Vilma
-7 °C
4 °C

Feladja kollégáit a sztárhacker

2003.09.19. 12:36
Az amerikai nyomozóhatóságok sokat köszönhetnek a hírhedt Melissa féreg szerzőjének. Bár David Smith 1999-ben több mint 80 millió dolláros kárt okozott a kártékony programjával, az FBI azóta számos hackert fogott el a segítségével.
A szerdán nyilvánosságra hozott bírósági jegyzőkönyv szerint Smith a letartóztatása után néhány héttel már együttműködött az FBI-jal, írta a CNN. Smith olyan nagy segítséget nyújtott az Egyesült Államok nyomozóhatóságának, hogy "csupán" húsz hónapos börtönbüntetést kapott, holott Joseph Greeaway bíró akár tíz éves szabadságvesztést is kiszabhatott volna rá.

Nemzetközi akciók

A bírósági jegyzőkönyv szerint a harmincöt éves Smith elsősorban a vírusírók elkapásában és a vírusok terjedésének megakadályozásában nyújtott segítséget. Két hónappal a letartóztatása után például megszerezte a holland Jan DeWit, az Anna Kournikova vírus szerzőjének a személyes adatait. A FBI átadta az információkat a holland hatóságoknak, akik elkapták a hackert.

Smith 2001-ben az interneten kapcsolatba tudott lépni a Microsoft rendszereket megfertőző Gokar féreg szerzőjével, és rögzítette a beszélgetésüket. Az FBI elküldte az adatokat a brit nyomozóknak, akik a következő évben elkapták Simon Vallort. A huszonkét éves fiatalember a Gokar és két másik vírus megírása és elterjesztése miatt két év börtönbüntetést kapott. Az áruló hacker egy olyan eszközt is készített az FBI-nak, amely segíthet az álnév mögé bújó hackerek leleplezésében.