Tech blog

Pert vesztett a GVH a szoftverlicenszügyben

2009.10.14. 20:11 - MTI

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keresetét az úgynevezett szoftverlicenszügyben.

A versenyhatóság azért indított pert, mert véleménye szerint a szoftverlicenszek beszerzésére kiírt pályázat tárgymeghatározásával a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) korlátozta a szoftverpiaci versenyt.

A KSZF 2008 januárjában írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények által korábban beszerzett szoftverlicenszek bővítésére és új szoftverlicenszekre. Az ajánlati felhívás tárgymeghatározása szerint az eljárásban csak a "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek forgalmazói vehetnek részt.

Ezt a meghatározást kifogásolta a GVH, amely szerint korlátozza a versenyt, mivel a Microsoft egyébként is vezető szerepet tölt be a szoftverpiacon. Ezért a versenyhivatal a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult az eljárás felfüggesztését kérve.

A GVH beadványára indult jogorvoslati eljárást 2008 februárjában megszüntette a KDB, mert véleménye szerint a KSZF csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket, így jogsértés nem történt.

A GVH 2008. március 10-én a Fővárosi Bíróságnál a határozat felülvizsgálatát, és azt kérte, hogy kötelezzék új eljárásra a döntőbizottságot. Az FB elutasította a versenyhivatali keresetet, amely ellen a GVH fellebbezett. Ezt azonban a Fővárosi Ítélőtábla október 14-i döntésében elutasította, és helybenhagyta az FB döntését, az ítélet jogerős.

Kommentek

  • 2009.10.14 20:18:47CruelAngel

    bullshit

  • 2009.10.14 20:40:23anyádbogár

    hajrá globalizmus. picipuha, rohadjatok meg és azok is, akiket eddig korrumpáltatok!!!

  • 2009.10.14 20:45:06paprika007

    Vajon mennyit tejelt a gates brigád a hazai "független" ítészeknek?
    hahaha.

  • 2009.10.14 21:03:52Manyizga

    Biztos találnánk "regisztrálatlan" szoftvert a bíróság számítógépein... :)

  • 2009.10.14 21:27:36schnee

    Mi lehet a Microsofttal egyenértékű licensz a pici-puhán kívül?

    BULLSHIT!

  • 2009.10.14 21:36:46Deuce Bigalow

    a macrohard!

  • 2009.10.14 21:36:46magy1

    Nah örülhetnek az Omninvesztnél!

    A szaros "influenza" oltásukkal kinyírtak 1 embert.

    http://kuruc.info/r/2/48517/

    Jah az egészségügyi miniszteren tesztelgetném az oltását, ha már azt merte állítani, hogy biztonságos az oltás. Minden nap 1 kis dózis...

    Zsindexen vajon ez a hír miért nem jelent meg?!

  • 2009.10.14 21:53:15boldii

    Igen, az egyértelmű, hogy ha egy szövegszerkesztő helyesírás kezelője nem követi el azokat a hibákat, mint a Word, akkor nem egyenértékű, tehát kizárható.

    Máskülönben semmi nem korlátozza a versenyt...

  • 2009.10.14 22:00:37igazikuruc

    @magy1 segghülye vagy.

    "...akit ma reggel otthonában találtak holtan, több betegsége is volt, például krónikus szívproblémákkal küzdött."

  • 2009.10.15 00:26:36pafff

    Az milyen lenne már, hogy én is kiírnék közbeszerzést "IKEA vagy vele egyenrangú bútorok beszerelésére általános iskolákba"? Aztán megmagyarázná a bíróság, hogy a kiírásban levő Ikeázással semmi gond nincs?

  • 2009.10.15 00:33:29pafff

    "csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket"

    lol! akivel ezt kiíratták, az nem értett semmitse a szoftverekhez, így nem volt képes címszavakban összefoglalni a követelményeket (legyen felhasználóbarát, kompatibilis, állítson elő értelmezhető formátumot, akármi), de ismerte a wordöt, így leírta, legyen má' olyan, mint a microsofté..

    (aztán zsebretette a nyolcvanezer forintját érte, megjegyzem, jogosan.
    hát itten tartunk, kéremszépen.)

    megjegyzem, a helyzet megoldása a "szókincs", illetve "szoftveres tapasztalat" kulcsszavak körül forog... a sírjában...

  • 2009.10.15 08:37:13Mázsa

    pafff, hűje vagy! ("akivel ezt kiíratták, az nem értett semmitse a szoftverekhez, így nem volt képes címszavakban összefoglalni a követelményeket (legyen felhasználóbarát, kompatibilis, állítson elő értelmezhető formátumot, akármi)") MIVEL legyen kompatibilis???!!! Ha nem mondod meg mivel (=azzal, amit használnak), az szemforgatás!
    Ne légy már ló a gödörben!

  • 2009.10.15 08:45:16OkoskaTo:rp

    Olvastam valahol: "Kb. mintha az autóbeszerzéseket »Audi vagy azzal egyenértékű« járművekre írnák ki, aztán bármilyen más autót kizárnának, mondván, hogy hiányzik róla a négy karika."

  • 2009.10.15 08:55:34Retekbácsi

    ezek az olyan mintha dolgok annyira sántítanak, mint a kurucinfós halálos oltás dolog.
    Mivel jelenleg egyetlen tényleg működő irodai programcsomag van (OpenOffice-t használok minden nap, arra ne mondjátok, hogy működik...), így logikusan ahhoz kell hasonlítani mindent.
    Olyan ez, mintha receptben nem lehetne leírni, hogy libamáj kell bele, mert miért zárjuk ki a marhát, meg a sertést, mikor májuk van nekik is, ráadásul olcsóbb...

  • 2009.10.15 08:57:38Mázsa

    Autóknál szinte csak olyan vendor lock-in van, hogy nagyjaink esetleg nem szeretnek más típusba beszállni - mással nem interoperábilis az öltönyük.
    Az informatikai területen ez (mármint a gyártóhoz kötöttség) viszont komoly probléma. Ettől kellene végre megszabadulni! A megfelelő irány a nyílt szabványú termékek használata. Hajrá szabványosítás! Ezzel foglalkozzunk, ne a boszorkányüldözéssel!

  • 2009.10.15 08:59:25Sutty

    mostanában egyre több pert bukik a gvh. ha így folytatják, hitelvesztettek lesznek, a kormánnyal együtt.

  • 2009.10.15 08:59:51Jackni Konzol

    Retekbácsi: OpenOfficet használunk minden nap az irodában, már vagy 3 éve. Ez pont azt jelzi, hogy működik.

  • 2009.10.15 09:03:12dshk

    @Mázsa: a kompatibilitás ilyen szinten nem ér semmit, a "Windows XP prof sp2 magyarral", kizárólag a "Windows XP prof sp2 magyar" a kompatibilis minden esetben. Ahol csak lehet, és többnyire lehet, ott formátumokat és kommunikációs protokollokat kell előírni. Aztán hogy az azoknak megfelelő szoftverek közül melyik intézmény mit választ és fizet, azt meg hagy döntsék el maguk, elég a keretet biztosótani. Ez a tender informatikai és PR szinten is amatőr és gyanúra okot adó volt. Amire ráadásul sokan előre figyelmeztették a tisztelt hivatalt.

  • 2009.10.15 09:04:26Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók

    A tököm televan az állandó az "ms gonosz" klisékkel.
    Baszogatja őket az eu és még a tökömtudja ki, mindenféle trösztellenes baromságokkal.
    Az apple-t miért nem basztatja senki, hogy beintegrálja és alapértelmezetté teszi a saját böngészőjét?
    A fos linuxot miért nem bántják a sok inkompatibils szar miatt?

  • 2009.10.15 09:05:26dshk

    Jackni Konzol: detto, Open Office mindenkinél, bár mindennapos szinten csak egy kolleganő használja.

  • 2009.10.15 09:07:40Jackni Konzol

    Smacika:
    "A fos linuxot miért nem bántják a sok inkompatibils szar miatt?"

    Konkrétan mire gondolsz?

  • 2009.10.15 09:11:17alien

    az Isten mentsen meg az open office-tól. lehet hogy ingyen van de valahogy elviselhetetlen
    mentés másként akkor az alapot nem menti el
    de rengeteg idegesítő szokása van

  • 2009.10.15 09:16:30Jackni Konzol

    alien: "mentés másként akkor az alapot nem menti el"
    - Gondolom azért "mentés másként" :)
    Egyébként ha megtanulod használni és nem 5 perc alatt ítélkezel, akkor rájössz hogy semmi gond nincs vele.

  • 2009.10.15 09:42:41sanyix

    "A fos linuxot miért nem bántják a sok inkompatibils szar miatt?"

