Klikkeljen Magyarországért VII.
2007.05.31. 14:14 - mcs
Valószínűleg Magyarországon már alig akad olyan, aki ne hallott volna a nagy klikkelős versenyről, de annak az egynek, aki kimaradt az elmúlt három hét eseményeiből leírjuk: a clickclickclick.com oldalon az a nemzet nyer, ahonnan többet kattintanak. A második fordulóban az ötödik helyen végeztünk, a harmadikban viszont a remek csalószoftvereknek, a fejlett közösségnek, a médiatámogatásnak és a lelkesedésnek hála a második helyen végzett Magyarország Japán mögött. Egy nappal a végeredmény előtt még úgy tűnt, megnyerjük a versenyt, százmilliós előnyünk volt, de végül az ellenfél győzött, alig több mint egymillió kattintással.
Azóta a magyar parancsnokságon kiderült az is, miért vesztettünk: a japánok óriási szervezettség mellet indítottak ellentámadást az utolsó órákban, és percenként 300 ezer kattintással dogozták le a hátrányukat. Ez hatalmas megterhelést jelentett a kattintós oldal szerverének, ami kezdte megadni magát. Aztán reggel a magyar júzerek is beindultak, és a két oldalról érkező támadást már végképp nem bírta a rendszer. Az oldal egyik üzemeltetője ezért úgy döntött, leállítja a versenyt, és végeredményt hirdetett. Ez azért szívás, mert ha kivárta volna az éjfélt, a magyar kattintások többségbe kerülhettek volna, úgyhogy tényleg csak a szerver meg az időzóna döntötte el, hogy ki nyeri a küzdelmet.
A hazai közösség azonban továbbra sem lankad. Ma elindult a negyedik forduló, és sokan abban bíznak, hogy az első kattintások óta hatalmasat fejlődő hazai háttériparnak hála most megnyerhetjük a versenyt. Erre meg is van minden esély: újra vezetünk. A szerver persze most is folyton lehal, aki csatlakozni akar a mozgalomhoz, az látogasson el a magyar főhadiszállásra.
Amúgy meg: kattintson!
Azóta a magyar parancsnokságon kiderült az is, miért vesztettünk: a japánok óriási szervezettség mellet indítottak ellentámadást az utolsó órákban, és percenként 300 ezer kattintással dogozták le a hátrányukat. Ez hatalmas megterhelést jelentett a kattintós oldal szerverének, ami kezdte megadni magát. Aztán reggel a magyar júzerek is beindultak, és a két oldalról érkező támadást már végképp nem bírta a rendszer. Az oldal egyik üzemeltetője ezért úgy döntött, leállítja a versenyt, és végeredményt hirdetett. Ez azért szívás, mert ha kivárta volna az éjfélt, a magyar kattintások többségbe kerülhettek volna, úgyhogy tényleg csak a szerver meg az időzóna döntötte el, hogy ki nyeri a küzdelmet.
A hazai közösség azonban továbbra sem lankad. Ma elindult a negyedik forduló, és sokan abban bíznak, hogy az első kattintások óta hatalmasat fejlődő hazai háttériparnak hála most megnyerhetjük a versenyt. Erre meg is van minden esély: újra vezetünk. A szerver persze most is folyton lehal, aki csatlakozni akar a mozgalomhoz, az látogasson el a magyar főhadiszállásra.
Amúgy meg: kattintson!
Címkék:




Kommentek
2007.06.01 00:02:08tojasleves
Most ad!
2007.06.01 00:38:37rechargeable
Megvan a 300!
2007.06.01 00:48:34tojasleves
Segítsetek lécci! Csak most kezdtem el a Siletklickert használni. Amikor bepőrgette a 999-et, a tálcáról asztalra elkezd oda-vissza ugrálni és így nem tudom bevinni a közösbe... Mit csináljak?
2007.06.01 01:27:10rechargeable
Passz. Esetleg kipróbálhatnád, hogy minden pipát leszedsz jobboldalról.
2007.06.01 01:43:45tojasleves
Na azokhoz meg hozzá sem férek... Azért köszönöm!!!
2007.06.01 01:55:36freaky
HQ, HQ itt föld!
Föld hívja HQ-t, jelentkezz, vétel!
2007.06.01 02:04:27freaky
Ebbe is beledöglött, ijá, ijá ó,
ebbe is beledöglött, ijá, ijá ó,
be-ledöglött, ledöglött, tudtuk, hogy belefog dögölni,
ebbe is beledöglött, ijá, ijá ó!
Juhéjjj!
2007.06.01 02:09:10freaky
HQ!
Nem ad a server képet! Taktikai megbeszélés a :
♀☼♪₪ﻺﺧ (dot) ▼↕ -n!
2007.06.01 02:10:48tojasleves
Mégis sikerült! Köszi még 1szer!
2007.06.01 02:19:07mirInda
freaky: beony, bele :S, hogy a fene...
2007.06.01 07:46:40Jürgen
mennyi az állás??
nem tok felmennni!
2007.06.01 08:32:29Jürgen
340000000 a Magyaroknak. de mannyi van a jappoknak??
2007.06.01 20:18:04Eszement
5 perc alatt másfél-kétmillióval növeljük az előnyünket :D
2007.06.02 09:33:16fergeteg
MEG VAN A MAGYAR 1 000 000 000 CLICK!!!!
GRATULALAOK MINDEN MAGYAR HARCOSNAK!
hAJRA MAGYAROK!!!
2007.06.02 10:54:07Gasztonyi_Ádám
N amost ez mi a rák?
Sorry - this site is temporarily closed.
Please come back later to click for your country.
2007.07.30 11:30:50None
Nice!
2007.07.30 20:15:06None
Nice...
2007.07.31 04:35:59None
Nice
2007.07.31 10:14:45None
interesting
2007.07.31 16:43:32None
Nice!
2007.07.31 22:37:47None
Cool...
2007.08.01 05:39:22None
Cool.
2007.08.01 07:15:50None
Cool!
2007.08.01 22:01:23None
interesting
2007.08.02 01:14:46None
interesting
2007.08.02 16:23:09None
Cool!
2007.08.02 19:53:19None
Interesting...
2007.08.03 03:10:12None
Sorry :(
2007.08.03 06:27:28None
Interesting...
2007.08.03 10:14:25None
interesting
2007.08.03 16:16:22None
Nice...
2007.08.03 17:29:14None
Nice
2007.08.03 23:54:01None
Nice...
2007.08.04 01:47:00None
Sorry :(
2007.08.04 11:40:29None
Nice!
2007.08.04 14:20:22None
Nice...
2007.08.04 17:34:21None
Sorry :(
2007.08.05 11:06:43None
Cool...
2007.08.05 21:32:09None
Nice!
2007.08.06 21:47:02None
Sorry :(
2007.08.07 02:24:27None
Nice
2007.08.07 13:52:59None
Nice!
2007.08.07 17:32:06None
Sorry :(
2007.08.08 00:28:19None
interesting
2007.08.08 11:57:58None
Nice...
2007.08.08 22:13:29None
Interesting...
2007.08.09 02:07:01None
Sorry :(
2007.08.09 08:52:25None
Cool!
2007.08.09 09:22:57None
Sorry :(
2007.08.10 07:09:34None
Sorry :(
2007.08.11 04:05:59None
interesting
2007.08.11 09:49:32None
Sorry :(
2007.08.11 11:02:46None
Cool.
2007.08.11 14:03:52None
Nice
2007.08.12 04:16:10None
Nice...
2007.08.12 15:46:07None
Interesting...
2007.08.13 06:05:21None
interesting
2007.08.13 14:00:00None
Cool...
2007.08.14 19:35:18None
Interesting...
2007.08.14 20:00:15None
Cool!
2007.08.14 23:13:14None
interesting
2007.08.15 02:56:44None
Nice
2007.08.15 07:44:57None
Interesting...
2007.08.15 16:44:46None
Sorry :(
2007.08.16 10:07:20None
Cool.
2007.08.16 12:59:29None
Nice
2007.08.16 14:53:36None
Interesting...
2007.08.16 19:14:18None
Nice...
2007.08.17 01:27:11None
Sorry :(
2007.08.17 02:19:47None
Sorry :(
2007.08.17 04:15:23None
Nice
2007.08.17 08:32:51None
Interesting...
2007.08.17 13:15:19None
Sorry :(
2007.08.17 17:53:56None
Cool...
2007.08.18 05:02:52None
Cool!
2007.08.18 17:00:58None
Cool!
2007.08.18 20:49:14None
Cool...
2007.08.18 23:26:44None
Cool!
2007.08.19 02:11:17None
Nice...
2007.08.19 14:54:29None
Nice...
2007.08.19 16:42:56None
Cool...
2007.08.19 17:04:44None
Interesting...
2007.08.19 20:57:21None
Interesting...
2007.08.20 01:29:53None
Nice!
2007.08.20 05:37:09None
Nice
2007.08.20 06:07:35None
Nice...
2007.08.20 08:44:59None
Cool...
2007.08.20 09:55:43None
Nice...
2007.08.20 11:27:57None
Cool!
2007.08.20 16:36:47None
Cool...
2007.08.20 19:23:18None
Nice
2007.08.20 20:56:57None
Nice...
2007.08.21 03:39:51None
Nice!
2007.08.21 04:02:30None
interesting
2007.08.21 12:50:55None
Sorry :(
2007.08.22 02:12:54None
Nice!
2007.08.22 05:25:18None
Sorry :(
2007.08.22 05:25:29None
Interesting...
2007.08.22 11:57:29None
Interesting...
2007.08.22 15:02:32None
Interesting...