Tech blog

26 évet kaphat a spamkirály

2008. március 19., 14:33 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A spam királyának kiáltotta ki a sajtó Robert Solowayt, a már többször elkapott, de a büntetést eddig valahogy mindig megúszott amerikai spammert, akit most végre sikerült bíróság elé állítani. A tárgyalás pénteken kezdődik Seattle-ben, és akár 26 évre is a rács mögé kerülhet a csalással és adócsalással vádolt Soloway, aki állítólag évi 300 ezer dollárt keresett a levélszemét terjesztésével, és több mint tíz éve utazik ebben az üzletben.

Ma jöhet a Vista SP1

2008. március 18., 08:00 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Sokan kipróbálták már, a benyomások elég vegyesek, de nemsokára a tömegekhez is eljuthat a Windows Vista első javítócsomagja, az SP1. Az Engadget a DailyTechre hivatkozva legalábbis arról számolt be, hogy 18-án, azaz kedden elérhető lesz a csomag, igaz, nem a boltokban, de a júzerek már letölthetik a javítást. A dobozolt verzióra sem kell sokat várni, szerdától már az okosabb Vistát vihetjük haza. Bár a Microsoft továbbra is csak annyit mond, hogy a hónap közepén érkezik az SP1, már az Amazon is március 18-i dátummal listázza azt. Ma kiderül, hogy tévedett-e valaki.

Háttérbe húzódik a Second Life-főnök

2008. március 17., 17:03 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Philip Rosedale, a Second Life nevű virtuális világot fejlesztő Linden Lab alapítója visszavonul vezetői posztjáról, jelentette be a cég közleményében. Rosedale a vállalatnál marad és a Second Life üzleti stratégiáján és designján fog dolgozni a továbbiakban. Rosedale ügyvezetői pozícióját Mitch Kapor IT-veterán, a Lotus egyik alapítója fogja ideiglenesen átvenni, amíg nem találnak új igazgatót – Kapor szerint ez több hónapba is beletelhet. Nem ez az egyetlen változás a magas beosztású Linden Lab-alkalmazottak körében az utóbbi időkben: 2007 végén Cory Ondrejka, a cég technológiákért felelős vezetője távozott a vállalattól a stratégiai tervek miatti véleménykülönbözőségek miatt.

Az LG még bízik a plazmában

2008. március 17., 15:24 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A dél-koreai LG Electronics Inc. kijelzőgyártó részlege ugyan tavaly a plazmatévék miatt veszteséget könyvelhetett el (csak 2007 utolsó negyedévében 11,3 millió dollárt), a cég szerint a divízió most újra fellendül majd. Nam Jong igazgató szerint az idei első félév után a részleg már nyereséges lehet, ami merész kijelentés, amikor egyre több vásárló választ inkább lcd-t. A vezető optimizmusát arra alapozta, hogy a technológia gyártása egyre olcsóbb, így az egy plazmakijelzőn hozott haszon egyre nő. Jong kijelentései a vállalat éves gyűlésén hangzottak el.

DS-sel tanítottak gyerekeket egy skót iskolában

2008. március 17., 12:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Skóciában egy kormányzati oktatási szervezet, a Learning and Teaching Scotland (LTS) érdekes kísérletet végzett: egy iskolában tíz héten keresztül figyeltek 5-6 éves gyerekeket, akik minden iskolai napjuk első húsz percét azzal töltötték, hogy a Nintendo DS Lite kézikonzoljára megjelent Brain Age 2 című játékgyűjteménnyel játszottak. A tanárok arról számoltak be, hogy a játék hatására jobban figyeltek a gyerekek az órákon és a viselkedésükkel is kevesebb gond volt. A kísérletet záró tanulmányban az LTS azon a véleményen volt, hogy a szokatlan oktatási módszert más iskolákban is be lehetne vezetni. A tanulmány eredménye eléggé gerillamarketing-szagú, de azért azt mégsem tartjuk túl valószínűnek, hogy a Nintendo lepénzelt egy közintézményt. Ráadásul a Brain Age 2 valóban nagyon jó képességfejlesztő játék, simán elképzelhető, hogy áldásos hatása volt a diákokra.

Találkozott a Yahoo és a Microsoft

2008. március 14., 14:21 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A Wall Street Journal pénteki számában arról írnak, hogy a Yahoo és a Microsoft hétfőn megbeszélte a Microsoft bőkezű felvásárlási ajánlatát. A két vállalat most először találkozik azóta, hogy a Microsoft január 31-én 42 milliárd dolláros ajánlatot tett a Yahoo-ra, amit az utóbbi visszautasított. A WSJ szerint a találkozón főleg a Microsoft beszélt, felvázolta az egyesített céggel kapcsolatos elképzeléseit, amit a Yahoo igazgatói türelmesen végighallgattak.

Az Eee gépek kétharmadán Windows lesz

2008. március 14., 12:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az Asustek szerint a Windows több vásárlót vonz, ezért az idén leszállított olcsó Eee laptopok hatvan százalékára ezt az operációs rendszert telepíti fel. A tajvani gyártócég tavaly mutatta be a 7 hüvelykes kijelzővel felszerelt linuxos Eee laptopot, amely csupán kétszáz dollárbe kerül. A Microsoft Windowsszal felszerelt változatok persze ennél jóval drágábbak lesznek, körülbelül négyszáz dollárba kerülnek majd. Az Asustek a világ legnagyobb alaplapgyártója, az Eee segítségével azonban a számítógépgyártók közt is nagy ismertséget szerzett, és idén a laptopból várhatóan ötmillió talál gazdára. Európában a legnagyobb az érdeklődés a pici laptopok iránt.


Guitar Hero C64-re

2008. március 14., 10:17 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Az Engadgeten találtuk az utóbbi idők legzseniálisabb barkácsprojektjét, bizonyos Toni Westbrook munkáját. Toni a világ egyik legjobb játékát, a Guitar Herót portolta Commodore 64-re, ami ugyebár nem mai hardver, tavaly ünnepelte 25. születésnapját. A játék lelke a Toni cége által fejlesztett PSX64 interfész, ami a 8-bites kövület és a playstationös gitárkontroller közötti kommunikációról gondoskodik. A C64-re persze kellett írni egy komplett gitárszimulátort számokkal, többszöröző bónusszal, toplistával. Az eredmény a lenti videókon látható: az elsőn az alkotó elmagyarázza a Shredz64 nevű projektet, majd eljátssza a Zelda Overworld témáját. Akit ez nem érdekel, csak működés közben szeretné látni a játékot, kattintson a második videóra.

Nem lesz bluray az Xbox 360-ban

2008. március 13., 21:44 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A Microsoft és a Sony nem tárgyal arról, hogy bluray meghajtó legyen az Xbox 360 konzolban, mondta Aaron Greenberg, a Microsoft termékmenedzsere. A szoftvergyártó korábban a rivális hddvd-t pártolta, kiegésztőként ilyen meghajtót lehetett venni a konzolhoz. A formátumot kifejlesztő Toshiba azonban kiszállt a buliból, és Steve Ballmer verzérigazgató néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a Microsoft is továbblép. A Microsoft egyébként már dolgozik a bluray meghajtók windowsos driverein. A mostani bejelentés kellemetlen lehet mindazoknak, akik szívesen láttak volna bluray meghajtót az Xbox 360 mellett.

Perlik az Apple-t az iTunes miatt

2008. március 13., 15:41 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az atlantai ZapMedia cég beperelte az Apple-t az iTunes online zenebolt miatt, mondván, az az ő szabadalmukra épül. A szabadalmat, ami egy online zeneterjesztési hálózatról szólt (és nagy vonalakban valóban hasonlít az iTunesra) még 1999-ben nyújtották be, de csak 2006-ban sikerült védjegyeztetni. A cég képviselői már korábban is megkeresték az Apple-t, hogy arról tárgyaljanak, mekkora részesedés illetné meg a ZapMediát az iTunes bevételeiből emiatt, de az Apple visszautasított minden efféle ötletet. Az ügy most a texasi bíróság elé kerül. Az Apple nem kommentálta a hírt.

Újabb közösségi oldal kelt el csillagászati összegért

2008. március 13., 14:46 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az egész internet egyik legdinamikusabban fejlődő közösségi oldala, a főleg Angliában népszerű Bebo körül már régóta felvásárlásról szóltak a pletykák. Ez most be is következett, az ár 850 millió dollár, a vevő pedig az AOL. Ez nem számít különösebb meglepetésnek, lévén a két cég között tavaly ősztől kezdve egyre több volt az összefonódás (a Bebo felhasználói például az AOL Instant Messenger csevegőprogramját használhatják), az ár viszont kicsit alacsonyabb, mint a szakma várta: egymilliárdról szóltak az előzetes hírek.
 
Az oldal 40 millió aktív felhasználóval a MySpace és a Facebook mögött a harmadik legjelentősebb közösségi portálnak számít a világon. Elemzők szerint a felvásárlás – ahogy mostanában szinte minden sokmilliós üzlet az interneten – az online hirdetési piac felosztásáról szól, ahol az AOL agresszívan próbál magának teret hódítani a Google, a Yahoo és a Microsoft mellett.
 

Már most vizsgálja a bíróság a Windows 7-et

2008. március 13., 14:12 Módosítva: 2009.03.05 09:20
Bár a Microsoft még a megjelenés idejében sem biztos, már most vizsgálják, nem sért-e törvényt az operációs rendszer.
 
A cég elleni 2002-es antitröszt-per ítéletének értelmében egy külső szakemberekből álló technikai bizottság teszteli a Vista utódjának szánt Windows 7 korai verzióját, hogy hamar kibukjanak az esetleges olyan visszásságok a szoftverben, amelyek újabb perekre adnának lehetőséget. Mint kiderült, a Vista első szervízcsomagja is tartalmaz olyan változtatásokat, amiket ez a bizottság javasolt, hogy a rendszer jobban illeszkedjen a trösztellenes szabályokhoz.
 
A Windows 7 valószínűleg 2010-ben fog megjelenni, és addig minden egyes bétaverziója átmegy a bíróság szakértőinek kezén.

Kimászhat a gödörből az AMD

2008. március 13., 07:50 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az Engadget a Daily Techre hivatkozva arról ír, hogy az AMD megkezdte a B3-as jelzésű Opteronok szállítását. Ezek az első csipek a K10-esek múlt decemberben kiderült TLB-hibája óta, a gyártónak tehát ennyi időbe telt a probléma javítása és a hibátlan csipek legyártása. A Daily Tech úgy tudja, hogy a hír nemcsak az Opteronokat, hanem az otthoni felhasználóknak szánt négymagos Phenomokat is érinti, szóval most helyreállhat a három-négy hónapja megcsappant bizalom. A hírek szerint áprilisban meg is jelenhetnek a partnerek kínálatában az 1,8-2,4 gigahertzes processzorok, a 2,6 gigahertzes verzió valamivel később jön.

66 millió Grand Theft Auto

2008. március 12., 10:07 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A 2K Games játékkiadó legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentésében árulta el, hogy a híres-hírhedt GTA sorozat eladási mutatói a negyedik rész (ami valójában a hatodik, hiszen a Vice City és a San Andreas nem kapott sorszámot) megjelenése előtt elérték a 66 milliót. A cég többi nagynevű sorozata elbújhat emellett: a Civilizationből 8 millió, Max Payne-ből 7 millió, Midnight Clubból pedig 11,5 millió fogyott a sorozatok megjelenése óta.

A jelentésből az is kiderül, hogy 2009-ben jön a tavalyi Év Játéka címeket szakajtószám begyűjtött Bioshock folytatása.

Véradás a Facebookon

2008. március 12., 09:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Véradást segítő programot indít a Facebook. A közösségi oldalnak több mint 65 millió tagja van, ezért a kaliforniai cég vezetői úgy gondolták, hogy egyszerűen segíthetik a véradás ügyét. Mindenkinek felteszik a kérdést: milyen a vércsoportod?

Akik hajlandók a véradásra, azokat a rendszer több csatornán (telefon, fax, e-mail, sms) is azonnal értesítheti, ha éppen a megadott vércsoportra van szükség a környéken. Mindössze három hónap alatt sikerült működőképessé tenni ezt a programot, de ami még meglepőbb, a fejlesztés nem került 500 dollárnál többe.

Szakemberek szerint ez az eset is azt mutatja, hogy az interneten szinte bármi megvalósítható, ha egy terebélyesedő hálózatról van szó.

(MTI)

Összecsukódó miniautó

2008. március 12., 08:36 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A golfkocsi méretű jármű a fedélzeti számítógépe segítségével összecsukódik, így nyolcadakkora helyen is tud parkolni, mint egy átlagos autó - ezzel az ötlettel álltak elő a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársai.



A City Car (városi autó) elnevezésű járgány még nem készült el, csupán egy picike modellje, amelyet az egyetem múzeumában állítottak ki. De még tavasszal szeretnék megépíteni az autót, amelynek gyártása a remények szerint három-négy év múlva kezdődhet el.

