Beperelte a Nokia az Apple-t szabadalomsértés miatt

2009.10.22. 18:00 - Index

A világ legnagyobb mobilgyártója, a finn Nokia csütörtök délután sajtóközleményben közölte, hogy beperelte az Apple-t. A cég szerint az Apple tíz szabadalmat is megsértett.

A Nokia azt állítja a közleményben, hogy az Apple semmit nem fizet neki azért, hogy a Nokia által kitalált technológiákat használja, és az Apple „szabadon akar evezni a Nokia újításainak farvizén”. A cég Delaware állam szövetségi bíróságán nyújtotta be a keresetet.

A Nokia szerint az Apple tíz, a Nokia birtokában levő szabadalmat sértett meg, amik olyan technológiákat írnak le, amelyek alapvetőek egy vagy több GSM, UMTS és drót nélküli LAN szabványokkal kompatibilis készülékek fejlesztésénél. A tíz szabadalom többek között drótnélküli adattovábbítással, beszédkódolással, valamint biztonsággal és titkosítással kapcsolatos eljárásokat ír le. A vád az összes iPhone-modellt érinti.

A finn cég körülbelül negyven céggel, köztük a legtöbb mobilgyártóval kötött korábban megállapodást arról, hogy engedélyezi nekik a Nokia által fejlesztett technológiák használatát, nyilván nem ingyen. Az Apple nem írt alá ilyen egyezséget. „A mobiliparban alapelv, hogy a technológiai szabványok fejlesztésében együttműködő cégeket a többi vállalat kompenzálja” - fogalmaz Ilkka Rahnasto, a Nokia szellemi tulajdoni jogokért felelős alelnöke. „Az Apple-nek is követnie kell ezt az elvet.” Rahnasto azt is megjegyzi, hogy az elmúlt húsz évben a Nokia körülbelül 40 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre.

Az Apple egyelőre még nem reagált a vádakra. A cég részvénye zuhanni kezdett, miután a Nokia megtette bejelentését.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.10.22 21:19:22tsimora

    pikofix:
    Az iPhone-ok hátulján ez áll: "Designed by Apple in California".
    Láttál már iPhone-t vagy csak véleményed van róla?

  • 2009.10.22 21:21:44j0hnnykesh

    Volt Macbookom, van iPhone-om. A Macbook-ot Dell-re cseréltem, mert túlmelegedett, repedt, sárgult, kopott, a top-case felhegesedett(?!), stb. A Dell jelenleg jól muzsikál, de bízom is benne mert a páromnak a Dell-je lassan 3 éve van meg és most Win7-el olyan gyors, mintha új lenne.
    Az iPhone-nak jövőre jár le az előfizetése. Akkor el fogom adni. Magától reped, sárgul, lefagy, stb. Az alapvető mobil-software hiányosságokról nem is beszélek. Szép és jó, de minek.

    Az operációs rendszer különbségekről felesleges beszélni, mert mindenre van alternatíva.

    Semmi, senki sem tökéletes..

  • 2009.10.22 21:22:00Yusuf

    "hogy a silicon volgy egyik uttoro forradalmi vallalatat melynek az informacios forradalmat nagyreszt koszonhetjuk"

    victorkarpati: ja, csak közben mikor Jobs elhúzott a cégtől az gyakorlatilag csődbe ment. Amikor visszajött, akkor persze megint minden ok lett, de ha itt valakit isteníteni lehet, akkor az nem a technikai csapat, hanem Jobs és a marketing department...

    az meg már más kérdés, hogy a nokia alfától omegáig minden szegmenst lefed a mobilpiacon, viszont az apple csak egy szűk vásárlói rétegre koncentrál...

  • 2009.10.22 21:24:56j0hnnykesh

    Jaaa.. el is felejtettem.
    Az iPhone-ban az is elég humoros, hogy ha kikapcsolod akkor is merül. :D ..vagy csak nekem? :P

  • 2009.10.22 21:27:32victorkarpati

    Evek ota hasznalok mac-et es iphone-t.
    Kivalo termekek!
    Termeszetesen nem tokeletes ez sem de nem hasonlithato a felhasznaloi elmeny.
    Egyebkent a macbookomon harom particio van: Snow leopard, Win 7 RC,
    Ubuntu 9.10 beta tehat nem azert mondom amit mondok mert Steve azt monta...

  • 2009.10.22 21:29:42V-ger

    Mea culpa mindenkitől. Amúgy nem tankoltam, kávéztam. 2-3 hozzászólás úgy ment el, hogy már rég nem tartózkodtam a helyszínen.

    Amúgy ja, user cserés a rendszer valószínűleg. Ez az átka, ha valaki vállalja, hogy minden technológia újdonságot kipróbál és próbál használni.

    tsimora: Az E90-es 2,5 éves készülék. Nekem 2 éve van. Ja, és a "Designed" nem egyenlő a "Made in"-el. Apple design. Foxconn made. Az iPod azt hiszem pont Csehországban, bár itt már vékony jégen futok.

    E90 esetében is az van ráírva, hogy "Made in Finland", de tudom, hogy az elektronika vastagon a pekingi gyár terméke. Vodkaföldön csak a műanyag, meg végfelhasználói SW.

  • 2009.10.22 21:32:05Melee

    j0hnnykesh, ez azért van, mert kikapcsolt állapotban is továbbít adatokat. Ha ezt meg akarod szüntetni, akkor vedd ki az aksit.

  • 2009.10.22 21:32:17ertzuiop

    sárgul az iphone-om - na ez a gáz
    megveszi a suttyó a 16gigás fehér iphone-t, hogy mindenki lássa, milyen király...
    az én fekete 16gigás iPhone 3G-m miért nem sárgul?

    A fehér iPhone az irigység miatt sárgul, azért vetted nem, hogy irigykedjenek? Hát megkaptad.

  • 2009.10.22 21:32:19GaZe

    nya, méltatlanul elhanyagolt flame-indukátort sikerült most előkaparni. Hajrá Mac, hajrá Nokia!

    :)

    Mivel csak hitvitáról van szó a kommentekben, ezért komolyan se érdemes venni.
    Ugyanis a technológiai szabványok nem szimbólizmussal telerótt költemények, hanem nagyon pontos és precízen leírt szakcikkek, paragrafusok. Ezek értelmezéséből nem nagyon érdemes érzelmi kérdést csinálni, még jogtudornak se kell hozzá lenni, csak el kell olvasni a szavadalmat, meg a technikai leírást (vagy szétkapni egy iPhone-t) aztán meg is van a válasz a kérdésekre, a turfból meg kinézni mennyi az annyi, ki és mennyit fizet kinek.

  • 2009.10.22 21:33:19ertzuiop

    ELFOGJA A SÁRGA IRIGYSÉG - BESZARÁS MILYEN JÓ VAGYOK

  • 2009.10.22 21:35:14petegunn

    Sztívdzsobsz most perelt be valami ausztrál zöldségkereskedő láncot, mert ZÖLDSÉGKERESKEDŐ létükre egy az epül emblémájára kissé hajazó, de "W"-t (duplavé-t) formáló ZÖLD ALMA emblémát merészeltek használni! Agyrém! Ők meg nem akarnak pengetni a Nokiának, hogy használják azokat az ALAPOKAT, amitől MŰKÖDIK a szarjuk? ELVBŐL NEM VESZEK APPLE TERMÉKET!

