Trükközik a Microsoft böngészőválasztója
2010.03.09. 11:04 - ITcafé
A Microsoft új algoritmussal váltogatja az első öt helyen megjelenő böngészőket.
Az Európai Unióban március elejétől érhető el a Windowsokon a böngészőválasztékot felajánló képernyő, melyet az Opera Software kezdeményezésére indított eljárás után az EU megkövetelt a Microsofttól.
Habár sokan üdvözölték a lépést, elégedetlenek mégis akadtak, például Rob Weir, az IBM egyik szoftvertervezője, aki szerint az az algoritmus, mely az első öt böngészőt véletlenszerűen jeleníti meg, nem működik megfelelően: vizsgálatai szerint az Internet Explorer leginkább az ablak jobb szélére kerül, kedvez a Google Chrome-nak, az Operát pedig előnyben részesíti a Firefoxhoz képest.
A panaszokra reagálva Kevin Kutz, a Microsoft szóvivője tegnap bejelentette, hogy átírták a véletlen megjelenést szavatoló programot, s most már biztosak abban, hogy kifogástalanul működik.
Weir már a hétvégén észrevette, hogy új algoritmus került a rendszerbe, ami tesztjei szerint most már az elvárható eredményt nyújtja.




Kommentek
2010.03.09 11:58:08Six
én sem értem. a böngésző után jön a rajzolóprogram, a kalkulátor, a fájlrendszer?
2010.03.09 11:58:54Six
de az korrekt h a paródia címke is be van állítva :)
2010.03.09 11:59:34degreen
bezzeg arról nem sírnak, hogy az aljas mozilla defaultban alapnak rakja magát.
hiszti.
2010.03.09 12:04:21Naki vagyok kerdojel
@rhiia: ez igaz rád, meg rám. De nem igaz arra, akinek nincs informatikus vénája, az olyan ember bizony azt fogja használni, ami fent van. Nem is tud arról, hogy többféle létezik, s arról végképp nem, hogy majdnem mindegyik jobb is, mint az IE.
Egyébként pedig engem sem érdekel a dolog, de a böngészőgyártóknak egyáltalán nem mindegy.
2010.03.09 12:07:16haresz54
Műbaléhé unió módra!
Én már csak nevetek, mert amit az Eu "szakértői csinálnak különböző területeken az egyenesen nevetséges.
Mintha ez lenne a legfontosabb!!!
2010.03.09 12:10:27haresz54
Naki!
Akinek nincs annyi, hogy letudjon tölteni egy progit az a válsztékból sem fog tudni!!!
2010.03.09 12:14:00BangóGéza
Magyarázza már meg nekem valaki (de értelmesen) hogy mi a kivetnivaló abban, ha egy szoftvergyártó a saját böngészőjét telepíti a saját operációs rendszerére.
Mit szólnátok ahhoz a hülyeséghez ha bementek a pékhez és azt mondja hogy: "Jó, jó a kiflit itt vetted, de a kakaós csigát a szomszéd péknél vedd ám meg, merthogy az a trösztellenes.
Ilyen idiótaság is csak az informatikában van.
2010.03.09 12:15:01Naki vagyok kerdojel
@haresz54: azért más egy megjelenő ablakból valamit kiválasztani, mint tudatosan böngészőt keresni. Mondom még egyszer, ne magadból indulj ki, aki meg tudod ezt oldani, hanem képzeld oda anyádat vagy nagyanyádat: szerinted ő is meg tudná oldani? (Elnézést a kompetens szülőktől és nagyszülőktől.)
2010.03.09 12:18:42Naki vagyok kerdojel
@BangóGéza: szerintem semmi. De valami oka biztos van ennek az egész mizériának.
Ellenben az ellen már lehet kifogása bárkinek, hogy sok notebook-ra felteszik előre a Windows-t, s az ügyféllel kifizettetik mindkettőt úgy, hogy nem is szólnak arról, hogy ha akarsz, használhatsz Windows helyett mást is és akkor a Windows-t nem fizettetem ki veled. Ez tényleg nem korrekt.
2010.03.09 12:18:52Six
a vegeredmény egy szabadon testreszabhato oprendszer lesz, igaz a telepitesnel baromi sok kerdesre kell valaszolni (milyen fajlrendszert szeretne, milyen bongeszot szeretne, milyen kepszerkesztot szeretne, milyen fajlkezelot szerete, etc), de utana tenyleg teljesen EU-konform lesz. :)
loller ez az egesz.
2010.03.09 12:19:32BangóGéza
Szerintem anyámat meg nagyanyámat teljesen hidegen hagyja hogy miként nevezik a böngészőjét...
2010.03.09 12:21:45BangóGéza
Naki: Lehet úgyis notebook-ot venni hogy nincs rajta op. rendszer, vagy ubuntuval, stb.
Jóvicc lenne az is hogy veszel egy BMW-t és megreklamálod az "operációs rendszerét" merthogy annak is van ugye?
2010.03.09 12:22:53BangóGéza
Ja és felháborító hogy az esztergagépem nem kérdezi meg hogy melyik algoritmust használja a megmunkáláskor!
2010.03.09 12:27:35kokoagb
Apám netbookjára firefoxot raktam az explorer mellé, ő maga kérte, és azóta is használja a böngészőt gond nélkül. Ezen kívül felraktam neki a chrome-ot is, meg is mutattam neki: ilyen is van. Tehát tisztában van vele, hogy létezik alternatíva. Mégis jajveszékelve jött, amikor megjelent a monitorán a böngészőválasztó ablak. Mi a tanulság? Az átlag júzer akkor sincs feltétlenül tisztában vele, hogy mi ez és mit kéne csinálnia, ha történetesen hallott már más brózerekről is. Bezárja az ablakot, és ezzel el van intézve, legközelebb majd megint felugrik, a felhasználó azt gondolja, biztos vírusos a gépe, ideje lenne már formatálTATni.
És ha már itt tartunk, mi az, h a linuxokba nincs beépítve az ms böngészője választási lehetőségként?! :@
2010.03.09 12:39:00mittomenhogymikomike
@degreen: Valoban be van checkelve, hogy alap bongeszo legyen a Firefox, viszont nem apro betus resz, hanem a telepito ablak kellos kozepen van ugy, hogy mas nincs mellette. Joforman nem is kell semmit olvasni ahhoz, hogy eszrevedd mit akar a telepito. Nem akarok hulyeseget mondani (mar egy ideje nem telepitettem mas bongeszot), de tudomasom szerint a legtobb bongeszo nem csak telepiteskor farszt ilyennel, hanem minden egyes indulaskor.
2010.03.09 12:44:58mittomenhogymikomike
Amugy meg amirol a cikk szol...
En egyet ertek azzal, hogy a Microsoft az operacios rendszerek piacan szerzett hatalmas elonyet ne vetitse at a bongeszok piacra. Ertem a pekarus peldat, de nem egy fajsulyu a ket dolog. Ha a pekarus a vilag 90%anak szallitana a kenyeret, es vele tejet is adna, akkor igen is, a tobbi tej szallitonak fel kellene szolalnia. Es meg ez a pelda sem jo, mert a kenyer es a tej minosege kezzelfoghatobb mint egy operacios rendszernek vagy bongeszonek.
2010.03.09 12:47:57Six
@mittomenhogymikomike: ez rendben is van, de a bongeszo szerves resze az oprendszernek (ld millio mas alkalmazas), nem kulonallo termek.
szerintem a szoftvergyarto dontese h mit programoz bele a sajat oprendszerebe.
mondom, miert allunk meg a bongeszonel? rajta, valasszunk ki minden osszetevot magunk!
2010.03.09 12:51:44Tucsok84
és majd blue rayen lesz win telepítő. és ha teljes telepítő módot választod, akkor mindenből feltesz mindent. Az ibm-et is elkezdték b@ztatni, mert a mainframjein csak a saját op rendszerük fut. Igaz ez már 20-30éve így van, de eddig senki nem állt neki másik op rendszert írni :).
2010.03.09 12:51:54Ylim
Én meg azt vettem észre, hogy az algoritmustól függetlenül kimaradt az "Egyáltalán nem szeretnék semmit telepíteni" opció. :(
2010.03.09 12:54:55halál megdöglesz kinyirunk
eszem, a faszom meg áll...
[link]
2010.03.09 13:00:17Réminger
@Six: az EU véleménye szerint pont, hogy önálló termék a böngésző. Emiatt az egész balhé: ha ugyanis a Windows és a böngésző is önálló termék, akkor itt törvénytelen (piactorzító) termékkapcsolás van. Elvileg.
Az, hogy az IE a Windows szerves része, az csak az MS hibája, nem kellene, hogy így legyen, ezért nem is hibáztatom az ítélethozókat, hogy ezt lesajnálták.
Mindeddig nem volt igény arra, hogy a szoftvereket elkülönítsék, hogy önálló termék-e, vagy sem, de ezek szerint már van. Még lehet, hogy lesz folytatása a dolognak. Persze csak olyan programokkal, ahol megéri. Azért egy Paint választó ablakon elröhögcsélnék egy darabig :)
További rémesen jó napot!
2010.03.09 13:11:13Atys
Szerintem oriasi amit az ms cisnalt, evekig
basztattak oket foleg a mozzila es az opera,
erre aztmondja, oke, akkor kirakok mindjart
12 bongeszot kivalasztasra ;)
[link]
2010.03.09 13:11:41balibaa
hm, eltűnt a kommentem.
"És ha már itt tartunk, mi az, h a linuxokba nincs beépítve az ms böngészője választási lehetőségként?! :@"
Azért, mert a microsoftnak kellene készíteni egy .deb vagy .rpm csomagot (a .exe megfelelője linuxra), esetleg biztosítani a forráskódot, hogy ezt bárki más megtehesse helyettük, ha akarja - akkor bárki rakhatná linuxra is az IE-t ha akarja.
Egyébként engem nem zavar, hogy Kubuntuban Konqueror az alapértelmezett böngésző, tolom fel egyből a firefoxot.
2010.03.09 13:23:03kokoagb
@balibaa: ööö, igen, tudom, szarkazmusnak szántam =)
egyébként meg így is futtathatsz ie-t linux alatt, ha nagyon ragaszkodsz hozzá
2010.03.09 13:27:50balibaa
annyira azért nem ragaszkodok hozzá :o)
2010.03.09 13:30:10Yagry
Jó lenne ha csak egy fajta böngésző lenne, az IE. Eddig az IT világában működött egy szerencsés homogén világ. MS volt az oprendszer, a böngésző, a doksi szerkesztő, táblázatkezelő, stb.
Ahogy bejönnek az új szabványok, az lesz h nem fogsz tudni mindent megnyitni a gépeden, egy oldal másképp jelenik meg egyik böngészőn mint a másikon, akik támogatják az egyéb böngészőket azok mind azon dolgoznak hogy tönkretegyenek egy jó világot. És ott fogunk kikötni hogy egyik mobiltöltő nem jó a másikhoz (idéntől a nagy gyártók szabványosították a töltőket szerencsére). Vagy a magyar dugót nem tudod külföldön bedugni a falba, mert fizikailag más, sőt, amerikában még a feszültség is, vagy hogy angliában jobb oldalt van a kormány, stb.
Persze ezek rég, egy nem globalizált világban alakultak ki, de ma mind problémát okoznak. Viszont az IT már egy globalizált világban növi ki magát, ahol meglenne a lehetőség arra hogy közös mindenki által támogatott szabványok legyenek csak, ehhez képest a firefox-osok meg társaik ezt a világot is hazavágják. Menjenek a francba.
2010.03.09 13:36:58Yagry
Következő: ha ma veszel egy kocsit, abba mondjuk a bosch csinált gyertyát, a webasto csinált napfénytetőt, és mondjuk csak Michelin gumival adja a kereskedő. Ha az autobiznisszbe is beleszólnának azok a kretének akik amúgy firefoxot használnak, akkor az lenne a vége h egy autokereskedőnek 30 gumimárkából kéne készleten tartania hogy azzal adhassa amivel a kedves vevő kéri. Persze ez annyiba kerülne neki h emiatt sokkal többért adná az autót. Abba meg bele se gondoljunk hogy a kedves vevő elkezdené a több ezer alkatrész mindegyikére megmondani h ő melyikből milyen gyártó által készítettet szeretne.
Én sajnálom a MS-ot hogy ilyen idiótáknak kell engedni. Miért nem lehet azt h úgy adja a termékét ahogy jónak találja, ha kell megveszed, ha nem kell akkor nem, és használhatsz mozzilla oprendszert. És tényleg, a paint meg a wordpad meg a notepad meg a calc lesznek a következők? Ugyanis hiszik-e vagy sem, NEM a paint az egyetlen képszerkesztő a világon, és vannak ingyenes képszerkesztők, és AZT mégsem kell telepítéskor bepipálni h melyiket szeretnéd föltenni.
2010.03.09 13:39:11kvp
Yagry, ha a microsoft lenne az egyetlen alternativa, akkor meg mindig nem lenne bongeszo windows-ra, sot igazabol internet es web sem nagyon, legfeljebb par tudos asztalan. A szabvanyok arra valok, hogy gyartoktol es monpoliumoktol fuggetlenul lehessen fejleszteni. Az ie soha nem volt egyeduralkodo, elotte ott volt a netscape szep 'szabvanyos' vilaga, amit teljesen szetszedett az ie megjelenese es hogy mindent maskepp csinalt. De ezek elott ott volt a meg szabvanyosabb mosaic. De ha megmaradunk a regi szabvanynal, akkor nemhogy youtube, de meg jpeg-ek sem lennenek a neten, csak fekete feher szoveg.
Egyebkent az eu es a microsoft helyeben most az apple-t koteleznem ugyanerre, pc es iphone/ipad/ipod keszulekek eseten is. Egy ilyen dontes teljesen padlora kuldene az itunes-t es az appstore-t. :-)
2010.03.09 13:42:12öregmogyi
@Atys! Egy kis pontosítás: A Mozilla nem hisztizett emiatt. Tojt az egészre, mert az ő böngészőjét mindenféle marketing-trükk nélkül is nagyon sokan használták. Az Opera ugatott, hogy "esélyegyenlőség" meg ilyenek.
Az MS egyébként nem véletlenül húzta eddig az időt. Az IE eddig egy rakás szar volt. Csak mostanra ért el egy olyan szintet, hogy ki merték rakni az ikonját a többiek mellé.
2010.03.09 13:42:28Kecske Úr
Az apple-t miért nem basztatták eddig ugyanezért? (tudom ez most olyan, hogy ha az én lovam megdöglik a szomszédé is dögöljön meg, de akkor is böki a csőröm)
2010.03.09 13:45:37balibaa
Yagry, ne haragudj, de ha nekem a Michelin jobban tetszik mint a Kormoran, akkor miért ne vehetnék? És ha a kereskedő nem tart - nem köteles - akkor majd elmegyek olyanhoz, aki tart. Egyébként nem a böngészőre kell tartalmat írni, hanem a szabványok alapján, amiket a böngésző (jó esetben) helyesen jelenít meg - mivel ez kellene, hogy legyen az egyetlen feladata.
(csak zárójelben a mozilla tudod nem oprendszer)
egy firefoxos idióta
2010.03.09 13:46:44Maegoss
Réminger:
"Az, hogy az IE a Windows szerves része, az csak az MS hibája, nem kellene, hogy így legyen"
Pontosan miért is baj, hogy az MS integrálta az IE-t az operációs rendszerébe? Ez egy fejlesztői döntés és ugyanúgy megvannak az előnyei és a hátrányai is. Az EU milyen jogon dönti el, hogy a Microsoft OS-ében integrálva legyen a böngésző vagy sem? Csak azért, mert a Firefox készítői szerint nem kellene a része lennie?
2010.03.09 13:46:55Kofa
@Six: "a vegeredmény egy szabadon testreszabhato oprendszer lesz"
Úgy hívják, Linux. Meg BSD. Meg Solaris. Meg még máshogy is. :-)
@balibaa: "a microsoftnak kellene készíteni egy .deb vagy .rpm csomagot (a .exe megfelelője linuxra)"
Nem, az EXE megfelelője az ELF (a futtatható formátum). A DEB/RPM az MSI (telepíthető csomag) megfelelői.
2010.03.09 13:48:27öregmogyi
@Yagry! Te beteg vagy! A Firefoxnak köszönhetsz sokmindent az új IE-ben. Példul, hogy nem linkeket gépelni, elég a weblapon megjelent cikk címét. Az Operának meg a füleket köszönheted. (ezt átvette a Mozilla, és most már az IE is) Így nem csak egy kezdőlapod lehet, hanem kapásból a leglátogatottabb oldalaidat nyitja meg -egyben- a böngésző. Az ezernyi beépülő modul lehetőségét pedig megintcsak Mozillától vette át az IE. Amúgy pont az IE volt az, amelyik tojt a html szabványra.
Az sem véletlen, hogy a google már nem hajlandó tovább támogatni az IE6-ot igénylő weblapokat. Na ez a te nagy MS-központú világod.... Picit olvasgass még a témában, aztán fikázz!
2010.03.09 13:50:24öregmogyi
@Maegoss! Neked is: a Firefox nem hisztizett emiatt, hisz az értelmesebb userek már rég átálltak az ő böngészőjükre. Az Opera készítői fogták erre a sikertelenségüket.
2010.03.09 13:50:33Réminger
@Yagry: ne haragudj, de butaság, amit mondasz.
Először is azért, mert összekeversz egy dolgot: a szabványok pont azért vannak, hogy a különböző böngészőkön is ugyanazt lásd. Pont, hogy az MS honlapok a kivételek ez alól, mert az IE (beismerten) a mai napig sem kéveti a szabványokat. Olyan ez, mint a menet a csavaron. Legyen ugyanolyan, az a lényeg, de nehogy már az egész világon csak egyféle géppel lehessen menetet vágni?!!
A másik pedig, hogy én megértem a logikádat: ha minden ugyanolyan, az kényelmes. Persze, hogy az, itt Magyarisztánban ahol ül az átlagember a feltört vinidóz mögött, neki ez csak bonyodalom. De ahol normálisan megfizetik az ilyesmit, ott szeretik ám a technológiai versenyt, az árversenyről nem is beszélve! Ki vagyunk szolgáltatva az MS-nek, mert a világ PC-i 91-92%-án Windows fut. Így az MS azt csinál, amit akar, és a technológiai hibákért is mi szívunk (lásd vírusok és férgek: nagy kárt tud okozni, mert nagy a támadható tömeg).
Ahogy egy infos tanártól hallottam: "A változatosság gyönyörködtet, itt (az IT-ben) is."
Nem hallottam autósokat panaszkodni még a kanyarfények, robotváltók és kulcs nélküli indítás miatt. Ott megszoktuk a fejlődést, szeretjük is. Hát majd megszokjuk itt is :)
2010.03.09 13:52:17kokoagb
@Yagry: lehet, h meg fogsz lepődni, de létezik olyasmi is h webes szabvány - amit pont az ie szeret magasról lesz@rni. ha minden böngésző pontosan követné ezeket az irányelveket, nem adódnának ilyen gondok, hogy az egyik böngészőben így, a másikban úgy jelenik meg a tartalom. sajnálatos, hogy az elterjedtsége miatt a webfejlesztők kénytelenek elsősorban az ie-re optimalizálni. egy tökéletes világban ez nem így nézne ki.
az opera egyébként ott rontja el, hogy bár talán a legjobb böngésző a piacon, a reklámmal nem sokat foglalkoznak, márpedig a brózer is csak termék, és ha senki nem tud róla, akkor előbb-utóbb megy a levesbe. reméljük, nem így lesz.
2010.03.09 13:52:18balibaa
@kofa - köszi, mindig tanul az ember
2010.03.09 13:53:44kokoagb
@Réminger: megelőztél =D
2010.03.09 14:00:19Réminger
@Maegross: A "hibáját" úgy értem, hogy nem lett volna muszáj, mégis megtették. Ezzel nyilván próbálták még jobban bebiztosítani, hogy ezt használjuk :)
Az EU azt döntötte el, hogy a böngésző az oprendszernek nem szerves része. A többi már automatikusan következik az Úniós jogból (hogy ez versenyellenes, stb. stb...)
Plusz az MS az IE-n keresztül visszaélt a piaci erejével is: mivel a Win 90% fölötti részesedéssel bír a személyi szgépeken, megtehették, hogy a bevallottan nem szabványkövető IE-hez igazították a weblapokat, mások meg követték őket választás híjján.
Ezt elégelték meg az alternatív böngészők gyártói.
És őszintén szólva, bár nem hiszem, hogy a választóablak megváltó ötlet, örülök, hogy van választás és a világ a szabványosság, de nem az "egyféleség" felé halad :)
2010.03.09 14:01:26Réminger
@kokoabg: most meg te, legalább részben :)
2010.03.09 14:02:52Hlanderx
ez egy vicc de komolyan ezzel szórakozni annyira kisstílű
2010.03.09 14:03:37BKV figyelő.hu
Ezentúl az Opelt is lehet majd Renault motorral venni?
2010.03.09 14:06:07Maegoss
öregmogyi: igazad van, a Firefox amiatt hisztizett, mert a Microsoft először ABC sorrendben akarta felsorolni a böngészőket, és ez nem tetszett nekik :) A Firefox szerint piaci részesedés szerint kellett volna sorrendbe rakni a böngészőket, kivéve az IE-t, mert azt a Firefox leghátulra tetette volna :)
Az összes "szabad böngészőválasztás" elvében hívőtől kérdezem: szerintetek az informatikához nem értő átlagember milyen alapon fog választani böngészőt? Szerintem frankón hasraütésszerűen, annak meg nem sok értelme van...
2010.03.09 14:06:35öregmogyi
2009.02: Mike Connor, a Firefox vezető tervezője hozzászólása a böngésző-hisztihez:
Az Opera olyant állít, ami bizonyíthatóan nem igaz. Azt, hogy [az IE a Windows-zal] csomagolása piaci részesedéshez vezet. Nem is értem, hogyan lehet ilyent rezzenéstelen arccal kijelenteni", nyilatkozta a Mozilla szakembere. "Amint az emberek rájönnek, hogy van alternatíva is, nem jön létre a monopol helyzet. Egyszerűen csak érezhetően jobbnak kell lenni [, mint az Internet Explorer]", vélekedett Connor, aki szerint pont ezen a ponton nem teljesíti a webezők elvárásait az Opera, és ezért nem sikerül részesedését növelnie, miközben a Firefox probléma nélkül hódít el felhasználókat a Microsoft böngészőjétől.
2009:12: A Microsoft Internet Explorer-je jelenleg Európában 45.4 százalékos részesedést mondhat magáénak, amit a Firefox a maga 39.3 százalékával követ a második helyen. Harmadik helyen jelenleg a Google Chrome-ja van 6.4 százalékkal, míg az Opera 4.3 százalékkal a negyedik...
2010.03.09 14:09:32Sisko86
Mikor lesz az OS/X-ben szabad böngészőválasztó? Mikor vehetek BMW-t Mercedes váltóval? És mikor lehet majd az OTP bankban Raifaissen hitelt felvenni? Körülbelül ilyen szintű ez a hiszti. Saját termékhez saját szoftvert csomagol, hát még jóhogy, bazmeg...
2010.03.09 14:11:39gabest1
Na és a randomot hol lehet kiválasztani? Nekem nem teccik a MS rng-je.
2010.03.09 14:13:22balibaa
nem elég azért szimplán jobbnak lenni, kell egyfajta hype is, ami azért a firefoxot (legalábbis bizonyos körökben) övezi. Ha csak a "jóság" számítana, akkor az IE6 már rég eltűnt volna, hiszen ott az IE7 és 8 is (van már nyolc?)
Ezért tudott a chrome is hirtelen felugrani 5 százalék fölé, ami az operának évek óta nem sikerül.
azért az opelt rönó motorral jó ötlet :o) megnézném az autókereskedő arcát, mikor ezt tálalod.
2010.03.09 14:17:25Atys
@öregmogyi: igazad van a Netscape ugralt, ami aztan
faszan be is csodolt, ill abbol lett az opensource
mozzilla?
2010.03.09 14:18:06Maegoss
Réminger, nem válaszoltál a kérdésemre:
Az EU milyen jogon dönti el, hogy a Microsoft OS-ében integrálva legyen a böngésző vagy sem?
Mint már mondtam, ez egy fejlesztői döntés volt, természetesen "nem volt muszáj", de ezzel az erővel az EU beleszólhat minden szoftver fejlesztésébe??? Milyen jogon? Legközelebb meg azt határozza meg, hogy milyen programozási nyelven lehet fejleszteni???
Ráadásul még ha lenne is erre joga, szerinted az EU ismeri a Windows kódját annyira, hogy képes legyen felelősen dönteni erről?
Ja, és az EU miér tis nem perelte még be az Apple-t? Ő ugyanis alapértelmezetten a saját böngészőjét, Safari-t teszi bele a MacOS-be.
2010.03.09 14:19:58kokoagb
@öregmogyi: azért ez elég nagy arcoskodás a fickó részéről. az opera jóval innovatívabb, gyorsabb böngésző, mint a firefox, és a fejlesztések is gyorsabban késtülnek el. ne feledjük, hogy sokminden, ami ma egy böngészőben alap felszereltésgnek számít, az anno az operában jelent meg először.
ahogy balibaa is írta, rengeteget számít a hype. a google-nek könnyű dolga van a chrome-mal, a fél webet telenyomhatja saját hirdetésekkel.
2010.03.09 14:33:24Réminger
BMW-t Merci váltóval... vagy inkább csillaggal az orrán a rajok előtt villantani =D
De komolyan, hatalmas a különbség: ha az Opel csak kasztnit gyártana, A Renault meg csak motort, kérhetnéd az Opelt Renault motorral.
De mivel mindkettő önálló termék, autó, ezért a gyártónak jogában az ilyen kérést megtagadni és a kérvényezőt a helyszínen körberöhögni :)
@Maegoss: A dolog kulcsa, hogy a Win oprendszer, és önálló termék is. Az oprendszer funkcióinak listáján a webböngészés nem szerepel. A böngésző is önálló termék. A kettő társításával ezért baj van.
Pontosítva: nem az a baj, hogy az MS összerakja két termékét. Az se igazán baj, hogy az IE integrálva van a Win-be.
A baj az, hogy az MS mindenféle eszközökkel igyekszik tulajdonképp rákényszeríteni a felhasználót az IE-re, és elsumákolni, hogy más böngésző is van.
Ez mostantól tilos. Az MS-nek 2 kötelezettsége van: informáli a júzert, hogy van más böngésző is, és csak olyan eszközzel terjeszteni az IE-t, ami másoknak is rendelkezésére áll (pl. reklám).
Tilos viszont technológiai szinten egyedüli lehetőséggé tenni, illetve a versenytársakat hátrányosan megkülönböztetni és eltitkolni, stb.
Megint hosszú lett, de remélem érthető :)
2010.03.09 14:38:20Réminger
Ja, és az OS X: az Apple oprendszere nem önálló termék!!! Az Apple egy hardver-szoftver egységcsomagot árul, az OS X ezért nem is futtatható más gyártmányú gépeken (jogilag persze, technikailag megoldható).
Ezért az OS X-en ilyen nem lesz, amíg a fenti képlet meg nem változik.
A Linuxnál meg értelmetlen a kérdés, ugyanis a GPL licenc alapján a kód nyílt és bárki által megváltoztatható, tehát mindenki olyan böngészőt tesz bele, amilyet akar. Hogy mindezt magánszemély, vagy cég teszi, mindegy, különösen, amíg ingyenes is.
Az egész galibát a Windows "különleges" jogi helyzete okozza.
2010.03.09 14:40:16Sisko86
@Réminger
"De komolyan, hatalmas a különbség: ha az Opel csak kasztnit gyártana, A Renault meg csak motort, kérhetnéd az Opelt Renault motorral. "
A Bosch csak autóalkatrészt (elektronika, váltó, stb) gyárt. Akkor ezek szerint mivel ő nem gyárt komplett autót, ezért versenyhátrányban van? Akkor miért nincs törvény, hogy megválaszthassam pl az elektronika márkáját az autókban? Vagy a már elhangzott példa, az abroncs márkáját?
Marhaság az egész.
2010.03.09 14:50:01Smacika
És az apple-t nem baszogatja senki a safari miatt? Mikor fog az eu hisztizni kicsit az almás rendszerrel is kicsit, hogy "öreg, ha billy cége megtette, te is tedd választhatóvá az összes böngészdét".
Hányok már, kicsit olyan mintha a péket megkúrná az eu. mert nem kérdezte meg a vevőt, hogy melyik élesztővel kéri a kenyeret, vagy melyik kontinens kakaóját tegye a csigába.
Meg a ferrari hogy képzeli, hogy belerakja a saját fékbetétjeit a kocsijába, mikor legalább ezer cég gyárt olyat, ergo mikor ferrarit veszek kapjak egy listát kinek a fékbetétjeivel akarom a kocsit.
2010.03.09 14:51:18Réminger
@Sisko86: A Bosch-t ebben az esetben úgy hívják, hogy beszállító :)
A Boschnak, mivel nem gyárt autót, nem versenytársa az Opel, de versenytársa pl. a Denso, aki szintén gyárt autóvillamossági alkatrészeket.
Beszállítója a Microsoftnak is van. Nem minden sor program Redmondban készül ám. A végtermék jogtulajdonosa az MS, ezért ő mondja meg, hogy milyen beszállítótól fogad el kódot, ahogy az Opel megmondja, hogy neki ki szállít be. Ebbe ezért nem szólhatsz bele.
Abba már viszont igen, hogy milyen ablakmosót veszel, hogy kitől veszed a téli gumit, a gumipókot és egyéb _az autóhoz nem szervesen tartozó_ kiegészítőket.
A gyártó hetet javaslatot, adhat is el neked ilyet, de nem kötelezhet rá, hogy megvedd, vagy hogy csak az xyz márkát használd!
Ez a lényeg. Tudom, hogy hülyén hangzik egy szoftverre alkalmazva, de attól még így van. Itt Európában. Egyelőre...
2010.03.09 14:53:22Seta
Ezentúl az Opelt is lehet majd Renault motorral venni?
A trabantot is gyártották VW motorral, Zsiguli is kapott Torinoi Fiat motort... Akkor?
2010.03.09 14:54:41szcsongor
Réminger:
"Ja, és az OS X: az Apple oprendszere nem önálló termék!!! Az Apple egy hardver-szoftver egységcsomagot árul, az OS X ezért nem is futtatható más gyártmányú gépeken (jogilag persze, technikailag megoldható).
Ezért az OS X-en ilyen nem lesz, amíg a fenti képlet meg nem változik."
Bocs, de nem ertem az osszefuggest. Azert mert az Apple hardverrel egyutt adja az oprendszeret, miert ne lehetne kotelezni ot is arra, hogy ne csak a Safarit adja hozza, mint bongeszot? OSX ala is vannak mas bongeszok, csak hat az Apple ratukmalja a sajatjat a Mac tulajokra, ugy ahogy eddig az MS tette...
2010.03.09 14:57:02Smacika
Még annyi, hogy az eu. szerintem csak fejőstehénnek tartja az ms-t. Annyi pénzt beszedtek már tőlük ilyen-olyan címen, hogy azon sem csodálkoznék ha billék azt mondanák:"basszon az unió egyedül, nem forgalmazunk oda rendszert, hagyjanak békén minket, közösüljenek análisan egymással és használjon európa linuxot".
Nem értem, hogy a világ más részein miért nem zavar senkit a win+explorer árukapcsolás. A távol keleten több ember használja mint európában, mégse baszogatja senki őket ezzel.
2010.03.09 14:58:24Smacika
Látom megy a moderálás. Mi van nem volt Eu kompatibilis a kommentem?
2010.03.09 14:59:15Smacika
Hopp, mégse, csak kicsit lassan jelent meg.
2010.03.09 14:59:23bgp
Aki az IE-t hiányolja Linuxból, az sírjon a Microsoft-nál, hogy írják meg rá.
Csak rajtuk múlik, hogy eddig még nem került fel Linuxra.
2010.03.09 15:04:06Reggie
Maegoss, aztan az is egy fejlesztoi dontes lesz, hogy az office is az os resze. Aztan majd raknak bele CAD-et is, konyveloprogramokat, stb, es vegul minden benne lehet, nem. Ennek csak az lenne az eredmenye, hogy a sajat monopol helyzetet novelne, csokkenne a verseny igy a fejlodes is lassulna, ill. a sajat silany termekeit is rasozja a vevore, persze plusz penzert beleepitve az os araba.
2010.03.09 15:06:39Réminger
@szcsongor: Azért, mert ha a hardver és az szoftver egy egységcsomagban jön, egy termék, akkor a gyártó eldöntheti, hogy az milyen funkciókkal bírjon, és azokat milyen eszközökkel, hw/sw elemekkel szolgálja ki.
Az Apple úgy döntött, hogy a böngészés funkciót a termékei támogatják, és ezt a Safari szoftverrel teszik. Pont. Lecserélheted, de a gyártótól ehhez támogatást ne várj.
Autós példa: a VW Golfodra is tetethetsz Brembo kerámia fékeket, de a gyártó olyat nem árul, mivel a termék szerves része a fék, nem is kötelezhető rá, magadnak kell csinálnod.
Ismétlem: más a termék az Apple és más az MS esetében, így mások az elválaszthatatlan részei egyiknek és a másiknak.
(huhh, de ráérek ma... :)
2010.03.09 15:12:56Smacika
bgp@
Előfordulhat olyan képtelen helyzet, hogy kell az explorer.
Van olyan oldal sajnos ami egyszerűen semmi más böngészővel nem megy csak az ms-ével. És nem csak rosszul jelenik meg hanem nem lehet használni. Ez pedig az egyik legnagyobb pénzintézet hitelscoring oldala. Mi linuxos rendszerrel dolgozunk, de ha áruhitelre vesz valaki cuccot nálunk, elő kell venni egy windózos gépet és azzal csinálni a hitelt. Azt mondta a support team, hogy nem foglalkoznak linux fejlesztéssel, ha hitel kell használjunk explorert.
2010.03.09 15:14:51Maegoss
Réminger:
"A baj az, hogy az MS mindenféle eszközökkel igyekszik tulajdonképp rákényszeríteni a felhasználót az IE-re, és elsumákolni, hogy más böngésző is van."
Az MS mikor is sumákolta el, hogy más böngésző is létezik Windows-ra? Azért, mert nem reklámozza őket, az nem azt jelenti, hogy el is sumákolja őket...
"Azért, mert ha a hardver és az szoftver egy egységcsomagban jön, egy termék, akkor a gyártó eldöntheti, hogy az milyen funkciókkal bírjon, és azokat milyen eszközökkel, hw/sw elemekkel szolgálja ki."
A Microsoft meg a Windows-zal egy szoftvercsomagot árul (mivel nem csak az OS, hanem sok más program is beletartozik), amiben ő döntheti el, hogy milyen szoftvereket tesz bele, nem? Ha szerinted "Az Apple úgy döntött, hogy a böngészés funkciót a termékei támogatják", akkor a Microsoft miért nem dönthet úgy, hogy az ő OS-e is támogatja a böngészés funkciót?
2010.03.09 15:24:30Reggie
Maegoss: csak nem mindegy, hogy erofolennyel el-e vissza a termek keszitoje vagy nem. Az MS kihasznalta, hogy a OS-et 80% feletti aranyban hasznaljak, mig az apple a nehany szazalekaval nem tudja jelentosen befolyasolni a piacot.
2010.03.09 15:25:20Maegoss
Réminger: a Microsoft Windows-a ugyanúgy egy termék, mint pl.: az Apple MacBook, azzal a különbséggel, hogy a Windows csak szoftver, míg a MacBook szoftverből és hardverből is "áll". Szóval akkor az egyik terméket szabályozhatják, míg a másikat nem? Ezt ki dönti el?
Egyébként MacOS-re ugyanúgy léteznek külső fejlesztők által írt programok mint Windows-ra, úgyhogy ezzel az erővel akár az Apple-t is perelhetnék, hogy korlátozza a MacOS-t használók jogait, mivel a MacOS alapból tartalmazza a Safari-t, pedig a felhasználó lehet, hogy más böngészőt használna, ha lenne választási lehetősége...
2010.03.09 15:28:23NaEzAz
Yagry!
"Eddig az IT világában működött egy szerencsés homogén világ. MS volt az oprendszer, a böngésző, a doksi szerkesztő, táblázatkezelő, stb."
Lehet, hogy a Te világodban ez így volt, de az IT világa sose volt homogén. Szabványok léteztek és fognak létezni ....
Amiről Te beszélsz az olyan, mintha azt mondanád, jó, jó, autó, de minek ennyi féle? Legyen egy és kész!
De ha téged ez megnyugtat, magadnak megtarthatod ugyanezt a világot, amiben el tudsz igazodni, nem kell pánikolni. :)
2010.03.09 15:28:59Maegoss
Reggie: szóval ha az Apple termékei elérnek egy adott piaci részesedést, akkor azok is szabályozva lesznek? És ki dönti el, hogy milyen piacon és mekkora részesedés után kezdődik a szabályozás? Mert szerintem igenis elképzelhető, hogy az Apple termékei egy bizonyos piacon (pl.: "1000 USD-s prémium laptopok piaca") már egyeduralkodóak...
2010.03.09 15:31:28Macropus Rufus
2010.03.09 12:14:00BangóGéza:
azért mert amennyiben az illető rendszert a gépek közel 90%-n használják akkor az ezzel a rendszerrel szálított böngésző gy.k. kiöli a versenytársakat.
Gondolj bele abba, hogy te vagy az egyik a maradék 10%-ból...
2010.03.09 15:32:52Reggie
Maegoss: valoszinuleg igen. Ezt kulonbozo kormanyzati vizsgalatokkal szokas eldonteni. Amerikaban is igy indult az MS ellen, nem csak az EU-ban csesztetik oket.
(Amugy a premium kb 2000 usdnel kezdodhet kb, es nem hinnem, hogy egyeduralkodo lenne ott az Apple. Pl. tabletjuk nincs is.).
2010.03.09 15:36:09Macropus Rufus
"2010.03.09 12:21:45BangóGézaNaki: Lehet úgyis notebook-ot venni hogy nincs rajta op. rendszer, vagy ubuntuval, stb."
aha. De alapból nem kapod linux-al, csak bizonyos gépeket. Alapból kapsz egy WinXP-t/Vista-t/7-et... vagy egy FreeDOS-t amit aztán kaparhatok le a lemezről. De akár ez akár az: nem kérdezik meg, hogy mit akarsz rá tenni. Ez van ezt köll szeretni. Ue. vonatkozik a linux-al előlre telepített vasakra is...
Jóvicc lenne az is hogy veszel egy BMW-t és megreklamálod az "operációs rendszerét" merthogy annak is van ugye?
2010.03.09 15:37:28Reggie
Maegoss: Es tennem, hozza, hogy az apple notebookjai sem annyira premiumok, inkabb csak az ertek/ar aranyuk rosszabb a konkurenciahoz kepest.
2010.03.09 15:37:46Maegoss
Summa summárum: szerintem ez az egész csak egy felesleges szőrszálhasogatás. Aki csak egy kicsit is ért hozzá, az a Windows telepítése után kb. két perccel felrakja magának az általa preferált böngészőt. Aki meg azt se tudja, hogy vannak más böngészők, annak úgyis mindegy.
Ráadásul ennek az egésznek megint csak a Microsoft issza meg a levét, mert ha bekakil valamelyik harmadik fél által készített böngésző (pl.: Firefox, Opera, stb.), akkor
A. az egységsugarú felhasználó úgyis a Microsoft-ot fogja hibáztatni ("már megint sz@r a Windows")
B. az átlag felhasználó a Microsoft-hoz megy majd panaszkodni/segítséget kérni, holott a szóbanforgó program nem is Microsoft termék
2010.03.09 15:39:01Macropus Rufus
"2010.03.09 12:22:53BangóGézaJa és felháborító hogy az esztergagépem nem kérdezi meg hogy melyik algoritmust használja a megmunkáláskor!"
de az már felháboraító lenne ha a géped programját és vezérlő rendszerét szabadon cserélhetnéd, és tudod, hogy van jobb is, de alapból az egyik legrosszabbat kapnád. Szerintem az sem vígasztalna ha egyébként még egy hülye is tudná kezelni.Aztán meg a sok "hozzáértő" itt nyomatná, hogy hidd el a nagyfatert rohadtúl nem érdekli, hogy az algoritmust x v y írta a géphez. Meg a nagyanyámnak hót mindegy... :))
2010.03.09 15:41:57Macropus Rufus
"És ha már itt tartunk, mi az, h a linuxokba nincs beépítve az ms böngészője választási lehetőségként?! :@"
miért lenne? Amiket most integráltak az windows-ba azok közűl egyik sem a linux böngészője, csak lehet alá is telepíteni a megfelelő verziót. Csak az MS volt akkora marha, hogy a böngészője és az ablakkezelője ugyan az a program legyen...
2010.03.09 15:44:44Maegoss
Reggie: van már az Apple-nek tablet-je, úgy hívják, hogy iPad :)
Egyébként az csak egy városi legenda, hogy az Apple gépeknek rossz az ár/érték arányuk....egyáltalán nem olyan egyszerű hasonló kategóriában ugyanolyan igényesen és jól összerakott, márkás gépet találni. És itt nem csak a procira, a ram-ra meg a videókártyára gondolok, hanem például a egybeöntött, fém házra vagy a nyolc órát kibíró akksira (ami hozzávetőlegesen tényleg hozza ezt a teljesítményt)
(Zárójelben megjegyezném, hogy nem vagyok elvakult Apple rajongó, de azért elismerem az Apple érdemeit.)
2010.03.09 15:48:16Réminger
@Maegross: A Windows nem ugyanúgy termék, ahogy pl. a sokat emlegetett autókkal se említhető egy lapon, pedig azokban is van szoftver rendesen. Más azon funkciók köre, amik a termékhez kapcsolódnak. Az Apple-nél benne van a böngészés, mert egységcsomag, a MS-nél nem. Ez nyilván nem tetszik a Redmondiaknak, de az EU azokkal értett egyet, akik szerint így van. Az Amcsikat meg pl. nem zavarja ez az egész, míg más országok akár követhetik az európai példát. Körüljárhatjuk még párszor, de ez van.
Az elsumákol meg konkrétan azt jelenti, hogy az IE-t az arcodba tolja (ikonok, menük), alapértelmezettnek állítja be, és nem is említik meg soha, hogy más böngésző is van.
Az MS-nek össze kéne állnia egy hardver gyártóval, és akkor ő is mondhatná, hogy egységcsomag, és azt tehetne rá, ami jólesik.
Nem hiszem, hogy erről többet tudnék, vagy épp érdemes beszélni...
2010.03.09 15:53:09Macropus Rufus
2010.03.09 13:30:10Yagry: akkor nem az lenne a megoldás, hogy létrehozok szabványokat és a rendszereknek kutya kötelességük beolvasni és egységes formátumban megejleníteni. De úgy nehézkes, ha valaki azt mondja, hogy az mpeg nemjó és létrehozza a gy.k tök azonos wmv-t. Az mp3 nem jó és létrehozza a tök azonos wma-t. Aki szerint a SunJava nem jó és létrehozza a saját javamotorját. Vagy neki nem tetszett akkor közel 10 éves OpenGl leírónyelv és létrehozta a DirectX-et, stb.... Ellentében a nyílt rendszerekkel akik az egységes jól bevált szabványokat támogatja, mpeg/avi/mp3/opengl stb...
és ugye most már az MS saját hülye fomrátumait is.
2010.03.09 15:53:57Reggie
Maegoss: ok. hany napja van iPad?:)
Teny, hogy designben nagyon jok, de a tobbit siman hozza a tobbi gyarto is.
Réminger: Azert azt nem mondanam, hogy az amcsikat nem zavarja. Csak ott gyanus korulmenyek kozott elhasalt a vizsgalat, igy nem lett per.
2010.03.09 16:00:31Réminger
Reggie: azt, hogy az Amcsikat nem zavarja, azt én mondom :)
Ok, kicsit túlzás, de végülis náluk nincs ilyen parádé.
2010.03.09 16:01:49Macropus Rufus
2010.03.09 13:36:58YagryKövetkező: "Ha az autobiznisszbe is beleszólnának azok a kretének akik amúgy firefoxot használnak, akkor az lenne a vége h egy autokereskedőnek 30 gumimárkából kéne készleten tartania hogy azzal adhassa amivel a kedves vevő kéri."
hát ez pontosan így is van már most, különben 1 fajta gumiból válogathatnál... Ha meg olyat kérsz ami nincs akkor meghozzák, ui. a gumi piacon kemény verseny van, az op. rendszerek terén meg nincs.
"Abba meg bele se gondoljunk hogy a kedves vevő elkezdené a több ezer alkatrész mindegyikére megmondani h ő melyikből milyen gyártó által készítettet szeretne."
nos ez nem egészen analóg hasonlat. De kb. most is ez van: vannak autók amiket a te szád íze szerint raknak össze, és ha szénát akarsz az üléshuzat alá akkor nem meglepődnek hanem megkérdik melyik ló szénáját tegyék alá. Természetesen a tömegeknek nem ez dukál, sz@r is kapnak rendszeren, kocsi néven. Tudod: tömegeknek IE, hozzáértőknek meg minden más, ami jobb.
2010.03.09 16:03:07Reggie
Réminger: de volt ott is parade, sok eves elhuzodo vizsgalat, stb. csak aztan kozbenjartak magas korokben, (Bill Gates) szemelyesen is es igy elhalt a dolog.
2010.03.09 16:03:47Maegoss
Réminger:
"Windows nem ugyanúgy termék, ahogy pl. a sokat emlegetett autókkal se említhető egy lapon, pedig azokban is van szoftver rendesen. Más azon funkciók köre, amik a termékhez kapcsolódnak. Az Apple-nél benne van a böngészés, mert egységcsomag, a MS-nél nem"
Lehet, hogy velem van a baj, de én még mindig nem bírom felfogni, hogy a Windows miért nem ugyanúgy termék, mint egy MacBook és hogy miért nem lehet a böngészés, mint funkció a Windows-ban, ha benne lehet a Apple MacBook MacOS-ében. Azért, mert a Windows csak szoftver? Ebben úgy tűnik, méshogy gondolkodunk és nagyon úgy néz ki, hogy nem tudjuk meggyőzni a másikat a saját véleményükről:)
Macropus Rufus: ezzel az erővel viszont nem szabad semmi újat létrehozni, mert az a már meglévő "szabványok" ellen van (pl.: a SunJava a C ellen, az mp3 a wav ellen, stb.). Egyébként mióta szabvány a SunJava vagy az mp3?
2010.03.09 16:06:24Macropus Rufus
Sisko86"Mikor lesz az OS/X-ben szabad böngészőválasztó?"
ha majd ő is a piac 90%-át fogja uralni akkor majd 100%-hogy lehet.
"Mikor vehetek BMW-t Mercedes váltóval?"
hát szerintem most is valami hasonló van. :)
mert sajna a globalizátció miatt lehet, hogy mind a BMW mind a Merci váltója Kínában készűl egy gyártó soron.
"És mikor lehet majd az OTP bankban Raifaissen hitelt felvenni?"
mikor lehet pl az OpenSuSE ftp-ről ms-t letőleni?
Ez kb. ennyire naív kérdés volt...
" Körülbelül ilyen szintű ez a hiszti. Saját termékhez saját szoftvert csomagol, hát még jóhogy, bazmeg..."
gondolj bele: saját termék, BMW, csak BMW kútnál tankolhatod BMW benzinnel... saját termék, naná, hogy saját benzint fejleszt hozzá.
És így tennének a többiek is...
2010.03.09 16:10:31Reggie
Maegoss: hidd el, ha az Apple fogja a piac 80-90%-at uralni, akkor ugyan igy cseszegetni fogjak.
2010.03.09 16:13:36Macropus Rufus
2010.03.09 15:14:51Maegoss
"A Microsoft meg a Windows-zal egy szoftvercsomagot árul (mivel nem csak az OS, hanem sok más program is beletartozik), amiben ő döntheti el, hogy milyen szoftvereket tesz bele, nem?"
elvileg igen, gy.k. meg nem.
2010.03.09 16:20:13Réminger
Maegoss: Igen, pontosan: mert a Windows csak szoftver, azon belül is operációs rendszer. A MacBook pedig egy, hogy is mondjam, "multifunkciós informatikai eszköz" :)
Másik példa: Ha az IFA teherautót csak IFA gyártmányú utánfutóval árulják, és benne van az árban, akkor a többi utánfutó gyártó ezen fel fog háborodni, és követelni fogja - joggal -, hogy ha az IFA árulja a teherautókat utánfutó nélkül is. (Ez az MS)
Ha azonban az IFA létrehoz egy "szállítási megoldás" nevű terméket, amiben van a teherautó, az utánfutó, a ponyvák és egy kis rakodódaru, az rendben van. Viszont ilyenkor nem kezdheti el ezeket külön árulni, mert akkor a fentiek azonnal vonatkoznának rá is. (Ez az Apple)
Amúgy én nem meggyőzni akarlak, csak szeretném, hogy értsd, hol is van ebben a ráció :)
2010.03.09 16:23:17Réminger
javítva: ha az IFA teherautókat árul, árulja utánfutó nélkül is. (merthogy a többi kiegészítő meg nincs az árban és választható is)
2010.03.09 16:47:56mászterszpíker
Már megint ez a tipikus magyar mentalitás hogy az epölt mé nem basztatják akkó?
Hát azért mert nem piacvezető felhasználók és eladások tekintetében sehol ergo nem képes befolyásolni a piacot. Apropó hány százalék a safari részesedése az európai piacon?- szerintem fele annyian sincsenek mint az opera használók, mellesleg az apple/downloads szekciója elég figyelemfelkeltő módon mutatja a firefoxot is szóval még a magatartásuk sem versenyellenes.
2010.03.09 18:57:46kokoagb
@Macropus Rufus:
"
miért lenne? Amiket most integráltak az windows-ba azok közűl egyik sem a linux böngészője, csak lehet alá is telepíteni a megfelelő verziót. Csak az MS volt akkora marha, hogy a böngészője és az ablakkezelője ugyan az a program legyen..."
h te is megértsd:
[link]
2010.03.09 20:43:06John A. Dragon prof
Yagry: te szimplán hülye vagy. Ha csak IE lenne, akkor ma még egy IE 6-szerű böngészőt használnánk, talán IE 7 vagy 8 néven, UGYANAZZAL A TUDÁSSAL. Nem lenne böngészőlap, meg ilyenek.
2010.03.11 07:03:31Susy Peti
ha a microsoftot lehet ilyenekkel basztatni akkor az apple-t miértnem? fogadok náluk is a safari az alapértelmezett, sőőt ott még választani sem lehet - együtt az egyenlőségről eu
2010.03.12 09:17:24kaosz
Ez mondjuk két szempontból is vicces.
1: Ha teszemazt írok egy operációs rendszert, hogy jön ahhoz bárki, hogy a saját szoftverét rám erőltesse? Elvégre ha van egy saját telkem, akkor arra nem engedem a szomszédot se építkezni, csak akkor ha megegyezek vele.
Szánalmas, hogy az EU ezt meg is követelheti.
2: A dolog oka (hogy a világon a legnépszerűbb az ie 6 böngésző) leginkább az, hogy a felhasználók döntő többsége egyszerűen debil ahhoz, hogy felfogja, hogy létezik más is mint az a fostos internet explorer, vagy pedig a 3. világ országaiból származik és örül ha gépközelbe kerül és nem pamperál azon, hogy mien böngészőt használ.
Nevetséges ez a cirkusz. Feccöljenek pénz a felhasználók képzésébe, ne ilyen ótvarságon törjék az agyukat. Sose használom az explorert, de ez nekem már olyan mint valami parazita
fertőzés. Milyen jogalapja van az operának van a firefoxnak meg a többinek ehhez?
2010.03.15 03:02:30Buzigyuszi
Teszt, elment-e elmelkedesem?
2010.03.15 03:27:33Buzigyuszi
Az még nem hangzott el, hogy ha neked mint vevőnek nem tetszik az Opel, mert nem Renault motor van benne, akkor választhatsz még uszkve 50 gyártó 500 típusának 500.000 változata közül bármelyikből, igényeid szerint összeállítva. Sőt, ha nagyon kapálódzol, még a kifogásolt alkatrészt (ha cserélhető) is kicserélik az autódban a pénzedért.
2010.03.15 03:28:52Buzigyuszi
Ha egyetlen autógyártó adná a forgalmazott autók 80%-át, majd egyik napról a másikra úgy döntene, hogy CSAK PIROS autót ad el, mert megvette a piros festék kizárólagos gyártási jogát, akkor vagy belevörösödnénk a kom_munizmusba, vagy egy EU nagyságú szervezettől várhatnánk, hogy az asztalra csapjon. Most ez történt, helyesen.
2010.03.15 03:30:05Buzigyuszi
kommunizmus: ez akadt fenn a szűrőn?
2010.03.15 03:30:48Buzigyuszi
Bocsánat, csak valamiért a kommentem egyben nem ment el... Ki érti a blogmotort?