Súlyos üzemzavar a gigantikus részecskegyorsítóban
2007.04.04. 18:21 - mcs
A fizika határainak feszegetésére szolgáló részecskegyorsítóban súlyos hiba lépett fel a tesztüzem során, írta meg a BBC. A nyolc mágneses részegység egyikében jelentkezett az üzemzavar. A 27 kilométeres földalatti komplexumban a mágnesek -271 Celsius fokra lehűtve dolgoznak, és fontos szerepük van a kísérletekben: ezek tartják irányban, sőt, egy irányba a részecskéket. A sajtóközlemény szerint a mágneseket tartó váz sérült meg komolyabban a tesztelés során, azután, hogy 20 atmoszférára növelték a nyomást, és váratlan erőhatások léptek fel. Többet azonban nem árultak el. „Meg kell értenünk a problémát, mielőtt bármit is mondhatnánk”, jegyezte meg a szóvivő.
Az LHC (Large Hadron Collider) névre hallgató gyorsító a legnagyobb, amit valaha építettek. Az átmérő kerület 27 kilométer, megépítése 3,5 milliárd svájci frankba, azaz 525 milliárd forintba került, és nagyjából arra szolgál, amire a neve is utal: részecskéket gyorsítanak vele, aztán ezeket ütköztetik egymással, vagy valamilyen tárggyal. A tudósok abban bíznak, hogy az LHC segítségével megfejthetik az univerzum keletkezésének titkát. Egyes szakértők szerint viszont a bekapcsolás pillanatában stabil feketelyukat hoz létre a szerkezet, rosszabb esetben nemcsak a Földet, de az egész világegyetemet elpusztíthatja, egyetlen pillanat alatt. A cucc északnyugatra van a svájci Genftől, szóval Magyarország simán megsemmisül, ha baj lesz.
Egyébként ez egyáltalán nem vicces.

Kommentek
2007.04.05 09:30:13fred.a
Hello Nektek
Amitől fél az ember azt megkapja. Csak idő kérdése, hogy kinyirjuk magunkat. Hogy milyen módon? atombomba, toxikus mérgezés, virus, vagy globális felmelegedés? tökmindegy. Az embernek a vérében van az önpusztítás. Tehát emigyen még egy lehetséges módja.nem értek a fizikához, box manager vagyok,ezt is éjszaka álmodtam meg. végy egy darab abszolút nulla fokra vagy megközelítőleg nulla fokra hűtött teret, tömd tele elektronokkal- az elektronok rezgése ezen a hőmérsékleten megszünik úgymond megállnak- így jóval több elektront lehet egy adott térbe préselni mint pl szobahőmérsékleten.
az így összetömörített álló elektronokat melegítsd fel extra rövid időn belül. ezt hívnám elektronikus bombának.
2007.04.05 09:37:33Anti Cionista
Nézd fred.a, én is reggel 8 óta be vagyok pipázva, de ez azért már a sci-fi komédia kategória :D
boxmanagger ne akarjon bombát csinálni :D
amúg ymax elektronbomba lehetne, mert az elektronikus teljesen mást jelent.
A mai bombák többsége már igencsak elektronikus :)
2007.04.05 09:39:54fred.a
"" "A fúziós erőmű is nagyon lehetetlennek tűnik, mégis építik az erőművet."
Számodra lehet. """
Pedig tényleg így van . ITER-nek hívják és francia földön épül az EU támogatásával.
http://news.bbc.co.uk/2/hi/science/nature/4627237.stm
Az atom erőművekkel ellentétben itt nem atommag hasadásról beszélnek a fiuk hanem két atom egybe " olvasztásáról". a folyamat során keletkező energia többlet kerül hasznosításra.
2007.04.05 09:45:10OftF
Volt itt egy két gyönyörű hozzáböfi, kösz szépen! :-)
2007.04.05 09:46:17fred.a
Jó reggelit
Anti Cionista
tudod ,ahogy végig olvastam a kommenteket ,igen jól szórakoztam, persze volt rész ahol elvesztem, pipázás után a fenének van kedve elő venni a fizika szótárt, de kényszert éreztem ,hogy csirájában elfojtott fizika utáni érdeklődésemnek utat engedjek. bocs.
2007.04.05 09:47:56Kraszna
Sajnálom, hogy ennyire elfajult a beszélgetés, pedig tényleg szórakoztatóan indult. Szomorú, hogy egyesek (Anti Cionista) legszivesebben fáklyával a kezükben tennének igazságot a saját elképzeléseik szerint. (aka. boszorkányégetés)
Az egész sárdobálásnak semmi értelme. Az LHC éppen azért épül, hogy még többet tanuljunk a világegyetemről, nem azért mert már mindent tudunk... A lélegeztetőgépes felvetés meg egyszerűen álszentség. A 4-es metróval való összevetés még legalább vicces volt...
És könyörgöm, ne dobáljon már be minden második hozzászóló valami "nagy szót". Lehet, hogy a laikusoknak ettől okosabbnak tűntök, de a kicsit is hozzáértőknek csak komikusakká váltok tőle.
2007.04.05 10:12:38Anti Cionista
kraszna:
juj de nagyon el vagy tévedve...
a fizika helyett az olvasással, meg szövegértéssel kellene foglalkoznod egy kicsit.
ki akar igazságot tenni? főleg fáklyával? azt inkább elszívom, ha megtekertem.
én csak azt mondom: nem is kell igazságot tenni köztetek, mert azoknak a fizikusoknak az elméletei ugyanúgy lehetnek igazak, vagy faszságok, mint a "hivatalos" álláspont.
amire csupán rá akartam mutatni, hogy a magadfajta tudósok minden korban a teljes és egyetlen igazságnak gondolták a saját elméleteiket, aztán mindig kiderült, hogy nem egészen úgy van...
nagy szavakat eddig te meg a haverod dobáltatok: hatáskeresztmetszet, luminózítás... jaja vágjuk ám, mink is nézzük a Vágót, dicsak...
Fletont az Orbitronba, aztán hagy szóljon...
2007.04.05 10:18:44Anti Cionista
fred.a: semmi baj, velem is a felsőoktatás utáltatta meg a fizikát
hogy is van ez a box managgerkedés?
az valahogy jobban érdekelne :)
hogy, vagy mivel lehet ebbe a bizniszbe betörni?
pajszeron kívül persze...
2007.04.05 10:42:42Mastodon
Koszi Krasznanak es filmo13nak a hozzaszolasokat :) Meglepetes random netes forumban rabukkanni cernesekre :}
A forumtrollokat meg keretik kigyomlalni :< Burjanzo eloskodo novenyfajta, gyors regeneracios kepesseggel. Minel elobb jobb elejet venni szaporodasanak :>
2007.04.05 10:52:53Anti Cionista
Oké mastodon...biztos nektek hármótoknak van igaza...
Csak akkor hol van a fizikai nobeldíj??
a hozzászólok 90% azt se tudja, miről beszéltek, csak azt látja, hogy nagyon okosnak képzelitek magatokat, és olyan szavakat használtok, amiket senki sem ért.
Persze lehetne szó, golyóstabilizációs vakerlációról is ilyen erővel...
Na akkor ki is trollkodik?
Nem ti véletlenül?
2007.04.05 11:20:36fred.a
nos épp csak vissza néztem.
a magam részéről két dolgot állapítanék meg ami alapvetően meg tud ölni bármilyen jellegű kommunikációt.
Az első: az olyan szavak használata ami nem a minden napi szókincs része a társadalomban- szakzsargon . ezek a szavak a laikus embert mivel Megnem értése van ezzel kapcsolatban azzonali távozásra készteti az adott helyről.Pl innen.
Ez egyszerűen az emberi elme válasza a megnemértett szavak szimbólumok területén.
ebből fakadóan a 2. :
Az illetők a témától eltérve elkezdik egymást leértékelni , kicsinyíteni, jelentéktelenné tenni.
egyetértek Anti Cionista-val hogy itt nem szakmai konferenciát tartunk hanem az utca embere próbálja meg elmondani a saját véleményét. És amennyiben valaki e fölött képzett azt kéretik véleményét mazsola nyelven leírni ,hogy mi a többség is megértse. ez nem azt jelenti ,hogy mi a többség a hülyék gyülekezete vagyunk. Csak egyszerűen az élet más területén van szak képzettségünk és ahoz értünk jobban.
T . fred.a
2007.04.05 11:39:44Kraszna
Elfogadom a kritikát, hogy nem kellett volna a "luminozitás" és "hatáskeresztmetszet" szavakat használni, de igazából én csak válaszoltam mások kérdéseire, nem én kezdtem szakmai dolgokról beszélni.
Csak hogy egy kicsit érthetőbbé tegyem a szavak jelentését:
luminozitás: Itt gyakorlatilag a részecskenyaláb "fényességére" kell gondolni. Azt mutatja meg, mennyi ütközés történik egységnyi keresztmetszeten egységnyi idő alatt. 10^33 cm-2s-1 azt jelenti, hogy egy négyzetcentiméteres felületen 1 másodperc alatt 10^33 ütközés történne.
hatásketesztmetszet: Egy folyamat valószínűsége.
És remélem nem fog valaki kijavitani, hogy "nem elég pontosak a definícióim", tényleg igaz, hogy ez a fórum nem ennek a helye.
2007.04.05 11:40:13flimo13
anti Cionista
"A bunkó nagyzolós stílusodból is az látszik, hogy nekem van igazam: azt hiszed, hogy a fizika mai álláspontja a végső, teljes igazság, aminek te a birtokában vagy, és már nincs is mit felfedezni..."
Biztos valami pszichomókus lehetsz, ha ezt kiolvastad a sorok közül. Vagy várj, ebből olvastad ki:
"Galaxis közepén feketelyuk van?
Voltál ott, láttad?"
Nem, de mérések, csillagmozgások jelzik. Vagy ha ez neked csak valami kuruzslásnak tűnik, ott vannak a kvazárok, melynél a fekete lyukat körbeveszi egy, a fekete lyukba tartó anyagkorong (akkréciós korong), valamint a két pólusán óriási anyagkilövellés (jet) látható.
"kdorozs: párszáz éve Galilei megfigyelései voltak a kor szellemiségéhez képest bulvárízűek..."
Megint belekevered a vallásos dogmákat.
"Ha a valós természettel még nem is, de azzal tisztában vannak, hogy mire illik az elmélet, és hol lyukas." ?
Mert akkor lehet, hogy nem Krasznának kellene szövegértéssel foglalkoznia.
2007.04.05 11:47:36nickita
Csókoltatlak AC: Herzl Tivadar
2007.04.05 11:47:54flimo13
fred.a: félreértettél, tudom, hogy építik.