  • 2009.10.22 21:35:43j0hnnykesh

    Melee : Thx az infót. :)

    ertzuiop : Fekete épp elfogyott amikor vásároltam de igazad lehet. Minden fehér iPhone tulaj suttyó. :)

  • 2009.10.22 21:37:23phaidros

    A telefon egy dolog, a mobiltelefónia a másik dolog. Ott Ericcson, Nokia uralkodik.

    Amúgy az Apple is perelni akart a pinazoomért, mert az az övé, más perkáljon. Nekik meg kb. azért kell perkálniuk a mobiltelefónia óriásainak, hogy egyáltalán telefont gyárthatnak. Nem tűnik igazságtalannak...

  • 2009.10.22 21:37:39j0hnnykesh

    ertzuiop : Gondolom egy percig nem gondolkoztál azon, hogy milyen minőségű termék lehet ha "besárgul". :) ..vagy talán ez is a suttyó hibája? :D

  • 2009.10.22 21:39:55TheReMiXeR

    Érdekes módon az összes profi studió (Audio/Video) Apple gépeket használ.
    Hm, vajon miért? Nem Mo-n, hisz' itt mindenki lopott vindózt használ.
    Birom ezeket a tudálékos megmondom a tutit ebereket.
    Hajrá, csak így tovább.

  • 2009.10.22 21:45:40phaidros

    TheReMiXeR,

    és? Az USA hadserege meg Windowst használ.

    (érvek csatája, beszarok :) )

  • 2009.10.22 21:45:57ertzuiop

    fehér iphone - ciki
    ruhácska az iphonera - ciki
    fehér iphone + iphone ruhácska - ciki*ciki=sárgulás

  • 2009.10.22 21:46:30negyedes

    TheReMiXeR, nem csak azert mert uberfasza, barmennyire faj.

  • 2009.10.22 21:49:57j0hnnykesh

    Az Apple ugy is fizetni fog. Nem tud mast tenni.

  • 2009.10.22 21:50:31johnnyjungle

    erről kinek mi a véleménye?

    http://www.youtube.com/watch?v=QR50ZcHrmC0

  • 2009.10.22 21:50:52A Nép - Te vagy!

    Akik a Macintosht gépeit gyalázzák, azok csak azt bizonyítják, hogy tudatlan irigy bunkók. Legfőképpen irigyek.

  • 2009.10.22 21:51:09ertzuiop

    Ezt a hozzászólást Budapestről küldöm egy agyhullámos iphone app-pal a haverom iphone-járól, aki épp Új-Zélandon golfozik. Tud ilyet bármelyik Nokia? Kérdés eldöntve.

  • 2009.10.22 21:51:58V-ger

    Apple felhasználók három csoportja:
    - marketing meggyőzte
    - grafikai / video / audio szakember, aki szereti, ha valami működik
    - megszállott, aki, ha kell, képes egy kicsit mélyebbre ásni a rendszerben, anélkül, hogy Pingvin-t használna (Apple alatt ezt is lehet)

    Nokia felhasználók három csoportja:
    - Mert a szomszédnak is az van (marketing meggyőzte)
    - Annó ez volt az első telefonja, és az nagyon jó volt. Nem akar változtatni
    - Már rég nem telefont használ. Mobil kommunikációs eszközt (PDA-t), csak rühelli a WinMobile-t

    Szóval a hírt nézve, mindkét cég jól fog kijönni belőle ($/€ alapon). Mi meg jót vitatkozunk, és támogatjuk mindkét céget :-)

  • 2009.10.22 21:56:13temy

    Parttalan hülyeség azon vitatkozni, hogy kinek a termékei jobbak. A szabadalmak használatáért igenis fizetni kell. Egyébként a Nokia pár hónapja tett pontot az évek óta húzódó szabadalmi vitájára az amerikai Qualcommal. A Qualcomm különböző WCDMA-szabadalmak használatért perelte a Nokiát, a Nokia visszaperelte, majd a végén megegyeztek...a Nokia perkált pár százmillió dollárt. Egyébként ahogy azt már más kommentelő megjegyezte, az Apple élen jár a különböző ötletek levédésében, ilyen például a kétujjas érintőképernyős zoom. A Nokia-telefonokban többek között ezért nincs ez a megoldás. Le van védve. Ha a Nokia vagy bármely más gyártó felhasználná, az Apple lenne az első, aki perelne. Pedig ugye ez nem is nevezhető technológiának, ez csak egy (jó) ötlet.

  • 2009.10.22 21:59:21ertzuiop

    minden technológia egy jó ötlet...

  • 2009.10.22 22:03:08TheReMiXeR

    phaidros
    Na ja :) Igan, a hadsereg bement az első ottani médiamárkusba és vett egy valag windóz ekszpé hóm edisönt. Ja, neeem. Tudom!!! A Windóz Bléd Edisönt használják! Értem máááár!


    Negyedes
    Nem értelek, nekem nem fáj, mivel most is iMac előtt ülök.

  • 2009.10.22 22:12:46temy

    Értelmes kommentek a témában itt: http://yro.slashdot.org/story/09/10/22/1541220/Nokia-Sues-Apple-For-Patent-Infringement-In-iPhone?from=rss

  • 2009.10.22 22:16:41Yusuf

    "A Nép - Te vagy!": szerintem meg profik :)

    aki azt mondja, hogy egy Mac jobb, mint egy PC, az vagy grafikus vagy nem ért hozzá.
    Arról még lehetne vitatkozni, hogy Unix vagy Windows, mert ott aztán tényleg sok különböző felhasználói profil esetében simán veri a Unix a Windows-t, de Mac és Windows között szerintem 100-ból 99 felhasználói helyzetben a Windows-zal többre jutsz...

  • 2009.10.22 22:19:07arthurg

    Megaztán a 40 milliárdból nem futotta 1(egy) darab normális telefon kifejlesztésére??


    Ja. Nem árt ha tudjátok, hogy kezetekben lévő kis darab sz@r mögött egy hatalmas kb. 8 - 10 ezer bázisllomásból, 20 -30 db bázisállomásvezérlőből és 8 - 10 db mobil kapcsolóközpontból álló infrastrktúra van szolgáltatónként. Magyarországon a 3 szolgáltatóból 2 Nokia hálózatot használ. Ezeket javítom 15 éve. Jó meló, hála nektek :)

  • 2009.10.22 22:23:13squall_

    felhasználó szempontbol kár azon vitázni h. melyik cég a jobb és h. melyik termék a jobb....ne felejtsétek el mindegyik azért készül h. megvegyük. mindegy melyiknél vásárolsz ha elmulik a szerelem már nem fog tetszeni és utálni is fogod. a Nokian meg az Iphoneon is felesleges vitázni. ez kb. olyan mint mikor azon vitáznak h. ez az auto jobb mint a másik(kinek nagyobb a farka eset) mindenki olyat vesz ami neki tetszik, amit megengedhet, ami(ki)vel jol érzi magát. igaz ez telefonra, lakásra, autora...sőt még azt kell mondjam h. a párodra is. mind az egyént jellemzi. az más kérdés h. a sok marhaság meg hype meg marketing kapcsán ettől egyesek többnek v. épp kevesebbnek érzik magukat. dehát ez a lényege. ha már befolyásolnak vhogy az nekik már jó és lehet h. neked is. tovább lehet lépni, meg el is lehet fogadni. meg lehet utálni is. de ezért szép. gondoljatok bele h. utálnátok az iphone-t ha mindenkinek az lenne és 8 éves kortol kötelező lenne?

