Tech blog

9000 iPodot csalt ki az Apple-től

2009.03.25. 09:01 - Index

Csalás és pénzmosás miatt kell bíróság elé állnia egy michigani férfinak, aki az Apple garanciaprogramjának nagyvonalúságát kihasználva több mint 9000 lejátszóval rövidítette meg a céget. A 23 éves Nicholas Woodhams egy iPodok javításával is foglalkozó vállalkozást üzemeltetett Kalamazoo városában, de a hozzá került készülékek szervizelésével sokat nem foglalkozott. Ezt a munkát inkább a gyártóra bízta: a már nem garanciális lejátszók sorozatszámot is tartalmazó hátlapját garanciális modellekével cserélte le, majd így küldte vissza ingyenes javításra az iPodokat az Apple-nek.

Arra is rájött, hogy csalhat ki ingyen hardvereket a cégtől annak iPod Shuffle csereprogramján keresztül. Ennek keretében azok a vásárlók, akiknek meghibásodott a lejátszója, kérhették a hibás készülék cseréjét az Apple honlapján keresztül. A procedúra viszonylag egyszerű volt, egy sorozatszámot, egy postai címet és egy bankkártyaszámot kellett megadni. Ezt követően az Apple elküldte a cserekészüléket az ügyfélnek, akitől azt várták, hogy tíz napon belül küldje vissza a hibás darabot. Ha ezt elmulasztotta, a kártyájáról levonták a termék árát.

A rendszerben az volt a gyenge pont, hogy csak egy egydolláros próbaterheléssel ellenőrizte, hogy létező számla van-e a megadott bankkártyaszám mögött. Woodhams olyan kártyákat regisztrált az oldalon, amelyek csak a feltöltött összeghatárig voltak terhelhetőek, így az Apple a vételárat sosem tudta levonni róluk. A csalók kiismerték, hogyan épül fel a Shuffle lejátszók sorozatszáma, és így több mint 9000 készülék esetében kértek cserét. Ezek jó részét Woodhams el is adta cége honlapján keresztül, új készülékekként, de a gyártói árnál olcsóbban. A vádirat szerint 2006. márciusa és 2007. októbere között több mint 5000 iPod Shuffle-t értékesített így.

Az Apple azonban nem emiatt fogott gyanút: a vállalkozás azért került az Apple látókörébe, mert a levédett márkaneve szerepelt az elnevezésében (ipodmechanic.com). Feltehetően az ezzel kapcsolatos jogi huzavona során (Woodhams az ígérete ellenére nem változtatta meg a cégnevet) derült fény a csalásra, amely a vállalatnak több mint 75 000 dollár kárt okozott. A perben az Apple kártérítést követel. (IT Café)

Címkék:

Kommentek

  • 2009.03.25 09:21:04Mp3Pintyo

    Ilyen aprosagon elbukni :)

  • 2009.03.25 09:23:54Eszt kell csináni e

    kemény... mintha madzsarisztánban lennénk :)

  • 2009.03.25 09:31:04Noname Cowboy

    Háát Al Capone is egy bagatel adócsaláson csúszott el.

  • 2009.03.25 09:35:22firlefranc

    A híradás elfelejtette a michigani férfi nevét megemlíteni. József Nagy tősgyökeres (native) amerikai (dacota) szervízesről van szó, aki elfogásakor egy "No more Trianon" feliratú T-shirt-öt viselt.

  • 2009.03.25 09:37:16orient

    loool kivancsi lennek a vezeteknevre. Biztos nem valami Kovacs ,Horvath vagy Kiss? :)))))))

  • 2009.03.25 09:38:36orient

    2009.03.25 09:35:22firlefranc: Bocs. Lelotted a poent elottem :((

    De nem en vagyok az egyetlen akinek rogton ez jutott az eszebe :))

  • 2009.03.25 09:43:56shúméker

    ti amúgy vakok vagytok vagy hülyék?vagy mindkettö?