Anti Cionista: sejtettem, hogy valami fizikával kapcsolatos sérelem áll a mondanivalód mögött :) No meg a thc :) Nyugi, én a bölcsészeket rühellem.
Mastodon: én nem vagyok cernes, csak egy egyszerű egyetemi hallgató.
UI: előző hsz kicsit elcsúszott, az utolsó idézetet kéretik e mögé képzelni: "ebből olvastad ki:"
2007.04.05 11:51:35BiG_
Hehe, fekete lyuk...
Hát, találkoztam én már olyan fekete lyukkal, hogy úgy beszippantott... hmmm, de jó volt! :-D Igaz, csak két keze meg lába volt, meg egy feje... :-D
Ja, ugye a garavitáció növekedésével nő a gyorsulás, amitől az idő lassul. Mit fognak csinálni a pontos svájci órák? Késni fognak?
És ha nem fekete lyuk képződik, hanem kijön egy bazi 42 és letarolja a Földet? Erre senki se gondolt? De ha már szóba került a Vendéglő a világ végén, ugye tudjuk, hogy "kezdetben volt az Univerzum teremtése. Ez sokak rosszallását kiváltotta és elterjedt vélemény szerint nem tartozott a legjobb húzások közé.". Nos, most korrigálhatják! :-D
Kék eget! BiG
2007.04.05 11:55:00Termelési általányjuttatás
Kérnem, hogy aki destruktív vélekedéseinek táptalajáról teszi tönkre a blog ezen oldalának az értelmét, távozzon egy másik, profiljának és habitusának megfelelő blogba.
A többiekhez: most akkor dióhélyban, milyen célból épült az LHC (tudományosan is lehet fogalmazni:)?
2007.04.05 11:58:15Termelési általányjuttatás
Egyébként meg tisztára hix.hu-s fizika levelezőlista érzésem volt az elején (aztán jöttek a fránya blogrobotok, és elrontották):).
2007.04.05 12:01:52Anti Cionista
Oké flimo, majd térjünk vissza erre 50 év múlva...
"Nem, de mérések, csillagmozgások jelzik."
2000 éve csillagmozgások meg mérések alapján jutott el a 3 király Jézushoz a jászolba.. :D
Te kevered a dolgokat.
Vannak a megfigyelések, meg a mérések, ami alapján A MA URALKODÓ fizikai és matematikai modellek alapján verdiktet mondanak egyesek. Kettesek meg megint más eredményre jutnak ugyanilyen mérések és megfigyelések alapján...
Egy kicsit mindegyik igaz, de teljesen egyik se.
Akkor mi dönti el, hogy ki a hülye?
Vegyél példát Krasznáról, ő (f)elismerte végre, hogy mire is akarok kilyukadni :)
Arról nem tehetek, ha 1-2 humorbonbon meg egy leheletnyi cinizmus félrevisz. Arról nem is beszélve, hogy ki antiszemitázott....
Én Sémtől származtatom magam, kutyabőrömön is rajta van...És nem utálom magam :)
Miért hinnék neked vagy a másiknak?
Majd ha már általános lesz a gyakorlati alkalmazása ezeknek az elméleteknek és eredményeiknek, akkor majd elfogadom.
Majd amikor TV vásárlásnál nem kell kontrasztarányt nézegetnem, ha igazi fekete színt akarok látni a képernyőn, hanem mini, rövidélettartamú, stabil feketelyukakat hozunk létre a fekete szín megjelenítésére, na akkor majd asszondom mégtöbb Fletont az Orbitronba, itt az igazi TrueColor..
2007.04.05 12:08:31Anti Cionista
flimo13:
semmilyen sérelem nem ért, csak egyszerűen eltávolodtam tőle, mert kb a Philips-görbe egzaktabb dolog, mint a feketelyuk stb...
a bölcsészekről meg megegyezik a véleményünk..
Mérnök-közgazdász.
De voltam műszerész is. Én már 14 évesen katódsugárzásról meg társairól tanultam, amikor te még a legóembereket lopkodtad a haverjaidtól, meg medzsóztál a jáccón.
2007.04.05 12:10:13Anti Cionista
Big:Jah és majd Xenunak meg a Szcientológusoknak is lesz még 1-2 szavuk ehhez....
nickita: fujj, ne ízléstelenkedj :D
2007.04.05 12:10:21Hülyetojás
Nos, az eddigiek többségét kikérem magamnak...
2007.04.05 12:10:37Callidus
AntiCionista!
Csondesen figyelgetnek es tanulnek, de te commentre inditasz. A legsulyosabb dolog a felmuveltseg. Komikusnak hat ahogy probalsz "leiskolazni" embereket akik abszolut nem a te sulycsoportod.
Kraszna: En nem ertek egyet azzal hogy ne hasznald a megfelelo szavakat hogy kozelebb hozd a dolgot hozzam megha nem is vagyok fizikus. Ctrl+t es nezem a Google-ben. Szivesen olvasnek meg relevans hozzaszolasokat toled, es kerek mindenkit hogy ne adjunk teret bohocoknak akiknek meg a reszecskegyorsitorol is fleto meg orban jut eszukbe. Sulyos gondok lehetnek ma otthon Magyarorszagon, mindenhol ezt latom, mindenki politizalni akar meg egymast taposva okosabbnak latszani. Elszoktam ettol. Anticionista: Attol hogy valaki fejere probalsz alni nem leszel magasabb.
Terjunk vissza a temara legyszives, a jopofanak szant olcso poenokat meg tereljuk at a subbara.
Koszonom.
ps: engem tovabbra is erdekelne hogy milyen uj felfedezesek remenyevel kecsegtet a CERN. Mi az ami miatt megeri vallalni (esetleg velt) veszelyeket.
2007.04.05 12:14:03vomit
az elso atombombahoz annyit, hogy oppenheimert kerdeztek egyetemistak, hogy ez volt-e az elso atombomba a foldon. oppenheimer azt mondta, hogy az elso volt, a modern idokben persze.
>
>
> J. Robert Oppenheimer, (1904–1967) the Supervising Scientist of the Manhattan Project was giving a lecture at Rochester University seven years after the first atomic weapon was successfully detonated. After his lecture he opened the floor to a period of questions and answers.
>
> One student asked: “Was the bomb exploded at Alamogordo during the Manhattan Project the first one to be detonated?”
>
> Dr. Oppenheimer’s answer was short but extremely telling. Dr. Oppenheimer said: “Well – yes. In modern times, of course.”
>
> Dr. Oppenheimer years earlier had described what he was thinking when he witnessed the first modern atomic explosion. His thoughts had gone to the Hindu Bhagvad Gita which states:
>
> "Of a thousand suns in the sky if suddenly should burst forth the light, it would be like unto the light of that Exalted One.” (Bhagvad Gita XI, 12)
>
> “Death am I, cause of destruction of the worlds, matured and set out to gather in the worlds there." (Bhagvad Gita XI, 32)
>
> However, in answering the question Dr. Oppenheimer was not referring to the Hindu Bhagvad Gita but rather an ancient Indian text known as the Mahabharata. That which had occurred in Japan in 1945 was reminiscent of a far more ancient episode, one as early as 2450 BC in the regions of the upper Ganges.
>
> The text reads:
>
> ...a single projectile charged with all the power of the universe. An incandescent column of smoke and flame as bright as ten thousand suns rose in all its splendor......it was an unknown weapon, an iron thunderbolt, a gigantic messenger of death, which reduced to ashes the entire race of the Vrishnis and the Andhakas....the corpses were so burned as to be unrecognizable. Their hair and nails fell out; pottery broke without apparent cause, and the birds turned white. After a few hours all foodstuffs were infected......To escape from this fire. The soldiers threw themselves in streams to wash themselves and their equipment...
>
> The Epic of Gilgamesh ca. 2500 BC contains a strikingly similar account of a day when "the heavens cried out, the earth bellowed an answer, lightning flashed forth, fire flamed upwards, it rained down death. The brightness vanished, the fire was extinguished. Everyone who was struck by the lightning was turned to ashes."
2007.04.05 12:18:54( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
Méghogy a bulvárt a tudatlanok csinálják!
Hát nem pont a tudós mondja, hogy a fekete lyuk veszélyes, nekem eszembe se jutna ilyen marhaság!
De ha egyszer már azt mondta, hogy veszélyes, utána ki hisz majd neki, ha azt állítja, hogy nem veszélyes, mert mondjuk félti a melóját, vagy rosszul számol??? (Egyszer velem is megesett.)
SZEMÉT BULVÁR TUDÓS BANDA!
2007.04.05 12:24:33flimo13
BiG: sőt, mi van akkor, ha egy végtelen valószínűtlenségi mezőt generál az LHC, és random bálnává meg cserepes virággá változunk?:)
AC:"Én már 14 évesen katódsugárzásról meg társairól tanultam, amikor te még a legóembereket lopkodtad a haverjaidtól, meg medzsóztál a jáccón."
Igen, és akkor a fizikusok állítanak magabiztosan mindenféle hülyeséget bármiféle alap nélkül. Elismerem:) Befejeztük?
2007.04.05 12:31:13fred.a
Ezt találtam az LHC-ről
Ha jól vettem ki a BBC anyagát fordította le az SG.hu
részlet :
""Az LHC egy rendkívüli erejű és bonyolultságú rendszer, melytől a világegyetem titkainak feltárását remélik. Több mint ezer nagy teljesítményű dipól mágnes övezi a részecskegyorsítónak otthont adó alagutat. Ezek a mágnesek két részecskesugarat vezetnek körbe közel fénysebességgel, melyeket az ütközést megelőzően egy-egy belső hármas pár fókuszál. A meghibásodás a CMS (Compact Muon Solenoid) kísérlet egyik oldalán következett be. Ez a kísérlet a Higgs bozonokat, vagy "Isten részecskéket" próbálja majd beazonosítani - utóbbi elnevezés a standard modell részecske kölcsönhatásaiban betöltött fontosságára utal.
A CMS egy másik kísérlettel, az Atlasszal együtt úgynevezett szuper szimmetrikus részecskéket is keres, illetve megkísérli felfedni az extra dimenziók létezését.""
A vége érdekes. EXTRA DIMENZIÓK ?????
Ez mit jelentsen ??
2007.04.05 12:33:49Callidus
kezdunk komolyodni... Fizikusok, fizikustanulok?
2007.04.05 12:34:29Hülyetojás
Istenem, pont a Phillips-görbe...
(Amit már a hatvanas években eredményesen cáfolt magyar kutató
és azóta is többször kiderült:
csak az amerikai gazdaság egy igen rövid szakasza erősíti tapasztalatilag.)
