Főkapcsolót adnának Obamának a nethez

2009. szeptember 7., hétfő 13:50

Sokan tartanak attól, hogy az amerikai elnök az ország kiberbiztonsági intézkedéscsomagja révén nagyobb hatalomhoz jut, mint annak idején a hidegháborús időszak amerikai vezetői.

Az elmúlt héten újra fellángolt az Egyesült Államokban az S.773 jelzésű törvényjavaslatról szóló vita. Ennek az új, általában a kiberbiztonságról szóló törvénynek a korábbi változata többek között felhatalmazta volna az elnököt arra, hogy vészhelyzet esetén utasítást adjon az internet „lekapcsolására”, pontosabban a felhasználók hozzáférésének letiltására. Az időnként hisztérikus megnyilvánulásokat is produkáló vita során a javaslat ellenzői a szólásszabadság kárára hozott intézkedésnek nevezték a tervezett jogkört, mivel az internetet tartják napjainkban e demokratikus alapjog legfontosabb letéteményesének.

Barack Obama a megválasztását nem kis részben az internetnek köszönheti, és programjának is fontos részét alkotják a nettel kapcsolatos ügyek. Az elnöknek rég bejelentett, ám még meg nem valósított szándéka, hogy kinevez egy kiberbiztonsági koordinátort, aki a nemzetbiztonságilag fontos területekért lesz felelős (hálózati biztonság, ipari kémkedés, online háborús ügyek, internetes bűnözés, a digitális közművezérlés biztonsága, és így tovább).

A Bush-korszak lehallgatási botrányaira emlékeztetők arra figyelmeztetnek, hogy a koordinátor, illetve az elnöki felhatalmazás veszélyes útra terelheti a már eddig sok kritikát kapott állami megfigyeléseket. Ma már olyan bonyolult a technológia, hogy a legjobb szakembereknek is nagy kihívás eldönteni, hogy a kormányzat vajon az amerikaiak érdekeit védi, vagy pedig egyszerűen kémkedik polgárai után – fogalmazta meg aggodalmait Sam McCarty, a vezető rendőrből lett számítógépes biztonsági szakértő. A kiberbiztonság a 21. század egyik legfontosabb kihívása, érvel McCarthy, ám ennek megteremtése nem az állam dolga kéne legyen, hanem a magánszektor felelőssége.

Az elnöki „főkapcsoló” gondolata főképp azért háborított fel sokakat, mivel az eredeti javaslat szerint vészhelyzet esetén igen nagy, kevéssé kontrollált hatalommal ruházta volna fel az ország vezetőjét: adott esetben részlegesen vagy teljesen korlátozhatta, illetve teljesen lekapcsolhatta volna az internetszolgáltatást az USA területén. Ez a pont a legutóbbi változatban némileg enyhébb, feltételesebb (ám ugyanakkor homályosabb) megfogalmazásban a következőképp szerepel már: ha közvetlen veszély fenyegeti az Egyesült Államok alapvető infrastruktúrájának információs rendszerét vagy hálózatát, akkor az elnök kihirdetheti a kiberbiztonsági szükségállapotot, és ezek után, ha védelmi és biztonsági szempontból szükséges, akkor az érintett iparágakkal együttműködve ő rendelkezik a fenyegetettség elhárításáról, valamint az érintett rendszerek gyors helyreállításáról. Vagyis itt már nem szerepel a lekapcsolási jog, iparági és poltikai együttműködésről van szó.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Félelem és rettegés a webkettőtől - 2009.05.08.
A Craigslistes Gyilkos, a Twitteres Mészáros és a MySpace-es Öngyilkos – hogyan válik a net a morális pánik áldozatává?
Egy szájt sincs biztonságban - 2009.01.19.
A thaiföldi kormány magyar szájtot blokkol felségsértés miatt, Dániában titokban szűrik a weboldalakat. Magyarországon állami szinten állítólag senki nem szűr semmit.
Barack Obama nem az új Neo - 2008.11.06.
Nyugalom. Attól, hogy sok pénzt szedett össze az interneten, még nem ő a Kiválasztott. Csak egy elnök.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz