Száz autót bénított meg egy hacker

2010. március 18., csütörtök 14:50

Száznál több autót bénított meg vagy állított folyamatos dudálásra egy autókereskedés kirúgott alkalmazottja a texasi Austinban, miután behatolt a cég számítógépes rendszerébe.

A húszéves Omar Ramos-Lopez, miután a múlt hónapban elbocsátották, feltörte és átprogramozta a Texas Auto Center internetes immobilizer rendszerét. A cég ezt olyan ügyfelei ellen szokta alkalmazni, akik nem fizetik rendesen a törlesztőrészleteket.

A cég által alkalmazott Webtech Plus rendszer a jármű lefoglalásának alternatívájaként terjedt el. Segítségével a kereskedő távirányítással üzemképtelenné teheti a gyújtást, vagy figyelmeztetésképpen megszólaltathatja a kürtöt. A rendszer a mozgásban lévő autókat nem állítja le.

Az autókereskedés négy telephelyén február utolsó hetében felizzottak a telefonvonalak. Mérges ügyfelek panaszolták, hogy nem indul az autójuk, vagy nem lehet leállítani a tülkölést. A járművekhez vontatót kellett hívni, vagy ki kellett venni belőlük az akkumulátort. A káosz öt napig tartott, majd a cég átállította valamennyi alkalmazottjának jelszavát. A rendőrség a rendszerbe történt bejelentkezések alapján eljutott Ramos-Lopezhez.

A fiatalember jelszavát elbocsátásakor ugyan érvénytelenítették, de az egyik kollégája jogosultságával mégis be tudott lépni a rendszerbe. A bosszúálló hacker először egyes, általa is ismert kliensek autóit állította le, majd hozzájutott az 1100 nevet tartalmazó ügyféllistához és módszeresen, ábécé-sorrendben haladva bénított.

A távirányítású immobilizer rendszerek tíz éve jelentek meg a piacon, a részletfizetések garantálása érdekében. A szerkezetek ellenzői szerint az adósokat szükségtelen kínos helyzetbe hozni. Ráadásul az is előfordulhat, hogy az autót vészhelyzetben nem lehet beindítani. A támogatók szerint a rendszer lehetővé teszi, hogy az egyébként hitelképtelenné vált adósoknak új pénzügyi konstrukciót ajánljanak fel a kereskedők és bankok.

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!