Ha a City Car beválik, forradalmasíthatja a városi közlekedést, hiszen a világ nagyvárosaiban a legfőbb probléma a túlzsúfoltság, a közlekedési torlódások, a parkolási mizéria. Másrészt az autó akkumulátorral fog működni, tehát környezetbarát is lesz. (MTI)

Évente 60 százalékkal bővül a tárolt adatmennyiség

2008. március 11., 20:41 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az IDC piackutató cég vizsgálata szerint a világon tárolt digitális adatmennyiség 2011-ig évente 60 százalékkal bővül. Három éven belül tehát nagyjából 1800 Exabájtra, azaz 1,8 milliárd gigabájtra nő, ami 2006-hoz képest az adatmennyiség megtízszereződését jelenti.


Tavaly a világon rendelkezésre álló digitális adatmennyiség hozzávetőleg 281 Exabájt volt. A IDC szerint a villámgyors és hatalmas bővülés mindenekelőtt a digitális kamerák és televíziók térhódításának, valamint a közösségi hálózatok és adatfigyelő-szolgáltatások népszerűségének következménye. (mti)

Gyerek-MI a Second Life-ban

2008. március 11., 13:03 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A Rensselaer Polytechnic Institute munkatársai a Second Life-ban olyan avatárt hoztak létre, amelyet egy általuk készített mesterségesintelligencia-program működtet. Az Eddie névre hallgató virtuális gyerek az alkotók szerint egy négyéves értelmi színvonalát hozza, és jól beilleszkedett a Second Life júzerei közé, megtalálja velük a közös hangot. Eddie képes következtetéseket levonni, emlékezni, elhinni és akarni dolgokat. Selmer Bringsjord, az intézet egyik kutatója és a projekt vezetője szerint Eddie teljesen önálló, nem kell neki parancsokat adni a billentyűzetről, viszont egy kisebb szuperszámítógép számítókapacitása szükséges a működtetéséhez. Lent látható egy videó a virtuális kissrác ténykedéséről.

Ne induljon repülni MacBook Airrel!

2008. március 11., 12:06 Módosítva: 2009.08.03 17:31

Az Apple vékony laptopja, a MacBook Air összezavarja az amerikai reptéri biztonsági szolgálat tagjait - adta hírül az Engadget, felidézve egy esetet, amikor a 19,3 milliméter vastag kütyü miatt egy utas lekéste a gépét. A biztonsági őr ugyanis nem akarta elhinni, hogy az Air igazi laptop, hiányolta a lemezmeghajtót és a portokat a laptop hátuljáról (haha, ezt sokan hiányolták). Végül az őr kiállította a sorból a tulajdonost, és kollégáival együtt keresztkérdésekkel próbálta megtörni őt. Mire meggyőződtek arról, hogy az Air nem egy furmányos módja a terrorista eszközök gépre csempészésnek és végül átengedték az utast a biztonsági kapun, a repülő már elment.

Nem kellett az amerikaiaknak a Linux

2008. március 11., 11:44 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A linuxos számítógépek lekerültek a WalMart polcairól, az áruházlánc illetékesei szerint azért, mert a vásárlók egyszerűen nem vették ezeket a gépeket. A WalMart az Everex által gyártott, Green gPC nevű, Linuxszal felszerelt masinát forgalmazta, de a termék csak az online boltban fogyott tűrhetően, ezért a Wal-Mart a készletek eladása után nem rendel többet ebből a gépből. Mint Melissa O’Brien szóvivő az Associated Pressnek elmondta, a vevők inkább a drágább, windowsos számítógépeket vették, mint az olcsóbb linuxos masinákat.

A leghasonlóbb embert találja a Mindenki.hu közösségi oldalon

2008. március 11., 10:59 Módosítva: 2009.02.07 11:01
1

A legújabb magyar közösségi rendszer, a mindenki.hu, független, hasonlóság alapú webkettes közösségi hálózat, amiben a megszokott ismeretségi hálón túl hasonlósági hálózat is épül. A hasonlóság alapját a felhasználók által feltett kérdések és válaszok jelentik. A mindenkin bárki megtalálhatja a leghasonlóbbat mindenki között és az ismerősei között is. Az oldalon mindenki kérdezhet és mindenki kiválaszthatja saját válaszait mások kérdéseire, tudtuk meg Lendvai Ádámtól, a mindenki.hu fejlesztőjétől. A rendszer a felhasználóra jellemző válaszok alapján megmondja, hogy kik állnak hozzá a legközelebb. Ha a barátait is meghívja, akkor láthatja azt is, hogy közülük vajon ki hasonlít rá.

Tovább

Novellapályázatot indít a HP Magyarország

2008. március 10., 15:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A korábbi hagyományt felélesztve idén is novellapályázatot indít a HP Magyarország, ehhez kapcsolódva pedig újraindítja a www.hpebook.hu címen elérhető elektronikuskönyv-letöltő oldalát. A pályázat témája: milyen lesz a világ hetven év múlva? A március 3-án induló verseny nyílt, március 31 éjfélig bárki jelentkezhet legfeljebb öt oldal (6000 leütés) terjedelmű írással. Az egyik nyertest a Cserna-Szabó András író vezette zsűri, a másikat pedig közönségszavazással a honlap látogatói választhatják ki. A fődíj egy-egy HP iPAQ 214 kéziszámítógép.

Együtt fejleszt csipet az IBM és a Hitachi

2008. március 10., 15:51 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Kétéves szerződést írt alá az IBM és a Hitachi arról, hogy közösen végeznek kutatásokat és fejlesztéseket a félvezetőiparban. Bár a két cég több terméken dolgozott már együtt, ez az első ilyen jellegű megállapodásuk. Az együttműködés elsősorban 32 nanométeres csíkszélességű csipekre koncentrál, de a közeljövőben a 22 nanométeres gyártástechnológiával kapcsolatban is végeznek majd kutatásokat, már csak azért is, mert az Intel is errefelé kacsintgat.

Az NBC11 az első szélenergiával hajtott tévéadó Amerikában

2008. március 10., 13:30 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Az NBC Universal egyik tévéadója, a San José-i NBC11 honlapján jelentette be, hogy a működéséhez szükséges áramot már kizárólag szélerőművekből nyeri. Ezzel a csatorna az Egyesült Államok első olyan tévéadója lett, amelyik kizárólag megújuló energiaforrásokat használ. A lépéssel a csatorna évente 2000 tonna szén-dioxid kibocsátását váltotta meg, ami 473 hektárnyi erdő szén-dioxid-megkötésének felel meg. Az NBC11 az EcoLogic nevű, januárban indult programjának keretében váltott szélenergiára. A programban az adó az alkalmazottait is környezettudatos viselkedésre neveli, és erről műsoraiban rendszeresen tájékoztatja az előfizetőket is, konkrét tanácsokkal, újrahasznosítási trükkökkel ellátva a nézőket. A projekt egész évben tart, részletei az NBC11.comon követhetők.

Ruházaton átlátó kamerát fejlesztettek ki

2008. március 9., 14:08 Módosítva: 2012.11.23 14:03

Egy brit vállalat olyan kamerát fejlesztett ki, amely képes akár 25 méteres távolságból észlelni mozgó emberen a felsőruházat alatt elrejtett fegyvert, robbanóanyagot vagy drogot. A ThruVision cég által kifejlesztett T5000 kódjelű kamera az élőlények és tárgyak természetes elektromágneses kisugárzását észleli. Szakemberek szerint a felfedezés korszakalkotó lehet a biztonsági technológiák fejlődésében. Az új eszköz teljesen ártalmatlan az emberre nézve, nem tárja a megfigyelő elé a ruházat által fedett emberi testet, viszont képes megkülönböztetni a fémből vagy más anyagból készült rejtett tárgyakat. Clive Beattie, a ThruVision vezetője szerint a T5000 eme tulajdonsága javítani fogja a biztonsági rendszerek minőségét.

A kamerát lehet alkalmazni a katonaságnál, de akár polgári célokra is repülőtereken, áruházakban vagy sporteseményeken. Az új eszköz fokozhatja azonban azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az Egyesült Királyság "felügyelt társadalommá" válik, mivel már most is megfigyelő kamerák százezrei figyelik éjjel-nappal a polgárokat országszerte. A T5000 által használt technológiát a ThruVision az Európai Űrügynökség (ESA) közreműködésével fejlesztette ki, a kutatók gondosan tanulmányozták a kihűlő csillagokat vizsgáló csillagászok munkáját. Az eljárás azon a tényen alapul, hogy minden tárgy alacsony szintű elektromágneses sugárzást bocsát ki. A Terahertz sugarak az elektromágneses spektrumnak az infravörös és mikrohullamú sugárzás közötti tartományába esnek. Képesek áthatolni a felhőkön, de akár a falakon is. A vizsgált tárgy anyagától függően más-más a hullámok rajzolata, és ezáltal lehet megkülönböztetni például a robbanóanyagot a közönséges agyagtól, vagy a kokaint a liszttől.

(MTI)

A Microsoft a bluray mögé áll

2008. március 7., 17:26 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A szoftveróriás vezérigazgatója, Steve Ballmer azt mondta Las Vegasban csütörtökön, hogy már dolgoznak a bluray meghajtók windowsos driverein. Mivel a világ és a Toshiba is továbblépett, ők is továbblépnek, és látványosan támogatják majd a bluray-t. Korábban ugyebár a Microsoft a hddvd-t pártolta, és ilyen meghajtót lehetett venni az Xbox 360 konzol mellé is.

Németországban a konzol a nyerő

2008. március 7., 17:21 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A német játékosok sokáig arról voltak híresek, hogy inkább pc-n játszanak, de a legfrissebb adatok szerint már ők is kezdenek átállni a konzolra. A Nintendo Wii, Sony PlayStation és Xbox konzolokon futó játékok piaca 38 százalékkal nőtt tavaly, 904 millió euróra, ezzel szemben a pc-s játékok piaca 3 százalékkal csökkent, 458 millió euróra. A mobiljáték a leggyorsabban növő szegmense a játékpiacnak, az eladások 65 százalékkal nőttek, 360 millió euróra.

Steve Ballmer megint ordibált

2008. március 7., 16:39 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A Gizmodo írja, hogy Steve Ballmer Microsoft-vezér tegnap ordibált kicsit a cég által webes szakembereknek szervezett MIX 2008 konferencián. Az egyik legemlékezetesebb vírusvideó volt pár éve a neten Ballmer tánca, amit egy céges összejövetelen rögtönzött, majd lihegve a mikrofonba üvöltötte: „Négy szavam van hozzátok: Szeretem ezt a céget!” Most azt üvöltötte, hogy „webfejlesztők, webfejlesztők, webfejlesztők”, de nem volt olyan őszinte a dolog, mert mint a Gizmodo írja, megkérték arra, hogy ordibáljon kicsit, és az eseményről készült (sajnos nem beköthető) videón is látszik, hogy rájátszik a hírnevére.

A konferencián Ballmer többek között arról beszélt, hogy a cég Flash-verőnek szánt terméke, a Silverlight milyen jól mutatna iPhone-on és sokallta az Apple iPhone-alkalmazásoknál bevett 30 százalékos disztribútori sápját. Ezen kívül örült annak, hogy Apple licencelte a Microsoft szinkronizációs szoftverét, az ActiveSyncet.

Egyébként Ballmer már korábban is előszeretettel mantrázta a „fejlesztők” szót, mint arról a lenti, a táncolós videójával összekevert mix tanúskodik.

Áramot termel a falfesték

2008. március 7., 16:33 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Brit tudósok olyan falfesték kifejlesztésén doloznak, amellyel áramot lehet termelni. Most leginkább arra koncentrálnak, hogy miként lehet a lehető legegyszerűbben felvinni az energiatermelő réteget a nagy falfelületekre. A Swansea egyetem által vezetett konzorcium az acélművekben használt módszert szeretné hasznosítani, ezzel ugyanis percenként negyven négyzetméternyi felület festhető be. Az áramtermelő festék nem szilícium-alapú, mint a napcellák többsége, hanem egy különleges színezőanyag van belekeverve. Bár emiatt gyengébb a hatásfoka, sokkal olcsóbb, és bármilyen felületre felkenhető. A New Scientist azt írja, hogy a festhető napelem nagyjából két és fél év múlva jelenhet meg a boltokban.

Bluray az Xbox 360-ban?

2008. március 7., 07:49 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Ahogy az Engadget is fogalmaz, 48 ezredmásodperccel a formátumháború vége után elkezdték azt pletykálni, hogy megjelenik egy bluray-olvasó az addig hddvd-t támogató Xbox 360-ban. Most úgy fest a dolog, hogy lehet némi igazság ezekben a hírekben, mert Stan Glasgow, a Sony Eletronics US elnöke megerősítette: cége tárgyalásokat folytat a Microsofttal, hogy a rivális konzol is megkapja a bluray-meghajtót. Az oldal emlékeztet arra, hogy a Sony folytatott már hasonló tárgyalásokat az Apple-lel is, ennek ellenére a Macintoshokban a mai napig nincs 25 gigabájtos lemezeket olvasni képes meghajtó.