Nem éri meg a szolgáltatóknak az iPhone
2009.08.18. 12:42 - txbx
Néhány mobilszolgáltatónak profitfigyelmezetést kellett kiadnia az iPhone miatt, mert a készülék árát nagy összeggel támogatják. Így tudják ugyanis eladni.
Rendkívül népszerű az iPhone, de ennek komoly ára van. A dán Strand Consulting vizsgálata szerint nemcsak az amerikai AT&T-nek okoz gondot a készülék, hanem a többi kizárlagos forgalmazónak is. A felmérés szerint egyik mobilszolgáltató sem növelte a piaci részesedését, bevételét vagy a forgalmát az iPhone hatására. Sőt, néhány szolgáltató profitfigyelmeztetést adott ki az iPhone-nal kapcsolatos kiadásai miatt.
A SingTel, Délkelet-Ázsia legnagyobb mobilszolgáltatója azt állítja, hogy az iPhone 3-4 százalékponttal csökkentette a hasznát, míg a Skandináviában piacvezető TeliaSonera egyáltalán nem tudta növelni a felhasználónkénti bevételét az iPhone segítségével, viszont rengeteg pénzt költött a készülék reklámozására.
Az amerikai AT&T vezérigazgatója múlt hónapban arra utalt, hogy a nem túl távoli jövőben véget érhet a kizárólagos forgalmazási joguk. A szolgáltatók olyan rivális készülékgyártókkal szemeznek, amelyek több profitot hagynak náluk, illetve a részvényeseiknél.
Az Apple viszont egyáltalán nem panaszkodhat. Az iPhone annyi bevételt termel, ami bőven ellensúlyozza, hogy a többi termékcsoportnál lelassult a növekedés. Egyszerű használata és kinézete miatt az iPhone hamar elterjedt, a legutóbbi negyedévben már 5,2 millió iPhone talált gazdára, míg egy évvel korábban még csak 717 ezer. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az elmúlt negyedévben összesen 268 millió mobil fogyott világszerte, tehát az iPhone piaci részesedése még elenyésző.




Kommentek
2009.08.18 13:11:28Leszezmégígyse
Ja ,persze.
A havi 19e ft-os előfizuval biztos nem éri meg nekik.
2009.08.18 13:11:58valaki ül kint a szárnyon
Baszódj meg a reklámoddal remims.
Ne menjetek az oldalra fölösleges !
2009.08.18 13:22:54gftamas
RemiMS: Kicsit uncsi ez a Maffiózok online játék reklámod, haver. Volt ma olyan cikk, amibe nem kommentáltad bele? Ritkán olvasok üzletszabályzatot, de nem ér meg az ilyesmi valami időleges kitiltást, tisztelt szerkesztő vagy sysadmin itt?
2009.08.18 13:40:17ladislaus
nekem erre a linkra valami indexes centrum-os cikk jon be hogy ott is lopnak csalnak hazudnak.
2009.08.18 13:42:34zauberpferde
sajnos, ameddig dolgoztam kevés volt a limit
most meg nagyon sok...
2009.08.18 13:56:59Joe Schmoe
RemiMS: vigyazz nagyon az altalad reklamozott oldalra, m a pofatlansagod miatt baja is eshet...
2009.08.18 13:57:48NViktor
de komolyan, miert nem lehet a hrefes linkeket meg az embereket blokkolni? [remi-fronton]
2009.08.18 14:40:00japitaki
mekkora kamu ez a hir is. az AT&T hatalmasat ugrot mikor elöször megjelent az iPhone. az igaz hogy most már nem tudják átvágni az embereket a kamu internet limit határokkal ,mivel az iPhone ota a net korlátlan lett. viszont használják is az emberek. a 1 millio eladot telo csak az elsö hétvégén csakszámit valamit.
2009.08.18 14:42:56braveblog
Hajrá RemiMS!
Tetszik,ahogy reagál rád pár unatkozó pöcs.
2009.08.18 14:56:48mér kell mindig uj nicket valasztanom
szerintem jopofa :)
ott van hogy verik át az embereket, nem?
de.
a iphone meg szerintem jo uzlet a szolgaltatoknak is.
2009.08.18 15:11:34EgyRosszfejWSETadvanceD
Az APPLE és termékei az mind.... fondorlat.
