Tech blog

Facebookon kémkednek a gyerekeik után a szülők

2011. július 20., 14:02 Módosítva: 2011.07.20 14:02
44

A szülők 55 százaléka azért csatlakozik a Facebookhoz, hogy a közösségi oldalon a gyerekei után kémkedjen - derül ki a onepoll.com felméréséből, amiben 2000 facebookozó szülőt kérdeztek meg a netezési szokásaikról. A leggyakoribb módszer a gyerekek követésére egyszerűen az üzenőfalra írt posztok követése, de népszerű a fotók és a kommentek figyelése is.

A szülők 13 százaléka vallotta be, hogy a gyerekük valamelyik facebookos ismerőségen hozzáférését szokta felhasználni, hogy olyan információkhoz jusson, amit egyébként nincs megosztva vele. A szülőknek mindössze 15 százaléka próbálja meg ismerősnek jelölni a gyerekeit az oldalon, 11 százalékukat vissza is jelölik. Az ilyen esetekből aztán az üzenőfalakon olykor nagyon vicces vagy éppen kínos beszélgetések fakadnak.

A kalózok többet költenek filmekre

2011. július 20., 11:07 Módosítva: 2011.07.20 11:07
204

Korábbi kutatások már többször kimutatták, hogy aki rendszeresen tölt le zenét az internetről, illegális forrásból, az az átlagnál többet költ zenevásárlásra. A Gfk új kutatása most ennek a jelenségnek a létezését igazolta filmek esetében is. A felmérés azt mutatta, hogy a kalózok az átlagnál több dvd-t vásárolnak, többet járnak moziba, és ilyenkor jellemzően az átlagnál drágább jegyárat fizetnek. Az is kiderült, hogy sokszor ugyanazt a filmet vagy sorozatot veszik meg, amit előzőleg már letöltöttek, vagyis a nem legális online forrásokat egyfajta demóként, ingyenes próbaverzióként használják vásárlás előtt.

A teljes felmérést a konkrét számokkal egyelőre nem hozták nyilvánosságra, csak a fontosabb tanulságokat. A Telepolis értesülései szerint azért, mert a kutatás megrendelői számára az eredmények nem éppen pozitívak (a filmipar szereti a kalózokat egyértelmű gonoszként beállítani, akik tönkreteszik az üzletüket), ezért inkább elhallgatják a megrendelt felmérés eredményeit.

35 évet kaphat adatlopásért egy internetes aktivista

2011. július 20., 10:46 Módosítva: 2011.07.20 10:46
5

Egymillió dolláros kártérítés és 35 év börtön lehet a legszigorúbb büntetése Aaron Schwartz-nak, akit adatlopásért idéztek bíróság elé Bostonban. A 24 éves programozó közismert internetes aktivista, nem is tagadja az adatlopást: az MIT egyetem hálózatáról és a JSTOR tudományos adatbázisból összesen négymillió dokumentumot töltött le, és tett közzé az Infogami nevű oldalán (ez később a Reddit hírgyűjtő oldalba olvadt be).

Schwartz azzal érvelt, hogy ezek a dokumentomok közérdekűek, és abból profitál a legtöbbet a tudomány, ha bárki elérheti őket. A bíróság szerint viszont ez szimpla lopás, méghozzá igen nagy értékű. Schwartz ráadásul már visszaesőnek számít, 2009-ben 19 millió oldalnyi bírósági dokumentumot töltött le egy kormányzati adatbázisból, és tette közzé őket a neten, hasonló indokkal.

Közösségi oldalt indít az Anonymous

2011. július 20., 08:51 Módosítva: 2012.04.11 16:11
26

A Google új közösségi szolgáltatásából, a Google+-ból a felhasználási feltételek megsértése miatt kitiltották az Anonymous nevű mozgalmat. Válaszul a csoport tagjai bejelentették, hogy ha nem engedik be őket, AnonPlus néven csinálnak maguknak egy saját közösségi oldalt. Az alap már el is készült, de a közösségi funkciókra még várni kell, az oldalon egyelőre csak annyi olvasható, hogy mit terveznek. Ami lényeges különbség lehet a nagy közösségi oldalakhoz képest, hogy az internet szólásszabadságát hangoztatva jelentősen engedékenyebbek lesznek a felhasználási feltételeket illetően, engedik a például trollkodást.

Az Anonymous szimpatizánsai a közelmúltban stratégiát és taktikát változtattak. Egyrészt meghirdettek egy kampányt, amelyben azokat a kormányzati, illetve nagy szervezetekhez és cégekhez tartozó weboldalakat veszik célba, akik szerintük a szabadság ellenségei. Ez nemcsak koncentráltabb, tematikus támadásokat jelent, hanem azt is, hogy a hangsúly a túlterheléses támadásokról átkerült a valódi hekkelésre, ugyanis most már kiemelt cél a megtámadottaktól bizalmas információkat szerezni. Ezt jelzik a közelmúlt eseményei, az arizonai rendőrség rendszerének megtámadása, illetve a katonai beszállító Booz Allen Hamilton szervereinek feltörése is.

Csökkent a hazai mobil-előfizetők száma

2011. július 19., 16:04 Módosítva: 2011.07.19 16:04

Júniusban 68 ezerrel, 11,704 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizetőszáma. Ugyanakkor a forgalmat generáló előfizetéseké az előző hónaphoz képest 12 ezerrel lett több, így közel 10,959 millió volt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

nmhh1106mobsm.png

Az NMHH gyorsjelentése szerint 2011 júniusában a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 117,4 SIM kártya jutott, egy hónappal korábban ez az érték 118,0 volt. A teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése a 44,5 százalék, a Vodafone-é 22,59 százalék, míg a Telenoré 32,9 százalék volt.

50 milliós vérdíj a Rustock botnet irányítóin

2011. július 19., 13:50 Módosítva: 2011.07.19 13:50
7

A Microsoft 250 ezer dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki a hírhedt Rustock zombihálózat üzemeltetőiről olyan információkat ad a cégnek, amik alapján felgöngyölíthetik az online bűnszövetkezetet. A közel 50 millió forintnak megfelelő vérdíjról kér orosz napilapban is felhívást tett közzé a cég, mivel úgy sejtik, a zombihálózatot az orosz internetmaffia irányítja.

A Rustock méretét ma feleakkorára becslik szakértők, mint fénykorában, de a távolról irányított, vírussal fertőzött gépek több százezres hálózata így is az online bűnözők egyik legerősebb fegyvere. A rendszer napi 30 milliárd kéretlen reklámlevelet, illetve a vírust terjesztő oldalak linkjeit tartalmazó emailt küld ki, és túlterheléses támadásokra, illetve hekkertámadások nyomainak elrejtéséhez is kibérelhetők egyes részei.

A Microsoft abban bízik, hogy a pénzjutalom puszta összege elég lehet a Rustockot üzemeltető csoporthoz közeli, vagy a bandában alacsonyabb szinten álló, esetleg konkurens bűnözőknek, hogy feladják a hatóságoknál a botnet gazdáit.

Az iPhone-osok harmada azt hiszi, 4G-s a telefonja

2011. július 19., 11:01 Módosítva: 2011.08.03 21:18
171

Vicces eredményeket hozott az elektronikai termékek tesztjeivel foglalkozó Retrevo oldal felmérése, amiben iPhone-tulajdonosok véleményét kérték ki a telefonjukról, jó néhány beugratós kérdést is elrejtve a kérdőívben.

Bár az eredmények nyilván nem tekinthetők reprezentatívnak a világ összes iPhone-használójára (az 1000 fős minta nem, kor, anyagi helyzet és lakóhely szerint az USA lakosságát reprezentálta), sokatmondó, hogy a felmérésben részt vevők 34 százaléka úgy gondolta, a telefonja képes a 4G-hálózatok használatára (valójában csak 3G van benne a második generációtól kezdve). 22 százalékuk úgy ítélte meg, hogy a 4G teljesítmény a készülékében nem túl jó, és 30 százalék mondta azt, hogy sokallja a 4G-s adatforgalomért fizetett díjat.

A felmérés alapján egyébként az iPhone-tulajok 40 százaléka tervezi a telefonját lecserélni az Apple következő generációs készülékére, ha lesz benne 4G, ha nem.

Az Avatarhoz fogható grafikát ígér az Xbox720

2011. július 18., 15:15 Módosítva: 2011.07.18 15:15
39

A következő generációs Xbox játékkonzol olyan részletes grafikát fog megjeleníteni, amihez mérhetőt eddig csak az Avatar című filmben láthattunk - mondta egy interjúban az AMD processzorgyártó cég egyik vezetője. Az AMD-hez tartozik a kanadai ATI grafikus csipgyártó, ami az Xbox360 grafikus rendszerét fejlesztette. Neal Robinson direktben nem mondta ki, hogy a cég készítené a következő Xbox grafikus rendszerét is, de a teljesítményre tett utalás nyilvánvalóvá teszi, hogy a kijelentéssel egyben a saját cége munkáját fényezi.

A konzolban rejlő számítási kapacitás érzékeltetésére Robinson azt a példát hozta fel, hogy egy Grand Theft Auto jellegű játékban a gép a lemodellezett város minden egyes lakójának külön-külön mesterséges intelligenciát tud adni, így azok mind egyedi reakciót mutatnak majd a játékos akcióira.

A Microsoft új konzolját egyelőre még nem jelentették be hivatalosan, az Xbox720 név is csupán spekuláció, abból ered, hogy kettővel megszorozzák a mostani névben szereplő számot. A mostani generáció 2005-ben jelent meg, ami azt jelenti, hogy elvileg a játékkonzoloknál megszokott életciklusa végefelé jár, de a Microsoft a mozgásérzékelős Kinect rendszerrel felújított konzolt szeretné még sokáig a piacon tartani.

