A Windows 7-ről is lehet majd downgrade-elni
2009.04.07. 13:14 - Index
A downgrade régóta létező lehetőség a Windows több verziójának licencében, bár jellemzően nem a magánfelhasználóknak találták ki. Az opció lehetővé teszi, hogy egy adott windows-verzióval árult gépet egy korábbi verzióval kapjanak meg a vásárlók. A downgrade opció akkor híresült el, amikor az XP forgalmazásának leállítása után pc- és laptopgyártó is Vistáról XP-re downgrade-elt gépeket árult, egyrészt engedve a vásárlói igényeknek, másrészt azért, mert a gyengébb teljesítményű netbookok nem bírták a Vistát.
Az operációs rendszer következő verziója, a Windows 7 máris elfogadottabbnak ígérkezik, mint a Vista, de ennek a licencébe is beépítik a downgrade lehetőségét – írja a CNET. A Microsoft hétfőn jelentette ezt be, és azt is megerősítették, hogy Windows 7-ről nemcsak Vistára, hanem XP-re is lehet majd downgrade-elni a rendszert. Hogy ezt pontosan a Windows 7 mely verzióival lehet eljátszani, egyelőre nem tudni, de valószínűleg az Ultimate és a Professional verziókkal.




Kommentek
2009.04.07 13:26:14Chrys_
Nem si merem a verziókat rendesen, de az Ultimate a legdrágább. Szóval vedd meg a teljes csomagot, hogy törölhesd...
2009.04.07 13:37:12szcsongor
ha tenyleg olyan gyors meg kompatibilis lesz a win7, mint ahogy mondjak, meg ahogy a betabol sejteni lehet, akkor ki a franc akarna majd egy vadiuj gepnel downgradelni XP-re? annak lassan a tamogatasa is meg fog szunni...
2009.04.07 13:38:37szcsongor
olyat meg aztan el se tudok kepzelni, hogy valaki a win7-jet vistara downgradelne majd :) max a mazochistak
2009.04.07 13:44:43flimo13
Vagy akiknek Vistán pofásan műküdő, de win7-en (még) nem működő programjaik vannak. Vagy amelyik vállalatnál Vistás a géppark, egységes oprendszert akarnak, de a váltással még várnak.
2009.04.07 13:46:51webjúzer
A Windows 7 a Vista-val kompatibilis nem az XP-vel. A (jogtalanul) sokat szidott UAC és egyéb Vista architektúrális módosítások a Windows 7-ben változatlanok. Tehát az júzer akinek a szoftverei XP-n futnak hibátlanul, de Vista-n gondjai adódtak vele, annak Windows 7-el is ugyanezek a gondjai lesznek, amíg nem szerez be frissebb verziót az adott szoftverből a júzer.
Viszont akinek Vista-n csak magával a Vista-val volt baja, más szoftverekkel nem, annak jó hír, hogy a Windows 7 kompatibilis a Pistával, így végre egy működő rendszerhez jut.
Akik viszont most váltanak először XP-ről Win7-re, azoknak (a Vista idején létező driver problémákat leszámítva) ugyanazokat a szoftver kompatibilitási problémákat kell leküzdeniük, mint annó a Vista-ra váltóknak.
2009.04.07 13:50:54satie
Szerintem inkább upgrade Linuxra és a III. évezredbe :--)
2009.04.07 13:51:09szcsongor
hat igen, max azok a vallalatok teszik majd meg, akik megszivtak, es elhamarkodottan valtottak vistara, de egyebkent nagyon nem hiszem, hogy ne lehetne azt a keves idot kivarni a win7-tel, amig megerkeznek majd a programok, driverek kifejezetten win7-es verzioi.
de ha tenyleg lefele kompatibilisebb lesz, mint a vista, akkor sztem, nem is lesz olyan progi, ami ne menne majd az uj OS-en.
szoval sztem elenyeszo lesz azok szama, akik elni fognak a downgrade-del.
2009.04.07 13:55:25gloood
JÓL ÁTVERTÉK FELHASZNÁLÓKAT A VISTÁVAL.
