Nem hív az a kis disznó

2009.08.09. 01:01 Módosítva: 2009-08-09 01:01:49

Gyerekeknek szánt mobiltelefont teszteltünk egy hightech óvodással, és előrehoztuk a kamasznevelés gyötrelmét.

Lányom azon kevesek közé tartozik, akik már oviskorukban jól ismerik az aktuális csúcstechnológiát. Háromévesen közölte, hogy az internetről írja majd a szagdolgozatát (vagy valami olyasmit), és minden kijelzőt az ujjaival akar vezérelni. Most ötévesen pedig azzal nyaggat, hogy amikor nagy lesz, akkor ugye veszek neki ájfónt, mert az a legjobb telefon. Ezek után kicsit félve vittem haza a legújabb tesztkütyüt, a gyermekeknek szánt Picifont, hiszen nincsen rajta se óriási érintőkijelző, se gömböcskés játék.

Az apró szerkezet azonban elsöprő sikert aratott, mert rózsaszín (hableány-faktor), és hátulról egy malackára emlékezetet, apró fehér fülekkel (általános cukiság-faktor). Egyébként meg nagyon hasonlít egy ki tudja hol beszerzett műanyag kvarcjátékra, ami a lányom fantáziájában telefon volt, azon hívta fel a Nagynyuszit. Most viszont már nemcsak a Nagynyuszit lehet elérni, hanem a Nagymamát is.

DSC 2812

A Picifon dizájnja telibe találja a kisgyermekeket, és egyszerű, mint egy darab kő. Csupán kilenc gomb van rajta, ebből kettő állítja a hangerőt, két cicás gomb indítja és állítja le a hívásokat, a négy tappinccsal meg az előre beprogramozott telefonszámokat lehet felhívni. Szemétség lenne a gyermekkel tizenegy jegyű mobilszámokat bemagoltatni és biztonságosabb, hogy nem hívhat fel véletlenszerűen akárkit. Egy fiú biztosan kihívná a mentőket vagy a tűzoltókat, hogy nénózó egyenruhásokat lásson, ami lássuk be, nem annyira jó móka.

Kisméretű kijelzője és a kevés gomb miatt nehéz lenne mindent a készüléken beállítani, de nem kell, mert a Picifon távolról, sms-ben programozható. A megadott kódokkal átprogramozhatók a telefonszámok, letiltható vagy kikapcsolható a mobil. A készüléket 5-10 éves korosztálynak szánják, így jól jön, hogy egy meghatározott időtartamra - amíg a gyermek óvodában vagy iskolában van - letiltható a hívásfogadás.

Gyermek a célkeresztben

Van egy vitatható funkciója is a Picifonnak, ugyanis az aprócska mobil gyermekőr funkciója lehallgatásra is alkalmas. A készülék egy sms-ben elküldött parancsra észrevétlenül hívást indít a szülő telefonjára, és ilyenkor hallhatók a gyermek körüli hangok. Ezt a szülőnek nagyon óvatosan kell kezelnie, mert bűncselekményt követ el, aki másokat a tudtuk nélkül lehallgat. A szülőnek tehát nem szabad aktiválnia a gyermekőrt, amikor a gyermek az óvodában van, mert nem hallgathatja le sem az óvónőket, sem a többi gyermeket, sem másokat.

Én kipróbáltam volna a funkciót, amikor a gyerekek a nagyszoba sarkában csacsogtak, és amúgy is öt lépéssel hallótávolságba kerültem volna. Csakhogy éppen a Picifonnal játszottak, és a gombnyomás azonnal leállítja a gyermekőrt. Már csak emiatt sem érdemes ezzel sokat vacakolni, a lehallgatásra készülő paranoiás szülő valószínűleg csak még idegesebb lesz a kudarctól. A békesség érdekében jobb, ha kizárólag súlyos vészhelyzetben használják a funkciót, vagy amikor biztosan nincs senki más a közelben. Például otthon lehet ellenőrizni, hogy alszanak-e a gyerekek, vagy csak viháncolnak, bár ez a hangra aktiválódó babatelefonokkal kényelmesebben és olcsóbban megoldható.

picifon

Kevésbé tolakodó funkció, hogy a cellainformáció alapján lekérdezhető a gyermek tartózkodási helye. A telefonon hat helyet lehet rögzíteni, és a későbbiekben lekérdezhető, hogy a gyermek megérkezett-e. Az adatok pontossága persze nagyban függ a hálózati lefedettségtől, a Picifon leírása szerint 50-300 méteres pontatlanság is elképzelhető. A teszt során a teraszon bemértem az egyes helyszínt, és akkor kaptam üzenetet a lányom érkezésről, amikor elindultak fagyizni. Ez nem lepett meg, mert a környékünkön elég gyatra a lefedettség.

Fájdalmas valóság

Akárhány éves is a felhasználó, meg kell értetni a vele azt a szomorú tényt, hogy minden pénzbe kerül. Amikor fél órán belül tizedszer kellett elmondanom telefonba, hogy a Túlarúla meg Pinkipáj tényleg jól érzi magát a pónidiszkónak kijelölt villogó dobozban, muszáj volt elmagyaráznom, hogy az eddigi telefonbeszélgetéseink árából már bőven vehettünk volna még egy édibédi szárnyacskával csapkodó Sztárszongot is. Ennek megvolt a hatása, de a biztonság kedvéért lekorlátoztam a hívások hosszát egy percre.

Nehéz lenne megmondani, hogy kinek ajánlható a Picifon. Szülőként jól tudom, hogy egy - általában valami teljesen banális okból - elérhetetlen mobiltelefon csak növeli az aggodalmat, miközben Magyarország békésebb hely annál, mintsem hogy állandóan a gyerek miatt kelljen parázni. A mobil jól jöhet, ha hosszabb időre vidéki rokonhoz vagy táborba utazik a gyermek, vagy ha valamelyik szülő annyit dolgozik, hogy sokszor csak telefonon elérhető. Érezhetően boldogabb a gyerek, ha a saját mobiljáról indíthat hívást.

Én csak azt nem bírom, hogy a lányom egy hete nem hívott, és csak röhigcsélve magyarázkodik, amikor délután hazaérek, hogy már megint elfelejtette. Azt hittem, hogy ezt úgy tíz év múlva kell először átélnem.