Interneten telefonálók adatait lopják
Új célpontot találtak az adatlopásból élő internetes bűnözők, már az interneten telefonálók is az áldozataik közt vannak. Egy internetes telefóniával foglalkozó cég szerint VoIP hozzáférési adatokkal kereskednek az interneten.
Már a gonosz bűnözők is felfigyeltek az internetes telefonálás sikerére, elkezdték lenyúlni a felhasználók adatait, hogy a számlájukra telefonálhassanak. Más telefonszámát használva a bűnözők elrejtőzhetnek a hatóságok elől, ráadásul a világ bármely táján használhatják a hozzáférést, hiszen a VoIP-telefonáláshoz csupán egy kliens kell és egy internetelérés.
Aggasztó trend, hogy elkezdték lenyúlni a bejelentkezési adatokat, amelyek egyébként minden egyes hívás kezdeményezésekor áthaladnak a hálózaton, mondta a BBC-nek Dave Gladwin, az IP alapú kommunikációs berendezéseket szállító Newport Networks nevű cég alelnöke. Az adatok persze nem sima szövegként továbbítódnak, de a kódolásuk könnyen visszafejthető. Bár a probléma még viszonylag új, a VoIP népszerűsége miatt muszáj lesz megoldást találni.
Drága alapdíj
Banki adatokkal jó ideje kereskednek az interneten, egy kártyaszám körülbelül 12 dollárba, azaz 1900 forintba kerül. Ennél valamivel drágábbak a VoIP hozzáférési adatok, a Newport szerint 17 dollárért, azaz körülbelül 2700 forintért lehet ingyenes telefonszámot szerezni.
A vállalatok általában biztonságos VoIP-szolgáltatást használnak, írja a BBC, ezért nincs okuk az aggodalomra, ellenben az egyéni felhasználók gyakran telefonálnak nyilvános vagy nem biztonságos otthoni wifin. A szolgáltatók nagy része nem nyújt biztonságos szolgáltatást, a Newport becslése szerint felhasználónként 2-3 brit font - 600-900 forint - többletköltséggel járna a biztonsági szint növelése. A legtöbb VoIP-kliens képes biztonságos módban működni.
Semmi pánik
Vannak persze olyan szakértők is, akik szerint fölösleges a VoIP biztonsága miatt aggódni, mert még nem elterjedt a VoIP-adatok lopása. Ian Fogg, a Jupiter Research elemzője szerint VoIP még nem eléggé elterjedt, ezért az internetes bűnözők nem támadnak a telefonálókra olyan vehemenciával, mint ahogyan a banki adatokra hajtanak.