  • 2009.10.22 22:26:37TheReMiXeR

    Szerintem a Mac-nek célközönsége van. Ezért nem is értem a nagy dumát, hogy így reklám meg úgy reklám. Én videózom és ritkán fotókat kergetek a gépen. Erre tökéletes. Sokat szoptam PC-n mire rávettem magam, hogy vegyek egy Mac-et is. Sok program szabálytalan műveletet hajtott végre illetve fingom sincs milyen hibák okozta lefagyások után jött a próba és döntöttem. Jól.

    Ha kiszámolom, hogy mi van előttem és "hasonló" pc-t akarok építeni hasonló jogtiszta szoftverekkel akkor árban semmi különbség nincs. Konkrétan tudom, hiszen PC szaküzletben dolgozom nem 2 hónapja.

    Tehát lehet dönteni, apple vagy nem apple.
    ...és csak ismételni tudom magam, az ájfont Mo-n nem éri megvenni se és haszni se. Max, ha a céged igényli illetve a költségeket kitermeli.

    Hobbira, nyomkodásra, pötyögésre, vagizásra inkább tamagocsit ajánlanék...

  • 2009.10.22 22:33:28squall_

    Yusuf:
    nem biztos h. a grafikus isteniti a mac-et. tény h. jo vele dolgozni, de azért mindenre az se jo.
    probálj meg vele vmi komolyabbat renderelni...miért nem használnak a renderfarmok mac-et akkor?
    meg vállalati környezetben miért nem leopard fut?
    a google miért nem macet használ?
    miért van solaris, meg hp-ux, meg AIX, meg Debian?
    na miért?

  • 2009.10.22 22:40:45squall_

    persze hozzátenném még h. azért a leopard az jol megvan csinálva, érdekes mennyivel jobb egy thinkpad is ha nem windows fut rajta.
    ezt nyujtja az apple, egy olyan érzést h. büszke vagy a termékre. a magadénak érzed teljesen. még nem láttam embert aki windowsra büszke lett volna :))

  • 2009.10.22 22:47:00fougyesz

    hát bizony a jogdijakat ki kell perkálni. nem lehet egyébként könnyű kezelni őket, ha akkora volumenben nyomod mint az apple vagy a nokia. egymást szapulják semmi több.

    van akinek annyira bejön az iphone, hogy rás se bir semmi másra se nézni. 5 évvel ezelőtt valszeg ugyanigy érzett egy sonyval vagy 5 év múlva egy nokiával fog. igenis legyen csak sokféle, be is baszna ha egyféle lenne, aztán mindenkinek azt kellene szeretni...

  • 2009.10.22 22:47:08TheReMiXeR

    squall_

    Na ez az, ad a használata egy olyan érzést amit eddig még soha nem éreztél.

  • 2009.10.22 22:48:06Berbécs

    @gjokkel:

    "Mint ős Windows-os hekker hadd világítsam meg, miért nyomják az Apple-es fanboyok az űbernyálas dumát..."
    "...Egy XP SOHA nem okozott kellemes meglepetést, viszont sokszor kicseszett velem."

    Nabazz, te aztán nagy hekker lehettél.

    "Az Apple termékei egyszerűen SZERETHETŐK. Ez az érzés egy Nokiával, Motorolával, pláne Windows-zal kapcsolatban soha fel sem merült bennem."

    Mert egy balfsz láma vagy.

  • 2009.10.22 22:55:44Skaffen-Amtiskaw

    squall_: szerintem csak azért nem láttál, mert ezt ismerik legelőször az emberek, sokáig ezt használják ez alapnak tűnik, de nekem a 7-es nagyon tetszik, az xp is tetszett annak idején, azóta se volt vele semmi bajom. Kis hozzáértéssel el lehet kerülni sok problémát, ami nem is feltétlen a windows hiányossága, hanem a nagyobb szabadsággal jár, olyan hardvert választasz, amit akarsz, de valamelyik gyártó elkúrhatja a driverét, akkor is a windowst fogod szidni. Sok program van, ami magától bemászik a startup programok közé, lassul a rendszer, de találkoztam olyan emberrel, aki direkt büszke volt, hogy neki 20 program már alapból ott van a tálcán. A linuxon még nagyobb a szabadság, ott még könnyebb elcseszni a rendszert. legalábbis én így vettem észre

    Az Apple termékek túl zártak, hogy akár csak elgondolkozzak rajta, hogy vegyek egyet. Azt se értem, hogy hogyan reklámozhatják az osx-et azzal, hogy a világ legfejlettebb oprendszere, ha egy csomó hardveren nem is fut. A Microsoftot kiátkoznák, ha holnap bejelentenék, hogy mostantól csak bizonyos hardverekre optimalizál. Meg hogy olcsóbb, mint a windows? A különbséget bőven benne van a gép árában, ráadásul gyakrabban is jelenik meg belőle új verzió.

  • 2009.10.22 22:56:32asztrografológus

    ja az iphone, ha van olyan gatyád amiben elfér... hihi Tolvaj Amik perkáljatok!

  • 2009.10.22 23:00:04Skaffen-Amtiskaw

    A szerethetőségről meg annyit, hogy én linux alatt éreztem, hogy tényleg számítógépet használok, marhára tetszett. Szóval ez elég szubjektív. Mondjuk kicsit rontott a helyzeten, mikor az automatikus update elkúrta a grub-ot és nem látta a windows-t (kis bogarászással visszaállítottam), az ilyesmi nem túl felhasználóbarát (asszem pedig ez pont ubuntu volt)

  • 2009.10.22 23:41:37LiberAll

    A telefont úgy hívják, hogy NOKIA...(Samsung, SonnyEricsson, LG, Alcatel)

    A bazári vackot meg úgy, hogy Iphone...

  • 2009.10.22 23:46:05Érdekes

    "TheReMiXeR"

    "Érdekes módon az összes profi studió (Audio/Video) Apple gépeket használ"

    Ajjj, bírom amikor süket almafanok beözönlönek és telefingják a topikokat a szemellenzős hülyeségeikkel...Meg SZERETHETŐ az apple..meg ilyenek áhhhhh.Az apple faék egyszerű júzereknek készült, akik vagy idióta sznobok, vagy csórók, de sznobnak és gazdagnak akarnak látszani.
    Tudni illik, van egy adott 1%os rendszer, amire kb zérus support van.A linux fanok ugyanezek csak csóróba (a két csóró tábor között van fedés, igen, mindenki jól látja, a hasonlóság a téves feljebbrendűségi komplexusuk).Én 7tel azt a progit indítom el amelyiket akarom, és alapjáraton a gépem, az életbe nem fagy le és nem okoz problémát, stabilabb mint bármelyik os úgy hogy rengeteg progit használok, amig egy csóró v. gazdag sznob mekkes max kattintgat az egyszeműjével és max leveleit nézegeti meg netez, meg valami alternatív cset klienssel bohóckodik.
    Professzinális programok vagy nem mennek az ISTENÍTETT osükön, vagy qva drágák az alternatívájuk....a Játékokról meg már ne is beszéljünk :D :D :D :D

    "TheReMiXeR" Jah, még hozzád egy kérdés, megmondanád, melyik qva nagy hatalmas renderer farm, vagy CGI óriás renderel mac-en?Csak úgy kíváncsiságból..mégis....

  • 2009.10.22 23:46:38Érdekes

    Jah, hogy a telefonhoz visszakanyarodjunk, DE még az apple itunes mellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül...MÉg egy qva refresh gomb sincs abba a szarba..nem még, hogy komoly playlist rendezés, esetleg konvertálás, alapvető kényelmi funkciók hiányoznak abbol a ganajból.De szériál szám meg vásárlás az van....Ez úgy nagy általában, az összes apple szoftra jellemző (qt szintúgy hasonló trágya).
    Szóval, azt szeretnéd mondani, hogy aki kiad egy első szériás 0.3mpixeles kamerás mms nélküli tele hibákkal telefont, az valaki? :D csak azért mert van egy multituch felülete és levannak gömbölyítve az élei?nah, asszem itt egyértelmű is, h miért az (egyszerű) gazdag sznobok és a kivagyi csórók terméke :)

  • 2009.10.22 23:47:05drhb

    Mobiltelefon ügyben nehéz véleményt formálni mondjuk a Nokiáról, mert rengeteg félét gyárt, vannak köztük bevált és kevésbé bevált modellek. Én a belépő kategóriás Nokiákban nem csalódtam soha, egyszerűek és tényleg csak arra valók, hogy telefonáljon vele az ember, nem tönkremenősek, az utóbbi időben pedig néhányba zseblámpát is tettek extraként, ami őszintén szólva az életben sokkal hasznosabb tud lenni mint az olyan extrák mint wifi, bluetooth, 3g.

    Ellenben volt 9210-es kommunikátorom, na az azon kívül hogy elromlós volt, lassú is és a 9210 nem volt kompatibilis az újabb 9300/9500-al, se oda se vissza, vagyis külön programok voltak a két generációhoz.

    Aztán például SonyEricsonom is volt, 2 is, és tudom hogy többet nem veszek ilyen márkájú telefont. Igazából a puccos designra a lehető legtöbb extrára mennek rá a megbízhatóság és a használhatóság helyett. Tehát ha mondjuk 20 ezret szánsz telefonra, az ilyen árú Sony Ericson jóval többet tud mint az azonos árú Nokia, meg jobban is néz ki, de ha valaki elsősorban telefonnak akarja, inkább Nokia. A régi Siemensek voltak még jók, de inkább nem megyek abba bele...

  • 2009.10.22 23:51:54drhb

    Ami az iPhone-t illeti, az divatcikk, tehát úgy tekintek rá mint egy drága márkás pólóra, nem érdekel hogy divatos, az árának töredékéért jobb minőségű, de sokkal olcsóbbat kapok. Kb. fele annyi egy csúcskategóriás HTC, csak ugye az nem menő, nyilván ezért más a célcsoportja a kettőnek.

    Az érzelmi részéről pedig annyit, hogy bármilyen márkájú eszközt lehet szeretni, a Linuxos/Windowsos PC-t ugyanúgy mint a Nokia vagy a Sony Ericson telefont. Nem kell ehhez Apple. Ráadásul ha nekem valamiből Apple lenne, nehezen tudnám szeretni a köré épült sznobizmus miatt.

  • 2009.10.23 00:15:28kardoskúti vegita

    Én szarok a trendre, de mégis iphoneom macbookom meg imacem van. Szimplán azért, mert csak működnek és kész, és jó érzés velük dolgozni. Letisztultabbak, user-barátabbak, és logikusabbak az apple cuccok minden területen. Kicsit unalmas, hogy az ár érték arányt hozzák fel mindig ellene.

    Ha a kenyeredet keresed velük, akkor sokszorosan megtérül az áruk. Nyílván nem magyar átlagfizetéshez vannak méretezve, úgyhogy aki megelégszik az átlagfizetéssel az kénytelen beérni egy fujitsusiemensszel. De akkor ne fikázza az apple-t ezért. Másért lehet.

  • 2009.10.23 00:25:42R2FCb05h

    Nálam járt már jópár telefon, de személy szerint Nokia jött be a leginkább. A többi vagy nem esik kézre, vagy egyszerüen szar.

    Aki Mac-et használ, és ahogy olvastam a kommenteket, fingjuk sincs róla, hogy az új mac-ek bizony PC-k, csak más dobozban vannak. Eléggé morbidul néz ki egy macbook pro windows xp-vel, de használható, viszont lassabb, mint egy hasonló kategóriájú bármely más gyártmányu noti. Tehát szar a mac, mese nincs, amióta az apple is PC-ket gyárt.
    Az újabb osx-ek meg legalább annyi biztonsági rést rejtenek magukban, mint egy előre telepített winfos, frissítés nélkül.
    Már eléggé régóta nem használok sem winfost, sem osx-et, csak linuxot, hol gnome-al, hol xfce-vel, hol blackbox-al, mikor mire van szükségem, és természetesen nem mac-en... És az egész, negyedannyiból van kihozva pénztárcaügyileg, mint egy hasonló tudású mac...

  • 2009.10.23 00:49:29petegunn

    Ajánlom figyelmetekbe ezt az Index cikket, a csóka oszt mindent és mindenkit akinek vajmi köze van a fogyasztói társadalomra telepített parazita marketinggépezethez! ÉS IGEN, a végefelé egy bekezdés erejéig az APPLE gyógybogarak is megkapják a magukét jól! Neszenektek önkirekesztő idióták! A legjobb viszont a cikk utolsó mondata... jelzem, ma már 5 pengénél tartunk...

  • 2009.10.23 01:01:09drhb

    kardoskúti vegita:
    Ja, mert a munkádhoz nem működne más laptop, más telefon, ugye? Nem azért de kezdjük azzal, hogy nagyon kevés ember használja ki a drága telefonok adta lehetőséget, de azok a telefonok a Nokiától, HTC-től amelyek fele annyiba kerülnek mint az iPone, minden téren tudnak annyit, az pedig tévhit, hogy kevésbé lennének megbízhatóak meg a kezelésük túl bonyolult lenne.

    Ami a laptopokat illeti gondolom szándékosan a Fujitsu Siemenst hoztad fel, véletlenül sem a Toshibát, Lenovot, Dellt, amelyek nem csak hogy átlagosan harmad annyiba kerülnek mint egy Apple, de megbízhatóbbak és ha mégis elromlanak sokkal jobb a szervíz mint az Apple-nél. Mellesleg mióta Intel processzor van a Macekben, azóta abban sincsen különbség, max. az oprendszer, de ne mond, hogy nincsenek elég kiforrott Linux disztribúciók, ha már a Windowst fosnak tekinted. Az pedig hogy mi logikus egy felhasználói felületen, az megszokás kérdése is, ezért mindenki azt tartja jobbnak amit használsz. Te már lehet nem fogsz az Apple cuccain kívül mást használni, mert ahhoz szoktál, de aki még semeikhez sem, az nehogy már 3-szoros áron vásároljon új cuccot, ha csak nem akar vele villogni.

  • 2009.10.23 01:11:59drhb

    A kedvencem az a duma az egyik kommentelőtől, hogy szoftverrel együtt ugyanott van az egyéb PC mint a Mac. Hát rohadtul nem, legolcsóbb Mac 170 ezer körül van, egyedileg összerakott gép hasonló tudásaal 60 ezer körül megkapható. Mit adnak a Mac-hez? Alap oprendszert. Windows mennyibe kerül OEM? Nem tudom biztosan, de 40 ezernél biztosan nem több. Ubuntu meg ingyen van, irodai programcsomaggal meg sok más ingyenes telepíthető programmal.

  • 2009.10.23 01:13:42petegunn

    Bakter, a link lemaradt... Biztos mer nem ájmeken csinálom... :-D
    http://index.hu/tech/hardver/tszalay4499/

  • 2009.10.23 01:19:44igazi hős

    Apple divatcikkeket gyárt, amiből sokat olyanok vesznek akik nem engedhetik meg maguknak, de a reklám...
    Nokia csinál(t) hulladék telefonokat (pl. 6101), ami dzsunka mínusz minőség, meg örök darabokat, pl. a zsebemben levő 6230 (van belőle 3 a családban). Telefonálni hibátlan, minden más célra megfelel a mellette levő Touch Cruise: nem olyan kúl, mint az iPhone, de cserébe szó szerint bármit fel lehet rá rakni (akár új OS-t is) és valószínűleg helyből jobb az Exchange kompatibilitása, mint bármelyik iAppnak.

  • 2009.10.23 01:25:52ReWriter

    Az egész szabadalmi vita arról szól, hogy ha az apple nem adja oda a 2 ujjas sunázós szabadalom használati jogát, akkor "kérem állítsa le" lesz az ájfonnak.

  • 2009.10.23 01:30:10Ká k k

    Én windows mobilet használok (most épp egy samsungot, de volt már eten, htc sé korábban mio is), mert PDA és mert exchange activesync adott.

    iphone és egyéb apple termék pedig szép, és a marketing miatt drága ill. a "válogatott" hardver miatt. Ami persze nem válogatott, csak mondják.

    másik téma:

    Céges környezetben windowst éri meg használni, mert van rá support és software. Vagy valamilyen linux disztrót, de nem az ingyenes vackokat, hanem olyat, amire vehető support. Hardverből is olyat érdemes használni, amire jó a szerviz. Vannak gyártók, akikkel lehet (jó pénzért persze) szerződést kötni, hogy ha beszarik az eszközöd, akkor x órán belül hozzák neked az újat. Mondjuk egy milliós nagyságrendű cisco eszköz egy netszolgáltatónál ilyen lehet.

    USA hadsereg meg nem csak windowst használ, hanem a megbízható unixokat is, mint AIX vagy IRIX, ill. egyéb RTOS-eket, mint pl. a lynuxworks (http://www.lynuxworks.com/) dolgai.

  • 2009.10.23 02:04:01harri

    victorkarpati:"a nokia fröccsöntött műanyag" ???!!!
    az egyik kezedből tedd le az almád, a másikkal meg engedd el a farkad egy percre, és nézz meg egy E71-et!!
    Mindent tud, amit kell, én nem kell külön táskát venni hozzá mert nem fér el a zsebemben...

    laptopban meg Lenovo 4ever!!

  • 2009.10.23 02:12:06guy

    Én két-három évente váltok telefont, így mindig meglepődök, hogy mennyivel jobban használható az új rendszer. Nokiáról SE-re váltottam, és teljesen meg vagyok vele elégedve, vékonyabb, nagyobb kijelző, stb. Szifon nem kéne, a blockbreaker meg elmegy szinte bármilyen telón, meg fusson rajta az opera, ennyi elég. Hogy gps mire jó egy telefonba, azt nem tudom, meg hogy minek raknak bele fényképezőgépet, az sem. Mozgásérzékelőnek sincs az égvilágon semmi értelme, bár az SE-mben is van, kb. öt percig használtam valami játékban, aztán meguntam. Szerintem minden funkcióra külön cuccot kell használni, kivéve talán a játékot, a mai kütyük egyszerűen képtelenek a normális multitaskingra.

  • 2009.10.23 02:47:43singapora

    Nem nagyon ertem hogy mi ez a kopkodes, Motorola gaz, iPhone gaz, blabla. A cikk arrol szol, hogy az Apple jogtalanul hasznal szabvanyokat.

    De ha mar elkezdtetek meg kell emlitenem a G1-et, a ronda de testressze nott eszkozt...

  • 2009.10.23 03:47:39Gokuhill

    Mosmá mindenki fejezze be az ájfón meg epül szidást, mer vót az a másik cikk a zindekszen, hogy a szíájé lenyomozza az összes hozzászólását mindenkinek a neten. Nem veszitek észre, hogy ha túl sokan sziggyák itt az epült, akkor potenciális második irak harmadik afganisztán negyedik vietnám ötödik korea ésatöbbiésatöbbi lesz belőlünk? Azt akarjátok hogy ébrehemsz tankok tapossanak végig az imádott nokiáslinukszos gépeiteken? Szóval ÉLJEN AZ APPLE ÉS IPHONE MERT ŐK GYÁRTJÁK A LEGJOBB TERMÉKEKET.

    Amúgy meg az epül úgyis fizetni fog nokiáéknak, csak arról már nem lesz hír, mert az nem érdekes, hogy megnyerték a pert.

  • 2009.10.23 07:36:26il bastardo

    Mikor kezdtek el zuhanni a részvényeik? Nem igazán látom azt a zuhanást, amiről a cikk beszél.

  • 2009.10.23 07:41:56Gps Poi

    Már megint ez az apple vs akármi..! Nem erről szól a cikk. Aki kérkedik a mobiljával az egy műf@sz, akit ez idegesít az is:) Ami ebből az egész infóból érdekes, ha megnyerik a pert, akkor a bírság valószínűleg az eladott mobilok számával megszorzott ősszeg lesz. Elég sok millió dollár... Amúgy ez elég gáz, már ilyen szabványokat elfelejt megvenni eg y cég mint wlan, stb, hát nem is tudom...:)

  • 2009.10.23 07:46:03pikofix

    tsimora: láttam. Értelmezd a mondatot - designed by apple, california. Kapott az amcsiktől egy formatervet, egy ötletet. A részletek mind a Foxxconnál készültek, harmadik, negyedik, ötödik kézből beszerzett alkatrészekkel.
    Ha akarsz, te is csináltathatsz telefont a Foxxconnal, ott a gyáruk Shenzen mellett Kinában. Felvázolod nekik az elképzelést, ők megcsinálják. Sőt, rá is írhatod, hogy "designed by tsimora, Hungary". Attól még kínai fejlesztésű és gyártású termék lesz. A Nokiát legalább több országban fejlesztik, rendes mérnökökkel, nem valaki böfögö kínaival.

