Tavasszal jönnek a Samsung-laptopok

2009.11.19. 06:37 - ITcafé

A Samsung 2010 februárjában Magyarországon is megkezdi notebookjainak és netbookjainak forgalmazását – jelentette be a hazai leányvállalat. Első lépésben négy szériában tíz új modellt – hat noteszgépet és négy netbookot – dob piacra hazánkban a dél-koreai cég.

Mivel a konfigurációkat csak később jelentik be, a pontos specifikációk egyelőre nem nyilvánosak. A vállalat közleménye csupán annyit árul el, hogy a netbookok esetében „több újdonságra” számíthatnak a vásárlók, többek között akár 12 órás akkumulátoros üzemidőre és a teljes szélességű LCD-kijelzőre, bármit is jelentsen ez.

A Samsung az Egyesült Királyságban január és augusztus között a hordozható számítógépek piacának 7,6 százalékát szerezte meg úgy, hogy forgalmának több mint a felét adták a netbookok. Németországban az arány még jobban eltolódott e termékkategória irányába, ott a 8 százalékos piaci részesedés 65 százaléka a netbookeladásokból származott.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.11.19 09:08:21nland

    Semmi konkrétum....Ez aztán a hír :)

    Az "etetett-itatott" ujságírók "meghálálják" amit kell.

    Ja...és korábban az LG is vagy 2 szer már belebukott...de a Samsung biztos más lesz ;)

  • 2009.11.19 09:39:48Om Yasmeen

    Itt Jordániában már lehet kapni, én is pont a napokban nézegettem egy 419 USD árú Samsung netbookot - sajnos a modell számát nem jegyeztem meg. A vele azonos árban lévő Acer netbookhoz képest 2x annyi a akksi üzemideje és van benne Bluetooth is.
    Ennyi infót tudok hozzátenni.

  • 2009.11.19 10:23:35bucek

    Ismerősöm évek óta használ Samsung notit üti vágja kutya baja már akkor amikor vette könnyebb és laposabb volt mint a többi márka és árban vagy 20%-l olcsóbb mint egy hasonló tudású Acer vagy Asus vagy HP.Szóval egy netbook engem is érdekel majdan ha itthon is jó áron mérik.

  • 2009.11.19 10:27:14Art Mooney

    ha kint 20%-kal olcsóbb mint az acer, akkor itthon majd kb. 20%-kal drágább lesz. :(

  • 2009.11.19 10:36:00labellohu

    Oroszországban régóta kapható nagyon sok Samsung, nagyon jó ár-érték arányban! Nem értem, hogy nálunk eddig miért nem volt?

  • 2009.11.19 10:48:04Pepe135

    közepes minőség, nulla megjelenés...
    Ócsóér jó lesz a parasztoknak...

  • 2009.11.19 10:57:15cialci

    http://www.tigerdirect.com/applications/Category/guidedSearch.asp?CatId=17&sel=Mfr;Mfr_758

    http://www.circuitcity.com/applications/category/guidedSearch.asp?CatId=17&sel=Mfr;Mfr_758

    Esetleg a keresgéléshez jó lehet a két link.
    (máskérdés,hogy majd valamit árulni fogunk, de
    hogy mit azt majd később megmondjuk elég érdekes
    lesz ,de lehet hog yez az új marketing iskola..)

  • 2009.11.19 11:59:31ravens01

    Pepe, ha gőzöd nincs, akkor hallgass. Jelenleg (Az Apple-t nem ide számítva) Samsung az egyik legjobb minőségű gép. Most hozattam magamak szeptemberben egy újat, a régit több, mint 5 évig gyepáltam, pedig egyszer akkorát esett, hogy még meg is tört - kutya baja nem volt.

  • 2009.11.19 13:30:43memot

    Pepe 135!

    Gratulálok!!

  • 2009.11.19 13:34:42memot

    ravens01!

    LG notid van, paraszt vagy....ennyi!
    Ja, hogy XY-nak Acer, Z-nek meg Fuji....nem érdekes, ők is parasztok - Magyarország, 2009.

  • 2009.11.19 13:35:41serpentin

    a pepe féle barmok tudatosan provokálnak, ti meg egyből ráugrotok, neki biztos csupa apple terméke van, csak az alkalomra vár, hogy dicsekedhessen vele

  • 2009.11.19 13:48:09alex5301

    Egy pár évvel ezelőtt TV-ben az igazi totemoszlop a Sony és a Panasonic volt, most az emberek az LG és a Samsung LCD tv-ket keresik.
    Az áraik pedig ugyanott vannak, mint a többi nagynevűé...
    Miért nem történhet meg ugyanez a notebook piacon?

  • 2009.11.19 14:28:25SakmaN

    Az LG-ről tudnék mesélni, 5 évet húztam le a Notebook.hu-ban, ott voltam mikor kivonultak... Amit biztosan állíthatok: az LG noteszek minőségre, kinézetre, szolgáltatásra és úgy egyáltalán MAGASAN verték a jobb neveket. Sajnos eleinte árban is. El voltak szállva az LG-sek (SONY Vaio árban nem vesz senki LG noteszt), később lejjebb mentek az árral, de akkor már nagy gáz volt az eladott darabszámokkal. Sajnos ugyan abba a hibába estek, mint minden keleti gyártó: a főnökség az anyaországból származik... ezek az emberek egészen biztosan jó üzletemberek, de közük nincs az itteni szokásokról, kultúráról... Így pedig nem fog menni.. Csak abban lehetnek biztosak az anyacégnél, hogy Ők nem lopják szét a kasszát. Ez is egy szempont. Megjegyzem az ASUS kb 4 éve ugyan ezt a mókát csinálta (a VAIO-khoz mérték a cuccaikat az ostobák, pedig SOKKAL jobbak, tartósabbak a gépeik, mint a SONY fuxok - csak cseszte a csőrüket, hogy az ASUS feliratnak nincs akkora "szorzója"), majdnem bele is buktak, mert senkinek sem kellettek a mocskos drága ASUS gépek, max a fanoknak. Azóta jött némi szemléletváltás, és ma már a többi gyártóval azonos árban kapható azonos tudású ASUS notesz. Ha a Samsung koreai vezetői tudomásul veszik, hogy a SAMSUNG név "mennyit ér" (büszkeség félre!), akkor keményen haraphatnak a piacból. Ha VAIO árban akarnak laptopot árulni, akkor akár el se kezdjék...

  • 2009.11.19 14:37:40bluebanana

    Sziasztok! Én angliában élek és most vettem egy uj Samsung laptopot és ne tudjátok milyen olcsón. Mondjuk otthon sajnos biztos drágább lesz. A minőség és a dizájn kiváló.

  • 2009.11.19 15:15:29mér kell mindig uj nicket valasztanom

    bucek:
    "..ha itthon is jó áron mérik."
    -mert itthon mindig, mindent jó áron szoktak mérni. ez alap.

    teljes szélességű LCD-kijelző azt jelenti, hogy (legalább két oldalt) nincs keret??
    kössz!

  • 2009.11.19 15:42:20Blogerovac

    Teljes szélességű kijelző => borderless - élmény határok nélkül! :) Persze nyilván nem, gondolom ez inkább a 16:9 akar lenni.

    Én érdeklődve várom, főleg mivel jövőre esedékes a notebook váltás. Sajnos az én igényeimbe most is elég kevés notebook esik bele (Core2Duo, gyors grafikus chip [Ati 46xx-től, G120-tól], 17"-18" kijelző, max. 200e körüli ár), de hátha.

  • 2009.11.19 15:52:45Bencito

    Aki normális gépet akar venni, az vegyen Lenovo-t, lehet hogy egy kicsit drágább, de megbízható és minőségi, nem véletlenül, IBM fejlsztés ...

  • 2009.11.19 16:27:51kvp

    "Teljes szélességű kijelző => borderless - élmény határok nélkül! :) Persze nyilván nem, gondolom ez inkább a 16:9 akar lenni."

    A weboldalukon fent van kinalatuk. A netbook-juk egy az egyben egy msi wind. A kijelzo pedig wsvga, tehat 600 pixel magas 16:9-es. (lasd: msi wind) Vicces, de a billentyuzet kialakitasa is megegyezik, sot meg az lcd panel is. (ugyanis az msi led-es samsung panellal szerelte a gepeit :-) )

  • 2009.11.19 17:14:45nland

    Csak a sok "okos márkavédő" marketinges kedvéért:

    összesen 3db mennyiségi notebook-ot előállító gyár van a világon:

    és egyik se LG, Samsung, IBM, DELL, Lenovo vagy Sony...nekik ugyanis NINCS notebook gyáruk, hanem megveszik a 3-ból az egyik gyártól...

    ...és khm...igencsak meglepődnétek ha megtudnátok ki gyártja ezeket a notikat...

    mindentől függetlenül a cikk egy értelmetlen "agyatlanul béna" marketinges duma...tuti egy szőke plázacicás marketinges írta meg...aki életében nem használt notebookot...

  • 2009.11.19 17:43:45Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi

    A forgalomba kerülő műszaki cuccok 90+%-át hatalmas kínai gyártóközpontokban állítják elő. Mi ebben a spanyol vigasz?
    Egy termék minősége olyan lesz amilyen minőségbiztosítási szintet meghatároz a gyártató cég aminek a logója felkerül az adott termékre.
    Nem véletlen hogy pl a F*S* laptopok közül 3 ból 1 meghibásodik egy éven belül. Statisztika szerint. Egy L****o laptopot meg leejthetsz egy méter magasról, és működik tovább. Mondom ez nem véletlen, ez a márkatulajok által meghatározott minőségi szint, ami alatt nem kerülhet logó a termékre. Ez persze nagyon változó, és ez már tényleg márkafüggő.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel