Ambrus
-7 °C
3 °C

Láthatatlan írásjelek

2003.04.30. 15:21
A dokumentumok életciklusának első lépése a megfelelő alapszöveg elkészítése. Ha helyesen készítjük el az alapszöveget, az a későbbiekben jelentős időbeli-, és ezen belül költségmegtakarítást eredményez, hiszen elkerülhetővé válik a szöveg teljes körű átformázása, módosítása.
Ebben a szakaszban elsősorban a dokumentum-újrafelhasználhatóság szabályaira kell ügyelni. Kevesen tudják, hogy az összetartozó szavak közé az aktuális tördeléstől függetlenül be kell gépelni az azt befolyásoló nem törhető szóközt és nem törhető kötőjelet.

Nem törhető szóköz

Vegyük azt a szókapcsolatot, hogy "1. feladat". Ennek a két elemnek akkor is együtt kell maradnia, ha történetesen sor végére kerülnek, és csak az első tag fér már ki.

Hogy nézne ki az alábbi tördelés?

Ha már gépeléskor nem törhető szóközt ütünk (SHIFT+CTRL+SZÓKÖZ), ilyen eset soha sem fordulhat elő. Az alábbi szövegben az előbb említett billentyűkombinációt ütöttük le a SZÓKÖZ helyett. Íme a különbség:

Ha a láthatatlan jeleket is megmutatjuk a ś lenyomásával, akkor a nem törhető szóköz helyén egy kis köröcskét látunk.

Nem törhető kötőjel

A nem törhető szóközhöz hasonlóan a nem törhető kötőjel (SHIFT+CTRL+KÖTŐJEL) is együtt tartja a szavakat. Figyeljük meg az alábbi esetet hagyományos kötőjellel,

és a nem törhető kötőjellel.

Fontos megjegyezni itt is, hogy nem utólag kell kicserélni a kötőjelet, hanem már eleve a nem törhető változatot kell begépelnünk!

Ha a láthatatlan jeleket is megmutatjuk a ś lenyomásával, akkor a nem törhető kötőjel helyén hosszú kötőjelet látunk.

Elválasztás

Amennyiben telepítve van a gépünkön az adott nyelvi elválasztás, és a szöveg is az adott nyelvre van állítva. (2000 és XP változatú Word-nél alul az állapotsorban látszik az, hogy az adott szövegrész milyen nyelvű. Ezen való dupla kattintással meg is változtathatjuk a kijelölt szövegrész nyelvét.)

Az elválasztást az Eszközök (Tools) menü, Nyelv (Language) almenüjében kapcsolhatjuk be.

Vannak azonban olyan szavak is, amelyeket nem tud helyesen elválasztani a program. Ilyenkor az elválasztás helyére feltételes elválasztást kell ütni (CTRL+KÖTŐJEL), és nem kötőjelet, hogy a szöveg áttördelése után ne maradjon sor közben elválasztójeles szó. A nem törhető karakterekkel szemben a feltételes elválasztó jelet csak akkor gépeljük be egy szóba, ha azt nem tudta helyesen elválasztani a program.

Ha a láthatatlan jeleket is megmutatjuk a ś lenyomásával, akkor a feltételes elválasztójel helyén "kapára" emlékeztető jelet látunk.

A cikksorozat következő részében a stílusokról lesz szó.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.