Súlyos biztonsági rést találtak a Skype-ban

2011. július 18., 11:55 Módosítva: 2011.07.18 11:55
68

A sérülékenység a cross-site scripting nevű hekkelési módszernek ad utat, ami kicsit leegyszerűsítve azt takarja, hogy egy programmal végrehajtandó utasításként értelmeztet a támadó sima szöveges adatbekérő mezőbe írt adatokat. A Skype-ban az ismerőseink mobilszámait tartalmazó mező érzékeny erre, Javascript utasításokat írhatunk be ide, amit a Skype automatikusan végrehajt, amikor beolvassa a telefonszámunkat. A célpont gépen így távolról futtathatunk programokat, jelszavakat és egyéb személyes adatokat megszerezve.

A hibát a Skype legfrissebb, 5.3.0.120-as verziójában fedezték fel, de a régebbi változatokat is érinti Windowson és MacOS-en (a linuxos verzióknál nem működik a dolog). A Skype elismerte a biztonsági rés létét, és napokon belül javítócsomagot ad ki rá. Azt is elmondták, hogy a veszély kisebb, mint első látásra tűnt, csak akkor sebezhető a rendszer, ha a támadó az áldozat gyakran hívott kontaktjainak listáján szerepel.

1,3 millió weboldal zárt be Kínában

2011. július 18., 10:41 Módosítva: 2011.07.18 10:41

A kínai szociális tudományok akadémiája legújabb felmérése szerint 2010 végén 41 százalékkal kevesebb kínai nyelvű, és Kínában szerkesztett weboldal volt a neten, mint egy évvel azelőtt. Az állami irányítású kutatóközpont számításai szerint 1,3 millió oldal zárt be 2010-ben. Ez egybeesik az online pornó, és egyéb, a társadalomra veszélyesnek ítélt netes tartalmak elleni állami akciókkal, és a 2009-ben bevezetett, az addiginál sokkal szigorúbb online tartalomszabályozással, de a kutatók szerint nincsen ok-okozati összefüggés a csökkenés és eközött.

A hivatalos indoklás szerint az oldalak számának csökkenése mellett a rajtuk elérhető tartalom 79 százalékkal növekedett, ez pedig azt mutatja, hogy egyre több és erősebb a kínai online tartalom, ami egyre jobban koncentrálódik, és a versenyt nem bíró kisebb oldalak bezárnak. Kína igen magas szintet ért el az online szólásszabadság területén - teszi hozzá a jelentés.

Kína egyébként erősen cenzúrázza az internetet, a keresőoldalak találati listáit, és állami tűzfallal blokkolja több nyugati webes szolgáltatás, mint a YouTube, a Facebook, a Twitter, vagy a BBC kínai nyelvű oldalának elérését.

Az EBESZ szerint alapvető emberi jog az internethez való hozzáférés

2011. július 9., 08:15 Módosítva: 2011.07.09 08:15
3234

Az EBESZ szerint internethez való hozzáférést alapvető emberi jognak kell tekinteni, és szólásszabadsághoz hasonlóan tiszteletben kell tartani. "Mindenkinek jogában kell állnia, hogy részt vegyen az információs társadalomban, és az államok felelőssége, hogy garantálja polgárainak az internethez való hozzáférést" - szögezte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a Bécsben pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében.

A jelentés, amely a maga nemében első az EBESZ történelmében, felszólítja a páneurópai szervezet tagállamait, hogy kövessék Finnország és Észtország példáját. Ez a két ország emberi jognak nyilvánította a világhálóhoz való hozzáférést. Dunja Mijatovic, az EBESZ médiabiztosa, sajtószabadság-képviselője hangsúlyozta, hogy támogatni kell ezt az irányt, mint a XXI. századi média szabadságának kulcselemét.

Hackerek feltörték a The Washington Post egyik adatbázisát

2011. július 8., 07:06 Módosítva: 2011.07.08 07:06
2

Meghackelték a The Washington Post egyik adatbázisát. A tekintélyes amerikai napilap csütörtökön közölte, hogy egy számítógépes kalóznak sikerült hozzájutnia az állásajánlat rovatban regisztrált 1,3 millió felhasználó nevéhez és e-mail címéhez. A lap mindazonáltal sietett leszögezni, hogy a múlt héten elkövetett támadás során a jelszavakat és más személyes adatokat nem kaparintott meg az elkövető. "Gyorsan észrevettük a kalózakciót, és zároltuk a hozzáférést. Az ügy a hatóságok kezében van" - közölte az újság, bocsánatkérését tolmácsolva olvasóinak. A napilap arra figyelmeztette internetes felületének felhasználóit, hogy ne válaszoljanak olyan elektronikus levelekre, amelyekben bankszámlaszámukat, bankkártyájuk számát vagy jelszavukat kérik.

Tőkeemelés a Nordtelekomnál

2011. július 7., 12:19 Módosítva: 2011.07.07 12:19

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Nordtelekom Nyrt. jelentős mértékű tőkeemelést tervez, melynek célja a társaság növekedésének támogatása. A tőkeemelés keretében a vállalat jegyzett tőkéje minimum 25, de akár 125 százalékkal is bővülhet. A társaság Igazgatóságának tervei szerint a közlejövőben megvásárolhatják a Beltáv telekommunikációs társaság ügyfeleit és eszközeit maximum 200 millió forintos vételárért.

Az akvizícióval kapcsolatos előkészítő tárgyalások elkezdődtek, a tranzakció során független tanácsadó, könyvvizsgáló végzi a megvásárolandó Beltáv eszközök értékelését. A Nordtelekom a következő években – többek között a tőkeemelés által biztosított pénzügyi források segítségével – tovább kívánja erősíteni a telekommunikációs piacon betöltött pozícióját.

Lézert helyeznek üzembe Tatabányán

2011. július 6., 06:52 Módosítva: 2011.07.06 06:52
21

400 wattos, az anyagmegmunkáláshoz szükséges szállézert helyezhetnek üzembe az új tanév kezdetén a tatabányai főiskolán. Az eszköz egy innovációs és oktatási célú lézerlabor fő alkotóelemét képezi, segítséget jelent a főiskola mechatronikai asszisztens felsőfokú szakképzésében és hozzájárul az akkreditálás alatt álló lézertechnológiai mérnök szak oktatásához. A szállézerhez egy optikailag illesztett lézersugaras vágófej és egy ugyanilyen hegesztőfej is tartozik. Jelenleg egy CNC vezérlésű koordinátapálya gyártása zajlik, amely az egység utolsó hiányzó eleme. A 40 millió forintos beruházást stratégiai együttműködésben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány támogatja.

Rohamosan bővül a számítógépes játékok piaca

2011. július 5., 12:32 Módosítva: 2011.07.05 12:49

Rohamosan bővül a számítógépes játékok piaca: a Gartner piackutató intézet kedden publikált adatai szerint az idén 10 százalékot meghaladó lesz a bővülés tavalyhoz képest, 2015-ig az 50 százalékot is meghaladhatja a növekedés. Az idén 74 milliárd dollár, 2015-ben 112 milliárd dollár bevételre számíthatnak a számítógépes játékok forgalmazói a Gartner szerint. A legnagyobb mértékben az online-játékok értékesítése növekszik, az idei közel 12 milliárd dollárról 28,3 milliárdra 2015-ben. Most ezek a játékok teszik ki a piac 16 százalékát, a játékkonzolok 24, a játékprogramok 60 százalékát.

Itthoni tarifákkal külföldön

2011. július 4., 13:12 Módosítva: 2011.07.04 13:12
6

Július 1-től a Vodafone ügyfelei roppant kedvező áron – hazai percdíjakkal – hívhatják ismerőseiket az Európai Unió területéről, Horvátországból, Törökországból, vagy Svájcból. A Passport Hetijegy szolgáltatásnak köszönhetően ugyanis a lakossági és kisvállalati ügyfelek hét napon át a megszokott magyarországi tarifákon telefonálhatnak külföldön 1 990 Ft aktiválási díj ellenében, külön kapcsolási díj nélkül. A szolgáltatás egymás után többször is megrendelhető sms-ben a P7 kód 1270-es számra való elküldésével. A hazai percdíjak minden megrendelt időszakban addig érvényesek, amíg az indított vagy a fogadott hívásforgalom mennyisége el nem éri a 200 percet.

Letölthető a Microsoft Office 2010 első javítócsomagja

2011. július 1., 12:52 Módosítva: 2011.07.01 12:52

A hét nagy eseménye a felhőcsomag, az Office 365 hivatalos bejelentése, de fontos az is, hogy a Microsoft egy másik fontos szoftvert is elérhetővé tett. A hagyományos irodai programcsomag 2010-es verziójához a korábban ígért június végi határidőt tartva, egy évvel a piacra dobás után megjelent az első javítócsomag, az SP1. A hibajavításokat és fejlesztéseket egyaránt tartalmazó pakk egyelőre manuálisan tölthető le, az automatikus telepítést szokás szerint csak körülbelül egy hónap múlva alkalmazza a Microsoft.

A korábbi és még nem kiadott hibajavítások mellett olyan újdonságok is szerepelnek az SP1-ben, mint az Office Web Applications (OWA), a Word, az Excel, a PowerPoint és a OneNote online verziója, mely fontos az említett Office 365 használatához. Fontos lépés, hogy az SP1 már tartalmazza a versenytárs, a Google böngészőjének, a Chrome-nak a támogatását is. Az Office 2007 második javítócsomagjához hasonlóan ez az SP is eltávolítható, ha a felhasználónak arra van szüksége.