    "A 23 éves Nicholas Woodhams egy iPodok javításával is foglalkozó vállalkozást üzemeltetett Kalamazoo városában"

  • 2009.03.25 09:45:23Johnny Chimpo

    Az apple cég előre viszi a világot...és ebből busás hasznot húz...én a helyükben inkább foglalkoztatnám az illetőt aki ki tudta játszani őket...75000 usd az ugyan mi egy világcégnek :D

  • 2009.03.25 09:46:33Golem

    "A 23 éves Nicholas Woodhams..."
    No, shúméker megelőzött. :)
    firlefranc, orient, inkább olvasni tanulnátok meg, mint gyalázni a saját népeteket. A szomorú az, hogy még viccesnek is gondoljátok. :S

  • 2009.03.25 09:48:37orient

    shúméker: Se vakok nem vagyunk sem hulyek. Csak vicceltunk erted? Vicc! Nem kell komolyan venni, ne kapj mar infarktust. Mar hulyulni sem lehet hogy ne jojjon ide egy okos aki okoskodni kezd?

  • 2009.03.25 09:51:05amc

    Erdősi Miklós volt a tettes? :))

  • 2009.03.25 09:52:21suntime

    Tényleg az a furcsa, hogy eddig csak Magyarországon láttam/hallottam ilyen magyar-ellenes megjegyzéseket :)

    Valahogy más országokban nem divat gyalázni saját népüket. Nem is értem.

  • 2009.03.25 09:52:54shúméker

    orient:hülye és szegényes vicc.azért meg mert okos vagyok:nem kérek töled elnézést.de azért sem mert vak sem vagyok söt retarda sem,mint te:te kis vicces manó.

  • 2009.03.25 09:55:12shúméker

    ami nekem ebben az egészben szemet szúrt az csak az:itt egy cikk,leírják az amerikait -névvel!-milyen kis cseles,erre van két szerencsétlen,aki egyböl népet kezd el gyalázni.a sajátját ráadásul....vazze,ha te is külföldön élnél 22 éve(mint én pl.)kicsit érzékenyebb lennél,de valószínüleg fogékonyabb is a saját néped iránt.faxfej.

  • 2009.03.25 09:56:47orient

    en legalabb vicces mano vagyok. Na ez tetszik :)) Koszi a bokot.

    Suntime: Akkor nem jarsz kulfoldre. En nem magyarorszagon elek es nem 1 orszagban eltem mar. Mindenhol, viccelnek a nepek sajat magukon. Es kepzeld ezert nincs annyi ongyilkos, depresszios..stb. mert tudnak nevetni magukon. Csak velemeny, nem kell komolyan venni mert megint jon valami trianonos feher lovon es lelo a vegen.

  • 2009.03.25 09:56:57vizipipa

    Qrva nagy naivitás amikor valaki csak a szlogent hajtogatja: no ja, ez is csak nálunk fordulhat elő.
    Tessék összegyűjteni a fentihez hasonló sztorikat, nem vagyunk mi kivételek, az úri huncutság nem magyar specialitás.
    Meg elolvasni a nemzetközi felmérések ismertetőit. Korrupcióban középtájt állunk. Van jobb és van rosszabb. Csak mi éppen lefelé csúszunk a listán, már vagy 5 éve.

  • 2009.03.25 09:58:33Határozott Szándék

    Fafeneki Miki :)

  • 2009.03.25 10:00:13orient

    shúméker: No comment. Ez mindent elerul. En meg mindig egy kedves velemenyironak tartalak ennek ellenere.

    (Egyebkent kulfoldon elek, es az a tipus vagyok aki nem gancsolja a tobbi magyart kint ahogy szokas hanem segiti...)

  • 2009.03.25 10:04:35vörösbor

    uristen sumi az még hagyján,hogy a viccet nem érted de még az igét is hinted az má sok kicsikét.kifaszt érdekel te hol élsz az okos fejeddel?kérdezte valaki?saját nép??érzékenység??nos akinek humora nulla az ne vetitsen ide ilyen hangzatos szavakat mert beégeti magát.semmi rosszindulat nem volt a kommentekben csak jópofa viccelődés és vitriolos kritika amit egy magyar megtehet és nem népgyalázás okán hanem mert magyar.ha ezt más nemzetiségű teszi na akkor kellett volna felsikoltanod.komoly szövegértelmezési gondjaid vannak és ha ez a 22 év miatt történt akkor ne gyere az eszeddel ami erősen konvergál a zérushoz.amely szavakat nem érted keresőbe beütöd oszt majcsak lesz valami.

  • 2009.03.25 10:06:02Gerolsteiner

    Jó olcsó lehet az ipod ámérikában, ha a csaló 9000 lejátszó elcsalásával csak 75000 dollár kárt okozott...

  • 2009.03.25 10:06:04shúméker

    én viszont nem talállak viccesnek,mégha a holdon élsz akkor sem.trianon nagyon távol áll tölem,a fehér ló meg közelembe sem jöhet mert félek a lovaktól.viszont azért nem kezdek el egyböl a sajátjaimon poénkodni(?!) és te fele annyinak segítsél külföldön,mint amennyit én tettem ittlétem alatt.
    amit meg suntime-nak írtál:hát nem tudom,te hol élhetsz,de én ezt a fajta önpoénkodást nemigen éltem meg,mint amit mi magyarok megengedünk magunknak a saját országunkkal szemben.pedig azért már jártam 1-2 helyen.

  • 2009.03.25 10:07:29bambapacák

    Kimaradt a pasi életrajzából, hogy Taszáron, a reptéren volt ellátó katona pár évig és "üzleti", elektronikai előképzettségét, a reptéri térségellenőrzők, behatolásjelzők szétszerelésekor és a környéken való riasztószerelő cégeknek való eladásakor szerezte. A helyi kocsmában győzték meg, hogy az üzlet jó lesz mindenkinek. (Ez is viccelődés, de van némi magyar életszaga.)

  • 2009.03.25 10:07:32shúméker

    vörösbor:LOL
    nem a szintem,sajna no comment

  • 2009.03.25 10:16:24orient

    Mindegy hol eltem, elek. Pl. olaszorzsgban szeretik ugratni egymast es poenkodni a maffiaval mert tudjak a kozhelyet hogy mindenki azt gondolja mert olasz neve van maffiozo, es viccelnek vele. Sok az arab is akik ugy hivjak egymast pl. hogy Osama... pedig mindegyik utalja a OT is es a csapatat is de sajnos ismerik az eloiteleteket es viccet csinalnak belole. Pedig ok is mind tisztesseges adofizeto allampolgarok. 99,9% nem terrorista, nem maffiozo...stb. Mi sem vagyunk mind csalok, csak vicc volt elnezeset erzekeny lelku magyar honfitarsaimtol ha valakit megbantottam! Hosszu depressziomentes vidam eletet kivanok mindenkinek! (bar ez nem tunik konnyunek a commentek alapjan)

  • 2009.03.25 10:21:19orient

    Ja es a zsido barataim mondjak a legjobb zsido vicceket es a szekely ismeroseim a legjobb szekely vicceket. Pedig OK magyarabbak a magyaroknal. Tovabb is elnek es boldogabbak :)))

  • 2009.03.25 10:24:45shúméker

    akkor ezt sikerült depressziómentesen letudni,éljen depressziósan inkább woodhams koma,akinek a papája magyar a mamája meg székely.

  • 2009.03.25 10:26:16suntime

    orient: én se Magyarországon élek barátom :)

  • 2009.03.25 10:28:52shúméker

    suntime:szerintem ebben a blogban érvényesül leginkább:nomen est omen :-D
    jepp

  • 2009.03.25 10:29:22suntime

    ...a fele lemaradt.
    orient: én se Magyarországon élek barátom :) de sehol se találkoztam ilyennel.

    Feljön egy cikk és rögtön megy a "biztos magyar volt" szöveg... Ez nem poénkodás, ez ostorral pofán b.sszuk magunkat :) Bocs de ez nem vicces.

  • 2009.03.25 10:29:26Rob67

    Golem

    Egyem azt az érzékeny, Trianonon edződött szívedet :)
    Milyen érzékeny a magyarságod.
    Ez a nagyon csúnya vicc ettől még sajna igaz: a magyar híres arról hogy a kiskapukat keresi.
    Ilyen és kész.
    Ilyen a Te féltett magyarságod :)

  • 2009.03.25 10:33:48Rob67

    shúméker

    Én is külföldön élek. És?
    Akkor már a magyar nem olyan amilyen?
    Mi a faszt keversz bele ebbe? Ha ennyire nemzetérzékeny vagy akkor neked otthon a helyed nem?
    Külföldről ne legyél már kemény magyar legény.
    Sipirc a parlament elé :)

  • 2009.03.25 10:41:15Los Alamuszi

    Nekem az a fura a cikkben, hogy aszondja:
    "de a hozzá került készülékek szervizelésével sokat nem foglalkozott. Ezt a munkát inkább a gyártóra bízta"
    Ugyanis, amennyire tudom, az Apple gyakorlatilag valóban nem javítja az IPodokat, hanem, ha garanciaidőn belül romlik, és el is ismerik, hogy a hiba garanciális, kapsz egy újat, ha gari időn kívül v. olyan a hiba, akkor is újat kapsz, csak kicsit kevesebb pénzért, mint amibe a régi került.
    Legalábbis, pár hónapja ezt mondták, mikor elromlott a 13 hónapos IPodom. 50 rugóért kaptam volna újat, de mivel csak a képernyő lett pixel hibás, ezért egyelőre hagytam.
    Amúgy, nem véletlenül vannak világszerte vállalkozások arra, hogy VALÓBAN szervízeljék az elromlott Ipodokat, nem úgy, mint az Apple..
    Pl. a mo-i:
    http://ipod.kreative-labs.com/, aki szintén azt írja, hogy:
    "legtöbb esetben az Apple nem vállalja iPodok javítását, mert túl sok munka lenne vele és nem érné meg nekik foglalkozni a szervizeléssel."

  • 2009.03.25 10:41:52orient

    Rob67: Pontosan, egyet ertek. Nem vagyok Magyar-Magyar (ahogy Hofi batyank mondta nyugodjon bekeben) de most koltozom haza hosszu evek utan mert hianyzik sok minden. Vilagot akartam latni, megvolt, most otthon akarok elni es tudok magamon nevetni. Talizzunk a Kossuth teren! :))

  • 2009.03.25 10:45:13ajh

    elkúrta

  • 2009.03.25 10:51:00lekvárosbukta

    vizipipa: A lényeget nem szűrted le, Magyarországon a vevőt basszák át, itt nem a vevővel basztak ki -hisz az ipodjuk meglett javítva- hanem, a cégtől csaltak ki eszközöket. És ez, lényeg különbség.

  • 2009.03.25 10:52:54shúméker

    rob67
    "Ez a nagyon csúnya vicc ettől még sajna igaz: a magyar híres arról hogy a kiskapukat keresi."na,ez az ami nem igaz.legalábbis erre felénk nem erröl híres(hála az égnek,mert akkor nekem is felkopna gyorsan itt az állam)
    "Külföldről ne legyél már kemény magyar legény.
    Sipirc a parlament elé :)"nem vagyok kemény magyar legény,viszont lehessek már érzékeny a nagyon buta és idióta"viccekre".
    köszi,a parlament elé mászkálást meghagyom neked én fájdalom liberális beállítottságú vagyok,azért meg ott valószínüleg agyonvernének.

  • 2009.03.25 10:58:05suntime

    Orient: what is this... kerek???

  • 2009.03.25 11:02:00orient

    suntime: Zsomle Te barom! :))) Lool.

    Na tudunk mi poenkodni igaz! :))

  • 2009.03.25 11:09:17Yeto

    Nicholas Woodhams - Fasonkai Mihály. Ennyi.

  • 2009.03.25 11:19:45Gilderoy

    A banánhély! Bazz :)

  • 2009.03.25 11:35:10ricsko

    @Yeto : ott a pont :)

  • 2009.03.25 11:39:42suntime

    :))

  • 2009.03.25 11:53:24smacika

    Hülyék vagytok ti faszikáim.
    Egy ügyes amcsi csákó átkúrta az almás céget pár zöldhasúval, ti meg egymásnak estek mint 2 kisgyerek.
    Tán csak nem savanyú a szőlő?
    A felhasználó kapott új ájpodot, a boltosgyerek meg lenyelte a lét, az apple meg nem dicsekedett vele, hogy milyen könnyű átbaszni őket.Gondolom azóta 1-2 mérnök azóta szibériában pakolja a követ:-)

  • 2009.03.25 11:54:50smacika

    1 azótával többet írtam, bocsi.
    Mielőtt nekem estek, hogy mekkora pöcs vagyok mert írni sem tudok.

  • 2009.03.25 12:07:50shúméker

    smacika LOL ne foss :-D

  • 2009.03.25 12:15:52konnektorfüggő

    Nekem táccsom van! Shuffle ingyen se kéne... :D Lehet osztani, h nagyképű görény vok... :)

  • 2009.03.25 12:16:30DeadBodiesEverywhere

    Ez majdnem egy éves hír :)

  • 2009.03.25 12:24:31histar007

    A nagy ötletek mindig banánhéjakon zakóznak el. Ez bizonyítja, hogy nem a koncepció volt hibás.
    Amúgy meg Al Caponét is csak adócsalásért tudták bevinni...

