Webes hírportált indított a Pannon

2008.06.02. 11:00 - txbx

Infosarok néven webes portált indított a Pannon, tehát a társaság szakított azzal az elképzelésével, miszerint egy mobilcégnek főleg mobilon kell tartalmat és szolgáltatásokat nyújtania. Ove Fredheim vezérigazgató elmondta, hogy bár az Inforsarok portál a Pannon tulajdonában van, a szerkesztőség teljesen független lesz. Ahogy Albert Dénes főszerkesztő megfogalmazta: ha valamelyik hatóság esetleg megbünteti a Pannont, akkor arról biztosan írnak majd. (Muszáj megjegyeznem, hogy a Pannon az Index.hu egyik alapító támogatója volt.)

A Pannon olyan szájtot akart létrehozni, amelyen a linkek biztosan működnek és biztonságosak. Az Infosarok portálon megtalálhatók a szokásos segédeszközök, meg lehet nézni az aktuális valutaárfolyamot, van online tolmács, kategorizált linkgyűjtemény, műsorújság, blogok, és persze hírek. Ez utóbbit nemcsak a 11 fős szerkesztőség állítja majd elő, az olvasók is küldhetnek majd be cikkeket. Albert Dénes elmondta, hogy csak egyértelműen azonosítható emberek írásait közlik, és remélik, hogy sok helyi hírt kapnak majd az olvasóktól.

Nem árulta el a Pannon, hogy a portálra eddig és a jövőben mennyi pénzt költ, Fredheim csak annyit mondott, hogy néhány százmillió forintos befeketetés volt az Infosarok. Az újság hirdetésekből szerez majd bevételt, és céljuk a vezető hírportálok közé kerülni.

Címkék:

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Pünkösdi hétvége Töltse a pünkösdi hétvégét belföldön családjával, barátaival! 5.300 Ft / fő / éjtől
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 41.750 Ft / főtől

Hirdetés