A programcsomag bemutatása, tartalmának részletes leírása elolvasható a cég honlapján.

A felhasználók vagy közvetlenül tölthetik le a szükséges verziót (32 bit64 bit), vagy pedig a Microsoft Update használatával érhető el a frissítés.

Napi 200 millió bejegyzés a Twitteren

2011. július 1., 12:44 Módosítva: 2011.07.01 12:44

Naponta kétszázmillió bejegyzést számlál a rövid szöveges üzenetekkel megtöltött Twitter közösségi portál. Az oldal működtetői a bejegyzések számának jelentős növekedését tapasztalták. Tavaly még 65 millió üzenet jutott egy napra, 2009 januárjában pedig csak alig kétmillió "tweet" érkezett a közösségi portálra. A Twitter 2006 óta működik, napjainkban már kétszázmillió tagot számlál. A Pew Kutatóintézet szerint a felnőtt amerikaiak 13 százaléka használja a Twittert, ez az arány 2010 novemberében még csak nyolc százalék volt.

A kormány készül az ODF bevezetésére

2011. július 1., 10:54 Módosítva: 2011.07.01 10:54

Az elmúlt években egy hazai egyetemekből és vállalkozásokból álló csapat a szoftverminőséget és -biztonságot vizsgálta a nyílt dokumentumformátumot (ODF) használó alkalmazásoknál.

Az eredményeket egy nemzetközi szimpóziumon mutatták be, melyen az NFM Infokommunikációs Államtitkárságának képviselője is előadott. Lucza Vilmos főosztályvezető-helyettes arról beszélt, hogy milyen út vezetett odáig, hogy az ODF közigazgatásban történő bevezetéséről készítsenek elő jogszabályt.

A jogalkotási folyamatban az első lépést a Digitális Megújulás Cselekvési Terv jelentette, amelyben megfogalmazódott a szakvezetés elkötelezettsége a nyílt megoldások használata mellett. Az államtitkárság körültekintően kívánt eljárni a nyílt rendszerek kapcsán, ezért nem pusztán elvi alapokon közelítették meg a kérdést, hanem gyakorlati tapasztalatok után hozták meg a döntést. Az államtitkárság kezdeményezésére pilotprojektek indultak egyes központi közigazgatási intézményekben, majd márciusban maga az Államtitkárság is megkezdte az átállást – mondta Lucza.

A pilotprojektekben az irodai szoftvercsomagok vizsgálata volt az egyik fő fókuszterület. Az államtitkárságon elvégzett próbák részeként a munkatársak félnapos oktatásban részesültek, amely elsősorban a korábbi szoftvercsomagok közti különbségre koncentrált. A pilotot követő belső felmérés azt mutatta, hogy a funkciók 95%-át gond nélkül el tudják végezni LibreOffice-szal, illetve nem volt olyan funkció, amelyet a LibreOffice alkalmazásával a hétköznapi munka során ne lehetne elvégezni. Teszteltek egyéb megoldásokat is, többek között egy csak nyílt forráskódú elemeket tartalmazó környezetet, és a tapasztalatok pozitívak voltak: a szerver- és asztali környezet együtt is működőképesnek bizonyult. Meglepetéssel zárult a Zimbra alkalmazása, amely egyes funkciók kapcsán jobban teljesített, mint a korábban használt levelezőrendszerek.

A folyamat részeként az Államtitkárság konzultációt folytatott a kérdésről más állami intézményekkel is. Ennek során arra derült fény, hogy bár maga az átállás sok esetben akár hónapok alatt megoldható lenne, a közigazgatási intézmények nem képesek szigetszerűen átállni nyílt szabványokra épülő alkalmazásokra, az egymás közötti kommunikációban komoly problémákkal szembesülnének. Arra a megállapításra jutott tehát a szakvezetés, hogy az átállás zavartalan végrehajtásához feltétlenül szükséges egy jogszabály, amely az egész közigazgatásban az ODF használatát teszi kötelezővé. A jogszabálynak – tette hozzá – természetesen időt kell hagynia a technikai felkészülésre, oktatásra és a szemléletváltásra, hiszen a túl gyors végrehajtás az egész projektet veszélyeztethetné.

Pár héten belül jön a ThinkPad Tablet

2011. július 1., 10:42 Módosítva: 2011.07.01 10:42

Tabletettel már találkozhattunk a Lenovo termékei közt, és most nem a kifordítható kijelzős, X szériás modellekre gondolunk, hanem az igazi érintőképernyős táblagépekre. Egy hétköznapi felhasználóknak szánt típus már meg is jelent az IdeaPad termékcsaládban, azonban az üzleti szféra még nem kapott semmit. Viszont tavasszal már megjelent a világhálón néhány pletyka egy új ThinkPad sorozatú készülékről, bár akkor még nem lehetett sokat adni ezekre a spekulációkra.

Egészen mostanáig, ugyanis Brazíliában a Lenovo bemutatta a ThinkPad Tabletet végre, sőt, állításuk szerint 3-4 héten belül a piacon is megjelenhet.

Egy 10,1”-es képátlójú képernyővel szerelt hordozható gépről van szó, mely 1280x800 pixeles felbontású kapacitív érintőpanellel van ellátva, ami kezeli a stylusszal és ujjal való vezérlést is. Ez alatt egy Tegra 2 dolgozik, operációs rendszerként pedig az Android Honeycombja fog futni rajta, valószínűleg már a 3.1-es verzió.

Kicsit furcsának tűnhet egy tabletnél, de a hírek szerint trackpoint is lesz a készüléken, ami annyira nem is lenne meglepő, hiszen szinte ez már védjegye az üzleti szériás ThinkPad notebookoknak. Emellett az ugyancsak ThinkPadeknél megszokott dokkolási lehetőség sem marad el, amivel külső billentyűzetet csatlakoztathatunk hozzá.

Nem hiányzik majd a Wi-Fi és 3G csatlakozási lehetőség, az szemközti és hátsó webkamera, a mini HDMI, normál és microUSB aljzat sem, a tárhelyet bővíteni pedig SD kártyaolvasóján keresztül lehet. 16, 32 és 64 GB-os beépített tárolós változatai jelenhetnek meg egyébként. Hivatalosan az árát sem említették, azonban 450 dollárt emlegetnek több helyen is.

Már megy a Skype videója Androidon

2011. július 1., 10:18 Módosítva: 2011.07.01 10:18
17

Az új verzió segítségével a felhasználók ingyen fogadhatnak és kezdeményezhetnek  Skype-on hívásokat az Android telefonjaik és más, iPhone-on, Mac-en, Windows PC-n vagy akár TV-n kezelt Skype kapcsolataik között. A videóhívásra alkalmas Skype for Android wifi és 3G hálózatokon működik és ingyen letölthető az Android Marketen vagy a Skype.com/m oldalon, bármilyen telefon használatával.

"Határozott szándékunk a Skype videóhívási szolgáltatását annyi felületen elérhetővé tenni, amennyin csak lehetséges, éppen ezért örömünkre szolgál a frissített Skype for Android megjelenése" - mondta Neil Stevens, a Skype alelnöke és a termék és marketingigazgatója.

"Jelenleg több, mint 30 millió felhasználó használja egy adott pillanatban a Skype-ot és több, mint félmillióan kezdeményeznek egy időben videóhívást" - tette hozzá Stevens.

A termék bevezetésének első fázisában a következő telefonok támogatják a videóhívást: HTC Desire S, Sony Ericsson Xperia neo, Sony Ericsson Xperia pro és Google Nexus S.

Budapest a Bing háttérképe

2011. június 30., 17:46 Módosítva: 2011.06.30 17:46
68

Csütörtökön a Bing oldala Budapesten készült háttérképpel jelenik meg. A Microsoft keresőoldalán világszerte a Halászbástyából készített, magyar Parlamentről készült fotó képe látható, néhány ország verzióját kivéve. A cég közleménye szerint a keresőoldal kezdőképe Budapestre irányítja a figyelmet azon a napon, amikor a Tom Lantos Intézet Hillary Clinton jelenlétében nyitja meg kapuit Budapesten.

bing

Új rekord a processzortuningban

2011. június 29., 12:22 Módosítva: 2011.06.29 12:22
11

Az ASUS az elmúlt hétvégén rendezte meg a ROG Formula X nevű tuningversenyt, mely rengeteg új rekordot hozott, de egy eredmény mind közül kiemelkedik. Brian y. egy LGA775-ös tokozású Celeron 356-os processzorral elérte a valaha hitelesített legnagyobb órajelet, amihez egy ASUS P5E3 Premium/WiFi-AP @n alaplapot használt. Az új rekord egészen pontosan 8213,3 MHz-es magórajelet jelent, a rendszerbusz pedig 328,53 MHz-en ketyegett.

A felhasznált egymagos processzor 3,33 GHz-es órajeléhez képest a tuning komolynak számít, de maga a felhasznált Celeron még a régi, 65 nm-es eljárással készült Cedar Mill kódnevű lapkára épült, ami a nem túl nagy teljesítménnyel rendelkező Pentium 4-es generáció utolsó képviselője volt. A tuningot egyébként 1,968 volton sikerült összehozni, és mindehhez folyékony nitrogénra volt szükség.

Sokat zabálnak az Nvidia új mobilcsipjei

2011. június 29., 10:15 Módosítva: 2011.06.29 10:15

Az Nvidia új mobil GeForce-ai hivatalosan is elstartoltak. A GeForce GTX 570M és 580M jelzésű termékek közül az előbbi lesz a lassabb, de kevesebbet is fogyaszt, hiszen terhelés mellett 75-80 wattos energiaigénnyel is beéri. A GeForce GTX 580M ugyan a piac leggyorsabb mobil GPU-ja lesz, ennek fogyasztása azonban kihasználja a szabvány adta 100 wattos keretet: több mint kétszer annyit fűt el, mint egy átlagos laptop minden alkatrésze együtt.

