Jól kell időzíteni a frekvenciadöntést

2009.11.09. 16:45 - MTI/Index

Csökkent a Pannon bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, részben a forint gyengülése miatt. A 900 MHz-es sáv megnyitását a cég szerint jól kell időzíteni, nehogy megváltozzon a helyzet a választások után.

Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója hétfőn elmondta, hogy a válság hatása már érezhető, de még mindig kevésbé, mint más iparágakban.

Az árbevétel éves összehasonlításban 7,9 százalékkal csökkent, és 2009 harmadik negyedévében 44,88 milliárd forint volt, míg az üzemi szintű nyereség 14,98 milliárd forintot tett ki, 5,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Kedvező viszont az, hogy az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétel második negyedévhez képest 2 százalékponttal nőtt.

A Pannon a válság hatását az üzemi költségek csökkentésével és a hatékonyság növelésével próbálta ellensúlyozni. Anders Jensen elmondta, hogy a fő növekedési terület a mobilszélessáv, ahol az elmúlt három hónapban folyamatos növekedést tudtak felmutatni. A Pannon ezen a területen azonban lemaradt a Vodafone és a T-Mobile mögött, a harmadik helyen áll a mobilnetes piaci részesedésben. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a Pannon a mobilok kijelzőjén való netezésre fordított nagyobb hangsúlyt, és ennek az eredménye bíztató.

Megmentő 900 MHz

Ha egy éven belül nem lesz előrelépés a 900 MHz-es mobilnet ügyében, akkor baj van, mondta Anders Jensen. Ismeretes, hogy a 900MHz-es frekvencia, amit most a gsm-szolgáltatás használ, különösen alkalmas lenne a gyors mobilnetezésre. Nagyobb területen, olcsóbban lehetne szélessávú hozzáférést biztosítani. Az igazgató szerint a 900 MHz-es frekvencia megnyitásáról 2010 év első két negyedévében dönteni kell, de nagyon fontos az időzítés. Nem lenne jó, ha a döntést esetleg a választások után megváltoztatnák.

A Pannon a harmadik negyedévben 2,86 milliárd forintot fordít beruházásokra, elsősorban hálózatfejlesztésre, 22,2 százalékkal kevesebbet, mint 2008 harmadik negyedében.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: Ez szép, de kevés lesz. Nem oktatási segédanyag kell, hanem oktatóanyag. Nem lehet elvárni a tanároktól, hogy (megfelelő színvonalon) még ezt is felvállalják. Szerint... 2012-02-09 18:26
    Médiatudatosságot fejleszt a Telenor
  • Tomi Kristály: HTC nem a semmiből jött, a windows mobiljaival már anno megszórta a piacot, köszönhetően a gagyi felületet felváltó sense-nek. 2012-02-09 12:58
    Rosszul áll a HTC szénája
  • Tomi Kristály: autos1980 - tudomásom szerint nincs is igazi képviselete itthon a HTC-nek, hanem a szlovák cég intézi a magyar ügyeket. 2012-02-09 12:56
    Rosszul áll a HTC szénája

Keresés

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!