    Hát nemtudom de nekem úgy tűnik hogy mindennel kompatibilis amivel tud... kivéve az m$ inkompatibilis szarjaival, ugyanis minden meglévő dolog helyett az m$ gyárt valami olyat ami még véletlenül sem kompatibilis más hasonló dologgal, nehogy átjárható legyen winről linux felé, és persze nem is adják ki a működési elvet.
    pl directx, smb,ntfs,doc, bár ebből a középső kettőt maradéktalanul megvalósították opensource-ban, persze bitről bitre elemezgetéssel, visszafejtéssel...
    Persze fordítva meg megy, hiszem mi sem egyszerűbb ki copypastelni a nyílt forráskódú programokból a kódot, és belerakni a szarjukba...

  • 2009.10.15 09:43:56Mázsa

    @dshk: "Ahol csak lehet, és többnyire lehet, ott formátumokat és kommunikációs protokollokat kell előírni." Ha láttad a közbesz. törvényt és a 18/2004-es EK irányelvet, akkor tudod, hogy ez azt jelenti pl. ".odf, vagy azzal egyenértékű" (=szabvány esetén is oda kell írni, hogy "azzal egyenértékű"). Ha nem láttad, akkor előbb olvasd el, értsd meg, azután írjál okosat.
    Egyébként a lock-int azért említettem, mert sok túlképzett fejlesztő olyan alkalmazásokat fejlesztett a hivataloknál, ami csak adott szoftverekkel műxik együtt. Ebből kellene kimászni végre!

  • 2009.10.15 09:44:38ssl

    Az álandó Ms és Linux viszály !!!!

    Gondoljatok bele !!! A Microsoft termékein felnövő hivatalnokok seregének át kellene állni egy másik termék használatára. Ez idő és pénz és tanulni akarás kérdése, amelyekből elég kevés van.
    Én is az Ms termékeit használom. Próbálkoztam már linuxal is, de számomra nehézkesebb volt dolgozni vele. Nehéz átszokni a megszokott irodai csomagról, a képszerkesztőről a fájlkezelőkről.
    Mindamelett állíthatom, hogy el lehet boldogulni a linuxal is és ha meszokja az ember valószínűleg ugyanazt el tudja ezen a platformon is követni, mint a Win.-en.
    De én azt is figyelembe venném, hogy ha a linux lenne az uralkodó, akkor bizony annak a lehetetlenné tételére hajtanának a vírus gyárók is. Szerintem nagyobb sikerrel mint a Win. esetében hiszen nyílt forráskóddal dolgozhatnak.

  • 2009.10.15 09:47:03sanyix

    Egyébként meg a linuxot meg az applet azért nem basztatja senki, mert egyrészt az előbbi ingyenes, másrészt egyik sem gyárt direkt olyan dolgokat amik minden más rendszerrel full inkompatibilisek, és nem titkol el mindent, hogy mégcsak ne is tudják lelkes fejlesztők inkompatibilissé tenni. Hiszen ha nem lenne minden m$ cucc inkompatibilis mindennel milyen rossz lenne az m$-nek? Át lehetne járni a rendszerek között, és úgy ki az a hülye aki m$ cuccot használna? Így viszont nincs más választás.

  • 2009.10.15 09:48:47sanyix

    *lelkes fejlesztők inkompatibilissé tenni.

    tehát kompatibilissé tenni

  • 2009.10.15 09:52:46sh4d0w

    Smacika, eccerű vagy, mint faék.

    Nézz utána a monopólium, trösztellenes, versenyellenes kifejezéseknek. Hogy a Linux hogy kerül ide, azt végképp nem tudom, de Te biztosan...

    Idióta.

  • 2009.10.15 09:52:50Mázsa

    Az "ingyenes"-ségről jut eszembe: mi van ma ingyen?
    Ha utánaolvastok, látjátok kik állnak a GVH-ügy hátterében: Open-SKM, ULX, Multiráció. Adtak ők már valamit ingyen? Szövetségben a SUN-nal, IBM-mel, Red Hat-tal...
    Nem az ingyenélés az üdvözítő!

  • 2009.10.15 09:53:40sanyix

    "Ez idő és pénz és tanulni akarás kérdése, amelyekből elég kevés van."

    Szarok rá! Ne az én adómat basszák el szaros win licenszekre mert pár hülye nem képes mást megszokni. Ha nem képes rá, ki kell tenni az utcára, és keresni mást aki tud...

