A Microsoft szerint nincs bevételük a Vista XP-re butításából

2009.02.18. 14:23 - Index

Seattle-ben elkezdődött a Microsoft pere abban az ügyben, hogy jogtalanul kér a vásárlóktól plusz pénzt a Windows Vista XP-re cseréléséért. Mivel az XP régebbi, kisebb tudású és olcsóbb (valamint stabilabb, kisebb gépigényű és éppen ezért népszerűbb) rendszer, érthetetlen, miért kérnek a boltokban felárat azért, hogy egy laptopra előre telepített Vistát XP-re cseréljenek - szólt a vád érve.

Mint kiderült, valójában nem a Microsoft kér plusz pénzt (60 és 150 dollár közötti összeget) az ilyen cserékért, hanem a laptopgyártók. Bár az még nem derült ki, jogszerű-e az ilyen negatív fejlesztésért pénzt kérni, a per a Dell meghallgatásával fog folytatódni. A cég képviselője elmondta, nincs más választásuk, mert a Microsoft kényszeríti rá őket a Vistával felszerelt laptopokra, és ha a rendszert le akarják cserélni XP-re (amit a Microsoft egyébként engedélyez), a vásárlóval kell megfizettetniük az új operációs rendszer árát.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.02.18 14:36:03Sicc

    Mennyivel egyszerűbb volna, ha olyan preinstall volna a gépen, ahol választhat a kuncsaft, hogy melyiket teszi fel. Azzal regisztrál, és azt ismeri el a Microsoft legális verziónak, és csókolom.

    Valószínűleg sem az MS, sem pedig a Dell nem mond igazat, csak az a kurva $$$ mindennél többet ér.

  • 2009.02.18 14:48:09bopat

    vagy €€€

  • 2009.02.18 14:48:42someoneelse

    Magdus néni rájött ogy a Gézu bankot akar rabolni!!!

  • 2009.02.18 14:57:26Martian

    Kínos, hogy nem kell a Vista...

  • 2009.02.18 15:03:02Borvirág

    Hogy a fenébe lenne az XP stabilabb a Vistánál???

  • 2009.02.18 15:16:23csakezértregisztrált

    Nyugi Borvirág! Ez csak az Index - Tech rovat, ha a Velveten lenne, bennem is felmenne a pumpa... :)

  • 2009.02.18 15:20:10Carnivora

    Az eleve barom , aki mondjuk egy új dual procis laptopra XP-t erőltet ...

    A Vista-t meg divat szídni ... semmi baj vele az égvilágon egyedül az IE7 fos , de arra meg ott a Firefox ... -

  • 2009.02.18 15:25:5782feca

    nekem 1 éve van vistám,és szerintem egy nagy rakás szar.az xp sokkal jobb volt.A vista operációs rendszer saját magát nyirja ki a folyamatos updatekkel,jon a kék halál,aztán szia.1 év alatt 3szor kellett újra raknom a rendszert ez miatt.meg lasúis mint az állat,korulményes.

  • 2009.02.18 15:36:58wwolf

    Nalam stabilabb. Hacsak nalad az nem a stabilitas ismerve, hogy egy duplaprocesszoros gepen, 2G RAM-mal a kikapcsolas 90 percig tart. Meg millio egyeb aprosag (egy Open File dialog min. 30sec, de lehet 5 perc is). A Performance akarmi szerint: 5 percig nem mukodott a gep, behalt, de nem tudja miert. A Vista egy kalap szar.

  • 2009.02.18 15:53:46macilaci

    A "visztát divat szidni" kijelentés már idejét múlt. Ha csak múló divat lett volna, nem hozták volna többször is (gyakorlatilag lóhalálában) előre a windows 7 prömiert.
    Az XP mindig is jó volt (mármint windows szinten), és még most is jó bármire, amire az a nyomorult viszta sokszor annyi erőforrás felzabálásával sokkal lassabban képes (ha egyáltalán képes).
    Remélem olyan gyorsan kimúlik, mint a nagysikerű ME :)))

  • 2009.02.18 16:04:37kemike

    XP: játékoknál +10% FPS-ben, és -1gihűga ram igény-> XP sokkal jobb...

    Stabilabbnak egyiket se mondanám a másiknál, vista kompatibilitás miatt bukdácsol, XP, meg másért, a 2 hasonló, overall az XP mindenben jobb, max nem olyan szép...

  • 2009.02.18 16:14:41jezsoadam

    Csak egy apróság: a dual processzor nem egyenlő a dual core (dupla magos) processzorral.
    Az előbbinél két teljesen külön processzorról van szó, amik lehetnek akárhány magosak. Az utóbbinál pedig egy processzorról, amiben két mag van. Mert nem mindegy... :D

  • 2009.02.18 16:38:17malenkij robot

    Borvirág

    Hogy a fenébe lenne az XP stabilabb a Vistánál???
    Kb.: csak amiatt ,mert a jelszavad csak egy alkoholos jelszavad van.
    Fagyott orr esetén már tudnám, hogy vistád van.xD

  • 2009.02.18 16:47:46Mr.RaverDesigner

    7-8 éve (de fura ezt kimondani :D), mikor az xp jelent meg, akkor az volt a szar, merthogy a '98 sokkal stabilabb, kisebb gépigényű, stb... lófasz kell nektek, nem oprencer, ennyi:D

  • 2009.02.18 16:55:16FTeR_

    "nem hozták volna többször is (gyakorlatilag lóhalálában) előre a windows 7 prömiert."
    aham, végülis vista megjelenésének pillanatában sem úgy volt, h pontosan 3 múlva jön a köv verzió, és most sem úgy van 2009 vége vagy 2010 eleje, ami még véletlenül sem pont 3 év (gyk: vista 2 lépésben jött).

    "Az XP mindig is jó volt "
    xp az sp2 megjelenéséig egy katasztrófa volt, összehasonlíthatatlanul több problémával indult, mint a vista. nem véletlen kellett az sp2 extra fejlesztését külön beiktatni (gyk: korábban az sp-k csak a korábban megjelent hotfixet tartalmazták, mint ahogy a neve is utal rá), ami miatt végülis a vista megjelenése is késett.

    "egy duplaprocesszoros gepen, 2G RAM-mal a kikapcsolas 90 percig tart"
    uhh, érződik a szagértelem. a processzornak semmi köze a kikapcsolás sebességéhez. a szűk keretmetszetett a winyó sebessége képezi, ami notiknál igen alacsony. a 2g ram, meg tovább lassítja, hisze na hibrid sleepben mind a 2 gigát ki kell irni arra a lassú vinyóra (4g fölöt már le is van tiltva a fícsör).

    //
    kékhalál már xp-n is 99,8%-ban driver vagy hw hiba okozta, amin a vista még javított is, mivel nem kernel módba futnak a driverek, így nyomtató driver halála nem okozza a teljes gép összeomlását.

    a vista nem hibátlan és van is mit javítani rajta, de messze nem olyan katasztrófális, mint ahogy azt sok szagértő beállítja.

  • 2009.02.18 17:10:39ave

    Lehet, hogy divan a Vistat fikazni.
    En inkabb ertelmet nem latom minek foglalkozzak vele. Az aero pl. az eroforrasok szuksegtelen pazarlasa. Vaze lehet aero nelkul egy kisebb falu eves energiaszuksegletet meg lehetne sporolni!! :)

  • 2009.02.18 17:24:33ata4100

    Én egy laptopon próbálgattam a vistát(gyárilag rátelepített), de annyire kegyetlenül lassú volt rajta, hogy nyomban megis utáltam.. Ez nem divat, hogy szar a vista, hanem tény... Lehet volt pár újítássa meg egyebek, de egyetlen egy okot sem hallotam még a 2 év alatt amiért nekem megérné váltani.. erről ennyit..

  • 2009.02.18 17:46:05macilaci

    "xp az sp2 megjelenéséig egy katasztrófa volt, összehasonlíthatatlanul több problémával indult"
    Már megbocsáss, de egy lópikulát. Én XP bétatesztelő voltam, bármiféle SP nélkül simán megállta a helyét vállalati környezetben (miután a driverek elkezdtek megjelenni). A bármilyen elszabott programtól megborulni képes Win98 után maga a csoda volt 2001-2002 táján.

    Én az SP2 iránti tömeges lelkesedést nem igazán értem, de ha ez kell, hát legyen.

    A Vista gyakorlatilag (megérdemelten) megbukott, ezt a gyártója is elismerte már, ugyan nem direkt, hanem csak körülírva szavakkal és tettekkel.

  • 2009.02.18 18:21:20KenseiSensei

    Én azt mondom, ha nem elég erős hozzá a géped hogy rendesen fusson a vista akkor rakj xpt ennyi, nem az aerot kell szidni. Nekem eddig még nem volt problémám a 64 (!!) bites vista ultimateemmel, pedig az még kényesebb és mégis maxon fut a cysis vagy egyéb akármilyen játék.

  • 2009.02.18 19:19:32FTeR_

    ms meg nem simertbe semmit, sehogy. max azt, h a driverekre még ennél is nagoybb figyelmet kellett volna fordítani (kb 10x annyi driver volt kezdetekben hozzá, mint anno xp-nek). w7 nem jön korábban, kuponosdi korábban is volt, a piaci részesedés százalékra xp-nek 2 év után 30 volt, míg most vista vhol 20% környékén van (ami darabszámra így majdnem 2x annyi). technológiailag egyértelműen előrelépés (xp ebből a szempontból zsákutca, hiszen vista 2k3-ra épül, az meg 2k-ra), anyagilag meg ms-nek 8 éves bevételi rekordjai döltek meg az elős évben. a marketing valóban félresiklott és az atom procik sem jöttek jókor ebből a szempontból. nem baj, majd a w7 lesz az első win, aminek a fejlesztésénel a teljesítménynek nagyobb votl a prioritása, mint az új szolgáltatásoknak. emlékezzünk vissza, a vista új fícsöreit 5-10 oldalas cikkekben elemezték, ehhez képest w7 kapcsány annyi van, h sebesség optimizálás, érintőképernyő, meg új tálca.

  • 2009.02.18 19:20:06FTeR_

    "bármiféle SP nélkül simán megállta a helyét vállalati környezetben (miután a driverek elkezdtek megjelenni)."
    bizony, 8 év nagy idő, az emlékek is megszépülnek.
    ugyan 9x-hez képest statbil volt, viszont cserébe brutális volt a gépigénye és az első évben tucatjával jöttek hozzá a biztonsági javítások. ehhez képest vista megjelenésének pillanatában egy 2 éves középkategóriás gépen vígan elfutkosott, egyedül a 2g ram volt ajánlott neki (az sem azért, mert 1g vel nem boldogul, hanem azért mert a superfetch 1g-nél még nem nagyon jön elő), biztonsági javítás meg első félében gyak nem is volt (1db alacsonyszíntű akadt) és a 2. félévben sem volt több 5-nél. a legnagyobb problémát a driverhiány okozta és ezek közül is az alaplapi, grafikusak (szégyen, h nvidia meg ati mit össze nem szerencsétlenkedtek) és hang, a többiből megette az xp-set is. ezek a problémák ápr/máj környékére megoldódtak, csak a 3-4 évnél öregebb hw-khez nem jött frissítés. ahhoz viszont bőven elég volt, h hazavágja a marketinget. egy másik félrevezető probléma még a mai napig, h telepítés után túl erőszakos az kereső indexelése és az első tapasztalatokat ez nagyon be tudja árnyékolni.
    vista technológiailag nagy előrelépés, talán túl nagy is. arra mindenféleképpen jó volt, h kitapossa az utat a köv verziónak (wineknél jellemző ciklus, h mindig a 2. kisebb léptékű verzió a sikeresebb 5.0->5.1, 6.0->6.1).
    az, h a legtöbb fikának mennyire nem valós az alapja semmi sem bizonyítja jobban, mint, h a server változatnak mekkora az elismertsége, pedig az 1 az 1ben vista sp1, csak másképp van konfigurálva (gyk: minden le van tiltva benne).

  • 2009.02.18 19:21:07FTeR_

    a képzavart semmi sem bizonyítja jobban, h a gépigény kapcsán mindenki az aeroval jön. egyedtlen igénye a dolognak az sm2, amit gagyi integrált intel chip a dx9-ségének ellenére nem támogatott. egyáltalán nem kell erő hozzá. sőt, az a lényege, h a cpu helyett a gpu-t terheli.

    //
    eh, a kommentek sorrentje kicsit összekeveredett. a "ms meg..." kezdetű akart lenni az utcsó....

  • 2009.02.18 20:39:35macilaci

    Persze, a Vista jó, csak mi nem vagyunk elég jók hozzá :)))))

    Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter...

  • 2009.02.18 20:57:32GYuszk

    FTeR_: "ms meg nem simertbe semmit, sehogy"

    akkor ez mi lehet? http://www.crunchgear.com/2008/04/18/ballmer-calls-vista-a-work-in-progress-during-speech/

    Dióhéjban: S. Ballmer a Vistát "folyamatban levő munká"-nak nevezte egy beszédben (2008. tavasza), kicsivel több mint 1 évvel a kiadás után.

  • 2009.02.18 21:00:52lrfun

    Az elején még én is azt hittem hogy jó a vista, aztán egyszercsak a boot manager úgy döntött hogy másik partíciót választ magának. Elég kellemetlen volt mert a gép mellé adott telepítő nem tudott javítani csak újraformázni mindent.
    Xp-t mindig is utáltam, viszont mostanában használok egy 900 Mhz-es Panasonic Toughbook-ot 512 mega rammal teljesen szűz frissítés nélküli xp-vel. A kicsi erőmű 15 mp alatt készen áll a munkára. ami nem rossz....

  • 2009.02.19 08:46:55Körömcsiga

    Nem tudom miért száll el valakinek 1 év alatt 3szor a Vista, nekem 1 éve van egy vistám, amit gépek közt cserélgetek! Vinyó ki, másikba be, tök más konfigok és zokszó nélkül elindult minden gépen az oprendszer, hibátlanul üzemel. Szépen megtalálgatta a dirvereket, leszedte a netről és elindult. Hol teszi meg ezt egy XP??? Ja, hozzátenném brand gépekről van szó, nem 4 boltból összeszedett mixelt noname roncsokról. Lehet, hogy a vista kicsit több hozzáértést igényel, nem kéne az UAC figyelmeztetésekre csak az OK-ot nyomkodni, összevissza mindent felrakni és akkor nem lenne mit szídni... És lehet, hogy nem olcsó kínai vackokra telepíteni. Notebookra szerintem meg kötelező, másfélszer annyit elmegy egy töltéssel a gép mint XP-vel... A Vista SP1-ig én is XP hívő voltam, de az SP1-gyel szerintem a Vista legalább olyan jó lett mint az XP.

  • 2009.02.19 09:23:11Veg_

    Tök birom azokat a szövegeket, hogy szuper a viszta, nemtom mér sziggyátok, nekem is szuperül megy a (itt hosszas felsorolás olyan gépről áradozva, aminél jóval gyengébben lehet egyszerre 15 alkalmazást futtatni, dolgozni, játszani, netelni stb és semmi baja) gépemen, tuti gyenge a gépetek. Köszi, de amig netelek ugy 20-30 lapon párhuzamosan, alt tabbal váltogatva egy böszme stratégia játékkal és mellette nyitva (hátha kell) hátom hozzá kapcsolódó excel anyag bazi táblákkal és legalább még egy vörd, addig nem fogom a mostani gépemet még tovább turbózni, csak hogy mindezt visztás környezetben tegye, ahol első dolgom lenne megőrülés ellen kikapcsolni minden csicsát, vagyis cca előállitani egy hibásan müködő, de legalább bazi gépigényü vindózhetet, amin ráadásul vagy futnak a megszokott progijaim, vagy azokból is vehetek ujat...
    Hát egyszerü a dolga annak, akinek apuci veszi, vagy ráöntik a pénzt, de normális, bérből és fizetésből élő ember nem fog az OPRENDSZER!!! - szal nem valami fontos program - kedvéért beleölni egy halom lóvét a gépébe, mert ne az oprendszer foglalja már el a teljes gépigényt...

