Tech blog

Steve Ballmer megint ordibált

2008.03.07. 16:39 - -sg-

A Gizmodo írja, hogy Steve Ballmer Microsoft-vezér tegnap ordibált kicsit a cég által webes szakembereknek szervezett MIX 2008 konferencián. Az egyik legemlékezetesebb vírusvideó volt pár éve a neten Ballmer tánca, amit egy céges összejövetelen rögtönzött, majd lihegve a mikrofonba üvöltötte: „Négy szavam van hozzátok: Szeretem ezt a céget!” Most azt üvöltötte, hogy „webfejlesztők, webfejlesztők, webfejlesztők”, de nem volt olyan őszinte a dolog, mert mint a Gizmodo írja, megkérték arra, hogy ordibáljon kicsit, és az eseményről készült (sajnos nem beköthető) videón is látszik, hogy rájátszik a hírnevére.

A konferencián Ballmer többek között arról beszélt, hogy a cég Flash-verőnek szánt terméke, a Silverlight milyen jól mutatna iPhone-on és sokallta az Apple iPhone-alkalmazásoknál bevett 30 százalékos disztribútori sápját. Ezen kívül örült annak, hogy Apple licencelte a Microsoft szinkronizációs szoftverét, az ActiveSyncet.

Egyébként Ballmer már korábban is előszeretettel mantrázta a „fejlesztők” szót, mint arról a lenti, a táncolós videójával összekevert mix tanúskodik.

Kommentek

  • 2008.03.07 17:30:47rockjano

    Jézus....-



    Ennek olyan elmeháborodott jellege van..vagy csak én érzem így???

    jano

  • 2008.03.07 17:47:21kovi1970

    Egy újszülöttnek minden vicc új. :)

  • 2008.03.07 17:47:50Nyiz

    "Develpoers, developers, developers!" Steve Ballmer mindig is állat volt, már az első MS reklámban (ő szerepelt ugyanis benne) látszott, hogy nincs ki mind a 4 kereke, fent is van a youtube-on: youtube.com/watch?v=tGvHNNOLnCk

  • 2008.03.07 19:15:56gabest1

    Ha nektek is annyi pénz múlna azon, hogy megmaradnak-e a fejlesztők a platformotokra vagy esetleg átpártolnak linuxra/macra, akkor ti is ennyire kétségbeesetten ordítanátok.

  • 2008.03.07 19:35:00Kúrcsány Ferenc

    Ki az a barom aki a piac 90%-ról átpártol 10%-ra aminek fele freeware...

  • 2008.03.07 20:14:48Sáfrány

    Hitler is egy hasonlóképp ordibáló őrült volt csak nem állt mögötte tizedennyi pénz sem.

  • 2008.03.07 20:35:56prometheus_X

    Ezt a díszfaszt letilthatnák már a szereplésről... irritálóbb mint Gates, és szánalmasabb mint Uhrin Benedek bácsi.

  • 2008.03.07 22:20:25AzHofi

    Ferenc: nem freeware, hanem gpl, és meg lehet tekinteni, szerverplatformon közel sem 10-90 az arány, illetve lehet, csak fordítva.

  • 2008.03.08 00:04:42rivera

    hallottam én olyan partit, ahol a nagy magyar mogulok papírcsákóval a fejükön énekelték a wonderful world-öt, egy kis ordibálás belefér az imágóba

  • 2008.03.08 09:09:12nimand

    Szerintem ez egy hibátlan figura. Mert hát mi is neki a dolga, hogy megfelelő hangulatot csináljon egy bemutatón ( feltehetőleg ez neki 10 másodperc alatt sikerül ), illetve, hogy inspirálja az embereket az MS-hoz való kötődésre, biztos vagyok benne ezt sem csinálja rosszul, már amennyit egy színpadon magyarázva el lehet érni az ügyben.

  • 2008.03.08 09:33:29Hattory Hanzo

    Ha ott élnék, biztos egy szemmel látható összeget kaphatnék az alábbi jó tanácsért: csak fekete inget szabad viselnie a szeánszok alatt, úgy talán nem látszik, hogy izzad, mint az állat.

  • 2008.03.08 10:26:57GYUSZI BACSI

    szerintem tök jó fej, nyilvánvalóan poénból csinálta



    nálunk melyik cégvezetőt lehetne erre rávenni?

  • 2008.03.08 10:43:32kokoro

    ilyen fizetésért lehet más is lelkesedne ennyire vidáman és ő is ordítaná: áj_láv_disz_kámpöni_jeááh



    amúgy meg ez a Silver cucc nem tudom mennyire fogja majd lemosni a Flasht (szerintem semennyire) talán a flexre hajaz inkább

  • 2008.03.08 11:16:29Kaporszakáll

    Szuper batikolt inge van, hol lehet ilyet kapni?



  • 2008.03.08 11:18:11Kaporszakáll

    GYUSZI BACSI: hasonló viselkedésre a hazai cégvezetôket nem kell kérni, megy az anélkül is...



  • 2008.03.08 13:28:00fraki

    A videó nagyon jól van megcsinálva. A zene szuper.

  • 2008.03.08 13:28:57fraki

    És szóljatok már az index fejlesztőinek légyzi, hogy ajaxosan is lehessen már posztolni kommentet, mert nem szeretem emiatt megszakítani a videót.

  • 2008.03.08 14:10:01yanchi345

    "Ki az a barom aki a piac 90%-ról átpártol 10%-ra aminek fele freeware..."

    Az, akinek az mindegy, hogy te min nézed a weboldalt (windowst használni magánügy), de az nem mindegy, hogy ő min állítja elő. Márpedig én egy sz@rabb szerverkörnyezetért elvből nem fizetek sokkal többet... webezés közben az esetek igen nagy részében linuxos (vagy egyéb *nix) szerverrel találkozol.

  • 2008.03.09 21:04:18feketefityma

    Ha ilyen ronda lennék, én is ordítanék. Vagy ha ilyen gyerekszéket tolnának alám.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Bookline

C-travel ajánlatok

hirdetés