    "akkor bizony annak a lehetetlenné tételére hajtanának a vírus gyárók is. Szerintem nagyobb sikerrel mint a Win. esetében hiszen nyílt forráskóddal dolgozhatnak."

    Miért menne a vírusírás nagyobb sikerrel opensourcen? Mert belelátni a kódba? Hát nem menne nagyobb sikerrel. Biztonsági rések pont azért vannak, mert a kódból nem látszik. Mellesleg a javítása akár órák alatt megtörténhet, az m$-nél meg ugye el kell ismerni még, aztán javítás, aztán frissítés, hetekig tart.
    És emellett a linuxokon integráltabb a biztonság is, pl a kernelben van a tűzfal is.

  • 2009.10.15 09:57:02sanyix

    Mellesleg magyar dolgozó ember simán jogosan szarozhatja az m$-t, miután évi minimum 8000 forintot ad nekik, olyanért amire nincs is szüksége...

  • 2009.10.15 09:59:07nagyorru

    Engem egy dolog zavar az Index cikkében: rosszul írták a "közbeszerzési eljárást".
    A valóságnak így felelne meg: "közbe szerzési eljárás" :)
    Nekem is kéne közbe szereznem úgy mint a KSZF-es főnököknek, de nekem csak melóval sikerül és közel sem annyit...

  • 2009.10.15 10:03:31Dale Cooper++

    Münchenben 2003 óta görcsölnek azon, hogy átáljanak linukszra.
    Most ott tartanak, hogy 14 000 munkaállomásból 2 200-on fut.
    Figyelemreméltó...

    http://limuxwatch.blogspot.com/

  • 2009.10.15 10:04:15Dale Cooper++

    Bocs, átálljanak...

  • 2009.10.15 10:08:45MaNiAc

    Elég lol, hogy lelkes fanboyok minden topicot, hírt, stb képesek a Linux dicsőítésének irányába terelni. Ennyi energiával inkább tartanátok tanfolyamokat az embereknek a hőn imádott OS-etekről. Az MS csinálja - ti miért nem? Ezért nem ismeri az átlag Józsi a Linuxot...

    És hogy ontopic is legyek: aki a tendert kiírta, bízom benne, hogy legalább valami alap számtech ismerettel rendelkezik. Értem én, hogy attól parázott, hogy esetlegesen másik szoftverre nehéz lesz az átállás, de ha formátumokat, pontokba szedett elvárásokat prezentált volna, lehet mindenki jobban jár...

  • 2009.10.15 10:13:38sh4d0w

    Dale Cooper++:

    A német külügyminisztérium meg minden külképviseleten átállt linuxra, cca 11000 gépen. Az évi 3000 euróról 1000 környékire esett vissza a fenntartás költsége gépenként - nyilván ez átlagolt adat.

  • 2009.10.15 10:17:54sanyix

    "Münchenben 2003 óta görcsölnek azon, hogy átáljanak linukszra.
    Most ott tartanak, hogy 14 000 munkaállomásból 2 200-on fut.
    Figyelemreméltó..."

    A londoni tőzsde nem rég döntött úgy, hogy az általuk idegesítően lassúnak nevezett, instabil winről, stabilabb, gyors linux alapú rendszerre állnak. Senkit sem érdekel hogy a münchenben mint szüttyögnek a word(de nem ám docx, hanem a régi) meg excel tábláikkal, mert ugye ez az akadály. Meg is érdemlik ha képesek voltak ilyen zárt, mindennel inkompatibilis formátumokat használni.

  • 2009.10.15 10:22:22sanyix

    "Ennyi energiával inkább tartanátok tanfolyamokat az embereknek a hőn imádott OS-etekről. Az MS csinálja - ti miért nem? Ezért nem ismeri az átlag Józsi a Linuxot..."

    Aha az m$ csinálja... pénzért. Vagy az előadó kap pénzt az m$-től a reklámért "ingyenes" előadásnál(ami gyakran úgy ingyenes, hogy adóból megy...). Linuxos előadó kitől is kapna pénzt ha ingyenes előadást csinál?

    Nem ezért nem ismeri, hanem azért, mert a szomszéd pistike wint telepít, és azon mutatja meg hogy milyen a kod először...

  • 2009.10.15 10:27:17Dale Cooper++

    sanyix, most a magyar tőzsdéről van szó, vagy a "közigazgatási és oktatási intézmények"-ről?