De itt egy témába vágó kérdés:
Tekintsünk egy nem forgó, gömbszimmetrikus fekete lyukat. (Schwarzschild szerint) A gravitációs középpontja felé zuhanó akármi (vonatkoztatási rendszer) számára egyre gyorsabban zajlanak azok az események, amelyekről a zuhanás irányával ellentétes oldalról szerez tudomást. (Einstein szerint) Ugyanebbe az irányba kibocsájtott azonos időközönkénti jeleit egy távoli megfigyelő (másik vonatkoztatási rendszer) egyre hosszabb időközönként észleli.
Hé, szakik! Eddig jó a modell?
Ha igen, akkor következő a kérdés:
milyen távolságra lesz a közzépponttól a zuhanó, amikor számára a kinti események végtelenre kapcsolnak és amikor a távoli megfigyelő a következő jelét az örökkévalóságig várhatja? "Magyarul:"
mi az idődilatációs függvény aszimptótája: a szingularitás vagy az eseményhorizont?
(Ha az utóbbi, akkor hogy lehetséges egyáltalán megfigyelhető fekete lyukról beszélni?)
Örök hála a válaszokért.
2007.04.05 12:35:31flimo13
sztiv:
Legyen a nagy fekete lyuk egy nagy tehervonat. Ami az LHC-ben _esetleg_ keletkezhet pedig egy játékvonat. Szerinted aki azt mondja, hogy ha elgázol a tehervonat meghalsz, de egy játékvonattól semmi bajod sem lesz, az hazudik, és bulváros, mert mindkettőben benne van a vonat szó?
2007.04.05 12:46:45Anti Cionista
Callidus: kommentre indítalak? ez is a célom :D
de bárcsak ne írtál volna :))
leiskolázni embereket?
hát asszem nem szorulok erre. én megtanultam azt, ami engem érdekelt, lediplomáztam belőle rég, alkalmazom a tudásom.
Itt aki hozzáértő, az egyedül Kraszna. De ő sem állíthatja, hogy ő, vagy a munaktársai az egetlen és teljes igazság birtokában vannak. Bármikor kiderülhet, hogy pont a másik álláspont az igaz...
Ez a flimo gyerek meg pont az a fajta, aki 2.évesen már azt képzeli, hogy mindent jobban tud, és egyszerűen nem is érti, miért nincs még Los Alamosban...
De ahogy fred is írta: amit te akarsz, azt nem itt kell. ez nem a kfki belső nyúzgrupja, nem is a CERN-é. Ha te itt bozon szintre akarsz lemenni az adott tárgykörben, akkor szépen ráklikkelsz Kraszna nevére, dobsz neki egy email, és ott kérdezheted bőven.
szerintem nagyon szívesen el fog igazítani a szubatomi részecskék világában.
A félmüveltség pedig igen is káros, ebben egyetértünk.
Csak akkor miért itt mutatod be nekünk, hogy az vagy?
flimo: befejeztük, mert egy nulla vagy :) ilyet nem is írtam, hogy mindenféle alap nélkül állítanak hülyeségeket.
van alapjuk a hülyeségekre is, ez a szomorú :D
aminek nincs alapja, az a te okoskodásod.
egy egyszerű egyetemi hallgató vagy, és lehet, hogy mire elvégzed az egyetemet, addigra paradigmaváltás következik be, mert mondjuk holnap kiderül, hogy mégis azoknak a másik fizikusoknak volt jobb a modelljük.
Szóval hátrább a fletonokkal.
Éppen a középkorra, mega vallási dogmatikusságra jellemző az, amit te itt képviselsz: a másik álláspontja szerinted megmosolyogni való idiótaság, miközben vélhetően nálad sokkal szakavatottabb fizikusok rukkoltak elő azzal is.
Én csak azt mondom
1. nem kell itt kfki levlistát nyitni
2. nem kell nevetségesnek nevezni a másik álláspontot csak azért, mert te nem hiszed el.
Stephenson sem hitte volna el, hogy van olyan anyag, aminek 1 kilójából több energiát lehet nyerni, mint 20000tonna brikettből...
2007.04.05 12:49:14BiG_
fred.a "nulla fokra vagy megközelítőleg nulla fokra hűtött teret, tömd tele elektronokkal- az elektronok rezgése ezen a hőmérsékleten megszünik úgymond megállnak- így jóval több elektront lehet egy adott térbe préselni mint pl szobahőmérsékleten."
Ilyet a haveromék csináltak Párizsban, egyrétegű elektronrácsot hoztak létre 30 mK-en (millikelvin) folyékony hélium felszínén, akárhány elektront nem lehet "préselni", mert mind a legkisebb energiaállapotra törekszik... Érdekesen viselkedik ez a rács, mert gyakorlatilag kétdimenziós felületnek tekinthető. Az egyik "szélső" elektron "megrángatásával" a folyamat végigfut a rácson, mint a vízgyűrűk a felszínen. Áramvezetés nélküli jelátvitel. Ezt az elvet használják egyébként a nagyfrekis tranzisztorok, csak szobahőmérsékleten, a vékony elektronréteget (ha nem is annyira vékony) elektromos térrel létrehozva.
Egyébként ezt az "elektronpréselést" a szupravezetés megcsinálja a Cooper-párokkal. Ha hirtelen megszűnik a szupravezető állapot, az jó nagy durranással jár... Egy srác leégetett így egy tekercset, mert kikapcsolta szimplán és az önindukció miatt iszonyú áram indukálódott, az összes hűtő hélum és nitrogén elpárolgott, a berendezés felrobbant és még a folyosón is havazott - a héliumgáznak nagy a hőkapacitása, pikk-pakk csinált vagy mínusz 20 C fokot...
Kék eget! BiG
2007.04.05 12:51:22Cauchy_
Elvileg nyáron megyek a Gyorsítóba (persze csak az épületbe, nem bele magába a részecské közé), remélem addig nem robban fel :)
A húrelmélet szimpatikus, mondjuk úgy, hogy a fény (az energiahullám, csomag) egy kígyó, és ha csomót kötnek rá, akkor nem tud kúszni, na ő lesz az anyagi részecske.
A fekete lyukak is sugároznak (Hawking-sugárzás, elvileg); minél kisebb tömegűek, annál nagyobb mértékben.
Azzal is egyetértek, hogy a tudomány egyre inkább a nagy átlag számára azonos a misztikummal, hiszen a legújabb felfedezések megértése már akkora matematikai apparátust igényel, ami messze meghaladja az átlagember tudását (és értelmi képességét is), nem marad más mint "megszerettetni" a klasszikus fizikát a következő generációval, hogy azok felnőttként ne egy sátáni, érthetetlen dologként tekintsenek a tudományra, ebben áll a tanítók felelőssége.
2007.04.05 12:58:26Anti Cionista
Hülyetojás: pont ezért írtam a philips görbét...
ahogy írod, egy rövid szakaszon, ott és akkor, megfelelő körülények esetén igaz LEHET.
na a fizikai modellek általában ennél is bizonytalanabbak, mert eddig a történelem során mindig jött valami újabb, ami jelentősen átalakította, vagy akár le is söpörte az előzőt.
Én nem mondom, hogy hiszek az egyik vagy a másik oldalnak, csak vicces, amikor egymást hülyézik, és egymás hipotéziseit nevetséges sci-finek minősítik, miközben egy középkori inkvizítornál is bigottabban hisznek abban, hogy csakis ők vannak a megdönthetetlen, teljes igazság birtokában.
Aztán ha tényleg történik valami, mert felfedeznek valami ismeretlent, és elkúrnak valamit, akkor ki tudja mi történik?
Ezek mind hipotézisek, nem kézzel megfogható dolgok, nincs tömeges gyakorlati alkalmazásuk.
Majd ha lesz, akkor azt mondom, igen, igaz. pont.
Addig bármi lehet...addig számomra annak, hogy a galaxis közepén egy feketelyuk van, meg hogy a CERN-ben minifeketlyukakat lehet létrehozni, ugyanakkora a valószínűsége/igazságtartalma, mint annak, hogy valami elfuserált kísérlet során olyan ismeretlen folyamatot indítsanak be, aminek során - és itt most Doctor Brownt kell idézzem - megbomlik a téridő-kontinuum, és megsemmisül a világegyetem. persze szerencsésebb esetben csak a mi galaxisunk pusztul el.
azaz mindkettőnek a valószínűsége valahol 0 és 1 között van.
2007.04.05 13:01:14BiG_
flimo:
Neeem, nem akarok petúnia lenniii!! :-)))
Egyébként én is tudom, hogy amit a tudósok eddig összehordtak, az nem a Végső Válasz, még sokat fog finomodni a tudomány, pláne, ha új területeket fedeznek fel... És akkor még hol vagyunk a Végső Kérdéstől?... :-)))
Kék eget! BiG
2007.04.05 13:03:38Callidus
AntiCionista
Indits commentre valami okossaggal. Ne a viccesnek velt butasagokkal. Idopocsekolasnak erzem minden szavad elolvasasat. Sejteseim szerint ennek a cikknek, es az utanna kovetkezo kommenteknek is a tajekoztatas a celja.
A CERN el kapcsolatban.
Am a te beirasaid csak a rolad tajekoztatnak, az meg nem erdekel, es csak azert reagalok mert naivkent hiszek benne hogy elgondolkozol rajta, es bizonysagot teszel a diplomadrol: azaz a CERN rol irsz, es a szemelyeskedo mupolitizalo okoskodo am orditoan egyugyu kommentjeiddel nem zavarod el azt a nehany embert aki oszinten erdeklodne, esetleg irna is a cikkben megfogalmazottakrol.
2007.04.05 13:07:22Gavin
Egy laikus gondolat:
Tudtommal a kvantumfizikában van egy olyan tétel, hogy a részecskék extrém helyzetben annyi tér-idő dimenziót hoznak létre, amennyi az aktuális helyzet megoldási lehetőségeinek a száma. Tehát elméletileg létezik egy olyan dimenzió, ahol a cikkben írt helyzetben létrejött egy feketelyuk és elpusztította a földet v. a naprendszert v. a galaxist. Csak gondolom ezen(gyorsítás és ütköztetés) extrém helyzet kimeneteleinek oly nagy a számossága, oly kicsi az esély a feketelyuk kialakulására és az általa való földelnyelésre, hogy le van sz@rva.
Másrészt, ha abban a dimenzióban vagyunk, ahol a lyuk létrejön és meghalunk, úgyis olyan gyors lesz, hogy nem fogunk tudni róla, ha meg nem akkor meg kit érdekel, hogy mi a bánattal matchbox-oznak a tudosók.
Harmadrészt olvastam Howking-nek egy nyilatkozatát nem rég, amiben arról írt, hogy a feketelyukak nem is olyan "természetűek", mint amit feltételeztek róluk és nem feltétlenül nyelik el a fényt.-->DE ehhez én abszolúte nem értek!!
Engem csak a kvantumfizika érdekel.
2007.04.05 13:09:36Anti Cionista
BIG:
"30 mK-en (millikelvin) folyékony hélium"
tehát szuperfolyékony állapotban.
nos vannak olyan fizikusok, akik szerint létezhet éter, vagyis egy közeg, ami szuperfolyékony, és kitölti a teret, és ezzel máris magyarázható sok oylan dolog, ami miatt a kvantum mechanika nem összeegyesztethető az einsteni elméletekkel.
Ki vagyok én, vagy te, vagy Kraszna, vagy Flimo, hoyg eldöntsük, hogy melyik az igaz?
Milyen alapon nevezhetnénk nevetséges sci-finek ezt az elméletet a másikkal szemben?
flimonál kicsit komolyabb fizikusok vetették fel zt a témát is, akárcsak a lehetséges következményeit, egy balul elsült kísérletnek.
Ahoyg írod egy srác felrobbantott egy labort. Mi van, ha egyszer egy várost, egy földrészt, vagy az egész világot robbantják fel...
Mi alapján zárhatjuk ki ennek a lehetőségét?
Kétlem, hogy akár flimo, akár Stephen Hawking bizton állíthatná, hogy ez soha nem történhet meg...
2007.04.05 13:12:06Anti Cionista
Oké Callidus, mára elég lesz az ivásból. Hívd fel az AA-s pártfogódat.
Segget nyalni, meg okoskodni nem itt kell.
Sőt el kell, hogy keserítselek: a szubatomi fizikát sem fogod itt megtanulni...
"személyeskedő, műpolitizáló,félművelt"
azt hiszem teljes képet adtál magadról. köszönjük, szia :)
2007.04.05 13:17:10Hülyetojás
Még nem érzem magam matematikailag elég pipecnek, hogy nekiugorjak az Einstein-egyenletek Schwarzschild-megoldásának, viszont állandó szkepszis gyötör, amikor fekete lyukakról olvasok...
Akadna valaki aki megválaszolná a 2007.04.05. 12:34:29-kor keltezett kérdésemet? Vagy elirányítana valami adekvát webkettő-izére...?
2007.04.05 13:18:44( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
flimo13:
sarkítasz!
Persze a bulvár sem feltétlenül jelent egyértelmű hazugságot. :)
Az univerzum is egy kis játékvonatnak indult (állítólag nem volt egy gyűszűnyi se, és nézd meg mi lett belőle)
Én azt is elhiszem (simán!) , hogy van valami küszöb, amit ezek a földi gyorsítók még nem lépnek át, de azt már nemigen hiszem, hogy egy modellre - ami legyen akár sok kutató konszenzusának eredménye - szépen mérget vehetünk. Ilyen luxust már csak (befutott) szinészek és (akár kezdő) könyvelők engedhetnek meg maguknak!
Sőt ha nagyon gonosz akarok lenni, még azt is látni vélem, hogy az elméleti(!) fizikusok nagy része nem is érti az egészet. (nem mintha én érteném)
Ezt-azt kiszámolgatnak, ha nem ok, majd később bővítik a cuccost, és újraszámolják, majd bővítik megint, stb. (Máshogy nem tudom elképzelni ezt a folyamatot)
Tehát a GARANCIA szó ebben a tudományban erős.
A jelenlegi gyorsítók meg már mindenféle számolgatás mellett-ellenére bebizonyították a gyakorlatban, hogy meghagynak legalább 1 univerzumot. (vagyis ezt, amelyikben írok)
2007.04.05 13:22:39zmrzlna
flimo13:
"Aerodinamikailag a modern lopakodók sem képesek repülni, számítógépek apró korrekciói teszik lehetővé. "
Ezért kell a szervízpakk!
Üdv,
"egyes szakértő"
2007.04.05 13:23:33fred.a
BIG: oké , az egy tekercs volt .....
mi van akkor ha a teljes rendszer leáll????
jelen esetben itt . Eltűnik Európa????
A hagyományos szupravezetésre kidolgozott úgynevezett BCS-elmélet szerint (a rövidítés az elméletet kidolgozó Bardeen, Cooper és Schrieffer nevének kezdőbetűiből áll) a szupravezetőkben az egymást eredetileg taszító, azonos töltésű elektronok között a pozitív töltésű rács rezgéseinek közvetítésével vonzó kölcsönhatás jön létre, s ez meghaladja a köztük ható taszítóerőt. Ennek eredményeképpen kötött elektronpárok az úgynevezett Cooper-párok jönnek létre, amelyeket két ellentétes sebességű és spinű elektron alkot. Az elektromos ellenállás az elektronoknak a rácsrezgéseken való szóródásából adódik. A Cooper-párok azonban csak olyan rácsrezgésekkel lépnek kölcsönhatásba, amelyeknek az energiája elegendően nagy a köztük lévő kötés felszakításához. Ha pedig a rácsrezgések energiája ennél kisebb, akkor gyakorlatilag akadálytalanul mozoghatnak a kristályrácsban.
Teljes cikk::
http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/
lst?kat=Acbc&url=/eletestudomany/archiv/1997/9729/
tudvil/szep/szep.html
Gondolom , mintahogy az atom erőműveknél is többszörös védelem áll rendelkezésre egy katasztrófa elkerülése végett. De ez nekem egy kicsit nagyobb kaliberű dolognak tűnik ,vagy nem???
2007.04.05 13:30:33Callidus
jajajaj.. :) a fizikahoz nem ertek, de az emberekhez egy kicsit igen. Es te bizony iskolapelda vagy. Nezd csak vissza a kommentjeid hogy csapongsz.. a sajat velemenyeidet cafolod egy oran belul. :) Ugy gondolom hogy tobb ertelme lenne a szubatomi fizika felszinet karcolgatni itt, mint a masik nullazasaval magunkat az ertelem illuziojaval kenegetni. Parttalan vita elott allunk amit nekem kell berekesztenem, maskulonben elered a celod es ez a kommenthalmaz is ellaposodik, majd atmegy abba gyermeteg kiskakas harcba aminek a vegen megprobalsz felallni az ertelmetlenne valo szohalmaz tetejere egy utolso "most jolmegmondom"mal a sajat elkepzelt tekintelyed vedelmeben.
S mindekozben semmit nem tudunk meg a CERN rol. Reszemrol befejeztem az offtopic elmelkedest rolad, hiszen a magyar forumok majdmindegyiken van egy beloled. Halalomig probalkozhatnek meggyozni miert a kiserletek es az eloremutato kerdesek sokasaga vezet egy megoldashoz vagy legalabb annaak megkozelitesehez a gyerekes "te nulla en okos, es amugyis minden tudos hulye mert en okos" szocseples helyett.
Nem szegyen tanulni attol aki a teruleten tapasztaltabb. A kiserletek, es masok meghallgatasa pedig mindenkeppen tobb haszonnal kecsegtet a masik degradalasanal, es tehetetlensegtol vezerelt "elkuldesenel". Ebben remelem egyetertunk.
2007.04.05 13:32:21Callidus
Mi a kulonbseg a Debreceni reszecskegyorsito es a CERN kozott a mereten kivul?
2007.04.05 13:37:18Anti Cionista
sztiv: egyetértünk. okoskodnak, és egymást próbálják hitelteleníteni úgy, hogy a másik modelljeit nevetséges sci-finek minősítik.
ezért mondom én, hogy zeek kuruzslók.
igazad lehet, ők sem értik.
most éppen, erre a jelensére épp működik.
de attól, hoyg egy lineáris meg egy másodfokú egyetlennek van 2 közös pontja, azaz 2 esetben, ugyanarra a következtetésre juthatunk, még nem lesz igaz minden esetben : azaz, az egyenes nem lesz parabola, mert 2 ponton metszik egymást.
na kb ilyen az aktuális fizikai modellek és a valóság viszonya.
lehet, hogy egyre jobb modelleket találunk, amik egyre több esetben korrelálnak a valósággal, de attól még rengeteg esetben nem működnek.
Most őszintén, te leültetnél egy majmot egy olyan kapcsolótábla elé, amin van 1 000 000 gomb, és az egyik gomb felrobbant alattad egy hidrogénbombát?
Kicsit ilyennek érzem, amikor a tudósok istent játszanak, legyen szó részecskegyorsítóról, GMO-król vagy klónozásról.
zmrzlna: flimo persze ebben is tévedett, mert még arra sem tud rendesen visszaemlékezni, hogy hogyan mondták pontosan a múlthéten a NatGeo-n.
Tud repülni, stabilan repülni nem tud, azaz bovdenek huzogatásával soha sem tudnád elkormányozni, hanem összevissza cikázna, vagy lezuhanna.
a szobám sem repül attól, hogy számítógép van benne :D
2007.04.05 13:42:20Anti Cionista
Callidus fejezd már be önmagad égetését...
Már csak te vagy ez egyetlen, akiitt pattog, mert funkcionális analfabéta.
okoska: pont arról írtam, hogy vhogy nem szeretem az ilyen "én okos, ez a jó modell, a másik hülye, és nevetséges sci-fi a modellje" hozzáállást a tudományban...
Te meg laikusként erős nyelvcsapásokkal igyekszel itt nemis tudom mit csinálni.
Tényleg mi a célod? Beszólni?
Megtörtént, beégtél, van még belőle?
Cernről akarsz tudni? Itt büszkélkedtél a Google-val kapcsoaltos tudományodról, hát miért nem alkalmazod?
Ez nem az atomfizika és magkémiai tanszék, az ott van a lágymányosi volt Expo területen...
2007.04.05 13:43:51Marv
Anti Cionista, te neked mi a végzettséged, ha meg nem sértlek?
2007.04.05 13:44:06Anti Cionista
Callidus: "Mi a kulonbseg a Debreceni reszecskegyorsito es a CERN kozott a mereten kivul?"
hogy is volt a vicc? ne menj a pejacra, mert csúnyán átvágnak :D
Kb az, mint a svájci életszínvonal, meg a magyar életszínvonal között :)
BIGGER BETTER MORE
2007.04.05 13:45:43Kraszna
Na jó, én részemről ebédeltem eddig (éjszaka meg aludtam), de látom mások megállás nélkül tudnak post-olni... :-P
Azért nagyon ne boruljunk egymás vállára Anti Cionista. Elég sértőek azok a mondataid, hogy minden fizikus mekkora balfék, mert azt hiszi működik az elmélete. A fizikusok (az okosabbak legalábbis) elég reálisan szokták látni a modern fizika helyzetét. Egy elmélet meg annyira jó, amennyire leírja a megfigyeléseket. Az "igaságnak" ezen a szinten semmi szerepe. Már a legelemibb kvantummechanika is leginkább csak elegáns matematikai leírás, és nem kézzelfogható "igazság".
Az LHC-ról pár mondat: Van egy csomó dolog a részecskefizikában, amit nem teljesen értünk. A legnépszerűbb ezek közül az az, hogy miért van a részecskéknek tömege. Az egyenletek amik annyira sikeresen leírják az elektromágneses kölcsönhatást a töltött részecskék között, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az ún. gyenge kölcsönhatással. Ennek a feloldására (sok sok vajúdás után) azt találták ki, hogy mi van, ha létezik egy eddig meg nem figyelt részecske ami a többi részecske tömegéért felelős. Ez minden elméleti leírást újra használhatóvá tett.
Igazából technikailag a dolog inkább úgy zajlott, hogy addig próbálták az egyenleteket módosítani az elméleti fizikusok, amíg azok el nem kezdtek használhatóak lenni. Mire idáig eljutottak rájöttek, hogy az így kapott egyenletek legalább egy új részecskét követelnek meg.
Ez a részecske az ún. Higgs bozon. Ezt próbálják már hosszú ideje kimutatni sikertelenül. Ezt leszámítva a részecskefizika standard modellje ("a" standard model) gyakorlatilag "teljes". Nagyon nagy pontossággal írja le az összes eddigi megfigyelésünket, és pár évtizede egy csomó azóta beigazolódott jóslatot is tett. (Kb. ezek tesznek egy elméletet jóvá.)
De sok fizikus nem szereti ezt az elméletet. Igazából elég bonyolult, egy csomó finom hangolt paraméter jellemzi, és egy egész vagonnyi részecskét kezel "elemi" részecskeként. Így az utóbbi időben született egy sor más elmélet is, amik mind valamilyen módon javítani akarnak a standard modellen. Ezek egyik családja a különböző "szuperszimmetrikus" elméletek. Ebbe nehéz pár mondatban belemenni, mindenesetre ezek az elméletek a részecskék közötti kölcsönhatásokat tényleg nagyon elegánsan leírhatóvá teszik. (Persze úgy, hogy a mostani megfigyeléseket is jól visszaadják.) A SUSY (ez az általános rövidítés) egyúttal megjósol egy sor megfigyelhető jelenséget. Amennyiben az elméletnek tényleg van "igazságtartalma", azt az LHC kísérleteiben el fogjuk tudni dönteni.
De a standard modellnél maradva is van egy csomó dolog amit még meg kell mérni. Most ugye azt gondoljuk, hogy az ún. "hadronokat" (ilyen többek között a proton és a neutron) kvarkok építik fel. Az ezek a kvarkok között ható erőről még mindig keveset tudunk. Én személy szerint ezzel a területtel foglalkozok, a "top" és "bottom" kvarkok fizikájával.
Vannak további érdekes elméletek is, egyike ezeknek az "extra dimneziók". Erről én is csak keveset tudok. Lényegében lehetséges olyan elegáns leírást adni a részecskefizikai folyamatokra, amiben a részecskék nem csak a megszokott 4 dimenziót (3 térbeli és 1 idő) érzékelik, hanem valamivel többet. (A konkrét számuk elmélet függő.) Ha az elméletek helyesek, annak igazából elég messzire vezető jelentősége is lehet. Lényeg ami lényeg, erről is sokkal többet fogunk megtudni az LHC kísérleteiben.
Ami a világegyetem keletkezését illeti: A folyamatok amik az LHC-ben fognak bekövetkezni, olyanok lesznek mint amik a "nagy robbanas" utáni első pillanatokban lezajlottak. Így ezeknek a megértése sokat javíthat a kozmológiai leírásokon is.
Na jó, ez rendes egy post-ra sikeredet...
2007.04.05 13:48:22fred.a
Callidus : konkrét válasszal nemszolgálhatok , de érdekes annyaggal igen.
Fermilab által épített belső hármasok az LHC-ben elhelyezett négy nagy detektor kísérlet egy-egy oldalán helyezkednek el, feladatuk a részecskesugarak fókuszálása az ütköztetés eléréséhez.
A fermilabról bővebben: "A Fermilab neve közismert a mindennapi ember számára is. A laboratórium Enrico Fermiről, a híres olasz fizikusról kapta a nevét ( A laboratórium teljes neve: Fermi National Accelerator Laboratory). Itt található a világ egyik legnagyobb részecskegyorsítója, a Tevatron"
http://vasy.dlug.hu/downloads/doc/reszecskegyorsito/2/
www.sulinet.hu/fizika/fnal/fnal.htm
2007.04.05 13:49:23Anti Cionista
Marv:
már leírtam, ha nem vagy funkcionális analfabéta, vagy végégolvastad a hsz.-kat, akkor számodra is kiderült volna.
de ha csak ezért írtál, akkor felesleges volt.
már így is itt van Callidus ebből az eresztésből...
Igen direkt írok olyan provokálóan cinikus stílusban, hogy a hülyék egyből ugorjanak nekem :)
Így hamar lelepleződtök...
Dehogy érdekel titeket a CERN, mert akkor rég a cern.ch-t,a wikipediát, a google.t bújnátok.Itt be lehet szólni valakinek, mert nem szimpi ahogy ír :)
Az amiről nem tudtok érdemben nyilatkozni, mert az el se jut az agyatokig...
Érdekes a többség valahogy megértette...
Ezért nektek javasolnám a fórum PoliDili rovatát.
2007.04.05 13:54:08Hirres Versenyzo
Ennyi penzt kiszorni ilyen oktalansagokra, amikor par eve mar mindannyian kol tudjuk, hogy a valasz az elet, az univerzum es a mindenseg kerdesere 42.
2007.04.05 13:54:38( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
ac:
"lehet, hogy egyre jobb modelleket találunk, amik egyre több esetben korrelálnak a valósággal,"
Ez biztosan így van, ebben kár lenne kételkedni.
Cauchy:
"a tudomány egyre inkább a nagy átlag számára azonos a misztikummal"
Én már régóta nem figyelem. :)
Ha a moziban üstököst látok, befogom a fülem.
"ne egy sátáni, érthetetlen dologként tekintsenek a tudományra, ebben áll a tanítók felelőssége."
Hogyan tudod ezt felelőséggel tanítani?
Alaposabban elmagyarázod, hogy részecske nincs is?
:)
Elhiszem, építek neki egy izgalmas modellt az agyamban, testre szabva, hogy azért meg ne hülyüljek, majd valahogy beletuszkolom az infot, de ugye ez még messze nem a megértés?
Hol rontották el az oktatásomat?
Büntessük meg a tanárokat, akár utólag is, vegyük el a fizetésüket! MOST!
2007.04.05 13:56:51Callidus
AntiCionista
Kerlek hasonlitsd ossze a te commentedet, es a pontosan utannad kovetkezo Krasna kommentjet.
Teccikerteni?
2007.04.05 13:57:55fred.a
Hirres Versenyzo:
azt akarod mondani ,hogy hamarosan kész a galaktikus autópálya és nekünk annyi ?
2007.04.05 14:01:38Callidus
Kraszna
Annakidejen arrol is olvastam hogy ez segitseg lehet a fuzios eromu befejezesehez is. Ezert is ragaszkodtak annyira hozza a japanok is meg a franciak is. Mennyivel visz kozelebb ez?
2007.04.05 14:07:06Anti Cionista
Kraszna: az a balfékség, hogy olyan témakörben fikázzák le egymás elképzeléseit tudósok, amiről éppenhogy cska ahlvány fingjuk lehet...
Nem csak a fizikusok...
És nem csak most. Így volt ez már a közpkorban is, meg előtte.
"Egy elmélet meg annyira jó, amennyire leírja a megfigyeléseket."
Ez nem igaz.
Mi van, ha a megfigyelések száma elégtelen ahoz, hogy a megfigyelt dolog jellegéről valós képet kapjál? Mi van, ha nem is vagy tisztában azzal, hogy hány megfigyelés után vagy tisztában a valós jelleggel?
vagy mi van, ha a fraktálokhoz hasonlóan, a megfigyelések számának és pontosságának növelésével,teljesen más képet kapunk folyamatosan, de egyes vonásaiban mégis hasonlót...
tudod hogy indult pl az egész fraktálelmélet?
a brit sziget kerületéből.
Mekkora a brit szogetek partvidékének kerülete?
Milyen felbontásban, milyen pontossággal, és mikor?
Mi van, ha minden egyes kavicsot körberajzolunk? Akár 20x akkora hosszúságot is kaphatnánk...
"A fizikusok (az okosabbak legalábbis) elég reálisan szokták látni a modern fizika helyzetét."
Hát erről beszélek. Hogy állíthatod ezt? A történelem bizonyítja pont ennek az ellenkezőjét.
Megsimogatjuk Newton fejét, jó-jó, de azért ezzel meg azzal ki kell egészíteni, mert azóta sokkal pontosabb, és nagyobb számú megfigyelésből, kicsit árnyalódott a kép.
Lehet, hogy száz év múlva mosolygunk mindenen, amiről te azt mondod, hogy reális.
Lehet, hogy pont azoknak van igazuk, akik szerinted óriási ostobaságot mondanak azzal, hogy lehet olyan kimenetele egy kísérletnek, ami szerint elpusztulunk mind.
A káoszelmélet elhíresült példája ugye, hogy akár egy pillangó szárnycsapása is generálhat egy Cathrina hurrikánt Föld másik felén.
Az emberek többsége ezt is lehetetlen sci-fiként söpri félre, miközben azokban az időjárási modellekben, amiket ma alkalmazunk, igenis megtörténhet ez.
Mégsem állíthatjuk, hogy a hurrikánokat a pillangók szárnycsapásai okozzák, vagy pista bácsi állandó köhögése.
az a baj, hogy fogalmunk nincs ezekről a dolgokról, egy nagyon kicsi részét látjuk, és a tudosók ahelyett, hogy leülnének és elgondolkodának egymás hipotézisein, ami által egy lépéssel előrébb lehetnénk, ahelyett többszáz éve leprásként kezelik azokat, akik nem a nagy tudóstársaságok által elfogadott elveket, elméleteket vallják.
15 éve kiröhögték az embet, aki felvetette a szuperfolyékony éter lehetőségét, és ezzel magyarázta a gravitációt.
Ma már a hivatalos álláspont sem kacarászik ezen olyan vígan, mint anno, sőt, egyre több fizikus dolgozik a kérdésen.
Mi van ha 50 év múlva azt mondják, hogy na kérem akkor az einsteni dolgokat tegyük a fiókba, azok ott, akkor, és úgy jók, na de itt van egy olyan új, ami ekkor meg akkor is jó.
2007.04.05 14:12:41Anti Cionista
Callidus: kár erőlködnöd innen.
mondom nagyon eltévedtél.
most ez a Krasznához való dörgölőzés sem húz ki ebből azégő helyzetből.
Majd én megbeszélem vele, amit szeretnék, te pedig másszál vissza szépen a PoliDilibe, geszthi meg a többi haverod mellé :D
engem mára felejts el. evolúciós szakadék tátong közöttünk. még párezer generáció, és egy kicsi random mutáció, és pontosan azt értheted ki az általam leírtakból, amire én is gondoltam :)
vedd fel krasznát MSN-n. ha van neki ideje kioktatni téged a CERN-ről, biztosan megteszi. vagy menjél aztán olvasgassál róla.
hátha szűkül valamit az a szakadék
2007.04.05 14:14:28Kraszna
A debreceni gyorsítóval kapcsolatban: Ezek eléggé másra szolgálnak. Debrecenben atomfizikai és magfizikai kutatásokat végeznek. Vagyis az atomok egymás közötti kölcsönhatását és az atommagok viselkedését vizsgálják. Ez azt jelenti, hogy az ottani gyorsítónak sokkal kisebbnek kell lennie. (Kisebb energiájúnak, kevesebb részecskét gyorsítónak.)
Igazából az LHC-s mérések közvetlenül nem fognak segíteni a fúziós reaktor építésében. Ahhoz jelen pillanatban is egy csomó egyéb kísérlet mér különböző hatáskeresztmetszeteket (már megint ez a fránya szó) alacsonyabb energián. Közvetve azért segíthet, ha itt találunk valami olyan leírást a részecskék kölcsönhatására ami a fúziós folyamatokat is jobban leírja majd.
Az életszínvonalhoz pedig annyit: Az LHC építésében Magyarország is kemény pénzekkel van benne (itt milliárdokra kell gondolni), ez nem Svájc magán akciója. Gyakorlatilag az egész világ támogatására szükség van hozzá. (A legnagyobb pénzel persze az USA van benne...)
2007.04.05 14:18:34Callidus
AntiCionista
Latom hogy probalkozol komolyabb postot irni, de ezekkel a kozhelyekkel csak megszanalmasabba teszed az egeszet. Hidd el sokkal konstruktivabb lenne ha kerdeseket tennel fel, es nem probalnad megmagyarazni a butasagot butasaggal. Nem vagyok fizikus de a hozzaszolasaid szinvonala meg engem is bant. Ketsegbe vonod a kutatok munkajat majd sirankozol hogy nem veszik komolyan a kutatasaikat. A CERN rol beszelgetunk, te pedig felismerven a hianyossagaidat buta peldakkal karhoztatod a tudostarsasagokat hogy elhitethesd magaddal meg te is lehetsz tudos eleg ha megnezed az aranyhalad mozgasat es biztos jon a nagy 5let. Ezek csak onigazolasi kiserletek ami inkabb a pszichologia mint a fizika teruletet erintik. Egy masik forumon szivesen beszelgetek veled errol, abban magabiztosabb vagyok, es remelhetoleg jartasabb is. Itt azonban szeretnek a CERN rol olvasni es nem a szorongasaidrol.
Koszonom a megertesed.
2007.04.05 14:21:55Cauchy_
Nyugi, én tanár vagyok, épp ezért írtam, mint részben kompetens és felelősségel tartozó.
Elnézve a mai állapotokat két dolgot tehetünk:
1: erőlködünk, hátha lesznek olyanok, akik megértik, hogy a fizika (és matematika és stb tudományok) nélkül nem lenne se Tv, se balázssó, se mikrosütő, se viagra, se mobiltelefon, se semmi olyan, ami az embert ún. modern emberré teszi.
2: hagyjuk a fenébe, majd csak lesz valahogy.
A követeztetés: itt is reformokra van szükség, nem lehet figyelmen kívül hagyni a változó igényeket és képességeket.
2007.04.05 14:24:03Callidus
Mi a leghamarabb varhato kezzelfoghato eredmeny amit varhatunk a kiserletektol? Ugysejtem ekkora befektetest a homalyos celoknal sokkal "evilagibb" eredmeny remenye hozhat letre. Mi az amit varnak tole elsosorban? Milyen hasznosithato igazi eredmeny varhato (esetleg mellekhataskent :) mint altalaban ) a kiserletek elkezdese utan?
2007.04.05 14:28:57flimo13
AC:
Neked él a fejedben egy kép a fizikusokról, amit rám próbálsz tuszkolni mindenáron, és olyasmiket adsz a számba, amiket nem mondtam. Mindenesetre érdekes, hogy pont egy közgazdász kuruzslóz másokat, és beszél bizonytalan elméletekről. Igaz ők csak gazdasági válságokat szoktak okozni :)
"flimonál kicsit komolyabb fizikusok vetették fel zt a témát is, akárcsak a lehetséges következményeit, egy balul elsült kísérletnek."
Ezt nem is tagadtam, lásd:
"Nem egészen ősrobbanástól, hanem hogy a túl nagy energiakoncentráció esetleg elindíthat a hamis vákuumban egy újabb inflációt (exponenciális tágulást). De mondom, a világegyetemben holmi földi gyorsítóknál sokkal nagyobb energiák hurcolásznak részecskéket."
Az általad emlegetett újraéledt éterelmélet pedig nem más, mint a hamis vákuum elmélete (hamis vákuum energiával rendelkezik, szemben a valódi vákuummal), pontosabban az inflációs elmélet része a hamis vákuum, mely szerint a világegyetem kezdeti felfúvódását, exponenciális tágulását a hamis vákuum valódi vákuummá történő átmenete táplálta. Egyesek szerint több ilyen energiát hordozó skalármező is létezik, és ebből csak az egyik táplálta az eredeti inflációt, azaz nem hamisból valódi vákuumba ment át, hanem a hamisból egy kevésbé hamis állapotba. Közülük megint csak páran úgy gondolják, hogy megfelelően nagy energiakoncentráció beindíthatja egy újabb skalármező energialeadását, ami újabb exponenciális felfúvódáshoz vezethet. De ebben sehol sincsenek fekete lyukak.
Viszont ha már szóba került a Galaxis utikalauz, akkor lépjünk át kicsit a sci-fi birodalmába. Ha mint emberi faj levetkőzzük önteltésünket, miszerint mi vagyunk az egyetlen értelmes faj, akkor érdekes következtetésekre juthatunk. Elég kicsi lenne ez esetben az esélye, hogy a végtelen nagy világegyetemben pont mi lennénk a legfejlettebb faj. Szóval más fajok már túljutottak a jelenlegi tudásszintünkön, többet tudnak pl a részecskék természetéről. Innét két eset lehetséges: vannak nálunk ostobább értelmes fajok is, és ők már rég elpusztították volna a világegyetemet. A másik, hogy mi a legostobább értelmes fajok közül valók vagyunk, és épp a világegyetem elpusztítására készülünk. Azonban nálunk okosabb fajok már felismerhették ennek veszélyét, és talán értelmes élet után kutatva járják a világűrt, hogy megakadályozhassák a "végítéletet". Az is lehet, hogy pont az UFÓ-k okozták ezt a meghibásodást a CERN-ben :)
2007.04.05 14:31:05Kraszna
Az elméletek helyességével kapcsolatban sajnos azt kell mondjam tévedsz. Ha egy elmélet pontos leírást ad egy adott folyamatról, akkor az egy jó elmélet. Az űrszondák pályályának kiszámításához ma is a newtoni egyenleteket használják, mert tökéletesen működnek arra az esetre.
A múlt kor fizikusai meglepően okos emberek voltak. Galilei volt minden kísérleti fizika atyja. Még ma is az ő elképzeléseit követjük amikor kísérletek kivitelezéséről van szó. Newton egymaga dolgozta ki az integrálszámítást, és használt először differenciál egyenleteket. Mindezt majdhogynem a semmiből teremtette.
Így én nem mondanám, hogy manapság megmosolyogjuk ezeket az embereket. Sajnálnám ha az embereknek ez a kép jönne át.
Ami a "beszéljétek meg" dolgot illeti: Szerinted mit csinálnak a fizikusok? Szomorú, hogy az a kép van meg benned, hogy mi valami egyházhoz hasonlóan működünk. Az viszont szent igaz, hogy aki valami újat akar kitalálni, annak először kötelessége megtanulni az eddig kitalált dolgokat. Máskülönben újra és újra ugyanazok az ötletek kerülnének elő. Ezért van, hogy a tudósok gyakran magas lóról beszélnek a hozzá nem értőkkel. Ha egy tanult fizikusnak van valami új ötlete, ami ugyanolyan jó a jelenlegi ismereteink leírására mint az uralkodó nézet, és megjósol pár ellenőrizhető dolgot, azt mindenki komolyan veszi. Ha valaki előáll azzal, hogy szerinte az atommagokban kicsi pingvinek tartják össze a protonokat és a neutronokat, de sajnos ezt nem lehet kísérletileg ellenőrizni, azt természetesen senki sem fogja komolyan venni.
Végül még egyszer hangsúlyoznom kell: Egy elmélet annyira jó, amennyire a gyakorlatban használható. Nem amennyire "igaz".
2007.04.05 14:32:57Anti Cionista
Még mindig nem érted, de pattogsz..
ilyenkor szokták mondani, hoyg takaroggyámá?
"Ketsegbe vonod a kutatok munkajat majd sirankozol hogy nem veszik komolyan a kutatasaikat."
olyan hüly vagy, mint a s@gg.
ki vonta kétségbe? azt vontam kétségbe, hogy bármely kutató is a biztos, egyetlen, és teljes igazság birtokában lenne. mert ilyen alapon hülyézik le egymást.
pontosan ők veszik semmibe egymás munkáját, nevetséges sci-fi-nek minősítve azokat az elméleteket, amikre más kutatók jutottak ugyanazokból a megfigyelésekből.
2. itt egyedül te siránkozol, hogy jaj miket írtam, mert túl primitív vagy, hogy kontextusában értsd meg a leírtakat.
kik nem veszik komolyan a munkájukat? idézzél már, ha állítasz te sakkszövettség kabalafigurája, tee.
Ők nem veszik komolyan egymás munkáját.
"A CERN rol beszelgetunk"
olvasd el mégegyszer a hozzászólásokat okoska..
meg amúgy hányadiknak is jöttél ? na ugye...
"pedig felismerven a hianyossagaidat"
milen hiányosságaimat? a nagy semmibe puffogtatsz el ilyen állításokat..
A CERNről már elmondtam hol olvashatsz ennél bővebben. Ez nem a megfelelő fórum ahoz.
Itt arról folyt a beszélgetés, amíg bele nem rondítottál, és amíg flimo nem kezdett el személyeskedni, hogy mi alapján söpri le az egyik fél a másik elméleteit? mi alapján véli úgy egy mindenkori hivatalos álláspontot elismerő fizikus/tudós, hogy az a helyes, és kizárólagosan jó elmélet, amit ő vall?
mi alapján ilyen nagy a mellényük, amiko r a történelem mindig bebizonyította, hogy lesz valami újabb, ami miatt az eddigiek részben vagy telejsen az érvényüket vesztik.
A gyök2-es IQ-dal nem csodálom, hogy csak ennyire futotta neked...
Az meg külön vicc, hogy próbálsz itt Krasznához dörgölözve menekülni ebből a szánalmas helyzetből, amibe hoztad magad, próbálsz itt úgytenni, mintha téged kurvára érdekelne a téma, közben az első behányásodban leírod, hog ymiért jöttél...
Na most akkor ugyanazért szépen húzzál is innen, vagy így tegyél ignore-ra vagy valami.
Az még gyök2-es IQ-val is megy, nem?
Szia :DD
2007.04.05 14:41:42flimo13
"Megsimogatjuk Newton fejét, jó-jó, de azért ezzel meg azzal ki kell egészíteni, mert azóta sokkal pontosabb, és nagyobb számú megfigyelésből, kicsit árnyalódott a kép."
Írtam fentebb, látom azt nem olvastad, hogy maga Newton is tisztában volt elmélete hiányosságaival.
"Mi van ha 50 év múlva azt mondják, hogy na kérem akkor az einsteni dolgokat tegyük a fiókba, azok ott, akkor, és úgy jók, na de itt van egy olyan új, ami ekkor meg akkor is jó."
Einstein is tudta, hogy a relativitáselmélet nem univerzális elmélet, nem véletlenül kereste élete végéig a "nagy egyesített elméletet". Amire szánta, arra működik. 100 éve nem cáfolták meg, mint ahogy 100 éve nem cáfoltak meg egyetlen elfogadott komoly elméletet sem. A klasszikus mechanika sem került fiókba, hiába születtek átfogóbb elméletek. A legújabb elméletek pedig (húrelmélet) pont, hogy visszahozzák Einstein elfeledett kozmológiai állandóját.
""Egy elmélet meg annyira jó, amennyire leírja a megfigyeléseket."
Ez nem igaz.
Mi van, ha a megfigyelések száma elégtelen ahoz, hogy a megfigyelt dolog jellegéről valós képet kapjál? Mi van, ha nem is vagy tisztában azzal, hogy hány megfigyelés után vagy tisztában a valós jelleggel?"
Megfigyelések nem csak az elmélet megszületése elött vannak, hanem utánna is, és ezek a fontosabbak. Ugyanis az elmélet jóslatokat ad, pl új részecskéket, és ha ezeket valóban megtalálják, és úgy viselkednek, ahogy a számítások mutatták, akkor az elmélet valószínűleg igaz.
2007.04.05 14:43:19Anti Cionista
flimo:
1. bennem nem él kép a fizikusokról.
ti voltatok, akik a fizikust adva, nevetséges feltételezésnek neveztetek valamit, amihez ha nálam,meg az átlagnál több közötök is van, az ugyanúgy semmi a teljes képhez viszinyítva.
ebben a kérdésben ninc sbiztos, nincs olyan, hogy nevetséges lehetetlen, ebben a kérdésben csak TALÁN, meg LEHET van.
ennek adtam hangot cinikus módon, hogy az ilyen callidus féle idiótákat, meg a magukat elsőévesként atomtudósnak képzelő egyetemistákat kiugrasszam :)
callidussal nem foglalkoznék többet, mert ninc mit..
veled még lehet mit kezdeni, mert talán mire végzel, talán kicsit árnyalódik a kép, hogy valójában mennyire is érvényesek ezek a dolgok.
és a beszélgetés sem ment volna félre, az ominózus antiszemitázás nélkül...
" vannak nálunk ostobább értelmes fajok is, és ők már rég elpusztították volna a világegyetemet. A másik, hogy mi a legostobább értelmes fajok közül valók vagyunk, és épp a világegyetem elpusztítására készülünk. Azonban nálunk okosabb fajok már felismerhették ennek veszélyét, és talán értelmes élet után kutatva járják a világűrt, hogy megakadályozhassák a "végítéletet". Az is lehet, hogy pont az UFÓ-k okozták ezt a meghibásodást a CERN-ben :)"
látod ez is lehet.
épp ezt mondom.
de az is lehet, hogy vannak nálunk értelmesebb fajok, csak bele sem kezdtek ennek a kutatásába, mert ők más dolgokat tapasztaltak meg, és teljesen más világképet alakítottak ki.
mondom, itt csak lehet, vagy talán van.
olyan nincs hogy ez nevetséges sci-fi, annak meg biztosan be kellett következnie..
2007.04.05 14:46:41Callidus
AC
Minden hozzamirt kommented vegen elkoszonsz :)
Talalgass, miert?
Latvanyos hogy nem kell tobb szot vesztegetnem rad.
Am azt meg mindig nemertem milyen eredmeny kecsegtet akkora elonnyel hogy megeri ezt a befektetest. A vilagegyetem kialakulasanak megismerese szep cel ugyan, de azert ennyit nem fizet ennyi orszag. Mik lehetnek a rovidtavu hasznok a dologbol?
2007.04.05 14:48:15flimo13
"veled még lehet mit kezdeni, mert talán mire végzel, talán kicsit árnyalódik a kép, hogy valójában mennyire is érvényesek ezek a dolgok."
"olyan nincs hogy ez nevetséges sci-fi, annak meg biztosan be kellett következnie.."
Rossz ajtón kopogtatsz, ha engem akarsz vaskalaposnak beállítani. De azért a hülyeségre had mondjam már meg, hogy hülyeség.
Menj el egy csillagvizsgálóba nyilt napra, és kérd meg őket, hogy mutassanak szupernova-maradvány felhőket, és ha olyannak látod őket, hogy a felhők tele vannak feketelyukakra utaló sötét foltokkal, és anyagáramlásokkal, akkor elfogadom, hogy a Földön is keletkezhetnek részecskék ütközésével stabil és veszélyes fekete lyukak.
2007.04.05 14:48:21Anti Cionista
Callidus: mert megérdemled :D
mert ilyen jól nevelt vagyok :D
2007.04.05 14:54:31panoz
Meghalunk mindannyian! Egy svájci feketejuk tart felénk!!! Én már gyűjtöm a konzerveket biztos, ami biztos, de hátha nem vesz észre, és a románokat fogja zabálni. Térjetek meg katolikusnak, csak Isten kegyelmében bízhatunk!
panoz
2007.04.05 15:01:07( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
ac:
"Mi van, ha a megfigyelések száma elégtelen ahoz, hogy a megfigyelt dolog jellegéről valós képet kapjál?"
Végtelen számú megfigyelés biztosan nem lesz, ebben kérem ne is reménykedjünk! :)
Cauchy_
"2: hagyjuk a fenébe, majd csak lesz valahogy."
De akkor min fogunk vitatkozni?
Callidus:
"A vilagegyetem kialakulasanak megismerese szep cel ugyan, de azert ennyit nem fizet ennyi orszag. Mik lehetnek a rovidtavu hasznok a dologbol?"
Erre mondja az Apeh, hogy nem életszerű a sztori, tehát csak pénzmosoda lehet.
2007.04.05 15:02:18Anti Cionista
Most akkor vaskalapos sem vagy, de azért mégis hülyék azpk a fizikusok, akik azt más véleményen vannak?
Pedig ők is elvégezték ez egyetemet, és ők is tanultak arról, amiről te...
tudjuk egészen pontosan, hogy mi játszódik le egy supernova robbanásnál, vagy csak van egy modellünk róla, ami megmagyarázza a megfigyeléseink egy részét?
tudjuk egészen pontosan, hogy még hány és milyen szubatomi részecske vár felfedezésre?
Ha nem, akkor tudhatjuk-e, hogy ezek hogy viselkednének?
És az nem magyarázat, hogy ha a természetben eddig nem következett be ( vagy csak mi nem tudunk róla), akkor az itt sm fog.
Vannak olyan elemek/anyagok, amik a természetben soha nem jönnének létre, mi mégis megalkottuk őket.
Mondhatod biztosra, hogy nem tudunk egy olyan kimenetelt produkálni egy természetes folyamat reprodukálása során, ami a természetben a mai tudásunk szerint nem következett be?
Mi van ha bekövetkezett? Mi van ha folyamatosan bekövetkezik? Mi van, ha egy másik dimenzióból figyelve az univerzumok apró buborékok, amik pillanatok alatt keletkeznek, felfúvódnak, kipukkadnak. milliárdszám egymás után.
mi meg egy ilyen kis buborék-univerzum pillanatnyi életének, milliárdod részét foglaljuk el térben és időben...
Szóval én maradok azon az állásponton, hogy nem zárok ki semmit, és nem is tekintek kizárólagos igazságnak semmit.
Jah és az első 3 végzettségem műszaki, csak aztán a szükség rávitt a közgázzal való megismerkedésre is.
Majd lehet téged is rá fog, amikor majd anem a kísérleteket fogod végrehajtani, hanem mondjuk egy fletondetektoros Orbitron gyorsítóhoz pénzt, meg támogatást kalapolni, meg megvalósíthatósági tanulmányt készíteni, vagy csak úgy igazgatni...
2007.04.05 15:06:26Anti Cionista
sztiv: "Végtelen számú megfigyelés biztosan nem lesz, ebben kérem ne is reménykedjünk! :)"
magyarul a teljes valóság soha nem ismerhető meg :)
látod ezt lehet biztosan állítani, semmi mást :)
2007.04.05 15:07:39Kraszna
Bevallom, az LHC "gyakorlati" hasznának kérdése egy kellemetlen kérdés. A CERN ún. alapkutatásokat végez, nem pedig alkalmazott kutatásokat. Ma még nem lehetünk benne biztosak, hogy milyen gyakorlati haszna lesz a későbbiekben annak amit itt találunk.
Mások már hoztak jó példákat itt (űrkutatás etc.), remélhetőleg majd valamikor a gyakorlatban is használni tudjuk az itt tanultakat. Most a cél tisztán az univerzum jobb megértése. Mint a helyzet mutatja, a világ igenis hajlandó áldozni erre. (szerencsére...)
De csak hogy demagóg legyek: Gondoljunk a web-re. Ezt a CERN-ben találták ki az előző gyorsító adatainak analízise közben. Azért ez a publikum számára is elég jól sült el...
