Hatalomátvételre készül az Asus
2007.09.07. 07:08 - mcs
Az Asus ehhez képest jövőre csak Eee PC-ből hárommilliót tervez teríteni világszerte, a heteken belül startoló kompakt gépből idén 200-300 ezer példány találhat gazdára. Az Eee PC-t először az idei Computexen mutatta be a nagyközönségnek Jonney Shih, az Asus elnök-vezérigazgatója és Sean Maloney Intel-alelnök. A géppel egy minden korcsoport és minél szélesebb társadalmi réteg számára elérhető és könnyen használható mobil számítástechnikai eszköz létrehozása volt a cél. Az apró pc-vel akár vezeték nélküli hálózati kapcsolaton keresztül is lehet internetezni, e-maileket fogadni és küldeni, csetelni, valamint szöveget szerkeszteni. A gép mindezen túl természetesen médialejátszóként is beválhat majd, a lehetőségeknek csak az operációs rendszer (egy Linux-disztribúció), a programkörnyezet, valamint a hardver szabhat eltérő mértékben határokat.

Az első Eee PC-k 7 hüvelykes kijelzőt, energiatakarékos Intel processzort és lapkakészletet, 512 megabájt memóriát és 4-32 gigabájtos flashmemóriás háttértárat tartalmaznak, a mindössze 0,89 kilogramm tömegű számítógép teljes fogyasztása nagyjából 11 watt körül alakul majd. Információink szerint az Eee PC még az ünnepi szezon tetőzése előtt megjelenhet a hazai szaküzletek, nagyáruházak választékában, az egyik legfontosabb kérdés – a gépek fogyasztói árával kapcsolatos – azonban egyelőre még nyitva áll. A különböző oldalakon megjelent információk alapján a konfiguráció 40 ezer forintnál drágább, 80 ezer forintnál olcsóbb lesz.
A gyártótól származó információk szerint az Eee PC-k jövő áprilisban eshetnek át az első jelentős hardverfrissítésen. Ezután már új, a jelenleginél még szerényebb áramfelvételű, Merom-alapú processzorok dolgozhatnak a gépekben, melyeknek így 11 wattról 7 wattra csökkenhet a fogyasztása. Az energiatakarékosabb alkatrészek révén nemcsak hosszabb akkumulátoros rendelkezésre állás biztosítható, hanem csökkenhet a komponensek hőfejlődése is, az Asusnál ezek alapján állítólag mérlegelik a most piacra kerülő modellekben még jelen lévő aktív hűtés teljes elhagyását. (via Prohardver)

Kommentek
2007.09.07 08:41:43szekerkaa
Kéne.
2007.09.07 08:52:11RIO
asus nyert... vennék rögvest kettőt, egyet a nőmnek, egyet meg csakúgy, mer' ocsó ;)
2007.09.07 09:09:59Manyizga
A világon máshol negyvenezer. Nálunk 40-80 között. Tuti, hogy a 80-hoz közelebb lesz...
Nem baj, az ASUS világgarancia révén, majd megvesszük Bécsben. :)
2007.09.07 09:31:52Yann Le Pentrec
Manyizga, hasonlót gondoltam jómagam is. Csak olyan leosztásban, hogy inkább a 100e felé konvergál idehaza majd az ára...
2007.09.07 10:07:13justdy
hiszem ha látom laptop
2007.09.07 10:21:22pizsama
tökre megéri
2007.09.07 10:57:42darthwalk
egyedül a kijelző az ami zavar, hogy ilyen apró. ha van helye, akkor tegyenek bele nagyobbat (légyszi légyszi) :D
2007.09.07 11:26:02adamskij
nagyszerű! csak gratulálni tudok az Asusnak, végre valaki mer lépni erre a kihasználatlan területre. ha még a minőségre is odafigyelnek, keményen odavágnak a Sony Vaioknak is.
az Apple pedig nagyon elszúrta ezt - hiába iPhone, iPod touch - az Asus most tarolhat. a linuxért külön pirospont jár :)
2007.09.07 11:38:35Médiageci
Én is régóta várok egy ilyen kütyüre, ha már a 100 dolláros laptop nem, vagy max csillagászati áron kerül a hagyományos piacra. Amikor utoljára olvastam erről itt az Indexen, még 35 rugó körül volt az ára, és egy hazai bolt rögtön ajánlotta is, hogy tőlük lehet előrendelni az augusztusi (ha jól emlékszem) megjelenésre. Azóta sajnos ez az EEE egyre rosszabbul fest, az ára elindult felfelé (azért mégsem kéne a nagy HD-s, nagy LCD-s, legolcsóbb kategóriájú, TESCO gazdaságos igazi laptopokkal egy mezőnyben futtatni), a megjelenési dátuma elkezdett csúszkálni, ráadásul újabban egyre csúnyább, utoljára fekete billentyűzetes prototípusokat mutogattak belőle. Azért továbbra is várom, és valószínűleg veszek egyet.