2009.08.18 15:31:37MocsokMike
Én úgy tudom, hogy az iPhone-os előfizetésekkel lebeszélt percek és forgalmazott adatok alapján a szolgáltató pénzt kell, hogy fizessen az Apple-nek. És mivel ezt nem háríthatja tovább a fogyasztó felé (legalábbis nem nyilvánvaló módon), ezért valamennyi bukta lehet a dologban.
Bár én iPhone tulajként sosem beszélem le a havi 200 percemet, sosincs havi 200 sms-em és nemhogy a 2 GB-ot, de még egyet sem érek el havi szinten, pedig mindezt kifizettetik a szerződés alapján.
Szóval szerintem sem kell elsiratni még a hazai T-t az iPhone miatt...
2009.08.18 15:53:02G.GABOR
AZ a bajuk a szolgáltatoknak,hogy nem tudtak még vele,gátlástalanul sokat keresni!Ha világ összes pénze az övék lenne,az is kevés volna.
2009.08.18 16:36:43V-Station
Az iPhone egy nagy parasztvakítás, egy kult cucc... 1hét után elajándékoztam... Van helyette Blackberry-m! Olcsóbb és többet tud.
2009.08.18 17:02:43Hencida6710
Használd egészséggel!!! :-)
2009.08.18 17:02:48hatR
jo lenne ha kihatralnanak ebbol a kizarolagossagbol, es mondjuk barhol meg lehetne kapni...
2009.08.18 17:13:03ramon22
azért szerintem nem olyan szar de hát kell a fika... itt kicsit máshogy beszélnek róla (szakszerübb) http://href.hu/x/9u51
2009.08.18 17:25:27SLacc
Az az iPhone tényleg olyan jó, vagy csak menő? Használtam már - mivel a sok menő gyerek menőzik vele -, de engem messze nem győzött meg.
Menő, hogy ennyiszer leírtam, menő, vagy nem menő? :-)
2009.08.18 18:19:54Awiwa
Az iPhone-tól én sem ájultam el, bár nekem az a fő bajom, hogy rohadt drága vele bármit is csinálni. Pl. netezni rajta tök felesleges, ha otthon és/vagy melóban ugyis van neted. Azért, hogy a villamoson olvasd az indexet, nem kell havonta ezreket kidobálni az ablakon.
Ha vesztesége van a T-nek, az max abból van/volt, hogy mindenki feltörte és nem a csillagászati tarifával használta, ill. sokan elpasszolták, a havidijat meg nem fizették utána. A részleteket gondolom nem kell firtatni...
Általánosságban, pedig az Apple cuccai lehet, hogy írtó drágák, lehet, hogy isznyat jól néznek ki, lehet, hogy frankón össze vannak rakva, de még működnek is. Aki nem használt még mac-et, az nem tudja. (Bár gondolom windózt mindenki látott már, annál meg nyilván bármi jobb lehet.)
2009.08.18 19:00:14Scavolas
Ha ez igaz volna, akkor a most fürdőskurvára hajazó kizárólagos szolgáltatók
- lemondanának a kizárólagosságukról (ami az Apple-nek nem jelentene problémát, még több lenne a bevétele
- lemondanának az iPhone forgalmazásról teljes egészében
Amíg ezek közül valamelyik nem történik meg akármelyikükkel, addig sajna ez bizony csupán a már néven nevezett úrhölgyek sóhajtozásának tulajdonítható.
2009.08.18 19:10:28victorsirius
életérzés önálló gondolatokkal nem rendelkező emberkéknek, ez az iphone.
ugyanaz a kategória, mint a négygombos kvarcóra volt huszonvalahány éve.
és hogy valami érdemit is szóljak, vicces hogy az ms-t folyamatosan támadják az ie és a wmp integrálása miatt, de az apple nyugodtan teremthet a partnereinek (at&t, t-mobil) monopolhelyzetet.
2009.08.18 19:26:36Dirty
"életérzés önálló gondolatokkal nem rendelkező emberkéknek, ez az iphone."
victorsirius, nagyon bölcs vagy... Én mondjuk azért vettem, mert semmi mással nem lehet úgy netezni menet közben, mint ezzel, és ez nekem kell a munkámhoz. De azért általánosítgats nyugodtan. A kommented alapján gondolom te napórát használsz, és fülkéből telefonálsz.
