Cellanapló

Most már a tartalomra kell koncentrálni

2009.12.09. 10:30 - txbx

Magyarországon és az Európai Unióban jó az infrastruktúra, mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Szerinte a politikának most már főleg a tartalomszolgáltatás segítésével kell foglalkoznia, mert még mindig sok embert nem érdekel az internet. Közben persze meg kell teremteni a következő európai sikertörténetet, a 4G-s szolgáltatást.

Fontos időszakot zárt le az Európai Unió, amikor két év munka után minden szinten elfogadták az új hírközlési keretrendszert, valamint több más fontos lépést. Ezzel egységesebbé vált az európai távközlési piac, jövőtálló lett a szabályozás, és megteremtődött a negyedik generációs mobilhálózatok alapja.

Nagy siker, hogy az összes európai ország támogatta a digitális televíziózás bevezetésével felszabaduló frekvenciasáv felszabadítását, mondta Pataki Dániel. Ebből ugyanis egy 72 MHz szélességű sáv akár a negyedik generációs mobiltechnológia, az LTE bevezetésére is felhasználható lesz. Ez lehet az EU következő sikertörténete, ha ugyanúgy sikerül világszerte elterjeszteni, mint a most több milliárd ember által használt gsm-et.

A következő időszak európai szinten a szabályozásban csendesebb lesz, hiszen most kezdődik az a 18 hónapos időszak, amikor a tagállamok a saját jogrendjükbe ültetik át a most meghozott szabályokat , emellett ebben az időben áll majd fel az új európai távközlési hatóság is, immár várhatóan az új biztos, Neelie Kroes irányításával.

A következőkben pedig nem elsősorban  az infrastruktúra szabályozásán lesz a fókusz, hanem a tartalmakon és a fogyasztókon.

pataki daniel

Pataki Dániel szerint Európa és Magyarország is nagyon az infrastruktúrára koncentrált az elmúlt időszakban, de hiába van viszonylag nagy kapacitású szélessáv az otthonokban elérhető áron, ha a fogyasztók jelentős része nem használja ezeket a szolgáltatásokat, ha nem érdeklődnek az internet és az internetes lehetőségek iránt.

Ezt  a helyzetet mindenképpen kezelni kell, hasznos és motiváló tartalmakkal, oktatással.

Még mindig a sáv

Magyarországon viszont most a legforróbb téma még mindig az infrastruktúra, ezen belül is a GSM-szolgáltatásra használt 900MHz-es sáv újrahasznosítása. Az EU ugyanis már megengedi, hogy ezen a frekvencián is működhessen 3G, és így olcsóbban lehet hálózatot építeni.

Ezzel kapcsolatban Pataki Dániel elmondta, hogy a következő időszakban sok frekvencia  áll majd a szélessávú technológiák rendelkezésére, hiszen a 900MHz-en és a digitális tévé bevezetésekor felszabaduló 800MHz-en kívül még a 2,6 GHz-es tartományban is lesz szabad frekvencia. Viszont ezzel egy időben a mobilnet sávszélessége és vele együtt az  igények is nőnek. Az NHH feladata egy stabil, kiszámítható szabályozási terv megalkotása, ami továbbra is fenntartja a versenyhelyzetet.

Nagyon sok feladata van a magyar kormánynak és az NHH-nak, a frekvencia használatát ugyanis a szomszéd országokkal is egyeztetni kell, emellett át kell tekinteni a hazai frekvenciadíjak rendszerét is és az egyes blokkok távközléspiaci szerepét és lehetőségét.

Pataki Dániel szerint a mostani frekvenciadíjrendszer egy korábbi távközlési világban alakult ki, és változtatásra szorul, mert a jelenlegi modell nem ösztönzi kellően a szélessávú hálózatok fejlesztését, ez pedig nem segíti elő a növekedést, a vidéki területekre való benyomulást. Az NHH ezért azon gondolkozik, hogy miként lehet kiszámítható, a beruházásokat és a fenntartható versenyt ösztönző díjstruktúrát kialakítani.

Kommentek

  • 2009.12.09 10:59:53Psycho Papa Noël

    Ez a narancssárga nyakkendő... BORZALMAS.

  • 2009.12.09 11:08:24somask8

    Ez nem a Dojcs Tomi álarcban?

  • 2009.12.09 11:50:05deee

    Úgy látom sikerült leszűrni a lényeget. :)
    Szerintem okosakat mond a bácsi.

  • 2009.12.09 11:56:32◄ViZion

    azért az is vicc, h minden szolgáltató mindenhova rak tornyokat... nem értek hozzá, de nem lenne jobb közösen, nagyobb teljesítményű cuccokat alkalmazni?

  • 2009.12.09 12:07:34Bambano

    ViZion: nem rak minden szolgáltató tornyokat mindenhova, mert önkormányzati engedélyköteles a dolog. Ahol a helyi önkormányzat pénzt akar abból, hogy tornyot rakjanak, ott tornyok lesznek, ahol meg a látkép a cél, ott egy torony lesz és arra mászik fel mindenki.

    Engem az érdekelne, mikor döntik már el végre, hogy a az fájlcserére meg ilyenekre is való-e vagy felesleges kiépíteni?

    Meg mikor hoznak már olyan szabályokat, amik a versenyt alapvetően felkeltő kisebb szolgáltatóknak is jó, nem mindig csak a nagyok érdekeit szolgálják?

  • 2009.12.09 12:19:25Psycho Papa Noël

    Ha majd nem csak 2 millió fog dolgozni a magánszektorban, és a bérek nem csak a rezsire meg kajára lesz elég, akkor az embereket "érdekelni" fogja az internet, meg az internetes lehetőségek, meg a HD csatornák, HD tévék. Addig csak vegetálnak, főleg vidéken, ahol olyan sok a munkalehetőség amúgy is. Ki kéne kicsit szállni a jólét buborékjából, és megnézni az igazi okokat, miért nem használnak az emberek szolgáltatásokat.

  • 2009.12.09 12:20:24dzsoltike

    Bambácska drága! Önkormányzati engedély csak akkor kell hozzá, ha az önkormányzat telkére építik.

  • 2009.12.09 12:40:27cialci

    Csak kérdéseim lennének..
    1./ DVB-H hol van?
    2./ WIFI-450 MHz-s frekvencia felhasználása merre akadt el ( ott lehetne pld netet adni.)
    3./ Mennyibe kerül az az LTE?
    Ugyan melyik szolgáltatónak lesz pénze ezekben az inséges időkben beruházni egy még nem igazán működő valamibe?
    4./ A 4G.re melyik szabvány érvényes ( frekikre gondolok )
    5./ végül a digitális DVB-T hol tart?
    Tudjuk-e hogy hányan nézik?
    A városi televiziók melyik csomagban , honnan fognak majd átmenni a DVB-T-re?
    Ki meri azt mondani hogy sikeres, amikor szerintem eléggé nevetséges, hogy egy beltérinek milyen ára van, a Tanyán nem fognak ennyit kiadni ezért a pici szolgáltatásért, inkább mennek műhódas tv-t nézni havi 3 ezerért.
    6./ mondjuk megnéznéj más európai országot, hogy tartalom szolgáltatással hogy állnak?
    ( gondolok itt a BBC-re pld )

    Tudom, hogy ez a "cikkecske-" nem erről szól, de már ma lehetne Oda-vissza tévét csinálni DVB-T-n csak épp nincs rá pénz...

  • 2009.12.09 13:39:20vdm101

    ha minden szektorban ekkora lenne a verseny, mint a tel.komm. területén, nem itt tartana az ország. ha megnézitek a vezetékes és mobil árakat (díjak, különös tekintettel a percpercdíjakra), az elmúlt 5 évben hatalmasat zuhantak, ami részben az NHH-nak köszönhető. nyilván lehetne jobb infrastruktúránk, de az irány jó!

  • 2009.12.09 15:17:53öreg38

    Valóban a tartalommal kellene többet foglalkozni.E tekintetben is kiemelkedően fontos a közszolgálati műsorok és tartalmak minősége, terjesztési és elérhetőségi lehetősége. Érjük el, hogy az állampolgárok pénzéért minőségi műsorokat és tartalmakat terjesszenek! Állampolgári jogon legyen mód ingyen hozzáférni a közszolgálati műsorokhoz és tartalmakhoz!

  • 2009.12.10 10:04:57Balint

    @cialci:
    A 4G nem szabvány, hanem az ITU-T által megfogalmazott követelmény lista, amelyet ha egy szabvány(-együttes) teljesít, akkor 4G-nek minősítik.

  • 2009.12.10 18:06:10cialci

    @Balint!
    Köszi..;-)
    Pont erre ahogy írod "szabvány együttes"-re lettem volna részletesebben kíváncsi.. ( pld milyen lefedettséget kell biztosítania..az átjátszók és tornyok távolsága (értsd cellák száma) négyzetkilométerre bontva stb...)
    Szigorúan műszaki szempontból...;-)
    Nagyon pontosan fogalmaztál amikor listáról írtál, lehet hogy majd megírja txbx ha lesz rá ideje..:-)
    A többit a tartalomról, hogy minden mi módon jut el a felhasználóhoz már egyéb kérdés..

  • 2009.12.10 23:12:13sugabubus

    dehát mindenki tudja, hogy az apple egy fos, akkor meg miről beszélünk? amíg zindexen is ájfónhír van mindennap, addig nem lesz itt semmilyen kommunikációs forradalom

  • 2009.12.22 19:36:19pinchy

    A WiFi 450 MHz jó kérdés. Én el tudnék képzelni egy még kisebb frekvencián működő nem szélessávú (mondjuk video tartalom már nem menne át rajta, zene is lassacskán, de szöveg és állókép igen) alanyi jogon ingyen használható fapados internetet is, amihez mondjuk a postán lehetne regisztrálni és kütyüt venni. Ehhez nem kéne annyi torony sem, mint a 450 MHz-hez, és megfizethető lenne egy hozzá szükséges és elégséges régi hardver is.

    Másik, amit nem értek, hogy mi a ráknak kell nekünk HD felbontású köztévé. Ennyire gazdagok vagyunk és enyire sokan nézik? Egy kezdőkörös "beetetéshez" sokkal jobb lett volna 8 magyar SD adást rápakolni egy multiplexre ingyen (igen, a hírműsorokat is!) Kettes kérdés,hogy ha a nagy előnyt a digitális kódolás jelenti, akkor ugye lehetett volna egy kezdő multiplex az UHF alján is, vagy a VHF tetején, amik kevésbbé tetőantenna-igényesek.

    A digitális rádióról már kár is beszélni, irdatlan drága hozzá egy készülék. Akkor már inkább egy IP alapú rádió kéne 1xű vevőkkel 100 MHz környékén vagy alatta.

    Vagy az a jó technológia, amiből valakinek haszna lesz...?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés