Vége a kínai hackerek aranykorának

2009. május 29., péntek 23:11

Az amerikai komputerhálózatok védelmének megerősítését jelentette be pénteken Barack Obama. A Fehér Ház külön hivatalt hoz létre a cél érdekében, de a Pentagon is külön figyelmet szentel majd a hálózati biztonságra. A legtöbb hackertámadás szakértők szerint Kínából érkezik.

Cyberbiztonsági hivatal lesz a Fehér Házban, jelentette be pénteken az amerikai elnök. Barack Obama közölte, hogy személyesen nevezi ki a hivatal vezetőjét, akinek irányításával a kormány felveszi a harcot az amerikai komputerhálózatok elleni támadásokkal.

Mind a kormány, mind a katonai intézmények többször is jelentettek cybertámadásokat az elmúlt években. A helyzet komolyságára jellemzően a leendő hivatal mellett a védelmi minisztérium, a Pentagon is létrehoz saját parancsnokságot a hálózati biztonság érdekében, írta a New York Times.

A Pentagon külön kezdeményezéséről az elnök nem beszélt pénteki bejelentésében. Név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselők azt mondták, hogy az elkövetkező hetekben Barack Obama alá fog írni egy szigorúan bizalmas rendeletet a parancsnokság létrehozásáról.

Az amerikai elnök bejelentését két hónapon át tartó vizsgálat előzte meg. A vizsgálatot Melissa Hathaway, a Fehér Ház ideiglenes cyberbiztonsági tanácsadója vezette. A tervek szerint az új hivatal fogja össze a dollármilliárdokra rugó erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy feltörhetetlenné váljanak a kormány számítógépei, és védve legyenek hálózatai, egyebek mellett azok, amelyek a tőzsdei és a légiirányítási rendszereket működtetik.

2007-ben a Pentagon csaknem 44 ezer hálózati támadási kísérletet jelentett, amelyek a védelmi minisztérium szerint külföldi hadseregek, titkosszolgálatok és egyéni hackerek felől érkeztek. Szakértők szerint leginkább a kínai kormány hackerei próbáltak behatolni az amerikai kormány számítógépeibe.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Fejvadászok
    Nesbo, Jo: Fejvadászok Ár: 2980 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2533 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!