2009.08.18 19:59:17gregfulop
@Dirty
Hat persze. Mivel a 9 colos laptopot, ami kis hijan olcsobb az iphone-nal, valamint a korlatlan mobil internet elofizetest, ami szinten jelentosen olcsobb egy iphonos internetelofizetsenel, nem talatak ki... Szerintem azzal ugyanugy lehet netezni menet kozben es meg latsz is valamit. Ha kell valami egyszerubb lementeni, kesobb hasznalni. Atlathatobb nagyobb, van talca, es amugy mindent tud amit az iphone, kiveve persze a telefon funkciot, de nincs is annal idegesitobb, mikor felmondatnal kell abbahagynod valamit mert csorog az interneted.
Azt hiszem igaza volt valakinek azzal kapcsolatban, hogy onallo gondolatokkal nem rendelkezok hasznaljak... :D
2009.08.18 20:50:08Borsii
Legyen olcsóbb kártyásan,akkor talán többen vennék!
2009.08.18 21:18:48Smooth binary
Én pl. a iPhone miatt mentem át a T-hez. és gondolom nem voltam ezzel egyedül. Régen vártam már egy ilyen eszközre - lehet mégsincs elég önálló gondolatom :)
2009.08.18 21:33:55chelesby
az már feltűnt valakinek, hogy aki iphone-val jár annak mindíg van egy másik telefon a zsebében :))
2009.08.18 21:47:36victorsirius
@Dirty: victorsirius, nagyon bölcs vagy... Én mondjuk azért vettem, mert semmi mással nem lehet úgy netezni menet közben, mint ezzel, és ez nekem kell a munkámhoz. De azért általánosítgats nyugodtan. A kommented alapján gondolom te napórát használsz, és fülkéből telefonálsz.
"ez nekem kell a munkámhoz" :-p HAHAHAHA
Megnyugtatlak, nem napórát használok, Symbian a telefonom lelke :-) És mivel az internetből élek, orrba-szájba netezek rajta útközben és teljesen jól elvagyok vele. Igaz, az iphone-feeling hiányzik, mert feleannyit se fizettem/fizetek érte és már két éve tudta azt, amit az iphone még most se.
2009.08.18 22:26:30Rain01
Olvasgatom itt a kommenteket és vidulok.
Itt Angliaban (onnan irok) az O2-nak van kizarolagos joga forgalmazni ezt a szépséget. Sokan beleugrotak a szerződésbe és vakarják a fejüket, mert:
minimum előfizetés 35 font (az most kb 10 000 forint) és 18 hónap kontrakt. Erre bejött a fránya vodafon egy Sonyval ami mondhatjuk majdnem annyit tud-csak nem Apple- es feleannyiba kerül. Most meg itt egy masik szolgaltato akinel ingyen netezhetsz . Ingyen szörf és letöltés és még használható telefont is kapsz hozzá.
Sokan eladjak az Apple-jüket mert rajöttek kell egy olyan is amit ha leejtesz telefon is marad és nincsenek elszineződő lapkák, meg egyeb garanciaromboló trükkök, mert ha avítani kell akkor 90 százalékban te fizeted!
2009.08.19 10:50:03smidgen
de hiába van Sonyd, vagy másod ahhoz nem lesz ennyi színvonalas progi + 10k előfizetés miért sok? ez több száz perc-et és 1-2gb letöltést tartalmaz. szerint csak fűtesz itt
2009.08.19 21:32:17Rain01
smidgem
Ha ennyire hitetlen vagy, keress egy olyan szolgaltatot aminek a neve csak ennyi 3. Nem lesz nehez megtalalni es meg a szolgaltatasukat is elolvashatod... persze angolul, remelem ez nem gond, mert ha en leforditanam, sztem nem hinned el.
2009.08.24 17:06:44Gokuhill
smidgen: "ahhoz nem lesz ennyi színvonalas progi"
Muháháháháháhááháháhá Az ilyen embereknek tud az apple mindent eladni másfél-kétszeres áron :) Színvonalas szolgáltatásokkal, azokkal. Te láttál már olyan smart-phonet, amihez nem voltak programok? Mert én eddig még nem nagyon. Symbian, Windows Mobil, Mac akármiesikszvagymi, Android, mindegyikhez találsz többszáz programot, néha még ingyenest is.