2007.04.05 15:11:06Anti Cionista
Kraszna ez igaz:
senki nem is vonta kétségbe a gyorsító hasznát.
csak nem hiszem, hogy tudósoknak így kéne közelíteni a saját és az azzal ellentétes elméletekhez.
a feketelyuk létezését meg tényleg csak akkor fogom elhinni, ha a pozitron TV-n a kontrasztarány végtelen lesz, és a fekete színt minifeketelyukakal fogják létrehozni :)
2007.04.05 15:12:22( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
AC:
"magyarul a teljes valóság soha nem ismerhető meg"
Hát ha ez megnyugtat? "Valószínüleg" Igen. :)
"látod ezt lehet biztosan állítani, semmi mást"
Biztos ez?
:))
2007.04.05 15:16:22-sg-
"Gondoljunk a web-re. Ezt a CERN-ben találták ki az előző gyorsító adatainak analízise közben."
Igen, az elméleti fizikusok szeretnek ezzel takarózni. :)
http://index.hu/tech/tudomany/kvark061127/
2007.04.05 15:18:57Anti Cionista
sztiv: annyira biztos, mint a halál ;)
De mára sajna búcsuznom kell, oh mi' fájdalom...
azért jó, hogy a többség nem a sasjózsi féle nívón van humor(talanság)ilag, mint ez a callidus :D
Kraszna: jó kutatást, de aztán óvatosan ám ott az Orbitronban, mert jönnek a Megaharcosok :D
Jó felfedezést.
jah és ígérd meg, hogy ha felfedeztek egy újabb szubatomi részecskét, azt fletonnak nevezitek el :)
2007.04.05 15:19:13Kraszna
Még egyszer leírom: Mi az, hogy teljes igazság? Ha van két elméleted, amik mind a ketten tökéletesen leírnak egy folyamatot, akkor melyik az igazabb?
A fizikusok válasza erre az, hogy amelyik egyszerűbb. Ez a "mindent a lehető legegyszerűbben próbáljuk leírni" elv nagyon sikeres volt a fizikában a mai napig.
De honnan van ez a "fizikusok hulyének nézik a fizikusokat" véleményed? Ezt tényleg nem értem. Mint korábban írtam, az elhíresült fizikusok elképesztően okos emberek voltak. Én jelenleg is ismerek egy csomó nagyon okos embert idekint (ne felejtsük el, itt igen magas a Nobel-díjasok koncentrációja...). Az a hozzáállás, hogy "szerintem nem lehet bízni ebben a társaságban, biztos el fogják pusztítani az emberiséget" elég sajnálatos. Szerencsére a politikusok még nem jutottak el egészen idáig.
2007.04.05 15:27:13( K.I.E.M.E.L.T...H.O.Z.Z.Á.S.Z.Ó.L.Á.S )
Kraszna:
"Ha van két elméleted, amik mind a ketten tökéletesen leírnak egy folyamatot, akkor melyik az igazabb?"
Nem erre mondta AC, hogy egyik se? :)
"Ez a "mindent a lehető legegyszerűbben próbáljuk leírni" elv nagyon sikeres volt a fizikában a mai napig."
basszameg, vajon hány jó elméletet dobtunk ki az ablakon, mert egy kicsit hosszabb volt a konkurenciánál? :)
2007.04.06 00:06:19freaky
Tehát, ha stabil lesz a lyuk, berakjuk a hűtőbe és rázárjuk az ajtót, ha ott sem pusztul, kivisszük az ürbe és integetünk neki.
2007.04.06 02:20:41freaky
freaky 2007.04.04 20:49:10
Megtaláltam a választ. Ide nem írom le.
2007.04.06 03:37:34BakterHouse
Hé, a lélegeztetőgépes megjegyzés erősen ironikus volt, egy előző post meglehetősen demagóg kitételére agált re. Ha már nincs kint szmájli, nehezen megy át az üzenet a CERN-be? Pedig reméltem, h a szöveg második fele a kétkedőket is eligazítja majd...
2007.04.06 08:23:18mcse.hu
Sziasztok!
Kozmológiai témában ajánlanék nektek egy szabadon letölthető, több órányi, átfogó előadás anyagot Dávid Gyula fizikus előadásában.
A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján: http://www.mcse.hu/multimedia/
Érdemes meghallgatni, mert sok itt felmerült kérdéssel foglalkozik.
2007.04.06 09:43:37deuce_bigalow
szumma-szummárum, egy jó nagy adag f@szság ez a cikk, és a BBC-ről is meg van a véleményem, hogy "tudományosan" lehoz eg ilyet. bekapcsolásakor stabil feketlyukat, és az egész világegyetemet besszippantja egy pillanat alatt!
peeeeeerszeeee!
2007.04.06 10:29:08Széna Tomi
Sziasztok!
Érdekes, hogy milyen kevés szó esett a hamis vákuumról, pedig ezt a félelmet már évek óta hallottam. Mindenesetre Gugli a barátom, Wiki a barátnőm:
http://en.wikipedia.org/wiki/False_vacuum#Vacuum_metastability_event
2007.04.06 11:27:29flimo13
"Hut and Rees,[8] however, have determined that because we had observed cosmic ray collisions at much higher energies than those produced in terrestrial particle accelerators, that these experiments will not, at least for the foreseeable future, pose a threat to our vacuum. Particle accelerations have reached energies of only approximately four thousand billion electron volts (4 ×10^3 GeV). Cosmic ray collisions have been observed at and beyond energies of 10^11 GeV, the so-called Greisen-Zatsepin-Kuzmin limit."
Pont ezt magyaráztam.
2007.04.06 15:00:17Lama
Ahogy olvasgatom itt a topiccot, akkor egy kis sci-fis beütéssel lehet hogy a sok fekete lyuk az ürben azért van mert mi egy másik dimenzióban elb*tuk a dolgot, és megcsináltuk a fekete lyukat, ami féregjáratot eredményezett a mi dimenziónkba :D
2007.04.07 12:38:26baa0
A fekete lyukak azért nyelnek el mindent mert oltári nagy a tömegük( és aezért nagy a gravitációjuk), vagy másért? Arra akarok kilyukadni, hogy a fénynek van tömege?
Két ilyen szupergyors részecske összeütközését mi módon lehet mérni? Egyátalán mit mérnek rajtuk - van kvarkdetektor?
Azt olvastam, hogy a fekete lyukak a határai a ma ismert világegyetemünknek, mert itt fordul vissza a világunk önmagába (?ez mit jelenthet?). Akkor, ha térképeznénk a fekete lyukakat megtudnánk milyen alakú a világegyetemünk?.
2007.04.07 12:41:56baa0
A koma a saját bringájával közlekedik vagy van külön Cernes bringa?
2007.04.07 17:05:59flimo13
"A fekete lyukak azért nyelnek el mindent mert oltári nagy a tömegük( és aezért nagy a gravitációjuk), vagy másért?"
Nem oltári nagy a tömegük, és nem nyelnek el mindent (visszaolvashattál volna, ha más nem ctrl+f feketelyuk).
"Arra akarok kilyukadni, hogy a fénynek van tömege?"
A fotonoknak nincs nyugalmi tömegük, de mint tudjuk E=mc^2.
"Azt olvastam, hogy a fekete lyukak a határai a ma ismert világegyetemünknek"
Annyiban határai, hogy ott véget ér a fény útja.
2007.04.07 20:34:57Petyó
Ne féljetek! Nem fog fájni. Az Index technikai cikkírói lila bölcsészek, fingjuk sincs a fizikáról, ezért nem tudják, hogy semmi nem történik egy pillanat alatt, hiszen minden hatás, maximum fénysebességgel terjed.
De gondoltatok-e már arra, hogy a csillagok, melyeket látunk, lehet, hogy már rég nincsenek, és az egész világegyetem is már lehet, hogy elpusztult, csak a gömb alakban fénysebességgel növekedő hatás még nem ért el minket? Aztán czzzzikk, és vége.
2007.04.08 06:19:27baa0
aa mar vagom akkor amikor c^2tel megy a foton, csak akkor esz tömege.
2007.05.10 09:55:12Quinton
http://c1612091f38ad77989f9cf64a022791d-t.csmvgr.info c1612091f38ad77989f9cf64a022791d [url]http://c1612091f38ad77989f9cf64a022791d-b1.csmvgr.info[/url] [url=http://c1612091f38ad77989f9cf64a022791d-b2.csmvgr.info]c1612091f38ad77989f9cf64a022791d[/url] [u]http://c1612091f38ad77989f9cf64a022791d-b3.csmvgr.info[/u] 14d9b7d247a8086b05810bde3ca889fc
2007.05.16 03:22:36Broderick
b11a6c4d9aed9157fb320317dece918a http://centro-formazione-professionale-barelli-levico-terme.fflnuc.name/ http://emangioma-retinico.fflnuc.name/ http://prefisso-citta-californiane.fflnuc.biz/ http://gruppo-colaneri-via-tiburtina.fflnuc.co.in/ http://emanuela-folliero-picard.fflnuc.name/ http://bellinzona-holliwood.fflnuc.co.in/ http://cum-caesar-in-britanniam-navigaturus-esset.fflnuc.co.in/ http://animale-guffi-foto.fflnuc.name/ http://cecilia-benetti-maglia.fflnuc.biz/ http://piazza-verbier-capodanno.fflnuc.com/ e1c77cc030a7259f186177a086fb8a83
2007.07.24 13:51:28Conor
7c0d9d84a5b18d6cdb4187c256718a7f http://oggetti-curiosi.iuatju.biz/ http://hotel-athena-giardini-naxos.ppdpwx.biz/ http://centro-assistenza-came.iuatju.biz/ http://calcolo-interesse-composto-excel.ppdpwx.biz/ http://accessorio-moto-acquisto-on-line.zibtye.biz/ http://kim-and-kerry-kaleidoskope.ygvhik.biz/ http://mappa-comuni-provincia-como.tzlnou.biz/ http://presidente-wilson-societa-nazioni.enadzh.biz/ http://termosifone-ghisa-acciaio-alluminio.ygvhik.biz/ http://testi-di-canzoni-da-scaricare.zibtye.biz/ 69fae163d26a9b1682339a4eb6fc4ad9
2007.10.03 12:39:32Méhenkívüli
Azt hiszem, ma szülni fog a kutyánk. Ami jó is lenne, de közben meg döglik a nyulunk, és azzal is foglalkozni kéne.
2008.09.10 16:39:05raichu
"... begyullad a Földön lévő oxigén és elég minden. Szerencsére nem így történt."
Hát azért várható volt, hogy nem úgy történik, mert hogy az oxigén nem ég ... :-)
A fekete lyukas megoldás azért, nem lenne ám semmi..., mintha az ember a saját végbélnyílásán esne keresztül... :-)
Az én elgondolásom szerint mi, halandók nem sok mindent vennék észre. Én úgy emlékszem, mintha anno emlegettek volna valami "eseményhorizont" nevű valamit, ahol számunkra megáll az idő...