  • 2009.02.19 09:25:11Veg_

    Körömcsiga: Az XPm tényleg nem szed le a netről drivereket. Nem kell neki, minden müx, pedig alkatrészenként szedtem össze szokásom szerint a gépet, meg van egy halom cucc rákötve...

  • 2009.02.19 10:49:13WoodooKilla

    Naja, az első kiszovárgott Win7 is nagyon baró volt, aztán a béta meg már lassult, és kezdett a Vista szintjére visszaesni... Mint ahogy egy XP béta is lehetett nagyon klafa, aztan meg megis 3 SP kellett, oszt nem véletlenül... Az XP jó volt, és még ma sem rossz, de akkor is eljár felette az idő. Nekem a munkahelyi gépen, és a laptopon is Vista megy, és nagyon ritkán okoz bosszúságot. A munkahelyi néha magától újraindul ugyan, amiért szét tudnám vágni, de ez az egyetlen, a laptopon meg simán elketyeg... Ha picit odafigyelsz a gépedre, hogy a megfelelő cuccok legyenek rajta, akkor rendben megy minden.

  • 2009.02.19 10:52:48Ómájgád

    Veg_, Macilaci, hát akkor használjatok XP-t! Nekem jó a Vista is, meg később a W7 (pláne ha még kisebb gépigénye is lesz). Ugyanazt csinálom Vista alatt, mint te, egy tonna oldal Operában megnyitva, Excel, EVE online (esetleg két példányban), egyéb segédprogramok nyitva, Aero bekapcsolva(!), mindez egy elég öreg gépen: 1.8GHz-es Core2Duo, 2G ram, igaz a grafikus kártya elég jó 8800GTS (de már ez is régebbi generáció). És minden olyan símán működik, hogy öröm nézni. Notebooknál sokan nem tudják, hogy alapból az energiatakarékos séma van bekapcsolva (sokkal fejletteb az energiagazdálkodás is Vistában), ami visszaveszi a teljesítményt, átkapcsolva teljesítménycentrikusra, mindjárt helyrejön. A Vistának kell pár hét használat, míg mindent belő, és akkor nincs gond vele (nem is tudom mikor láttam utoljára UAC-t).

  • 2009.02.19 11:13:45ready_real

    "Carnivora":
    Persze divat, csak tudod amikor valami vist aalatt jóval lassabban működik, vagy nem jól működik, akkor az azért ciki.
    Pl. vistával nekem folyamatosan leszakadt a hálóróla wifim, és utána nem is látta ahálüzatot reboot kellett. Most igaz win7t vna fenn, de mégsem teszi, hm, vajon miért?
    Tény sés való, a vista háózathkezelése azért hagy kívánnivalót maga után, és ezt nemcsak én mondom.

  • 2009.02.19 11:42:36macilaci

    Ómájgád:
    Köszi, inkább maradok az OS X / Debian párosnál :) Ember nem venne rá mégegyszer, hogy magamat windows-zal szívassam.

    A régi gép fogalmáról meg teljesen más elképzeléseink lehetnek, ha nálad egy 1,8-as C2D 2GB rammal réginek számít: most vettünk melóhelyre 2 vadiúj Mac Mini-t, OS X 10.5 és parallels-ben XP zokszó nélkül futnak együtt, Leopard minden csilivili effektjét viszi a GMA950 (!!!). 1,8GHz C2D + 2 GB RAM. Egy ilyen gépen két jobb oprendszernek kell elfutkorászni egyszerre vígan.

  • 2009.02.19 15:00:23Gyuszk

    Elfogyott a hely úgyhogy itt folytatom: az XP SP3 remek kis rendszer, azonban már nincs belőle pénz, ahogy látszik a Vista sikertelen lett, nem véletlen hogy gőzerővel hajtanak a Windows 7-tel. A számítástechnika/informatika legnagyobb része "igazolt módon" tudomást sem vett a Vistáról, mint ahogy Ballmer is 1 évvel a kiadás után "elb.tuk" jelzővvel illette ("work in progress"). A Windows 7-nek épp ezért nagyot kell szólnia, és nagyon sok kétkedőt kell meggyőznie.