Mindkét újdonság támogatja az SLI technológiát, vagyis a gyártók két MXM modult is összeköthetnek az adott notebookon belül. Az Nvidia kiemelte, hogy a GeForce GTX 580M SLI konfigurációjával 30 képkocka/másodperces sebesség felett játszható a Crysis 2, a hét elején megjelent DirectX 11-es DLC-kkel, továbbá a felbontást is nyugodtan Full HD-re lehet állítani. Természetesen mobil GeForce-oknál megszokott technológiák is támogatva vannak, azaz elérhető az Optimus is.

A GeForce GTX 570M-et és 580M-et már rendelhetik a partnerek. A hírek szerint a vastag pénztárcával megáldott játékosoknak szánt notebookok esetében a legnagyobb gyártók felkínálják az új GeForce-ok beépítésének lehetőségét, akár SLI kiépítésben is. A két GPU-ra való igény azonban nem lesz olcsó, ugyanis a notebookok ára ilyenkor bizonyosan 3500 dollár fölé kúszik.

Számítógépes kiállítás a Közlekedési Múzeumban

2011. június 29., 09:43 Módosítva: 2011.06.29 09:43
11

Kiállítás nyílt a budapesti Közlekedési Múzeumban abból az alkalomból, hogy harminc éve, 1981-ben jelent meg az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredményeként az IBM PC, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe.

Azóta a pc szó nem csupán a Personal Computert (személyi számítógépet), hanem elsősorban az IBM PC utódait jelenti. A pc megjelenését az tette lehetővé, hogy 10 évvel korábban készült el az első mikroprocesszor, az Intel 4004, amely egy új generáció kezdetét jelentette az informatika világában.

A nyolcvanas évek elejétől az SZKI, majd a Műszertechnika, a Videoton és más magyar cégek is bemutattak IBM-kompatibilis személyi számítógépeket. Az évtized folyamán egyre több távol-keleti alkatrész jutott el az országba. A pc és klónjai először az irodákat hódították meg, majd a 90-es évek közepére kiszorították a különböző házi számítógépeket.

A kiállításon számos ritka relikvia látható: a 4004-es processzor, és az IBM Model 5150 – a világ első igazi pc-je – mellett többek között az IBM PC elődje: az IBM Displaywriter, valamint az első magyar gyártású pc – egy IBM-klón, a Proper. A kiállítás bemutatja az Intel termékpalettáját, processzorait, valamint azt a korai e-bookolvasót és néhány más olyan tárgyat, amelyet Charles Simonyi ajándékozott édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak.

A kiállítást Nagy Károly magángyűjtő együttműködésével a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum rendezte az Intel Hungary Ltd. magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Kitörhet a válságból a hazai nyomtatópiac

2011. június 28., 14:53 Módosítva: 2012.07.10 12:30
5

A gazdasági világválság következtében, az irodai dokumentumkezelő berendezések piaca jelentős visszaesést szenvedett el Magyarországon, mind az értékesített darabszám, mind a bevétel tekintetében: 2011 első negyedévében, a három évvel azelőtt értékesített berendezésekhez képest 24 százalékkal kevesebb fogyott, 35 százalékkal kevesebb bevételt hozva a gyártók hazai képviselőinek.

Az elmúlt három évet vizsgálva azonban kedvező tendenciák figyelhetők meg, ugyanis a 2009-es és a 2010-es eladási adatokat alapján megállapítható, hogy a piac lassan elindult a stabilizálódás útján.

A teljes nyomtató és multifunkciós berendezések (MFP) piaca 2009 és 2010 között darabszámban 13 százalékkal, bevetél tekintetében pedig 0,2 százalékkal nőtt – ugyanannak az öt legnagyobb gyártónak a vezetésével, mint amelyek a válság előtt uralták a piacot

A felmérést a Xerox végezte, amely piaci részesedését 10,77 százalékra növelte piaci részesedését a vizsgált időszakban, és tavaly 15 százalékkal nagyobb bevételre tett szert, mint az azt megelőző évben.

Megjelent az Opera 11.50

2011. június 28., 09:10 Módosítva: 2011.06.28 09:10

Megjelent a Swordfish (kardhal) kódnéven fejlesztett Opera 11.50 végleges kiadása. A böngészőt készítő norvég vállalat közleménye szerint az új verzióban a legfontosabb újdonság a gyorshívó-bővítmények (Speed Dial extensions) bevezetése. Ezekkel lehetővé válik a kezdőlapon megjelenő statikus miniatűrök friss tartalmakkal való feltöltése: például kurrens időjárási információkat lehet megjeleníteni a dobozban. Ilyen bővítményekből jelenleg közel 60 érhető el az Opera weboldlán.

