az iPod kezelni is tudja őket (ellenben létrehozni egy darab könyvtárat nem akkora probléma. Természetesen értem én a márketinges logikát: vegyé zenét az iTunesról, oszt ott jól meg vannak taggelve, egyébként megszívtad. Felhasználóbarát alkalmazás vs. alkalmazásbarát felhasználó.
2007.11.28 17:15:08segabor
Ahmet: ez egyszerű, de nem neked találták ki. Neked valszek ott marad a Windows Commander és a manuális pakolgatás.
Pedig egy nagyon egyszerű elven működő dologról van szó, amit szerintem bárki meg tud tanulni (ha meg akar persze. Kis elszánás és pár nap múlva már értelemszerűen fogod használni). Az, hogy fájlokat könyvtárakba pakolsz, mitől hatékonyabb, mintha az mp3-ak rendesen ki lennének töltve? Onnantól kezdve teljesen érdektelen a könyvtár pakolászás (amúgy ez egy régi rossz szokás, elavulófélben vagyon).
Az iPod fülhallgató még tényleg gagyi.
2007.11.28 17:18:16segabor
Amúgy egy Zune-ról szóló topikban remekül elbeszélgetünk az iTunes Library vs. amatőr könyvtárakba helyezgetésekről.
Beszéljünk inkább a zseniális Zune-ról, melyet valszeg még Redmondban se próbáltak ki. Ott ilyen kérdések még fel sem merültek, hogy használhatóság, meg milyen jó is, ha az mp3 tartalmaz metainfót is. A bekapcsolás és feltelepítés már rendszergazda szintű kihívást jelent.
Ezúton is gratulálok a Microsoftnak egy újabb kitűnő termékért! Csak így tovább!
2007.11.28 17:20:36segabor
karatekutya: látom, nem vágod az mp3 taggelés lényegét. Pont arról van szó, hogy mindegy, hogy hívják az mp3-at, a hozzáadott tagek fogják elárulni, ki az előadó, mely albumhoz tartozik, hanyadik szám az adott korongon, stb.
Úgy érzem, egyeseknek tényleg kihívás tageket szerkeszteni fájlnevek és könyvtárnevek helyett...
2007.11.28 17:29:08macilaci
Az én telefonom is tud mp3at lejátszani, de nem használom, mert a munkám olyan, hogy a zenelejátszóm lemerülhet, de a telefonom nem. Zenéléssel egy napot sem bír ki, anélkül meg hármat-négyet is. Ez nálam elég meggyőző indok.
Mappákhoz ragaszkodni pedig ősi windózos szokás, nem érzem szükségét a fájlrendszerem pontos ismeretére. A lényeg a tag-elésben és a spotlight-ban rejlik (otthon, mert a melóhelyen a find|grep kombóban... :) ) De van valami spotlighthoz hasonló kezdeményezés a visztában is, csak pokoli lassúnak tűnt.
Tényleg, miért is érdekel, hogy hol van valójában egy zenefájl?
2007.11.28 17:33:41macilaci
Ha a letöltött csilliárd zenefájl neveit rendberakod (korrekt formátumba, amiből kiderül, hogy hanyadik track, előadó neve, szám címe) és albumonként nyitsz egy mappát, szerintem feleslegesen kúrtad el az idődet. Sokáig csináltam én is, már leszoktam róla. A metainfót kell kitölteni korrektül, a fájl nevét/helyét meg tudja a fene.
2007.11.28 17:35:31macilaci
Sőt, ha jól emlékszem, az itunes meg tudja tenni azt a szivességet is, hogy a library-ban a metainfó alapján rendet rak a fájlnevek közt.
2007.11.28 18:11:30Uglee
Ugyanez a baja az új Live Messengernek is, nem?
2007.11.28 19:24:33ladislaus
Ahmet, tényleg nem vágod mi fán terem. Legargadtál a könyvtárból könyvátrba másolásnál. Minek? Nézegeted a könyvtárstrukturát? Szép látvány lehet :) itunes és ipod remek okos találmány. Ahogy egy Apple gép is veri a vista-t, még a Tiger is simán! De mindegy. MS bemutatta hogy hogyan lehet valodi ratyi termékeket készíteni. Akár a vista. Spotlight keres a dokumentumok belsejében?
2007.11.28 19:27:19nagyM
én esküdtem a windóz + winamp combóra. 1-szer felraktam az itunest xp-re.... és sírtam, hogy mi ez a szar program: nem értettem és nem is vágtam, hogy mit lehet vele csinálni.(fel kellett rakni, mert kaptam egy 2gigás ipod nanot és hát ugye az mással nem)
aztán lett a macbook, amin ugye alap az iTunes. fél év múlva ott tartok, hogy sírnék, ha nem az itunes-al kellene zenét hallgatni, meg nem az kommunikálni az ipodommal. imádom, mert okos, egyszerű, és mindent 1 kattintásra csinál.
nem kell driver, instal, uninstal, update, update-update. semmi. imádom. a zune, meg a microfos monnyon le!
2007.11.28 22:38:46Ashi Valkoinen
2006 márciusában vásárolt iPod nano, 1 GB, tökéletesen működik, semmi baja nem volt soha. Egyetemre járás mellett kitűnő, időben is sokat bír.
iTunes: Első reakció: de fos. Második: ez rohadt fos. Hamradik: jobbklikk, file info, album artwork, lyrics (amit utána lát lejátszás közben az iPod), cím, előadó, album, track no. Régen minden zenefájlom mappákban volt. Most már egyetlen egy mappa van csak. Amiben a zenék vannak.
2007.11.29 10:40:29MoxNox
Ha annyira zavar valakit a tag alapú rendezés, akkor tegyen fel Rockbox-ot. Mellesleg az iPodon lehet zenét hallgatni számitógépre kötve is, csak akkor iTunes vagy mondjuk Winamp kell a vezérléséhez.
2007.11.29 12:19:59Bukott Rockzenész
Hova tűntek a hozzászólások? Kívácsi lettem volna a flamewar alakulására... Vagy csak én nem látom őket?
2007.11.29 12:31:15Bukott Rockzenész
Most már látom! Nagy örömömre számos értő ember is hozzászólt, nem csak a félinformációk alapján csípőből fikázók próbálják osztani az észt. Annyit még hozzátennék a TAG-ek problematikájához, hogy manapság már az informatika terén csak minimálisan járatos zenehallgató embernek nem jelenthet nagy kihívást a gépére felmásolt zenénk felcímkézése - ráadásul az adatok nagy része a CDDB vagy a FreeDDB segítségével automatikusan betölthető.
Tény, hogy rengeteg zavarosan és igénytelenül taggelt zene kering a különböző torrent-oldalakon, de újabban már csak a "fully tagged with cover(s)" megjelölésű anyagokat töltöm le, hogy ezzel is időt takarítsak meg. Amit pedig én grabbelek, abban minden tag a helyén van (beleértve az "album artist" sokak számára misztikus és értelmezhetetlen fogalmát is).
2007.11.29 13:42:49gibson
ezért kell inkább iPodot venni, nem ezt a gyenge microsoft-féle koppintást. :)
de most komolyan, csak engem idegesít, hogy a nagy cégek állandóan lekopírozzák egymás sikeres termékeit? lásd ipod-klónok, motorola v3-klónok, sorolhatnám. egy ilyen hatalmas cég, mint a microsoft, igazán költhetett volna pár tehetséges dizájnerre, hogy valami újat alkossanak. ha az xbox-al sikerült megverni a ps3-at, itt is sikerülhetne, de így nehéz lesz, legalábbis szerintem...
2007.11.29 14:24:27mukinyúl
1.) iTunes Library könyvtár helye megváltoztatható
2.) nem kötelező bemásolni a Library-be a zenéket, meg lehet szépen mondani az iTunes-nak, hogy csak linkeljen
3.) ha akarod, akkor a Library-ben szépen könyvtárakba rendezi a zenéidet előadók szerint
4.) ki a faszt érdekel, hogy hol vannak a file-ok, réges rég feltalálták már az ID3 taget, jóreggelt
5.) ez nem egy Zune-os topic?
2007.11.29 14:24:52andris|bandis
Emberek, most komolyan?!?!? Aki fikázza az iTunes-t azért, mert nem rakja könyvtárakba a zenéit, az ugyan már vegye a fáradtságot, és nézze meg a beállításokat.
Preferences -> Advanced -> General -> |Keep iTunes Music folder organized
Innentől kezdve, le lesz bontva előadó, album alapján, könyvtárakra.
Ha egy progit nem tudsz kezelni, az nem a program hibája.
Mellesleg én sem foglalkoztam soha azzal, hogy melyik mp3 melyik könyvtárban van. Az iTunes-ban playlisteket használok, és tökéletesen működik. A francot se érdekel, hol vannak a file-ok.
sok sikert hozzá ;-)
2007.11.29 18:00:43komment yuser
update-tel (äpdéttel)
windows-zal (windózzal)
depeche-es (depeses)
mode-os (módos)
Peugeot-val (pözsóval)
Auchan-osan (osanosan)
stb.
2007.11.29 18:01:49komment yuser
Vettem egy Peugeot-t (pözsót)
2007.11.30 07:10:05dekoninckx
A tag-gelés persze hasznos, de azt egy applés se akarja már bemesélni, hogy a könyvtárak feleslegesek a fájlok szervezésére, mer' a Spotlight annyira intelligens. Úgy is fel lehetne fogni dolgot, hogy a könyvtár (mappa) = egy jó kis permanens tag. És akkor nem kell keresőmappákba szervezni a cuccokat állandóan pl. pendrive-ra másolás előtt.
2007.11.30 09:29:08macilaci
dekoninck: El nem hinnéd, hogy a spotlight mennyire intelligens, egyszer próbáld ki!
A mappák jó dolgok, de ha túl sok van belőle ugyanúgy bevisz az erdőbe.
Itt meg inkább arról volt szó, hogy Library/*mp3 vs. Library/Stílus/Előadó/Album/*mp3
A rendes cimkézésnek szerintem sokkal több előnye van, mint egy mappaerdőnek.
Végülis sikerült elég messzire kerülni az eredeti témától... :)
2007.11.30 10:38:49NoOne
Még az ősidőkben volt egy mp3-lejátszóm. Meg telefonom, és a headset kábelei gordiuszi játékot játszottak a zsebemben állandó jelleggel. Először egy 398-as Motorolám lett, aztán egy Siemens SX1, utána Motorola A1000, és most egy Nokia 6120c. Igaz, csak 2 GB-os kártyát fogad, de ment közben cserélhető (ha kell egyáltalán), tagek alapján válogathatok a zenék között, nem túl bő lehetőséget nyújt a hangbeállítás, de hallgatható. És a rádióból választható a Bartók is, ha vkinek elege van a tuc-tucból. Ja természetesen filmet is játszik, és a Mobipocket reader ingyen van rá. Egyszóval lehet, hogy nem specialista csúcstermék, de _egy_ headset, és _egy_ kütyü húzza csak a zsebemet és az szolgáltatások minősége is megfelel a pénztárcámnak és az igényeimnek is.
Természetesen nem muszáj egyetérteni... :)
2007.11.30 11:21:13zap
Hat nekem a kb 500 mp3-bol jo ha 5-nek ki van toltve a tag resze...ugyhogy en agyverzest kapnek, ha vm e szerint mukodne...
Grabbelek, fileok track0.mp3...track99.mp3, album kesz. Hogy talalom meg? Csinalok neki egy "Eloado-AlbumcimÁ mappat, es mehet bele a sok trackxx.mp3. Fog a fene szarakodni azzal, hogy tag-eket toltson ki, en hallgatni akarom a zenet, nem szarakodni oraig, hogy kulonbozo editboxokat, stb toltsek ki...
2007.11.30 12:17:10mukinyúl
Kötegelve is ki lehet tölteni az ID3 taget, ha csak előadó/albumcímet akarsz. Másrészt meg CD grabbeléskor fel lehet használni az ingyenes trackinfo adatbázisokat automatikus címkézésre.
A könyvtáras megoldás egyik nagy hátránya, hogy kötött a rendezés. Például nem fogsz tudni rászűrni a klasszikus zenékre.
2007.11.30 12:39:28zap
Persze, vannak hatranyai is.
Csupan arra akartam celozni, hogy az IPOD-os modszer nekem nagyon nem lenne jo
2007.11.30 12:42:05moli
fuggetlenul attol, hogy szar, meg tenyleg rohadjon meg, miert kell telepiteni barmit is egy mp3lejatszohoz?!
"""Onnantól kezdve teljesen érdektelen a könyvtár pakolászás (amúgy ez egy régi rossz szokás, elavulófélben vagyon)."""
johogynemmar azt mondod, hogy hasznaljam a windows 'my documents' konyvtarat..
2007.12.03 12:04:08Cpt. Flint
"...CD grabbeléskor fel lehet használni az ingyenes trackinfo adatbázisokat automatikus címkézésre."
Azért ez magyar CD-knél nekem gyakran nem sikerült. Egy csomót nem ismernek ezek az adatbázisok. Meg pl. klasszikus zenéknél is van ilyen probléma.
Ez esetben viszont tényleg nagy szopacs a tagelés. Nekem sincs sok kedvem töltögetni.
2007.12.03 22:23:43lbytesxk
Megint egy vevő akinek fogalma sincs mit csinál, bénáskodik jobbra balra és a végén a MS a hibás. Vicces dolog egy céget pocskondirozni ahol valószinüleg még WC pucolónak se vennének fel.
2007.12.06 15:00:15afrosamurai
Sztm az ami a zune érdekessége és amiért veri az összes mp3 lejátszót az a havi 2500ftjért járó korlátlan zene... Azt meg ,hogy az MS hibás -e nemtudom. Az viszont biztos ,hogy fölösleges hisztizni amikor a zunenek nálunk nincsen "lefedettsége".Mellesleg kétszer annyi mint az amiknál. Aki pedig ilyen kondiciók mellett megvesz egy zunet annak gartulálok öszintén...
2007.12.08 20:48:22pryus
mcs-t szívjál füvet, vagy szedjél hangyát bokszkesztyűvel mert ezen a héten csak az eszetlen fika megy. ezt bárki megtudja így írni.
2008.04.29 20:39:43hardrock
kicsi flash-es ipod shuffle vagy (még inkább) creative lejátszók ruleznek :) kicsik, könnyűek, jó a hangjuk. alapvetően kijelző is minek, videót amúgy se lehet nézni azon a bélyegnyi kis szaron, a dalokat meg a tök se fogja vezetés vagy bringázás közben nyomkodva keresgélni a számokat, meresztgetve a szemét :) ipodnál még az itunes-re se vagyunk kényszerítve, ott a linux és a gtkpod :))