És miért "fűtene" Rain01? Biztos Nokia-Samsung-Sony-LG-Blackberry fizetett megmondó ember.
A legjobb amit eddig láttam az iphone védelmében az eddig az a mondat volt, hogy mindenben 2-3 évvel a konkurencia elött jár. Hát, árban biztosan :)
Amúgy nokia alkalmazott vagyok, szóval ne higgy nekem.
2009.09.21 12:49:32drhb
"victorsirius, nagyon bölcs vagy... Én mondjuk azért vettem, mert semmi mással nem lehet úgy netezni menet közben, mint ezzel, és ez nekem kell a munkámhoz. De azért általánosítgats nyugodtan. A kommented alapján gondolom te napórát használsz, és fülkéből telefonálsz."
És mennyire igaza lett victorsirius-nak :-))
Még hogy nem lehet netezni mással útközben...
Persze, aki nem tájékozódik, az 3-szorosan fizet, és még csak nem is a legjobbat veszi meg mobil netezéshez.
2010.01.13 22:09:57johnnyjungle
Számomra a legbosszantóbb az volt, amikor kibontottam és felraktam rá a skypeot, és fel akartam hívni valakit, sírt, hogy csak a wifivel okés. Úgyhogy jalibreak, majd 3GUnrestrictor.
Így már valóban arra használom, amire megvettem, hogy az utcáról is, a T-s nettel tudjak skypeolni, hamár fizetem a netet ezeknek a buziknak :)
Lehet bármilyen fasza egy kütyü, ha fizetek érte és a járulékos szolgáltatásokért (pl. mobil net), akkor tudjam korlátlanul (ki)használni a hardveres képességeit, ne kelljen azért, feltörnöm, hogy mondjuk wifi routerként is használhassam, vagy skypeolni lehessen bárhol.
A HTC ennyivel szimpibb (WM ide, vagy oda). Lásd HD2, ahol pl. a 3G/wifi router alapszolgáltatás :)
Tehát, ami az apple-t lleti, szép a telefon, jó a telefon, de elmehetnek a sóhivatalba a kapzsi üzletpolitikájukkal. Lehet, hogy elindítottak egyfajta forradalmat a mobiltelefóniában, de ettől még nem lettek az atyaúristen.
2010.01.13 22:22:54johnnyjungle
kieg.:
úgy hiszem, nem az iphone marad a végleges telefonom, elég volt Stevie-ből :). Szóval e a váltásra vonatkozóan, azt hallgatom. Egyéni gondolatok nélkül, ígérem nektek :P
2010.01.13 22:24:10johnnyjungle
kieg.:
úgy hiszem, nem az iphone marad a végleges telefonom, elég volt Stevie-ből :) Szóval ha van ötlet, tanács, érv az új játékosra vonatkozóan, azt hallgatom. Egyéni gondolatok nélkül, ígérem nektek :P
2010.01.13 22:34:18johnnyjungle
Victorsirius, szerintem részen igazad van, de a kvarcóra nem biztos, hogy jó példa. Azért csak nyomkodtad gyerekként te is, hébe-hóba... :)
(Már ha éltél már akkoriban, amikor ez "kult" volt)
2010.01.14 09:11:17Lili77
Most tényleg egyesek el vannak ájulva attól, amit a HTC már elég rég óta tud. Hozzáteszem sokkal felhasználó barátabb módon mint a iPhone....
El sem hiszem, hogy embereknek kecsegtető mindért fizetni. Én megvettem a HTC Kaiser-emet és azóta nem fizettem hozzá egyetlen progiért sem, mert minden benne van amire szükségem van. Nekem is a munkámhoz kell és így is kiválóan használható. Mindenkinek szíve joga mibe szeret bele csak előtte körbe kéne nézni a piacon és nem a divatot követni és utána sírni.
2010.03.05 00:46:25nukleotid
Iphos
2011.12.29 16:32:33grafikusmsz
szerintem mindenki szanalmas...meg en is:)
Nekem volt mar mindenfele telefonom, de az iPhone-t egyik se uberelte...De hat ez ugye pont olyan, hogy en az alacsony, barna noket szeretem, haverom meg a magas szokeket :) Szoval tok felesleges fikazni, mert ez annyira szubjektiv, hogy az nem igaz.