Bicskával megyünk a dzsungelbe
További Cellanapló cikkek
Tíz évre szóló kutatási stratégiát készített a magyar mobiltechnológiai cégeket tömörítő Mobilitás és Multimédia Klaszter. A terveket kedden mutatják be a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatalnak (NKTH), és nem mellékesen olyan nemzetközi befektetőknek, akik úgy 50 milliárd forintnyi tőkét képviselnek. Lemák Gábor, a klaszter igazgatója elmondta, hogyan készülnek 2020-ra.
Több mint hatvan cég tagja a klaszternek, hogyan lesz ebből közös statégia?
A gazdasági válság közepette nehéz megmondani, hogy 2020-ig minek kell megtörténnie. Nem vagyunk hozzászokva. Bármennyire is a magyar mobiltechnológiai cégek krémjéről van szó, egy kezemen meg tudom számolni, hogy a 62 tagból mennyinek van két évnél hosszabb időre szóló stratégiája. Naivan azt hittük, hogy összeülünk, a nagyok megmondják, hogy mi a jövő, a kicsik megmondják, hogy tudnak-e csatlakozni. Ehhez képest a legtöbben a napi túlélésre vannak felkészülve, hogy holnap kifizetik a Mancikát.
Mi ennek az oka?
Ma Magyarországon nem létezik a vállalkozói kultúra. A vállalkozások valószínűleg több mint 90 százaléka lelkesedésből létrejön, megcsinálják az ötletet, de megáll a sztori, amikor ezt el is kellene adni. Nincs hasznosítás, mert nem értünk a piacelemzéshez. Rengetegen jöttek, hogy van egy ötletük, és sokszor meg kellett kérdezni: a Google.com-ot ismered? Beírná legalább magyarul a keresőkifejezéseket, egy csomó magyar cikket kapna, hogy az ötletet már nem kell feltalálni. Vagy ha mégis szétnézett, akkor nem tudja megmondani, hogy mennyi pénzre van szüksége. Rávágja, hogy százmillióra, de azt nem tudja megmondani, hogy miért.
Csak ezek után jön a kérdés, hogy miként tervezi a következő két évet, amikor megjelennek a versenytársak is, és lemásolják. Meg kell tudni mondani, hogy mitől fogsz túlélni, és nem három hónapos sztorivá válni, mint egy zenei album. Sajnos nem jött létre az az intézményrendszer, ami a világpiacra tudna kipörgetni magyar sikereket. Az elmúlt öt évben 40 milliárdot osztottak ki regionális tudásközpontoknak, és nincs világpiaci eredmény.
Ezért ilyen távoli időpontra, 2020-ra határozták meg a célokat? Kell idő, amíg egyáltalán képesek leszünk 5 éves stratégiát készíteni?
Négy év alatt nem lehet semmit sem csinálni. Az izraeli technológiai inkubációs program, ami a második legjobb a Szilícium-völgy után, 8 évig veszteséges volt. Két évvel ezelőtt még nem volt MM Klaszter. Az egész irodát, menedzsmentet 100 millió forintból finanszíroztuk, felét a tagok, felét az állam fizette. Most 10 olyan nagy projektünk van, aminek a teljes értéke 4 milliárd forint, ennyibe kerül a megvalósításuk. Nagyon remélem, hogy újabb 2 év alatt eljutunk oda, hogy ebből a 10 projektből 8-at sikeresen megvalósítunk, és sikeres lesz, piacra lehet vinni. Az utána a következő két évben ebből szeretnénk elérni 10 milliárdos árbevételt. Ez 6 év, ennyire szükség van.
Lehet jövőbiztosan tervezni? Rengeteg más ország kutatói dolgozhatnak hasonló projekteken.
Azt vettük észre, hogy 2020 nagyon közel van. Az Európai Unió, bármennyire is bürokratikus és lomha, egy valamit jól csinált. A Future Emerging Technologies programban összegyűjtötte azokat az alapkutatásokat, amiket ma kell elindítani, hogy 10 év múlva termék legyen belőlük. Amikkel megverhetjük USA-t, Japánt. Megnézték, hogy miben vagyunk a legjobbak, és ezeket elkezdték finanszírozni. A stratégia megalkotásakor mi is megnéztük, hogy az EU a milyen programokba fektetett súlyos eurómilliókat, ilyen például az agyinterfész, a kontextustudatos technológiák. Aki az iparágunkban nem veszi figyelembe a FET-et, az széllel szembe pisil, és ez vagy bejön, vagy nem. Az esetek többségében nem jön be.
Ezen belül kell olyan területeket keresni, amit még nem vittek el mások?
Nem tudunk mást csinálni, innen nem tudjuk alakítani a fő irányzatokat, a mainstreamet. Nézni kell, hogy a világban meghatározó kutatóhelyek, mint az MIT, vagy az ázsiai fejlesztőközpontok min dolgoznak, és a tudományos disszertációkból ki kell találni, hogy merre megy az USA, Kína, Japán. Ez nagyon kemény meló, viszont megkerülhetetlen. Nekünk azt kell keresni, hogy mivel mehetünk oda a svédekhez, milyen pici részre tudjuk azt mondani, hogy ebben jobbak lehetünk, és hozzá tudnánk adni a tudásunkat.
Egy éve feltették ezt a kérdést a svédek, erre Magyarország adott egy több oldalas anyagot arról, hogy mi találtuk fel az infokommunikációt, és hogy mi mindent tanítunk az egyetemeken. Na ekkor kiestünk. Nem tudtuk megmondani, hogy Magyarország miben jó. Mindent finanszíroztunk, a repülőgépgyártástól a kompzit anyagok feltalálásán át a géntechnológiáig.