  • 2009.10.23 08:03:07Yamashita

    Nekem az a véleményem, hogy ha az Apple lenne a Nokia helyében gondolkodás nélkül beperelné a Nokia-t.Igenis fizessenek Steve Jobbs-ék.Elhiszem, hogy szerethető az Apple termék de attól még látni kéne a lényeget.Ha én spec milliárdokat fektetnék be a termékeim fejlesztésébe akkor nekem se tettszene, hogy csakúgy lenyúlja valaki a technológiámat majd kaszál vele elég rendesen.Amúgy meg jó lenne ha egy-két ember nem keverné össze az üzletet az érzelmekkel.Szerintem a Nokia simán lefogja nyomni az Apple telefonokat mert hatalmas technológiai potenciálja van.Ez van Apple fanok.

  • 2009.10.23 08:06:21Yamashita

    Ja igen! És ha már úgyis igaza van akkor az európai cég pártját kellene fogni, nem az amerikaiét.Egy amerikai gondolkodás nélkül amerikait választ még ha az szarabb is valamivel.Legyünk ennyire patrióták hamár ráadásul egy európai világelsőről is van szó.

  • 2009.10.23 08:39:05szvsz

    http://href.hu/x/aeam

  • 2009.10.23 09:27:47Alf

    http://www.thebestpageintheuniverse.net/c.cgi?u=macs_cant

  • 2009.10.23 09:30:21Alf

    nekem XP-s pcm van, és soha nem volt vele különösebb baj. a mac az egy vicc

  • 2009.10.23 09:30:51Alf

    a legtalálóbb:

    http://www.thebestpageintheuniverse.net/c.cgi?u=iphone

  • 2009.10.23 10:06:58t_m_s

    a nokia szánalmas, 10 éve ugyan azt az ostoba UI-t használják, inkább oda csoportosítsák az erejüket

  • 2009.10.23 10:56:07VANS

    ok mindenki fikázza a MAC-et nekem van ismeretem róluk és sok kék halál fannak üzenem a MAC azért drágább jobb mint a Pc mer nem lehet arra annyi szar vírust szerezni mivel ez egy munkagép nem játékra való és minden kényelem meg van benne ami nincs nagyon meg egy Pc-ben

    UI:Most komolyan mennyivel jobb a Nokia az Iphonnál!

  • 2009.10.23 11:15:03Yusuf

    VANS, ha az apple munkagép lenne, akkor az apple prof. support-ot is adna, de az nincs neki. szerintem ez bizony jelent valamit...
    azt jelenti, hogy nem veszi meg elegendő számú ember ahhoz, hogy fenn tudjanak tartani egy professzionális támogató csapatot. tehát nagy részben amatőrök veszik...

  • 2009.10.23 11:25:28Sirappa

    Figyeljetek már oda, hogy miről beszéltek?

    Menjetek ki egy fesztiválra vagy bármilyen rendezvényre. Minden hangosító applet használ. Menjetek el egy filmstudioba, ott is mindenki macet használ.

    MIért?

    Mert megbízhatóbb, nincs felesleges kábelezés, rendezett. Nem fagy le, mint az XP.
    Az hogy elegáns, igényes, az már az ő dolguk, hogy van annyi eszük, hogy szépre csinálják.

    Nokia? hmmm...azon kívül, hogy 2 évente cserélni kell, mert szétmegy benne minden, míg 2 éves ishufflenek semmi baja, barátaim 4-5 éves ipodja ugyanolyan jól működik (nyílván az elvárások nőttek azóta).
    Nokiaért nem vagyok oda. Érintő kijelzője mint egy 5 éves PDAnak. Nekem iphone 3Gs-em van. Tökéletesen működik, kényelmes, nem kell várnom semmire, mindent pöccre betölt. bár még fiatal, de terhelés alatt van.

    Iphone, egyértelmű. Nem hiába arra álltak rá a programozó cégek ezrei, hogy millió alkalmazást csináljanak rá.

    u.i. szomszéd csaj nokia express érintőkijelzős telefonja van (nem tudom pontosan a serialt), 3 hónap után szervízbe küldte, mert az oprendszer beszart rajta, állandó rebootot igényelt. hol van itt jó kódolás?

    Ha a mac minőség fele is megjelenik az appleben, mérföldekkel veri a nokiát.

    az hogy, jogi dolgokban hülye az apple, az már az ő baja:)

  • 2009.10.23 11:27:17Sirappa

    jah, ami a legfontosabb, nekem is volt egy nokia 5300 telefonom. azon kívül, hogy 1,5 év után nem hallottam h mit mondtak és nem hallották, hogy mit mondok kiválóan működött:) pedig vigyázok a cuccaimra, pláne a telókra.

  • 2009.10.23 11:32:37Adamfark

    Yusuf: miből gondolod, hogy az Apple nem tart fenn professzionális támogató csapatot?
    Hallottál már a GSX-ről, az Apple Care-ről? Installáltál már valaha OSX Server-t, esetleg XSAN hálózatot? Használtad már valaha is az apple.com support részét?
    Szerintem egy 700 gépes PC-s gépparkba való 1etlen Mac sikertelen integrálása nem biztos, hogy jó hátteret ad ahhoz, hogy bírálj...
    Én itthon PC-t használok a munkahelyemen meg Apple gépet. Mindkettőt szervizelem is, és nemcsak hobbiból.
    Kétségtelen, hogy Magyarország nem kimondottan a primer piaca az Applenek, de itthon is meg tudod találni a megfelelő szakembereket, akik tudnak neked segíteni. Cégszinten több vegyes (Mac/PC) hálózattal vagyok kapcsolatban. Ha kérdésed lenne írj a mail címemre (adamfark@freemail.hu). Megpróbálok neked segíteni.
    És, hogy a cikkhez is hozzászóljak:
    Ha az Apple szabadalmat sértett, akkor csak fizessen, mint a katonatiszt!

  • 2009.10.23 11:44:28capor_

    Nekem Mac-em van egyetlen dolog miatt, mert nagyon megtetszett az Alu ház és a touchpad... ennyi.

    A rendszer is jobban tetszik mint az XP, de lehet csak azért mert valami új. Múltkor használtam win7et az is jó. Az átlag usernek (80-90% szvsz) ugyanazt nyújta mindkét rendszer.

    Akinek meg nem tetszik az ára annak ajánlott egy angliai túra. Közel 100e forinttal olcsóbban vettem meg ott a gépet mint itthon. (a legkisebb macbook pro most is 60e forinttal olcsóbb)

  • 2009.10.23 11:50:43Yusuf

    Adamfark: én Németországban dolgozom, és keményen próbáltuk belőlük kivasalni a profi supportot, de ellenálltak...
    Az AppleCare nevetséges, a Dell-től jobb hardware-t kapunk olyan support-tal, hogy 4 órán belül itt az arc és helyben megjavítja a gépet. Mellesleg a gép jobb procival, nagyobb memóriával és sajnos az újabb modelleknél azt kell mondanom (sic!) hogy kellemesebb külsővel no és a support-ot is beleértve csak fele annyiba kerül...

    Félre ne értsetek, én pl. nagyon nem szeretem a Dell-t régebbi munkahelyi tapasztalatok miatt (gagyi ház, akku 12 hónap alatt k.o., stb.), a HP-vel meg személyes tapasztalataim vannak, amik horrorisztikusak, de ha megnézem az ár érték arányt a friss Winteles hardware-khez képest, akkor az Apple olyan messze a többitől, mint Makó Jeruzsálemtől...

  • 2009.10.23 12:09:41Pistike_

    Az Apple eléri amit akar, állandóan róla beszélnek, ahogy itt is mindenki a kommenteknél. Nekik ez a fontos, az, hogy szart gyártanak vagy sem, őket sem, meg a tisztes rajongókat sem érdekli.

  • 2009.10.23 13:06:19Ben47

    Nokia 5310-em van... egy gagyi. EGY éves és már háromszor használhatatlanul megbolondult. Éjszaka úgygondolja és bekapcsol, csipog, zenét játszik, gombokat nem érzékeli. Akkukivétel, gondolom biztos jót tesz neki de csak ez a megoldás. Nem csak nekem mert van egy iskolatárs akinek ilyen van, ugyanezekkel a gondokkal. Testvérem Iphone-ja is volt párszor szervízben... Nem kis gondokkal. Apám LG Arena-jának semmi baja, bő háromnegyed éve. Érdekes. Mégse vennék egyiket se... Majd véleményt várok és megtudom jó-e egy termék...

  • 2009.10.23 13:07:37Ben47

    *És nem rögtön a megjelenés napján veszem, hogy aztán orraessek.

  • 2009.10.23 13:35:36Teddyke

    Azt szeretem a vallásháborúban, hogy vak.

  • 2009.10.23 13:39:23czipolaci

    Nem hulyek azok a sracok ott Cupertino-ban.
    Ki van minden szamolva elore Nokia most perelt? ok de felhalmoztak egy valag lovet csak az eladasokbol a reszvenynovekedes csak hab a tortan.
    A ceg most olyan stabil hogy 4 ujjnyi vastagon szarnak bele egy Nokia perbe. Volt mar ettol sokkal nagyobb gondja Pista bacsinak megis nyeresegesen jott ki belolle.
    Minden kibaszott orias ceg ott huzza le a masikat ahol lehet es ahol tudja, ebben semmi meglepo nincs ez igy volt mar a kezdet kezdeten is
    Ja es en sem latnam hogy zuhannak a reszvenyek.
    A Mac vs Win hez meg annyit hogy semmi nem szarabb annal mint amikor meg akar valaki teriteni a fasz demagog Mac vagy Win-es betanult frazisaival. Mint valami Hit gyulekezetes eroltetett utcai rendezvenyen.
    Hasznald a gepedet ha szar akkor valts, hogy mire az a te dolgod legyen, Ha valamit nem tudsz akkor ne legyen rolla velemenyed, plane ha meg eletedbe nem hasznaltad huzamosbb ideig, hogy ki kitol mit hallott az mar vegtelenul unalmas.

    En Mac-et hasznalok es minden reggel hasonlo kellems perceket toltok el a budin mig kicsalogatom kula bacsit a barlangjabol mint barki mas......

    Ui : FREE HAT !!!!!

  • 2009.10.23 14:01:05Adamfark

    Jól beszélsz, pajtás!

  • 2009.10.23 14:04:35bitfighter

    2004 októbere óta van egy Nokia 7610 telóm. Egy akkucsere volt eddig, valamint néhány gomb kis mikrokapcsolóját kellett kitisztítanom. Ezeket leszámítva még mindig kiválóan működik.
    Van egy N82-m is 2008 márciusa óta. Voltak ismert bajai a FW-ben, de nem hanyagolták, kiadtak több frissítést is rövid idő alatt. ROM-Patcher segítségével mennek rá a progik, nincs olyan hülyeség, mint az iphone-nál, hogy a szolgáltató szűri a hackelt készülékeket.
    Mindkét cuccal elégedett vagyok, adnak annyit, amennyit elvárok tőlük. Annyira mégsem szar a Nokia...
    iphone-ból csak az új cuccot venném meg a végre meglévő 2009-ben alap elvárható funkciók miatt, bár az ára miatt hamarabb lenne egy HTC Touch HD2 a befutó nálam.

  • 2009.10.23 14:12:36Ben47

    Szerintem sokaknál alapvatő elképzelés, hogy a legdrágább a legjobb.

  • 2009.10.23 14:15:09Yusuf

    czipolaci, ez igen gyenge volt...
    égő, hogy pc-s hardware-t kell használnotok, mi? boááááá

    ha valaki lehet demagóg és igaza is van, az unixra szavaz (mi windows-t használunk a cégnél, mert ennyit tudnak a júzerek).
    egy operációs rendszer nem lehet király csak parasztvakítás, ha a marketing department tervezi meg (Apple vagy Win), akármennyire nyomod is a kulát.

  • 2009.10.23 14:24:27BushDoctor

    Pikofix : na te sem gyártattál még semmit Kinában. :)))) Elárulom neked, hogy az iPhone-okat amerikában tervezték és a Foxcon csak gyártja. Valóban volt pár alkatrész amivel kinában kisérletezték ki a végső darabokat (usa mérnökök felügyelete és irányitása mellett, pl. a karcolásra szinte egyáltalán nem hajlamos képernyőt), de a 2000 oldalas design dokumentáció az OS-szel együtt autentikus amerikai tervezés.

  • 2009.10.23 17:37:22VANS

    Örömmel látom, hogy több hsz is érkezett a MAC jóakaróitól, de látom, hogy van elég bocsánat a megszólításért hülye Windows-ostól csak azért rinyáltok mer a MAC drágabb és ezt ti sajnálatos módon nem tudjátok vagy megteremteni vagy nem szeretitek a változásokat.Ja, és most komolyan Yusuf sajnos nem egy grafikus hanem EGY NORMÁLIS EMBER tud külömbséget tenni egy szar Windows és egy Király MAC között és vagy egyszerűen egy szar statisztikát szedtél le az origoról de 100-ból csak majden te választanál gagyi Windowst am nekem volt és nem szeretem azt a gépet ami 5 percenkét lefagy és vírusok tömkelege van rajta.

  • 2009.10.23 17:40:32VANS

    Yusuf vagy a cég hülye hogy Windowst használ vagy egyszerűen szereted azt a gépet ami felcseszi az ember idegeit!!!!