  • 2009.10.15 10:36:03BOB

    11 eve hasznalok OpenOffice-t (meg StarOffice-szal kezdtem), uzemeltettem mar rajta par 10 emberes irodat, nekem senki ne mondja, hogy nem mukodik. Mint ahogy mas logikan, de a maga nemeben tokeletesen mukodik irodai csomagkent:

    - a Lotus Office Suite
    - az OpenOffice kodra epulo Lotus Symphony
    - a Corel WordPerfect Office

    Szoval van azert valasztek.

  • 2009.10.15 10:39:25BOB

    Halkan megjegyzem, hogy az uj MSOffice kezelofelulete sokkal jobban kulonbozik mondjuk az Office2002 feluletetol, mint az OOo, vagyis OOo-ra atallas eseten kisebb az atkepzessel jarol eroforrasigeny, mint egy egyszeru MSOffice upgrade eseten. Arrol nem is beszelve, hogy az OOo ingyer van, az Office upgrade meg nem.

  • 2009.10.15 10:42:49changebug

    Ezek se tudnak már mit kitalálni kínjukba...
    van olyan, hogy valamit 1 cég csinál de arra nem írok ki versenytárgyalást.
    van olyan, hogy verseny arra nem írok ki cégnevet.
    van olyan, hogy microsoft licenset akarok venni de úgy csinálok mintha nem is de akkor az TÖRVÉNYTELEN!!!!!
    kib...tt nehéz lenne megérteni, hogy nem kapcsolati tőke szerint kell működtetni a világot, nem lopunk, nem építünk házat az unokának a beszerzésekből? és ebbe nem vennének részt a jogászok is.
    persze akkor 100e gerinctelen ember mehetne a lecsóba.

  • 2009.10.15 10:43:50RaveAcE

    Akkor most vissza kell fizetniük a kenőpénzt?

  • 2009.10.15 10:44:53tuby smith

    Államigazgatásban informatikusként kisérleteztem átállni linuxra, de az egyedi (Closed-Source :) progik ebben erőteljesen gátoltak :(
    Remélem eljön az az idő is, hogy egy szoftver fejlesztésében követelmény lesz a platformfüggetlenség.

  • 2009.10.15 10:46:02dshk

    @Dale Cooper++ Azt elfelejtetted említeni, hogy az operációs rendszer az utolsó amit Münchenben lecserélnek. Előtte szép fokozatosan majdnem minden, csak Microsofton futó programot elhagynak. Pl. a többség már most is Open Office-t használ. Én is pontosan ezt csináltam, máshogy nincs is értelme szerintem.

  • 2009.10.15 10:46:29msmester

    Magyarországon EGYETLEN bírónak sincs megközelítő fogalma sem a szoftverlicenszekről, hiszen ők maguk nem is használják az irodai szoftvercsomagokat, csak a 8 általánost végzett leírónénik!

    Hogy a kaporszakállú nádvágó nénikéjébe akarja egy bíró eldönteni, hogy versenykorlátozó -e egy "Microsofttal egyenértékű" szoftvercsomagra kiírni a tendert, amikor számára ebben az egyenletben háromból három az ismeretlen...

    Többek között az ilyen döntések miatt nem bízik senki a bíróságokban.

  • 2009.10.15 10:49:01Énszóltam

    FIGYELEM!
    AKCIÓS TERMÉKEK WINDOWS LICENC ÉS MS OFFICE MELLÉ!

    Központi Szolgáltatási Főigazgatóság: kilója 4000USD
    Fővárosi Ítélőtábla: kilója 6000USD

  • 2009.10.15 10:52:16kisertett

    Nekem a picinypuhány kompánia beetetős módszeréről mindig a kábítószerdílerek jutnak eszembe...

  • 2009.10.15 11:02:48phare

    Windows vs Linux rulz?

    Mi az előnye a Linuxnak:

    Nagyon biztonságos. Még vírusirtó sem kell rá. Ingyenes szoftverek. Például egy kicsit aggódtam annak idején hogy biztos avit nem fogok tudni konvertálni vele, de a Linuxos AcidRip tökéletes avit konvertál (és sorolhatnám a nagyon jó ingyenes Linuxos szoftvereket). És az is tévedés hogy az Openoffice kevésbé használható. Azok akik ezt mondják, csak azért teszik mert a MS Officehoz vannak szokva. És ami a leglényegesebb: A LINUX ÉS A RÁÉPÜLŐ SZOFTVEREK INGYENESEK, WINDOWS PLATFORMON HA MINDENÉRT FIZETSZ, AKKOR TÖBB SZÁZEZER FT-OD BÁNJA.