NEM ILDOMOS VISTÁVAL HASONLÍTANI A WIN7 CSAK XP VEL.
VÉLEMÉNYEM SZERINT OTT FOGUNK MEGINT TARTANI MINT AZ XP CSAK A USEREKET BECSAPJÁK EGY PÁR LINUX DESKTOP FELÜLETTEL ÉS KÉSZ
NEM LESZ NAGY KÜLÖNBSÉG XP WIN 7 KÖZÖTT EGY ÁTLAG FELHASZNÁLÓNAK ESETLEG KEZELHETŐSÉG
MICROSOFT MEGINT ELADJA
USEREK BEDŐLNEK MEGVESZIK ENNYI
EZ MICROSOFT MÓDSZER TÖBBSZÖR ELJÁTSZOTTÁK MÁR MOST MÉRT LENNE MÁS????
2009.04.07 13:58:20szcsongor
figy, oke alairom, hogy vallalati szoftvereknel elofordulhat, hogy csak a jo oreg XP johet szoba, DE itt a lenyeg hogy OREG, egyszeruen egy elavuloban levo OS, megszuno tamogatassal. ugyhogy akinek nem speci, csak XP alatt mukodo programok futtatasara kell egy OS, az tuti nem akar majd XP-t Win7 helyett.
a win7-vista downgrade pedig tenyleg szora sem erdemes :)
2009.04.07 14:06:15VacakBlogHu
Azokkal a videós alkalmazásokkal amivel én használom a gépeket az XP sokkal gyorsabb mint a Vista, hol ott a Vistat (64) telenyomom memóriával. XP-ből meg sima 32 biteset használok. Mi eddig is használtuk volna a Downgradet. Szerencsére még lehet kapni oem xp-t így azzal szállítom a gépeket, de volt aki Vistat kért és a Downgradet kihasználva lépett "vissza" XP. A hozzánk hasonló felhasználók/gépépítők fogják ezt leginkább használni.
2009.04.07 14:16:40flimo13
"Viszont akinek Vista-n csak magával a Vista-val volt baja, más szoftverekkel nem, annak jó hír, hogy a Windows 7 kompatibilis a Pistával, így végre egy működő rendszerhez jut."
Ezt első kézből cáfolom. Lehet csak a "bétaság" miatt, de nem egy program van, ami Pistán megy, a héten meg nem.
2009.04.07 14:35:29gyurcsanytakarodj
Én április 23-án inkább upgradelek Ubuntu 9.04-re :D
2009.04.07 14:38:56eternity
A Vista szar, ez tény.
A Win7, eddig úgy néz ki, szintén nem jobb, mint az XP.
Ugyanis, fiúk, nem csak a gyorsaság, hanem a minőség is számít. :)
Tehát bizony, a végeredményben ezt a downgrade dolgot csak úgy lehet értelmezni, hogy megvetetnék veszünk a szart, jó drágán, és nagy kegyesen megengednék, hogy inkább XP-t használhassunk helyette. :(
Hát kösz, de nem.
A Microsoft ki fog nyúlni, ha így folytatja = pénzéhség + gyenge minőség + erőszakos nyomulás
Már így is ezerrel nyomulnak előre a linuxok, de ha továbbra sem ébrednek fel, és veszik észre a fogyasztókat, mindent elveszíthetnek.
2009.04.07 14:52:26satie
'gyurcsanytakarodj' - tipikus Ubuntu-júzer :-)
2009.04.07 14:56:25satie
@eternity: a m$ maradhat microsoft, amit az eredetileg jelent, nem kell egyeduralkodónak lennie, még akkor sem, ha a w$ meg a maco$ idiótáknak van kitalálva és mindig is ők lesznek többségben :-)
2009.04.07 15:45:02Azizam
januárban vettem egy szűz laptopot - a win7 beta verzióját telepítettem rá - még egyszer sem kellett újra telepítenem, sosem fagyott még le, nem kékhalálozott, nagyon sok programot használok - komolyabb dolgokat is - és eddig minden elfutkorászott rajta - még a konvertereim is, amihez a vista pl hozzá se tudott szagolni. vistát egyszer próbáltam ki - nálam alap - programokat nem bírt elfuttatni, vagyis fel sem engedte magára, win7 szó nélkül, ugyanazt a verziót, amit a vista csak nézett, hogy ezt nem, a 7 simán, de tény, hogy a vista egy kissé elhamarkodott lépés volt a cég részéről. nem hiába kért bocsánatot az ms a vista-ért...
az asztali gépemen xp prof sp3 fut szintén tökéletesen. kétlem, h egyhamar lecserélem.
egy nagy cégnél dolgozom, ahol win server 2003 van a központi szervereken, és klienssel csatlakozunk fel a hálózatra - win server 2003 sztem egy gagyi OS - kicsit furán is működik a rendszer... sebaj. ennyit erről az OSről.
2009.04.07 15:56:55smacika
Kezdődik...
linux-->windows vita...
A múltkoriban volt egy post ott néhányan kifejtették/tük, hogy a szerencsétlen pingvin marad a sok kockafejű, geek, buherátor, okostojás(a kívánt rész aláhúzandó)privilégiuma.
Addíg amíg nem lehet dolgozni normálisan a pingvinnel, csak az marad aminek indult.
Sufniprojekt.
Lehet szidni billy bátyót meg az ms-t, de amíg a cad, illustrator, photoshop, corel, és a többi program csak win-en megy, addíg ez lesz és punktum.
2009.04.07 16:21:05satie
'Addíg amíg nem lehet dolgozni normálisan a pingvinnel' - winen nincs talán még helyesírás-ellenőrző sem? :-) úgy látszik :-)
2009.04.07 16:24:13smacika
Pont linuxon írtam.Ezzel dolgozom.Sajnos.
És ezek szerint ezen sem működik rendesen.
Minden szót aláhúz pirossal, döntsek én melyik a helyes írásmód.
2009.04.07 16:25:02witriol
Vicces amit ez a cég művel. Nem próbáltam még sem a vista-t sem a win-7-et, csak egy nagyon jó barátom véleményét hallottam, és hiszek neki mert profi szakember. (én maradok linux user, de nem vagyok amolyan "Linux fan" figura, nekem az jön be jobban és kész, egész pontosan a gentoo). Na a lényeg. Amolyan 15-20 perc beszélgetés után arra jutottunk, hogy desktop os területen már nem igazán van hova fejlődni, hatalmas ugrás nélkül.(pl.: hangkommunikáció, mimika érzékelése.....). Ezek akkora kutatást, és erőforrást igényelnének, hogy egy monopol helyzetben lévő cég nem fogja meglépni, mert nagyon komoly kiadásokkal jár. Egyáltalán nem éri meg nekik, mert egy fikarcnyit sem fog növekedni a bevételük. Maradnak ennél a klimpírozós klikkelgetős windowsnál. Viszont ezt a szintet már gyakorlatilag minden jelentős operációs rendszer, szinte maximálisan kielégíti. Nagy fejlődést a microsoft nem fog soha csinálni amíg nem muszáj. De szerencsére az opensource iparág (azt hiszem már mondhatok ilyet) hihetetlen dinamizmussal fejlődik. Ennek következtében az MS is kénytelen lesz valamnnyit fejleszteni, mert előbb utóbb elpártolnak nagyon sokan tőle, az meg pénz nekik. Én határozottan örülök, hogy az opensource ennyire meglendült (részben azért mert ebben érzem otthon magam, de méginkább) azért mert így verseny lesz. Az pedig a fejlődés nélkülözhetetlen összetevője. Ennyi.
2009.04.07 16:35:25witriol
smacika:
Ez hülyeség hogy "sufniproject". Igazából a Linux sokkal inkább tudományos os-nek készült mint amolyan desktop os-nek, sőt még inkább szervernek szánták. Tény, hogy Linux alatt sokal nehezebb CS-zni, de ez nem is a lényege. Ahol a Linux döbbenetesen terjed az pl az embended rendszerek. de egy két kisebb "cég" is (mint pl a NASA) 80%-ban linuxot, és opens source operációs rendszereket használ. Az meg hogy nincs alá photoshop, meg cad az csak részben igaz. Pl elektronikai cad szoftverek tömkelegével vannak (pl Xilinx, amtel......), azon felül az adobe oldalát ha megnézed igen csak egyre több projektet portolnak linuxra, mert nagyon terjed (pl nem régiben készült el valami adobe air nevű cucc lin-re amiről én fogalmam sincs mire jó, de az egyik szintén linux-kedvelő ismerősöm igen jó kedvű lett, ő webdesigner).
2009.04.07 16:53:17smacika
Kedves satie!
Amúgy az idézetben mit írtam hibásan?
Ha elárulnád az sokat javíthatna a helyesírásomon.
Witriol:
Nem azt állítom, hogy szar.De mert én is dolgozom vele, nem csak kívülállóként tekintek rá.
Ugyanolyan problémákkal küzdök vele mint otthon a winnel, csak ehhez 2-3x több tudás, hozzáértés szükséges.
Ez sem baj mert aki nagyon vágja az legalább félisteni magasságokba tornászhatja fel magát általa.
Akinek nem inge ne vegye...
Nem akarok vitázni melyik a jobb.
Mindkettő jó a maga nemében.
Linuxra nincs vírus, nincsenek férgek etc.
Viszont mennyivel komplikáltabb egy nyomtatót, vagy kamerát, isten tudja hány eszközt éltre kelteni.
A windowst meg szeretjük a kis butaságai ellenére is.
Könnyű kezelni, root jelszó nélkül is haza lehet vágni...
És mégis szeretjük...
2009.04.07 16:57:20smacika
Ja amúgy én is használom a win-t 3.1 óta próbáltam mindet ami létezik, sokat használtam is évekig.
A vista tényleg elég fura szerzet.
Sokkal nem rosszabb vagy jobb mint az xp.
Nálam 9 hónapig ment hiba nélkül.Igaz elég bika gépen.Vissza kellett váltanom xp-re mert a manó-német nem megy alatta.
Kipróbáltam a hetest is, semmi extra, csak csili-vili elsőre.
2009.04.07 21:37:59witriol
smacika:
Én is így vagyok mint te, csak én fordítva (kb 12-14 éve linux-ot használok, és csak vagy 6-7 éve win-t is játszani). Nekem az természetes hogy ha valami elszáll akkor megnézm a configot, vagy hogy az /etc/xxxxx-ben túrkálok egy kicst. Ha kamerát vagy egyéb félig meddig egzotikus eszközt akarok beizzítani sokkal egyszerűbb nekem egy dmesg-et grep-el megnézni, hogy mi kell még, minthogy a drivert tippelgetve vadászni a neten 50-150Mb-os teleszemetelt driver után. Én pedig úgy veszek eszközt, hogy ha lehet egy az egyben kernelszinten támogatott legyen, vagy legalább külső modul legyen hozzá. Ez az én látásmódok. Ki hogy gondolja.
2009.04.07 23:33:10chillking
"Tehát az júzer akinek a szoftverei XP-n futnak hibátlanul, de Vista-n gondjai adódtak vele, annak Windows 7-el is ugyanezek a gondjai lesznek, amíg nem szerez be frissebb verziót az adott szoftverből a júzer." Ezt neked ki mondta? Hülyeség.Tok frankón fut rajta minden,és ha nem talál hozzá igazolt driver,felajánlja,hogy megpróbálja-e XP driverrel..és azzal hibátlanul megy.Eddig.
2009.04.08 14:38:39f3csk3
smacika: bocsika, csak a pontosítás kedvéért. Linuxokra is VAN vírus is, trójai is, féreg is.
2009.04.08 20:34:05gyurcsanytakarodj
Van. De ha szánsz 5 percet telepítés után a biztonsági beállításokra,csak repo-ból telepítesz, és frissítgetsz rendszeresen, gyakorlatilag 0 az esélye hogy bármi ilyesmit kapsz.
http://href.hu/x/8pe6
2009.04.09 09:58:30witriol
Ha már vírusok. A Linux esetében túl színes a világa ahhoz, hogy csak úgy vírusokat dobálj rá, mert tuti van biztonsági rés amit ki lehet használni, de működne pl egy adott distron egy adott kernellel, addig, amíg valamit meg nem változik. Igen ám, de ezen kívül még van másik minimum 100 distro abból 64, és/vagy 32 bites, pure, és hibrid. Ráadásul az is amire megírták a vírust gyakolatilag folyton változik. 1-2 embert felnyomhatsz, de "világjárvány", még ha mindenhol linux lenne akkor is lehetetlen. Ja és még a netről beérkeő adatok jogosultságairól nem is beszéltem, ha user tölti le....
2009.04.09 11:26:55Zenonn
Windows 7 nem csak a kinézetben fog megváltozni annak ellenére, hogy ezt szeretik hangoztatni egyes emberek akik ezek szerint nem is járnak utánna a tényeknek, vagy csak nem értneke hozzá...
Windows 7 sokkal biztonságosabb lesz (már a Vistáé is az az XP-hez képest + Érintőkijelző támogatása, hogy csak a leg látványosabbakat meljem ki. Ha eltudnának jutni a Google-ig azok akik csak annyit írnak, hogy mekkora egy sz* akkor nem terjesztenének hülyeségeket.
http://lacy.hu/windows_vista/biztonsagi_ujdonsagok
És ez csak egy a sokközül.
2009.04.09 11:32:38Zenonn
Ja és a tört, illetve buherált rendszrek sokszor és többnyira bugosak. Nekem eredeti Vistám van és tökéletesen működik. Szóval, ha normális rendszert akarsz vagy vedd meg az eredetit, vagy használj Linuxot, ami ingyenes szabadon módosítható, és remélhetőleg a közeljövőben nő a támogatottsága is.
Ez leginkább gloodnak szól.
2009.04.09 11:35:13chillking
ja meg ki az a hülye aki minden egyes linuxdisztróval bajlódna amúgy is.A Linux nem egy OP hanem ezrek gyűjtőfogalma.Míg a Windowsnál a legtöbben Xp-t használnak.
2009.04.09 12:26:30Zenonn
Ez így van. Jómagam is próbáltam több linuxot (Ubuntu, xubuntu, madnriva, debian, uhu, PClinuxOS, SUSE, Fedora, mandrva elődjét is). Nekem nem jött be, driver gondok miatt és valahogy hiányzik az egészből a szervezettség. Nincs aki összefogja ezt az egészet vagy egy részé egy nagy közös projektbet. Csinálnának egy nagy disztrot, aminek kivívhatnák a támogatottságát, és máris lenne egy alternatíva ami versenyképes lenne a Windowsal szemben. Most kettő van ami próbálja ezt most elérni a SUSE és az Ubuntu. Lehet én gondolkodom rosszul, de ha gyártó lennék én sem akarnék ezer rendszerre drivert írni.
2009.04.09 13:56:34witriol
Zenonn:
Nem is kell 1000 rendszerre drivert írni. Elég a kernelhez egy drivert, Lásd pl.: Nvidia. (Bár ha már linux lehetne nyílt kódú, de ez sem gáz, mert védik a hardverüket gondolom) Mondj egy (jelentősebb) linuxot ahol nem megy az nvidia driver, és ők sem készítenek minden distrohoz külön drivert. Azt hiszem Red Hat alatt fejlesztenek. A drivert meg majd beillesztik a distributorok, a saját distrojukba. A linux lényegében úgyis maga a rendszermag.
2009.04.09 15:05:59gloood
UBUNTU
csak szokás kérdése 1 hónap alatt egy sima user átáll rá
linux tényleg jobb.
de win minden van.
és ez tény.
2009.04.26 17:17:55egyittlakó
Nálam sokáig ment a Windows 2000 kifogástalanul, majd utána az XP is. Nem is cserélem le, nekem nincs időm Linux kísérletekre. Minek is? Bill Gates és a Microsoft sikersztori, és hála Istennek, nem is magyar.