  • 2009.10.23 17:41:45sector81

    Az Iphone 1 atommegaszar tuskoknak a kamerajan se flash se zoom minden progi draga a hacket kiveve ingye...,mas telon 12 megapixi zoom gyors net erintos miegymas tehat Ifos!ennyi
    vegyel mast;Palm Pre-Nokia n900 sonye satio vagy lg bl40 ez a topp jelenleg,de lesz lassan xpphone is csak meg nem dobtak piacra az lesz a tutti!

  • 2009.10.23 17:48:37VANS

    Yusuf szerinted az amerikai üzletemberek többsége mit használ???



    Azta talán MAC-et lehet hogy nem akarnak gagyi gépeket azé, ez jó kérdés mi??

  • 2009.10.23 18:31:48Scavolas

    "The ten patents in suit relate to technologies fundamental to making devices which are compatible with one or more of the GSM, UMTS (3G WCDMA) and wireless LAN standards. The patents cover wireless data, speech coding, security and encryption and are infringed by all Apple iPhone models shipped since the iPhone was introduced in 2007.

    "The basic principle in the mobile industry is that those companies who contribute in technology development to establish standards create intellectual property, which others then need to compensate for," said Ilkka Rahnasto, Vice President, Legal & Intellectual Property at Nokia. "Apple is also expected to follow this principle. By refusing to agree appropriate terms for Nokia's intellectual property, Apple is attempting to get a free ride on the back of Nokia's innovation."

    A Nokia közleménye hemzseg a lófasz-szintű üzleti-jogi blablablától, gyakorlatilag egyetlen mondatnyi konkrétum van benne, amit egy hisztérikusan röhejes bekezdés követ valamilyen szokásjogról a mobiliparban, kb. úgy hogy mi vagyunk a királyok a mobiliparban, ezért mindenki ki szokta nyalni a seggünket, aki ezen a piacon akar játszani és ezt elvártuk az Apple-től is, de ők szartak a pofánkba.
    Még hogy aNokia birtokol wireless LAN szabványokat... Ja, hallottam, be is perelte az egész világot, minden gyártót, aki wireless LAN kártyát gyárt és azokat is, akik beépítik a számítógépeikbe. Aha, ja.
    Bűzlik ez az egész.
    Megmondom mi lesz ebből: kiegyeznek és örülnek, ha nem nekik kell többet fizetni az Apple részére, mert hogy ez meg így szokás az Apple üzleti szegmensében.

  • 2009.10.23 21:22:06Gokuhill

    Scavolas, hahaha. Trollkodásnak nagyon gyenge volt, ha meg komoly akart lenni, akkor még rosszabb.

  • 2009.10.23 22:03:44czipolaci

    Yusuf:

    Ne ereolkodj ocskos!

    Veled ellentetben en pont leszarom hogy ki mit hasznal en azt hasznalom ami nekem jo!
    Es ezt senki nem mondja meg nekem hogy mi a jo csakis az en SAJAT tapasztalatom.

    Ui:
    (fonok le ne basszon a sok komment miatt jobb ha mesz melozni)

  • 2009.10.24 10:24:59ezk

    Yusuf:

    Miközben azt mondod, hogy a unix jobb mint a vindóz, a vindóz pedig jobb mint a mac, remélem tudod, hogy a mac unix alapokon nyugszik.

  • 2009.10.24 10:33:43VANS

    Hát most erre csak annyit tudok mondani hogy FREE MAC!! Ja, és Yusuf ha te nagyon Windows-mániás vagy akko próbálj már ki egy MAC-et mer biztos hogy utána Windows gyűlölő leszel!

  • 2009.10.24 16:38:55sziszoko

    e51-em van és rohadtul nem értek egyet azzal h a nokiáknak sz*r utcán a hangszórója
    nekem full jol megy a hang csak a headseten (vezetékes) sz*r kicsit a hang

  • 2009.10.27 19:26:09felidegeltemmagam

    Az tény,hogy az iPhone szép,meg két újjas csúszkabaszás, meg a mac-be is a képernyőbe a cucc. Húúú,de steril. Ezeket azok veszik, akik az MTV-ből tanulnak és fingjuk nincs,hogy miért kell értékelni egy terméket. Azt meg már mindenki elfelejti,hogy az első kétújjalhuzomszétazarcát fos iphoneal, akkora telefon volt,hogy mms-t sem lehetett küldeni.
    Azt meg ne felejtsük el, hogy almásék telefonból gyártanak egyet, per pill iphone 3gs. macből is vagy van max 5 féle aztán kifujt. Így könnyű, hogy egyféle termékre koncentráljuk a tőkét. Vegyél nagyanyádnak telefont, de iphone-t, hogy tudja kezelni....tudod mit fogsz venni? Nokiát...mert jók a gombok, olvasható a kijelző és telefonálásra való. jah a mac annyira saját,hogy intel proc, ati vga, stb elemekből van...ugyanazt 50ezeré összerakom, semmivel sem szarabb alkatrészből.

    Sok divatbuzi. Vegyetek mac-et,meg iphone-t. Ugyis csak arra kell ,hogy a többi barmot megnézd az iwiw-en. Balfaszok...jár a pofátok,hogy megmagyarázzátok magatoknak,hogy miért is adtatok ki 100ezret egy szaré, ami parasztvakítani jó. Én 30-ért vettem E51-et, telefon, wifis, jó. A többi 70-et meg inkább elsörözöm. Ennyi.Szarjatok sünt.

  • 2009.10.28 15:52:31mindphaser

    Halkan megjegyzem, hogy szilikon volgy legfeljebb a minis szoke cicabab ket melle kozott van, amire ti gondolhattok az szilicium.
    Iphone helyett inkabb Androidos telo, ha valami, bar en Nokiat hasznalok. Es azert volt a Nokianak par olyan keszeleke 6210, 6310, 3310, 5110, 6110, ujabbak kozul az 6680, E51, E71 amelyekkel a piacon senki sem tudott versenyezni es etalonnak szamitanak maig.
    Dizajn kerdesrol meg vitazni...

  • 2010.02.16 15:45:38Fantómas

    Az Apple elitista sznob faszoknak való, akiknek mindegy hogy mennyibe kerül csak lehessen vele villogni, meg agyba-főbe ajnározni hogy milyen kurva jó, miközben valójában egy nagy kalap szar.
    Semmivel sem jobbak mint a konkurencia termékei csak sokkal drágábbak és szerintem szarul is néznek ki. Apple? SOHA!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: Ez szép, de kevés lesz. Nem oktatási segédanyag kell, hanem oktatóanyag. Nem lehet elvárni a tanároktól, hogy (megfelelő színvonalon) még ezt is felvállalják. Szerint... 2012-02-09 18:26
    Médiatudatosságot fejleszt a Telenor
  • Tomi Kristály: HTC nem a semmiből jött, a windows mobiljaival már anno megszórta a piacot, köszönhetően a gagyi felületet felváltó sense-nek. 2012-02-09 12:58
    Rosszul áll a HTC szénája
  • Tomi Kristály: autos1980 - tudomásom szerint nincs is igazi képviselete itthon a HTC-nek, hanem a szlovák cég intézi a magyar ügyeket. 2012-02-09 12:56
    Rosszul áll a HTC szénája

Keresés

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!