    Windows előnye:

    Futnak rajta a játékok és sok professzionális fizetős szoftver csak ezen hajlandó futni.

  • 2009.10.15 11:28:18devisionhun

    Aki azon sír, hogy miért nem támogatják az ingyenes csodákat: szerinted ki fogja fejleszteni, javítani, támogati INGYEN amit te ingyen akarsz megkapni?
    Majd a kedves adományozók pénzéből fog lakni, enni, fűteni a mérnök?

    Mégis hol éltek ti?

    Arra is kíváncsi lennék, hogy milyen supportot és milyen garanciát tud adni az OpenOffice, hogy minden működni fog, és ha nem akkor kijavítják?

    Másfélórás Linux ismertek órán az előadó bizonyította, hogy az OpenOffice NEM alkalmas arra, amire egy normál felhasználó MS officet használna. Lehet vele írni, stb, de lépjünk már túl egy Meghatalmazás megírásán... Már egy diplomamunka megírásához is kevés, ha tisztességesen akarsz dolgozni.

    És akkor még nem nyúltunk Excelhez.
    OneNote, Outlook...

    Tanítsad TE ingyen a sok marhát OpenOffice-t használni. Ha meg éhendöglesz, akkor tegyél ki egy kalapot az óra végén.


    (UI: kompatibilitás: Hídépítő projektben EGYETLEN alvállalkozó dolgozott OpenOfficeban. Részfeladatának beillesztésére szétkúrta az egész projektdokumentációt. Azon felül, hogy még a NYÍLT docx-et se képes támogatni, az MS "pénzéhes" mérnökei oldották meg a problémát.)

  • 2009.10.15 11:38:53kisertett

    Diplomamunkát inkább LaTeX-hel szép csinálni.

    Nyilván a nyílt forráskódú világban sincs ingyen a támogatás. De talán még így is sokkal olcsóbb, mint a kicsipuha szar.

    Munkahelyen kénytelen vagyok a vinfosos világban szenvedni, otthon meg a linuxommal nem szenvedni.

  • 2009.10.15 11:43:07kn2009

    Amúgy maga a Fővárosi Bíróság is OpenOffice-t használ.

  • 2009.10.15 11:44:43phare

    Figyelj Devisionhun!

    Alapvető tévedésben vagy a Linuxos szoftvereket illetően. Mondok egy példát:
    Ott van a Debian Linux. Aminek tulajdonképpen még gazdája sincsen. Fejleszti sok ezer hobbi programozó és amikor a közösség úgy dönt hogy kiadják a soron következő verziót, akkor kiadják és ingyen használhatod. Bár az Openoffice már nem így működik, az mögött a Sun fizetett programozói állnak.

    De ha nagyon ragaszkodsz a MS Officehoz, azt is megteheted Linuxon, csak meg kell venni és fel kell telepíteni a Codeweavers Crossover Pro-t (Windowsos emulátor) és azon hibátlanul fut a MS Office összes verziója.

  • 2009.10.15 12:06:10lxrose

    devisionhun: Csatlakoznék az előttem szólóhoz: A Sun a szoftveres vagy hardveres támogatást pénzért szolgáltatja, nem adományokból. Mielőtt hozzászólsz valamihez, előtte nem árt tájékozódni.

  • 2009.10.15 12:20:23sanyix

    "Arra is kíváncsi lennék, hogy milyen supportot és milyen garanciát tud adni az OpenOffice, hogy minden működni fog, és ha nem akkor kijavítják?"

    Mert a sima ofiszra milyen garanciát kapok hogy nem fogja magát és lép ki az asztalra nem kis adatvesztéssel (volt már ilyen)? Supportot ad az m$? Ja ismerem, "telepítse újra", vagy "van routere? Az elektromos hálózaton biztos pontosan 230v jön? Biztos hogy nincs napkitörés? A rendszerben mi nem látunk ilyen hibát..."


    "Másfélórás Linux ismertek órán az előadó bizonyította, hogy az OpenOffice NEM alkalmas arra, amire egy normál felhasználó MS officet használna."

    Mit bizonyított az a félnótás? Ne tagadja már le amit látok és tapasztalok. Az oo bőven túl van funkcionálva egy normál felhasználóhoz képest. Töredékét sem használja ki...

    "És akkor még nem nyúltunk Excelhez."
    Ne is ilyen inkompatibilis gányokhoz, vannak jobbak, persze mind kompatibilis minddel, kivéve az exellel, de hát az m$ így is akarja ezt.


    "Részfeladatának beillesztésére szétkúrta az egész projektdokumentációt. Azon felül, hogy még a NYÍLT docx-et se képes támogatni, az MS "pénzéhes" mérnökei oldották meg a problémát."

    Érdekes, jó gány munka lehetett az egész (nem csak az oo-s rész), biztos elmutyizták a pénzt a haveroknak :)
    Miért kéne támogatni egy szabványtalan ráadásul szar szabványt? Egyébként meg támogatja, bár nemtudom minek. Én leszarnék minden m$-es shitet, úgyis minden formátum tőlük csak arra van, hogy nehogy egy közös formátumot kelljen használni, hanem mindig külön legyen nekik egy szarjuk amihez alkalmazkodni kell.

  • 2009.10.15 12:23:12sanyix

    *ráadásul szar szabványt?
    formátumot

  • 2009.10.15 13:23:51Dale Cooper++

    Mindegy, a lényeg az, hogy a gagyerák linuksz újra bukott...

  • 2009.10.15 13:27:31dshk

    A "docx" annyira alkalmatlan szabványnak, hogy csak a magyar pártfoglalásokhoz hasonló módszerrel tudta a Microsoft (alternatív) szabványnak elfogadtatni, nyilvánvaló korrumpálással, minden harmadik országban botrányt okozva. Nehezen tudja ez a cég már alulmúlni önmagát, de ebben az esetben biztosan sikerült.

  • 2009.10.15 14:02:27kisertett

    "Mindegy, a lényeg az, hogy a gagyerák linuksz újra bukott..."

    Félreértés!
    Nem a gagyerák linuksz, hanem a gagyerák magyarok buktak újra... pár milliárdot...

  • 2009.10.15 14:49:20Dale Cooper++

    Aha, mert ha - feltéve, de meg nem engedve - open source cuccokkal árasztják el a a közig.-et és az oktatást, az MS licence-díjak nem-kifizetéséből származó összeg vajon hol bukkanna fel?

  • 2009.10.15 14:56:34MDylan

    És persze a vicc az, hogy a hivatalok érdeke, hogy M$ szoftver legyen, mivel kapnak utána jutalékot... Szerintem a bírónak is lecsengettek pár millát, aztán egyből látta, hogy mely szoftverek egyenértékűek az M$-el....
    Amúgy meg az OpenOffice formátuma a hivatalos szabvány, szóval docx ide vagy oda, a hivataloknak el kell fogadniuk az OpenOffice formátumot is. Ja és az új excelről ne is beszéljünk... Akkora egy nagy szerencsétlenség, hogy az valami hihetetlen. Mindent átvariáltak benne, a kezelése totál más. Egyik nap fél órán keresztül kerestem, hogyan lehet elrejtett munkalapot előhozni. Régi excelben 3 kattintás volt. Ebben meg úgy elvan rejtve, hogy az valami kegyetlen. Erre megveszik ezt jópénzért, amire ugyanúgy kikell majd oktatni az alkalmazottakat, mert nem lesz egyszerű átállás rá. Aztán évente megújítani a licenszeket jópénzért. Ez Magyarország...

  • 2009.10.15 15:37:17kisertett

    "Aha, mert ha - feltéve, de meg nem engedve - open source cuccokkal árasztják el a a közig.-et és az oktatást,..."
    Nem tudom, szerintem ez a katasztrófa nagyon-nagyon nem fenyegeti a mi, amúgy csúcs szuper országunkat!

    " az MS licence-díjak nem-kifizetéséből származó összeg vajon hol bukkanna fel?"
    A kérdés feltehető minden esetben, ha ne adj Isten bármilyen állami beszerzés esetén spórolnának - persze feltéve, de meg nem engedve :))) - pár milliárdocskát...

    És az persze tényleg a csúcs az egészben, hogy a központi beszerző sóhivatal meg még arányos jutalmat is kap az elszórt pénz után.

    De úgy tűnik, egyes M$ fanok szerint ez a pénz nem is mehetne jobb helyre...

    Hát csak menjen!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Bookline

OnGo beszámolók

hirdetés