Harmadik dimenzióba vált a PlayStation 3
2010.04.23. 17:05 - Prohardver
Az új 3.30-as firmware egy új korszakot készít elő.
A Sony elérhetővé tette PlayStation 3 várva-várt 3.30-as frimware frissítését, mely előkészíti a terepet a konzol 3D-s szolgáltatásaihoz. A japán vállalat természetesen érdekelt a 3D-s televíziók piacán, sőt már le is leplezték kínálatukat. Ennek megfelelően a PlayStation 3 3D-s képességekkel való felruházása nem volt kérdés, hiszen a multimédiás erőgép nemcsak a játékok futtatásában, hanem a bluray vagy dvd médiák lejátszásában is hasznosítható.
A rendszer 3D-s filmeket csak később fogja kezelni, de a játékprogramok szempontjából már kihasználható az új funkció. A Sony elmondása szerint a 3D Gaming néven emlegetett újításhoz hamarosan tartalom is érkezik a WipEout HD, a Super Stardust HD és a PAIN személyében, amit egy MotorStorm: Pacific Rifthez készülő 3D-s pálya egészít majd ki. A játékok megjelenése egybeesik a vállalat 3D-s televízióinak júniusi startjával, és ez nem véletlen, ugyanis a Sony az előbb említett programokat ajándékba adja a 3D-s tévékhez.
Persze kérdéses, hogy a jövőben mennyi tartalom készül el 3D-ben a PlayStation 3-hoz. A fejlesztők vegyes érzésekkel fogadták a Sony ötletét, hiszen a 3D-s hatás szimulálásához két nézőpont alapján kell leképezni a jelenetet, ami természetesen extra terhelést ró az amúgy is nehezen hasznosítható erőforrásokra. Ebből következik, hogy további optimalizálásra lehet szükség, amire a legtöbb stúdiónak se ideje, se kapacitása. Szerencsére a Sony számos exkluzív címet birtokol, amelyek esetében van esély a 3D-re felkészített verzió elkészítésére.




Kommentek
2010.04.23 17:18:02vermedve
Inkabb .mkv-t tudna lejatszani...
2010.04.23 17:24:14Énszóltam
[link]
2010.04.23 17:27:00Énszóltam
vermedve: a Sony-nak nem áll érdekében, hogy blu-ray ripeket nézz a konzolon. De van egy sima tool amivel az mkv-t blu-ray "szerűvé" tudod tenni (nem kell újrakódolni, csak ellátja a megfelelő headerekkel és struktúrával), és ezután gond nélkül lejátssza a PS3 is.
Vagy ha van egy pc-d akkor a mediaserver funkcióval szinte bármit lejátszhatsz a ps3mon.
2010.04.23 17:59:10vasgyuszi
@Énszóltam: a transzkódoláshoz kell egy kis kakaó is, amit nem feltétlenül tud egy háttértárolásra kihegyezett PC. Én pl. építettem egyet, tettem bele négy 2 TB-s WD Green-t egyesével tokozva, meg egy 64 GB-s SSD-t rendszernek, és ezt használom "mediaserver" gyanánt. A használós pc-m régi Core2Duo processzorát tettem át bele (2x2,13 GHz), viszont az alaplap segítségével (Asus P5Q Premium) rendesen visszabutítottam, hogy minél kevesebb hutéssel beérje. A tápaegység is egy passzív hutésu. Szóvala csendességre mentem. Ebbe nem fért volna bele, hogy valós idoben elvárjam a géptol egy teljes mozifilm folyamatos transzkódolását.
2010.04.23 18:12:20vasgyuszi
Annakidején, amikor médialejátszót kerestem, a látókörömbe került a PS3-as is, csak a dokumentáció alapján bonyolult lett volna üzembe állítani (mármint mozizásra) és ugyebár mkv-t sem tud natívan lejátszani, meg amúgy is 2 készülék kellett (hálószoba+nappali), úgyhogy maradtam egy mezei médialejátszónál (Conceptronic CFULLHDMAi). A játékok világába meg amúgy sem szerettem volna belemerülni, elég, hogy internetfüggo lettem... :)
2010.04.23 18:35:01baggins21
ezért kell valami low cost amd cuccot venni ott legalább a chipset tisességes ha már a proci nem annyira :D
2010.04.23 19:18:47MrSneder
vagy ott a médiaserver megoldás .
2010.04.23 19:24:08MrSneder
[link]
2010.04.23 19:24:52MrSneder
Playstation 3 Media Server útmutató
2010.04.23 20:03:36saq
VÉGRE EGY ÉRTELMESEN MEGÍRT HÍR!
2010.04.23 21:41:06hellrc5
annyira ertelmes hogy ajanlom a cikkbol a kovetkezo reszt izlelgetesre: "...ami természetesen extra terhelést ró az amúgy is nehezen hasznosítható erőforrásokra. "
most akkor mivan ? annyira sok eroforras van hogy nem tudjak mire hasznalni ? haha .. annyira keves van? akkor miert nehezen hasznosithato... szanalom, talan mielott egy cikket kidobnak 2 embernek el kene olvasnia, egy a cikkironak (proof reading), ketto valami felelos szerkeszto fele bajszos tarisznyas bolcsesznek... ha ez jo cikk milyen lehet a szar....
2010.04.23 22:06:10jacks_colon
Akinek szol a cikk, az erti. Ha nem akarod erteni, ugyis bele tudsz kotni. Tenyleg korrektul van megirva.
2010.04.23 22:13:35jacks_colon
"...ami természetesen extra terhelést ró az amúgy is nehezen hasznosítható erőforrásokra..."
Pontosan igy van, nehezen hasznosithato, mert a 3rd party fejlesztoknek nincs idejuk a nagyon egyedi architektura kedveert alapjaiban modositani a mar jol megirt kodot, ez tul sok ido es penz. Ezt csak a 1st party studiok tudjak jol megtenni, mert ok kizarolag a PS3-ra fejlesztik a cuccot, es nem XBox-rol es PC-rol ujrahasznositott kodott forditanak le a PS3-ra.
2010.04.23 22:20:15jacks_colon
Meg lehet irni egy jatekot 3D-ben ugy is, hogy durvan optimalizalsz, es alig hasznalsz tobb eroforrast a 3D kedveert, mintha 2D-ben lenne elkeszitve. Meg lehet irni ugy is, hogy folyamatosan 2 teljesen kulonallo kepet renderelsz. Ez utobbi nagyon nagy plusz terhelest jelent. Talalgathatsz, hogy a studiok melyik utat valasztjak. Egyebkent a masodik opcio nem feltetlenul eredmenyez rosszabb latvanyt, mivel a 3D hatas miatt hatterbe kerul sok egyeb latvanyelem, peldaul kevesbe tunik fel az alacsonyabb felbontas is (ez azert nem tuti, de nekem ez volt a benyomasom).
2010.04.24 12:43:34pudliho
ej ez a nagy 3D hype :-(
arról meg senki nem beszél hogy ezekre a szemüveges 3D-s filmekre is lég sok ember panaszkodik, pl. egyesek szinte sírva fakadnak annyira könnyeznek stb. nem lesz ennek jó vége
2010.04.24 13:06:21Blogerovac
Látvány, látvány, látvány. Tartalom meg csak elvétve.
Elővettem az 1986-ban kiadott Space Quest I kalandjáték 1991-es felújítását. Élmény volt. Ügyes grafikus munka a 320x200x256 felbontásra, ötletes játékmenet, történet, könnyű kezelhetőség. És elfut a kulcstartómon is :)
2010.04.25 20:46:06John A. Dragon prof
Ebben van vmi, nemrég elővettem a simcity 4-et, és hát azóta azon lógok.
2010.04.26 18:47:39Véraláfutás2
Mediaserver. Ehh, a PS3 mellett menjen még egy PC is. Ez elég vicces.