Minden egy kicsit beindult, és kihullottak az életképtelen dolgok?
Az a gond, hogy mindenkinek kevés pénzt tudtunk adni, ezzel fragmentálttá vált a finanszírozási politika. Erre tavaly kitalálta az állam, hogy legyenek húzóágazatok, és az NKTH a platfomok közül kiválasztotta a legjobbakat. Végre eljutottunk oda, hogy meg tudjuk mondani, miben vagyunk jók. Mi is azzal kezdtünk foglalkozni, hogy mi az a kicsi, amiben a saját területünkön belül jók vagyunk. Voltak például prototípusversenyek is, ami olyan mint a Megasztár. A fejlesztő tíz percben elmondhatja, hogy mi a terve, és a fejesek elmondják, hogy mehet-e a következő fázisba. Négy prototípus eljutott oda, hogy közösen hasznosítják, háromnál pedig már van szerződés is.
Ezeket mikor láthatjuk kész termékként?
Már zajlik a tesztelés, az egyiket idén év végén bevezetik.
Ez a prototípusverseny végül nyilvános is lesz, mint a tévés Megasztár, és bevonják a társadalmat is a fejlesztésbe? Ilyesmiről is van szó a stratégiai összefoglalóban.
Ma a fejlesztők a pénzosztóhoz mennek kilincselni, aki néhány hónap múlva talán utánajár, hogy mi lett az ötletből. Erre kap egy papírt vagy egy cd-t, valami forráskóddal, és vakarhatja a fejét, hogy ez hogyan működik. Hol a termék? Na, az nincs, csak valami alfa verzió. Ezt el kell törölni. Azt szeretnénk, hogy ne adjanak előre pénzt. Működő dolgokat, béta verziókat díjazzanak.
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, példának jó az Xprize. Ebben először 10 millió dollárt adtak az első magánűrhajósnak, és kellett 10 év, hogy megvalósuljon. Nem lapátolták a pénzt egy kutatóközpontba, hanem annak utalták át a pénzt, aki végül megcsinálta. Iszonyúan sokan rámozdultak, és mi lett az eredménye? Most már van tíz hasonló díj, a Google is beszállt.
Ezt akarjuk megvalósítani kicsiben?
A mi méreteinkhez igazítva, egy-egy meghatározott területen. Már látjuk, hogy mik az előnyeink, milyen területeken kellene megmozdulni. A verseny szólhat középiskolásoknak, egyetemistáknak, induló cégeknek is. Emellett kell nekik inkubációs intézmény is, ahová bemehetnek, segítenek nekik, és figyelmeztetik őket, hogy ezt majd el kell adni, kell marketing, üzleti terv. Ezen kívül kellenek pénzügyi igazgatók, akik gatyába tudják rázni a fejlesztőcégeket. Az ötletember kalandozik, eladósodik, nem tudja fizetni a számláit. A pénzügyi igazgató lecsupaszítja az álmodozást, és elmondja, hogy mennyi pénzből kell megcsinálni.
Vannak alulról jövő kezdeményezések is, mint a Fogasház, AKKU, Tűzraktér. Ezeket az Y generáció rakta össze, és nem magyar találmány, a világon mindenhol jól működnek. Ezekben a feltalálók és a művészek egymást segítve maszatolnak. Nagy dolgokat még nem raktak le, de nem szabad bántani, jó kezdeményezés.
És nyakunkon a Z generáció, akik már online videoszerkesztőt használnak, zeneszerkesztőt, és így kommunikálnak egymással. Ők már nem fognak versesköteteket bújni, de készítenek egy animált montázst, és azzal mondják el a másiknak, hogy szeretik. Halvány fogalmunk sincs, hogy ez a generáció milyen dolgokat fog lerakni, de nekik kell termékeket fejlesztenünk. Legszívesebben már az óvodába bevinnénk a Lego Mindstorms robotprogramozást. A lényeg a kreativitás, hogy a fiatalok új technológiákban tudjanak gondolkodni. Természetesen erősíteni kell a reáltudományokat, a PhD képzést, és meg kell adni az infrastrukturális hátteret.
Mennyi pénz kell minderre?
2010-2015 között körülbelül 12 milliárdot kell elkölteni, hogy 2020-ra legyen egy-két magyar hightech termék. A teljes magyar költségvetésben ez semmi.
Mik azok az irányok, ahol lehet esélyünk nagyot dobbantani?
Már majdnem mindenkinek olyan telefonja van, ami tele van szenzorral, mindegyikben van kamera, fényérzékelő, terjed a gps és a mozgásérzékelők. Öt év múlva még több ilyen telefon lesz, és az egész világ be lesz szórva szenzorokkal. Iszonyatos mennyiségű adat keletkezik, és ezeket az adatokat fel kell dolgozni. Ebben világelsők vagyunk,a Gravity például nemzetközi szinten az élen teljesített.
Nem hiányzik egy nagy multicég, aki kiviszi a magyar fejlesztést a világba?
Nem állunk rosszul, nemrég csatlakozott hozzánk a Nav n Go, amelynek vannak jó kapcsolatai. Be lehet jutni a nagyokhoz. Az a lényeg, hogy nem a levegőbe beszélünk, hogy majd mi fejlesztjük le a netbook 3.0-át. Sokan mondanak ilyet, aminek nincs alapja. Szerényen meg kell mondani, hogy mire vagyunk képesek, mit tudunk. Egy ilyen projektet kell végigcsinálni, egyszer kell nagyot dobbantani. Tudjuk, hogy bicskánk van és a dzsungelbe megyünk, de nagyon lelkesen.
Rovataink a Facebookon