Warezrazzia az Újlipótvárosban
2009.04.14. 13:34 - Index
Az Asva.info szerint több rendőr razziázik a Victor Hugo 11-15. szám alatti épületben. (Ami nem azonos a BIX épületével.) Az épületben található RKV Kórház- és klímatechnika cég munkatársa az Indexnek megerősítette, hogy rendőrök vannak a házban. Reggel hétkor igazoltatták, amikor megérkezett az épületbe, és a telefonhívás idején, még fél egykor is állt egy rendőr a második emeleti szerverszoba előtt.
Az Asva.info úgy tudja, hogy a Kileen Kazakhstan Kft. környékén vannak a rendőrök, és feltehetően SMS-web tartalmat nyújtó gépek lehetnek érintettek az ügyben. A cég a Spamwiki információi szerint több warezspammel kapcsolatba hozható. Több olyan domén WHOIS-adatai között szerepel, mely doméneket spamküldés során használtak fel. A warezspam egy speciálisan magyar spamtípus, melyben olyan weboldalakat ajánlanak, melyeken illegális, kalóz szoftvereket, jogvédelem alá eső alkotásokat, filmeket, filmsorozatokat, zenéket, zenei albumokat stb. (együttesen, röviden warez-t) lehet emelt díjas SMS-sel történő fizetés után letölteni. A szoftverek és filmek ilyen árusítását smsweb-nek, vagy smswarez-nek is nevezik.




Kommentek
2009.04.14 13:47:06BkSp
döbbenet
2009.04.14 13:48:36[imi]
ezeket én okos embereknek tartom mert tengernyi ostoba van aki fizet is azért, hogy letölthessen.
(meg fizet azért, hogy torrentsiteokon más színnel világítson a nickje :) de ez más téma)
2009.04.14 14:12:40Zolika_okos
jaj, de jó! És akkor már nem fogok több olyan emailt kapni, hogy pl.: "Hali
Nem tudom hogy emlékszelerám kérdezted hogy honnan tudsz filmeket letolteni és azt kuldom neked,
kepzeld most meg akcioba kapsz plus napokat!!!"
juhéé!
2009.04.14 14:12:58csirkefog
jé mik vannak
2009.04.14 14:17:20Zwei
Kivancsi lennek, h. a komplett cfm.hu-t mikor kapcsoljak le (gyk.: a kileen es a cfm gyakorlatilag ugyanaz, ugyanazokkal a tulajdonosokkal), a magyar warezspam 80%-a (lehet h. tobb) a coldfusion-tol jon. Erdekesseg: http://index.hu/tech/jog/warez9956/
A cfm ket vezetoje volt a "szakerto" egy masik warezrazzia ugyeben ugy, hogy koztudottan a konkurrens, szinten warezsms-bol elo ceg ket tulajdonosarol van szo...
2009.04.14 14:28:45OWOD
Majd ha a hatóságok nem csak pénzbírsággal jutalmazzák az efféle tevékenységet, akkor remélhetünk változást.
2009.04.14 14:35:38Kixx
Azért a mobilszolgáltatók simán benyelik az emelt díjas sms-ek rájuk eső részét... (50%)
Kb. 1 másodperc lenne ezeket az emelt díjas számokat letiltani és akkor nincs üzlet.
2009.04.14 14:41:33Beaujolais
A Victor Hugo utcában nem stimmel valami:-D
2009.04.14 15:09:33buksikutya
hulljon a fergese!
2009.04.14 15:25:33dave
1. tartalomszolgáltatás nyújtása sms-ért nem büntethető, sms gateway üzemeltetése nem bűncselekmény
2. tárhelyszolgáltató nem felelős a tárhelyen elhelyezett tartalomért
3. 256bittel kódolt hdd-ket nézegethetik a szakértők sokáig.
4. aki ebből él, dögöljön meg.
2009.04.14 15:27:02titan
azért a "domén" mint szó (így fonetikusan) elég furcsa...
2009.04.14 15:40:58auslander
Hu de mindenki milyen "önérzetes" hirtelen...
2009.04.14 16:12:39Yasashi Tanuki
Miért nem a bankszámlát zárolják vagy annak a tulajdonosát állitják elő ahová a telefonszolgáltató utalja az emelt SMS-ek diját?
Ja, az nem lenne olyan látványos...
2009.04.14 16:14:00Reggie
En csak annyit mondanek: Udv Baja! :)
2009.04.14 16:43:32Songoman
A Bix-en egyelore nem latszik, hogy valamit is csinalnanak.
2009.04.14 17:07:53Krypton
domén?????????????????????
2009.04.14 17:21:07mepew
persze, és egyikőtöknek sincs otthon kalózcucca... na hagyjuk már... ti mind megveszitek 7000ért a legújabb filmeket a boltban, meg a 15ezres ps3 játékokat mi?
2009.04.14 17:29:24dave
mepew: azért az nem ugyanaz, mintha kiskapukkal "legális" jövedelmed lenne a warezból.