Szintén új funkció – mely a rivális böngészők többségében már megtalálható – a jelszavak szinkronizálása. Az Opera 11.50-ben a könyvjelzők, a gyorshívó, a felhasználó által használt alapértelmezett kereső, a jegyzetek és az előzmények mellett már ezeket is lehet az Opera Linken keresztül szinkronizálni. A fejlesztők csiszoltak a felhasználói felületen, valamint a megjelenítő motoron is (ez ebben a verzióban a Presto 2.9.168), amely akár 20 százalékkal gyorsabban dolgozza fel a CSS- és SVG-tartalmakat, támogatja a time HTML5-taget, a W3C File API-t, valamint a Session History és Navigation funkciókat.

Az Opera 11.50 letölthető az Opera weboldaláról. A vállalat a szájt nyitólapján egy számlálót is elhelyezett: ez valós időben mutatja a letöltések számát. A cél? A közlemény szerint: felülmúlni a Halálcsillagon elszállásolható rohamosztagosok, robotok és személyzet (összesen 1,2 millió), illetve Lady Gaga Twitter-követőinek létszámát (11 millió).

Fára mászó robot

2011. június 23., 07:34 Módosítva: 2011.06.23 07:34

Találmányukkal nem a macskák életét akarják könnyebbé tenni, hanem olyan emberek munkáját, akik kénytelenek fák tetejére mászni. Utóbbi helyettesítése azonban még a jövő homályába vész, a jelenlegi prototípus mindössze 1 kilót nyom és legfeljebb másfél kiló terhet képes magával cipelni. Ugyanakkor már most is használható bizonyos feladatokra: kamerát vihet fel fák tetejére. A mérnökök a robot mozgását a hernyóéról mintázták. A gép képes bármilyen fajta fára felkapaszkodni és a számára legjobb mászási útvonalat megtalálni - adta hírül a brit Metro újság.

MTI

Profitfigyelmeztetés a Philipstől

2011. június 22., 10:38 Módosítva: 2011.06.22 10:38

Profitfigyelmeztetést adott ki szerdán a Philips: a társaság közlése szerint a második negyedévben két fontos területen, a fényforrás és a fogyasztói elektronikai üzletágban lényegesen kisebb lesz a profit a vártnál.

A világ legnagyobb világítástechnikai, és Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai csoportja hamarosan költségcsökkentési programot fog bejelenteni. A Magyarországon is érdekelt holland óriásvállalat arra számít, hogy az április-június közötti időszakban az alsó szinthez közelítő egyszámjegyű csökkenés várható a fogyasztói elektronikai üzletágban. A fényforrás gyártásban ugyancsak az alacsony szinthez közelítő egyszámjegyű növekedés várható.

Az adózás előtti eredmény várhatóan 50 millió euró lesz a második negyedévben az elektronikai üzletágban, és 85 millió a fényforrás gyártásban, ami mindkét esetben lényegesen kevesebb az első negyedévinél és a tavalyinál. A csoport honlapja szerint tavaly 25 milliárd eurót tett ki a bevétel az egy évvel korábbi 23 milliárdot követően. Az adózott eredmény 1,452 milliárd euróra emelkedett a 2009. évi 424 millióról.

Kötvényeket bocsát ki a BTel távközlési szolgáltató

2011. június 20., 13:43 Módosítva: 2011.06.20 13:43
1

A kecskeméti székhelyű Business Telecom Kft. (BTel) évi fix 12,5 százalékos kamatozású, hároméves futamidejű kötvényt bocsát ki, a kötvények hétfőtől június 29-ig jegyezhetők - közölte a társaság. A magyar magántulajdonban lévő társaság minimum 100 millió forint összértékű csomagot tervez forgalomba hozni.

A bevont forrásokat a BTel már teljes mértékben előkészített beruházásaira, elsősorban saját mikrohullámú hálózatának további fejlesztésére és az újonnan induló SAT TV szolgáltatásának finanszírozására kívánja fordítani. A lakossági és intézményi befektetőknek egyaránt kínált kötvény 10 ezer forint névértékű, lejárata 2014. augusztus 22., és évente fizet kamatot.

A BTel tervei között szerepel a kötvény bevezetése a Budapesti Értéktőzsdére, valamint középtávon a vállalat tőzsdei megjelenése. A kötvények forgalmazója az Equilor Befektetési Zrt. A 2006-ban alapított BTel 50 főt foglalkoztat. Távközlési szolgáltatóként vezetékes hangszolgáltatást, szélessávú internet-szolgáltatást, műholdas televíziós szolgáltatást és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt országszerte.

A cég árbevétele 2008-ban még 268 millió forint volt, 2010-re egymilliárd forintra emelkedett, és a már megkötött szerződésállomány alapján 2011-ben is biztosított társaság további növekedése - idézi a közlemény Takács Krisztiánt, a BTel ügyvezetőjét.