2007.09.07 11:59:57Udi
Need!
Kap egy linuxot, aztan jo lesz hanyos, dobalos laptopnak.
2007.09.07 12:07:58retyetyutty
Állítólag csak 3 órát bír aksiról.. ratyi... nekem nem kéne.. majd a következő generáció
2007.09.07 12:10:00Blogerovac
Ennek 80 ezer körül semmi értelme. Annyiért kapni egy low-end laptopot, amin akár dolgozni is tudok, és akár Windows alkalmazások is futnak rajta, ráadásul tutira nagyobb a kijelzője. Egyedül az akuidőben versenyképes. Persze nézzük meg, mi lesz belőle, de az okostelefonok lenyomják úgy is.
2007.09.07 13:38:05asbi`
retyetyutty, "csak" három órát? így is az átlag felett van..
mindenképpen beszerzek egyet. persze valószínűleg nem itthon.
linuxért extra nagy pirospont jár :]
2007.09.07 13:54:26Bukowszky
igen, ez csodás, remek kis kütyü, nem mondanám proli-notinak, csak az a gondom vele, hogy rettenetesen kevés a háttértár benne. az ár nyilván a fapados néhány gigás modellre vonatkozik, és mire belepakolok 32 gigányi flessmemóriát (ami persze még mindig édeskevés), már többe kerül, mint egy rendes, igazi noti. viszont legalább pici és az újabb, remélhetőleg aktív hűtés nélküli modellek csendesek.
2007.09.07 14:01:36Bukowszky
öö izé. várjunk egy picit. a bal oldalát egyik képen sem látni.. van benne dvd olvasó (író)? ha nincs, felejtős..
2007.09.07 14:05:45asbi`
nincs, de teljesen felesleges is :]
eleve összehasonlítani egy "nagy" notebook-kal badarság..
2007.09.08 02:59:40Médiageci
Bukowszky: Nincs semmi, csak USB portok, azokon keresztül köthetsz rá DVD írót, külső HD-t. Agyalnak rajta a rajongók, hogy lehetne az aljába tenni DVD meghajtót, de akkor meg biztosan elérné a normális noteszek árát.
Ez mindenképp egy abszolút subnotebook, és mivel azok között még a gyengék is drágák, annak optimális, aki nagyon kis kütyüt akar hurcolni, és webezésen (mondjuk még arra is elég szűkös a 800x480) meg szövegszerkesztésen túl sok dolgot nem akar vele csinálni (a kevés Flash memória miatt, aminek a nagy részét megeszi a Linux, OpenOffice és a többi nem is nagyon tud). Én íráshoz régóta keresek ilyesmit, ezért szimpatikus.
2007.09.08 11:23:11feketefityma
Hónapok óta megy a hype e körül a fos körül.
2007.09.08 11:26:15asbi`
ha ennyire megy a hype talán nem is akkora fos? :)
2007.09.08 18:49:19feketefityma
Nagy hype, nagy fos. Vegyél egyet. A vezérizgatónak készítettek egy deszkapéldányt vigyorogni, a te mosolyod nem lesz őszinte.
Átbaszás kateg.
2007.09.08 18:50:15feketefityma
[egyél szart, tízmillió légy nem tévedhet]
2007.09.08 21:00:53feketefityma
Tévedtem, hamarosan boltokban lesz az eee PC. Most futottam össze a Mikulással, ő mondta.
2007.09.10 22:11:29asbi`
irigykedsz, mert még erre sincs pénzed :D
2007.09.11 10:17:07feketefityma
Hypera? Hogy ne lenne. Egész gyártógépsorokat tudok hazudni. Sajnos agyat nem lehet venni, vennék neked egyet.
2007.09.11 20:43:04asbi`
inkább add a tiédet te úgyis olyan okos vagy ;>
2007.09.18 02:22:25té
A cikkben szereplő fénykép nagyon jól mutat, de minden más kép amit eddig találtam nem túl meggyőző. A kijelző + hangfal megoldás annyira nem esztétikus, de ha hibátlanul elfut rajta egy böngésző, akkor nekem már megfelel - kicsit olyan mint egy zsebszámológép.