Titkos biztonsági hibák az ATM-ek szoftverében

2010. május 10., hétfő 16:46

A sebezhetőséget felfedező szakember munkahelyet váltott, hogy ne tilthassák le előadását a hackerkonferencián.

Az idei Black Hat hackerkonferencia slágertémája a bankjegykiadó automaták szoftvereinek sérülékenysége lehet, legalábbis ha hihetünk a széles körben terjesztett promóciónak, ami szerint Barnaby Jack, a korábban a Juniper Networksnél biztonságtechnikával foglalkozó szakember idén újra az ATM-eket vette célba, és be fog mutatni több olyan sebezhetőséget, amelyek igen komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

A szakember a július 28-29-én tartott konferenciára egy „Bankjegykiadó automaták kifosztása” című előadást hirdetett meg, ahol több olyan támadási koncepciót kíván bemutatni, melyekkel az automaták távolról, a hálózatra alapozva irányíthatók. Egy multiplatformos ATM-rootkitet mutat be, ami, ha valóban működik, azt illik komolyan venni az egész ATM-iparágnak.

Barnaby Jack már tavaly is kihúzta a gyufát, mivel az akkori konferenciára meghirdetett, ugyanerről szóló előadását a Juniper egy érintett gyártó kérésére letiltotta, ugyanis az cég attól tartott, hogy az információk segíthetik a bűnözőket a rendszer gyengeségeinek kihasználásában. A problémák nem kerültek nyilvánosságra, de a múlt hónapban Jack új állást talált, így még egyszer nekifut az előadásnak.

A hírek szerint nem a szokásos megkerülős hackermódszerről van szó ezeknél a sebezhetőségeknél, hanem Jack olyan módszert fedezett fel, ami szoftverhibákra építve képes manipulálni az automatákat (beharangozójában a Terminátor 2 emlékezetes jelenetére utal, amikor a kamasz John Connor egy jelszófejtő eszköz segítségével foszt ki egy ATM-et). A szakember a munkahelyi tiltás utáni időt újabb kutatásokra szánta, aminek meg is lett az eredménye: míg tavaly egy nagy gyártócégnél tudta bizonyítani a sérülékenységet, idén már két modell esetében képes erre. Azt természetesen nem mondta el, hogy mely cégekről van szó, de a Black Hat szervező igazgatója, Jeff Moss szerint a legnagyobbakról lehet szó.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel