A HP mentegetőzik hibás notebookjai miatt

2010.03.16. 16:08 - MTI

Nyilvánosan kért elnézést hibás notebookjai miatt kínai vásárlóitól az amerikai Hewlett-Packard, a világ vezető számítógépgyártója. Kínai honlapján ingyenes javítást és a garancia meghosszabbítását ígérte, valamint a már felmerült javítási és szállítási költségek megtérítését is kilátásba helyezte. A Financial Times múlt heti híre szerint a világ legnagyobb számítógép-piacán 170 vásárló a megfelelő kínai hatóságnál benyújtott közös keresettel akarja kikényszeríteni, hogy a kínai kormány a számítógépek visszahívására bírja rá a HP-t. Ez volt az első alkalom, hogy a HP tömeges tiltakozással szembesül minőségi kifogások miatt. Az állami minőségellenőrző hatóság hétfőn kezdett vizsgálatot az ügyben és a HP ennek nyomán mentegetőzik most. A kínai fogyasztók azt kifogásolják, hogy a képernyők gyakran nem megfelelően működnek és túlhevülnek azok a notebookok modellek, amelyeket a HP 2007 óta árusít náluk. A kínai kereset szerint a hibás grafikai kártyák miatt a HP az Egyesült Államokban már meghosszabbította a garanciaidőt, Kínában azonban nem. Ezt a kínai fogyasztók hátrányos megkülönböztetésnek tartják.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.03.16 16:17:38lacip

    És velünk mi lesz? Tavaly vásárolt HP gép melegszik, mint a zállat. Ha nem dolgozik, akkor is általában üvölt a hűtőventi.

  • 2010.03.16 16:41:47just-ice

    hmm, hol is gyártják az ilyen tömeg cuccokat....?
    ja igen Kínában !!! nincs is több kérdésem...

  • 2010.03.16 16:48:24Alex Roy

    Aki hp-t vesz az meg is érdemli. Én már évek óta MSI gépeket használok, és SOHA semmi gond nem volt velük.

  • 2010.03.16 17:06:01Pullo

    alex roy--leszarom mit használsz!
    ez nem a reklám helye!
    a véleményeddel meg elmehetsz a p....ba!

  • 2010.03.16 17:22:19Alex Roy

    pulló vagy mi a f@szomnak nevezed magad! Ha ilyen gyökér vagy,az csak annak tudható be, hogy a nyomorék, kisebbségi elnyomott, ratyi identitásod arra sarkallt hogy összekoszold a billentyűket.Fölöslegesen. A szabad véleménynyilvánítás joga csak azt illeti meg, aki legalább egy zöldség szintjét eléri, téged nem. Ha mindenképpen úgy érzed hogy bele kell szólnod valamibe, akkor beszélj a bunkofonoba te kis sz@rházi!

  • 2010.03.16 17:40:12beach head

    a hp gépeknél sokkal rosszabb is van.
    tény h a minőség toshiba, sony, msinél kezdődik

  • 2010.03.16 18:39:44sudo su

    Az hogy hol kezdődik a minőség, az egyén és pénztárcafüggő.
    Én személy szerint a Thinkpadeket és a Dell masinákat kedvelem, de ezeknek is vannak gyengébb szériái.

    @just-ice: Mondj egy notebook márkát, aminek nincs kínai alkatrésze.

  • 2010.03.16 18:50:57John A. Dragon prof

    sudo su: igazad van. Én igazából a PROCESSZORT nézem, nem a márkát. Amgy olyan gépet kéne mondani, aminek VAN olyan alkatrésze, amit nem kínában gyártottak.

  • 2010.03.16 21:39:51nehogy ide kattints:

    Alex Roy: én csakis arielt használok, és nagyon meg vagyok vele elégedve!

  • 2010.03.16 22:01:55greenc

    Nekem is HPm van, volt is vele baj, nálam a kijelző halt meg. Az első hívástól számítva 1 hét alatt elvitték kijavították és visszahozták futárral, persze teljesen ingyen. Ami elromolhat, el is romlik... A többi gyártó rendelkezik ilyen szerviz szolgáltatással? (tényleg kérdezem, máshol nincs tapasztalatom)

  • 2010.03.16 23:00:45Szabó bakter

    Nekem is van egy hp. Egy időben melegedett, ki lett tisztítva és azóta megint zsír. Soha más baja nem volt, pedig 3 éves.

  • 2010.03.17 07:41:42avman

    msi notebook, mint minőség... jájj.

  • 2010.03.17 09:37:53Atru,

    @Greenc: Igen. Asus 2 eveig notebook PDA LCD, mind futival viszik, Csehekhez, vagy netbookot Cirmahoz, MSI detto csak Szekesfehervarra, a tobbi passz.

  • 2010.03.18 09:08:09halál megdöglesz kinyirunk

    biztos olcsó is lesz
    [link]

  • 2010.03.24 22:28:16reja

    2 éves HP note-bookom van, azóta is frankón működik... Pedig csépelem rendesen...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!