Megválasztják az év internetes kereskedőjét

2009.10.01. 12:20 - Index

Idén ötödik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet egy honlapon szervezett közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg. A versenyben minden olyan vállalkozás részt vehet, amely online kereskedelmi tevékenységet folytat. Az alapítók azzal céllal hozták létre a díjat, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák, illetve szélesebb körben népszerűsítsék. Idén első alkalommal, a CIB Bank támogatásának köszönhetően, az interneten szavazók is értékes nyereményre számíthatnak. További újdonság az Év Innovatív Internetes Kereskedője különdíj megalapítása, amelyet ebben az évben a legnagyobb hazai aukciós portál, a Vatera.hu támogat és nyújt át.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a CIB Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint főtámogató 2005-ben közösen hívták életre az Év Internetes Kereskedője Díjat. Az idei díjak ünnepélyes átadására 2009. november 10-én kerül sor. Az Év Internetes Kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, és igénybe veheti az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!