2009.04.14 17:37:39Finland
dave
Akkor te egyszerűen csak irigy vagy rájuk, mert te nem
ebből élsz?
2009.04.14 17:54:35DocBulywood
Egyetértek a letöltésekkel. Egy rahedli filmsorozatot nem lehet itthon megvásárolni, LEGÁLISAN DVD-n megvenni, pedig pl a Nyomtalanul első két évadát Németországban igen és rajta is van a magyar szinkron.
Tessék itthon is elfogadható áron megfelelő tartalommal - magyar/angol szinkron, választható magyar/angol felirat és mondjuk még extrák -, akkor senki sem fog letölteni, mert felesleges azért napokig/hetekig bekapcsolva hagyni a gépet, hogy lejöjjön mondjuk a Helyszínelők 8 évada.
2009.04.14 18:11:25Dirty
Keep the spirit of sharing alive.
2009.04.14 19:51:07HavocS
nem a warezzal van a baj első sorban, hanem hogy az smsweb ugyanaz, mint mikor a cigány elmegy paprikát lopni és aztán árulja az aluljáróban "százassé'".
2009.04.14 19:59:19Finland
Akkor neked a torrent Robin Hood mert ingyen adja?:)
2009.04.14 20:06:03rts
dave mondta + a frankót, ti többiek csak tépjétek a szátok.
;>
Finland: ez az utolsó jó volt. :)
2009.04.14 20:14:31mukinyúl
OFF: a domaint magyarul már akkor doménnek írták a tudomány világában (pl. kristálytan), amikor az internet még gondolatban sem létezett.
2009.04.14 20:20:17malacz
Egy kicsit gondolkozzatok már balfaszok (tisztelet a kivételnek)ha nincs warez és nincs mit letölteni akkor mi a bánatos fasznak az a kibaszott gyors szélessávú net?? Ahhoz, hogy böngésszél, meg csetelgessél éppen elég éppen elég lenne egy 1 megás net. Az előfizetők döntő többsége visszamondaná az előfizetését és váltana minimál csomagra, a szolgáltatók meg baszhatnák a bevételeiket.
2009.04.14 20:39:15Kniight
Ha nem legális a letöltés akkor miért van mahasz címke már a pendrájvokon is?
Ha meg legális a letöltés akkor miért illegális a feltöltés?
Ha a feltöltés is legális akkor miért üldözik?
2009.04.14 20:40:53Gugli666
A domain magyarul "tartomány". A domain név meg így elvi szinteken "tartomány név".
De amíg a nagy magyar Domainregisztrációs Szabályzatban egy büdös helyes sem írják a domain-t domén-nek vagy tartománynak, addig illik a domain-t domain-nek írni. Értem?
http://www.domain.hu/domain/szabalyzat/szabalyzat.html
2009.04.14 21:08:14Winston007
Sziasztok,
a mi cegunk is abban az irodahazban van, ez most nem a "szokasos" razzia volt. A szokasosnal jonnek vamosok zold ruhaban es 1 ora mulva elmennek. Most rendorseg fegyverestul, nyomozostul meg a vamosok is jottek. Konkretan mindenki igazoltatva lett. A mi szintunkon van a fent emlitett ceg is, kb. 10 szervert foglaltak le ha jol lattuk. Egesz nap legalabb 10-15 rendor volt es nemcsak szervert embert is akartak:) Delelott lent voltunk kavezni es akik akkor jottek azokat a nyomozok mar egy fenymasolt szemelyi alapjan ellenoriztek, hogy esetleg o a keresett szemely. Vicces volt. De legalabb biztonsagban ereztuk magunkat:)
2009.04.14 21:20:35Tesztelo.hu
Kniight, a törvény szerint a feltöltés illegális (szoftvernél a letöltés is), mert engedély nélküli terjesztésnek/sugárzásnak minősül. Letölteni lehet, azért van a címke most már a pendrive-okon és a memóriakártyákon is.
2009.04.14 21:23:05Kniight
De feltöltés nélkül letölteni se lehet, ergo nem legális a letöltés sem.
2009.04.14 21:58:12motu
@Gugli666: én a helyedben felcsapnék pl. egy Osiris Helyesírást, mert az bizony már vagy 2004 óta domén.
És attól, hogy nem magyar szó (de nincs a végén néma betű, illetve a magyar írásrendben szokatlan, bonyoult betűegyüttes), attól még kutya kötelességed kötőjel nélkül toldalékolni, azaz domaint, domainnek (ami ugyebár domént, doménnek).
2009.04.14 23:30:45brlv24
dave..az a dave?:)
udv,
Leni
2009.04.14 23:45:29látóideg
Elszomorító ez az egész. Erre való a rongyőrség? Mert ez az!
Majd ha ott lesz a rendőr, ahol az embert kizsebelik, fenyegetik, vagy ahol a pénzeszsák osztogatja a megvesztegetéseket az önkormányzati döntéshozóknak, no majd akkor nevezem őket rendőrségnek.
Az pedig, hogy az összes CD-n, DVD-n, pendrive-on és társaikon rajtavan egy aljas adó, nos ez a törvényhozókat minősíti! Meg az egész alkotányt, meg ezt a "demokráciát" vagy hogyishíják
2009.04.15 00:47:40Ecsedy Áron
Csak arra vagyok kíváncsi ki felelős azért, ha a júzer nem ismeri a funkcióit a szoftvernek. Pölö, hány torrent és ímjúl juzer van tisztában azzal, hogy amit letölt, az azonnal meg is van osztva és ezért bűncselekményt követ el. Ugyanis ha ezt nem tudja letiltani ÉS nem tud róla, akkor sajna a bűnös a szoftver írója, hiszen harmadik fél tevékenységéért, amelyet az érintett fél engedélye és beleegyezése nélkül tesz nem lehet senkit sem elítélni...
2009.04.15 02:08:30nan jar?
Szerintem meg a Mahasz lop.Hasonló a korrupt rendőrhöz...attól még a szabálysértés szabálysértés,hogy nagy kegyesen megengedi, hogy lefizesd.Egyébként is! Kinek fizet jogdíjat a beszedett illegális sarcból?Talán felkutatja az eredeti szerzőket?A pendrivera más is kerülhet, nemcsak az általuk "legalizált" lopott cucc.
2009.04.15 03:42:05gabest1
az nem domén, hanem doméjn, ha már a computer is kompjúter...
2009.04.15 05:24:29danieel
Nem lehet beperelni az artisjust? A 12 megapixeles fényképezőgépen, főleg ha kameraként használom, hamar fogy a hely. Memkari van benne, amiért jogdìjat kell fizetnem. Amikor a felvételeket lementem, akkor dvdre kerülnek, ahol szintén jogdijat kell fizetni. Na ezért veszek mindent a dvdrpontatwponthutól.
Ja, ha már sms spam. Az normális, ha a saját emilcimemről kapok maileket különböző dolgokról? Minden gépen thunderbird van, meg avg, a háló meg ipcop mögött. Kicsit baxxa a csőröm...
2009.04.15 05:28:29Vattamás
mepew - "ti mind megveszitek 7000ért"
Nem. kiveszem a kölcsönzőből 100 forintért.
2009.04.15 07:59:04gezabá
öntudatos fogyasztóként igenis vásárolok. nem emelt díjas sms-sel, persze. olyan van ingyé is. pont.
2009.04.15 09:15:38Blazzo
A legszebb az egészben az, hogy a mobilszolgáltatók az ilyen sms warez oldalak hasznának felét simán benyelik...holott a szerződésükben benne van, hogy pl. (szerzői)jogellenes cselekményt az emeltdíjas számon nem lehet folytatni...
Na, most így az sms warez legnagyobb haszonélvezői a mobilszolgáltatók, akik 50%-ban lenyelik a hasznot, továbbá átalánydíjat is fizettetnek az emeltdíjas sms számokért.
2009.04.15 09:26:59Csakhogytudja
Szarjon SÜN-t az összes SMSWAREZOS BUZI!!!!
2009.04.15 10:13:43cworm
danieel: normális. A feladó helyére bármit/bárkit be lehet hamisítani.
2009.04.15 10:33:57WYW
Mindennap kapok egy-két ilyen e-mail-t, hogy Szia! A múltkor beszéltünk róla.......a világ legnagyobb kínálatát találtam meg, gondoltam szólok neked is.
Üdv. Zsuzsi, Piri, Macus....stb.
Rohaggyanak meg!
2009.04.15 11:00:43SÜN
CFM MUST DIE!!!
2009.04.15 11:33:16bashka
OWOD: tudod, van olyan, hogy "narkó", nem csak pénzbírsággal büntetik (főleg, mondjuk a nagy termelő országokban), mégis vehetsz a mai napig kokaint...(ez csak egy hülye példa volt, a lényeg, hogy mindig lesz, aki csinálja ezeket a majomságokat...
2009.04.15 11:36:03bashka
mepew:
én speciel nem állítottam ilyet, de számomra, amiért fizetni kell, az felejtős...vannak más alternatívák is tudod...
2009.04.15 11:39:24bashka
Malacz: és ezt ki a fasz nem tudja? (csak hogy stílusosan válaszoljak neked) jah, vagy te épp most világosultál meg, és azonnal el kellett kürtölni, hogy te micsoda egy agytröszt vagy, és logikai képességeid határtalanok...
2009.04.15 11:41:09bashka
Gugli:
Hagyjuk már ezt....egyébként is fonetikus-mesterek: DOMÉJN lenne (nem tudok róla, hogy az angol "main" szót mén-nek kell ejteni, de javítsatok ki...)
2009.04.15 13:10:06[imi]
domén , komputer , sün , sül!