  • 2009.03.25 13:06:05Palkovicsné

    Keverjük a szezont a fazonnal, milyen népgyalázás? Ha már olyan okos vagy, akkor gondolkozz el rajta, SENKI SEM GYALÁZOTT NÉPET... ez a baj, hogy ilyen okoskodó majmok laknak ebben az országban...

  • 2009.03.25 13:19:30shúméker

    mint te,aki olvasni sem tud :-D
    ugyanis éppen az volt a téma(ami már régen lezárva),hogy akik felhördültek nem is otthon élnek....tetete

  • 2009.03.25 14:33:56indi23

    háááát gyerekek ennyi külföldi magyar mellett szégyelli magát az ember

  • 2009.03.25 14:41:49ótvarkéjenc

    küüföödiül hogy mongyák hogy eppl? avagy appl? olyan jo nektek, hogy ilyen messzire vagytok tölünk! és nekünk is... :)

  • 2009.03.25 15:28:33szivar

    Tökre szeretem ezt a kib@szott nagy 'liberalizmust'. Ha egy olyan hírre reagál valaki hogy "Ismeretlen tettesek eltulajdonítottak 2 kilométernyi rézkábelt a távvezetékről a(z) xyz megyében, a rendőrség keresi..." Akkor minimum rasszista lesz, rosszabb esetben fasiszta. De ha valami 'magyar mentalitást' emlegetnek, akkor nem kell ám fennakadni rajta, ez természetes. Minden népcsoport viccel ám magával, kivéve azt amelyik érti a viccet, de nem szereti.

  • 2009.03.25 16:02:52Kinca68

    Szerintem éjjé itt, azt' úgy legyé magyar.

  • 2009.03.25 16:26:42shúméker

    ok,éjni fogok majd,ha nyugdíjas leszek

  • 2009.03.25 16:42:48hamiskaj

    Már milyen dolog az, hogy valaki magyar létére idegen becenevet (nem nicket!) választ, utána meg vicceskedve magyaroskodva írja azt le? Szerintem ez nem vicces! A súméker az szerintem cipész. Ez így a magyar helyesírás és ezzel a magyarság ostorral pofán csapása! Más országokban ám nem divat a saját nyelvük kifacsarása! Fú, de idegesít ez a magyartalankodás.

  • 2009.03.25 18:34:55Kinca68

    Kösz, de akkor már nem biztos, hogy kellesz. Maximum azért tudsz tenni valamit, akinek az óriási villáját/autóját stb. megveszed, meg akinek az éttermébe kajálni jársz. Magyarországért itt és most tudnál. Szerintem.

  • 2009.03.25 19:10:52shúméker

    na most van vége.lehet benyalni.pá

  • 2009.03.25 21:14:56Callidus

    de komoly a brigad. IPodbol is magyarkodast csinalni. Szanalom. En ezert nem elek magyarorszagon. :)

    A cikre visszaterve. Az senkinek nem tunik fel hogy ilyen mennyisegeket el lehetett kummantani egyetlen szervizben ez azert mutatja a meghibasodasi aranyt. Meg a gyanut sem fogtak.
    Ennek a cikknek az appleblogban lenne a helye.
    Vegyetek a selyemzacskos kinai szart 2x annyiert mert elhiszitek hogy jo.. Annyira mondjak. :)))
    Feher zsinor meg ezust hatlap. Ennyi kell.
    A 3 (5?) evvel ezelotti technikaval "felvertezett" iphone okat is vegyetek. Az is csillog meg jampi :) Ja igen: az uj mac ak is nagyon szepek, noha az egyetlen kulonbseget a regi powerpc s procit is kicsereltek mar. De a burkolata mas, tehat nem pc d van :)
    Fogyasszatok, higyjetek, kovessetek a "divatot". Az kell nektek, csak olvasni ne keljen.

    Tudom. Eletstilus. A sajatod. Aha. :)))

  • 2009.03.25 21:18:38Callidus

    Felre ne ertsetek.

    Biztos jo. Jatsza az mp3at, meg telefonalni is lehet.
    De a hitvilagodbol huznak hasznot, nem is keveset.

    A butasag vamszedoi. Es egyre tobben vannak, hisz a piac is egyre szelesebb.

  • 2009.03.25 23:48:12Doktor Kotász

    Re: suntime
    "Tényleg az a furcsa, hogy eddig csak Magyarországon láttam/hallottam ilyen magyar-ellenes megjegyzéseket :)

    Valahogy más országokban nem divat gyalázni saját népüket. Nem is értem."

    Te jártál már külföldön egyáltalán, és beszéltél már külföldivel az anyanyelvén?
    Az olaszoknál például kifejezett poén magukat szapulni...

  • 2009.03.26 01:43:12Tomzone

    Tehat egy ipod shuffle 15 dollarba kerul. Gondolkozz mar egy kicsit mielott esz nelkul egy az egyben atveszel egy hirt, vagy nezd meg nincs e eliras!

  • 2009.03.26 08:50:52smacika

    Kedves Callidus!

    Látszik is, hogy nem itt élsz.
    Magyarországot NAGY M-el kell írni.Nem fikázni kellene, főleg úgy, hogy aki fikáz az egy olyan ember aki a saját hazáját kisbetűvel írja.
    Te is Pál utcai fiú voltál?Ott figyeltél a Nemecsek háta mögött mi?
    Sajnálom, ha neked bassza a csőröd, hogy nem IPod-ot meg IPhone-t írunk itten mi a parasztok Magyarországon.
    Szerintem rajtad (nagy PATRIÓTÁN) kívül senkit nem zavart az ájpod sőt élek a gyanúperrel az ájfón se szúrja a szemét senkinek.Ez csak egy cset (nem CHAT) tehát nem az anonim nóbeldíjas egyesület heti megbeszélése.
    Lehet, hogy ezért ostobák vagyunk, de idáig csak neked nem tetszett.
    Majd, ha Német, Angol vagy más lesz az anyanyelvem, akkor fogok idegen nyelven kommentelni.
    Addíg meg simán leírom az anslusszt sch és sárfesz sz nélül.
    Az xbox-ot meg ikszboksz-nak hívom.
    Ettől nem érzem magam szánalmasnak, MAKSZIMUM viccesebbnek kicsit.
    Ha Te külföldön érzed magad jól, szíved joga.
    DE NE SZÁNALMASOZZ LE OLYANOKAT AKIKET NEM ISMERSZ.
    Kösz.

  • 2009.03.26 14:24:37Milu

    Én nem azért mentem el külföldről, mert ilyen a magyar mentalitás (az még tetszik is), hanem mert egyre több a tahó, nem volt több kihívás, a nagy cégek elmennek, a kicsik tönkremennek, mindre konkrét példa volt az életemben. Külföldön egész egyszerűen könnyebb, sajnos sokkal; megtanultam több nyelvet is, és le se xarom a patriotizmust. Untam már a pusztát, a bakonyt, szép, de és akkor mi van? Most oda megyek és akkor amikor akarok, viszem a családom ha akarom és visszajövök amikor úgy tetszik. És a körúton a 4/6oson egyre büdösebb van.. (vicces, de az egyik ok ez volt)

  • 2009.03.26 14:25:38Milu

    Első mondat: *külföldre

  • 2009.03.28 21:44:14Kinca68

    Jaj, ne egyétek már ennek a sok külföldi "sikerembernek" a dumáit! Itt mindegyik azért húzott ki innen a jól fizető biztos állásából, ahol elismerték szakmailag és emberileg is, mert nem talált már itthon kihívást, meg büdös van a 4-es 6-oson. Családostól. A kihívásba. Cseszheted a több nyelvet, ha mindegyiken hülyeségeket beszélsz.

  • 2009.08.03 17:00:08Judfin

    Amióta hirtelen sok DIVATMAGYAR lett,azóta az önirónia teljesen kiveszett vagy legalábbis tiltott gyümölccsé vált.Nem hiszem,hogy a saját nemzetét szapulja az aki felismeri a saját gyengeségeinket és még nevetni is tud azokon. Csak egy példát említek. A magyar nép ún. panaszkultúrája a legfejlettebb a világon. Amikor megkérdezik,hogy "mi van veled,hogy vagy? " általában így válaszolunk. " köszönöm jól, de...". EZ a népünkre jellemző tulajdonság, ezt felesleges tagadni. Egy amcsit ugyanezzel a kérdéssel faggatsz, ő vigyorog mint a vadalma,azaz kényszeresen csízel. Én például viccesnek találom,hogy valaki a Himmnusz teljes szövegét a "jajjj" szóra cserélte ki. NA, ez önirónia és nem akar senkit bántani.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Bookline

OnGo beszámolók

hirdetés