  • 2009.06.05 12:09:28Real World

    Nekem nem volt különösebb bajom a Vistával, ~1,5 éve nyomom (x64 Home Premium). Én nem sajnáltam a 4G ramot a gépbe, mert XP-nél is beletettem volna, és így tényleg kompromisszum mentes a játék és a meló is.

    A gépem egyébként simán 10-30 napos uptime-okkal dolgozik, ennél rövidebb csak frissítéseknél van, de ott is kevesebb az újraindulás.

    Az Aero meg nem tudom miért fáj bárkinek is. Az XP-nél is hihetetlen érdeklődés volt a témák készítésének/letöltésének. Akinek nem kell, v. nem viszi a gépe, kikapcsolja, sőt, az alapváltozatban benne sincs (mer' ugye akinek van pénze megvenni a premium, pro és az ultimate verziókat, azok nem egy videokártyán és pár memóriamodulon fognak garasoskodni.)

    Nekem is volt kékhalálom, memóriacserélgetés, kártyafoglalat igazítás, gépporszívózás, és azóta nem is találkoztunk.

    Mondjuk fáj, hogy a dll cache-e miatt 17G maga a windows könyvtár, de annyira nem lenne fájó, ha nem lettem volna lusta újrahúzni a boltból kihozott gépet, és nagyobb partíciót adok alá.

    Nekem azért kell windows, mert egyszerűen a többi oprendszeren nincsenek meg azok a programok, amik KÉNYELMESEK igazán. Dolgoztam Linux alatt is, és nevetséges, hogy a windowsos szövegszerkesztők nyomába leginkább a mcedit ér, a maga konzolos felületével.

    Linuxos (Debian, Suse 6-9) időszakomban folyamatonsan hiányérzetem volt, pedig napi 8-9 órát ültem előtte. Nem esett kézre, kényelmi funkciók hiányoztak, sokszor kellett parancssorhoz nyúljak, hogy azt csinálja a gép, amit kell.
    Azóta persze ez lehet hogy változott (hiszen Linux alatt is az eccerű felhasználói réteg megszerzése a cél) de ~5-6 éve nem igazán kattantam rá.

  • 2009.10.09 19:48:28nemeza

    Nekem kb. 1 hónapig volt Vista a laptopomon. XP-re cseréltem, és sokkal jobban ki tudom használni azerőforrásait.. :P
    Lehet, hogy a 7-est kipróbálom majd rajta, az rc bejött..

  • 2009.12.23 18:36:21Ajtony

    Saját Toshibámon, ami 2x1.6 GHz-es procival működik, a Vistát lecseréltem XP-re (régebbi grafikus programjaim miatt). Érdekes módon minden gyorsabb lett, pedig elvileg a 32 bites XP-nél gyorsabb a 64 bites Vista.
    Cégünknél a most vásárolt irodai gépeken Vista volt, azt is XP-re cseréltette a tulajdonos (amerikai cég a tulaj).

  • 2010.02.06 01:53:06ave

    Mindig jottok ezekkel a biztonsagi hibak dumaval...
    Attol, hogy egy kaloz az en gepemmel kuld spamet 1millio masik hozzam hasonlo luzernek, attol meg az XP tok jo oprendszer.

    Elobb ut el a villamos, mint hogy pont az en gepemmel kezdjen el valami nagyon karokozast egy hacker.

  • 2010.12.09 18:57:30t0thl

    Nos ha én vagyok az eladó hadd döntsem el mit mennyiért adok. Nonszensz baromság az egész.

  • 2011.06.30 15:30:16Grigorij

    Most akkor nem Windows 7 az aktuális verzió????
    Ki a francot érdekel a Vista, mint ÚJ TELEPÍTÉS?????
    .
    Ja és valóban jó ezek az új OS-ek, hiszen egy 4-5 éves "névtelen" ASUS alaplapnak "csak" az alaplapi videójához és a hangjához nincs sem Vista sem 7 driver...
    Tényleg jobbak, olcsóbbak és költségkímélőbbek, hiszen az ok nélküli csere úgy 50-150000 forintos plusz költség!
    Akkor, amikor a napi munkához mind a gép, mind az XP TÖKÉLETESEN ELEGENDŐ!!!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel