Tucatnyi új okostelefont és mobilos szolgáltatást mutattak be Las Vegasban, és nem a Google az egyetlen, aki Androidot futtat a mobilján. A legmenőbb telefonok elindítják az autót, és körbevisznek egy játékhelikoptert a szobán.
Miután kihevertük a Nexus One által okozott óriási meglepetést, érdemes megnézni, hogy a Google hol máshol hagyta ott a kézjegyét Las Vegasban, a világ legnagyobb elektronikai kiállításán. Az Android operációs rendszert ugyanis nem csak a Google használja, hanem még tucatnyi másik cég, és nem is csak mobiltelefonokon.
Az amerikai AT&T mobilszolgáltató például azt jelentette be, hogy öt új androidos mobilt vesz fel a kínálatába, ezek közt van egy Motorola, egy Dell, és néhány HTC.
A MIPS Technologies nevű cég egy Androidot futtató IPTV set top box prototípusát mutatta be, ami igazán távol áll a mobilok világától. A Dell és a HP nem okozott akkora meglepetést, ők egy androidos táblagép és egy laptopszerű eszköz koncepciójával álltak elő.
Jöjjenek a telefonok
A Motorola Backflip androidos mobiljában van a legtöbb új ötlet. Ebbe is ugyanazok az összetevők kerültek, mint a legtöbb mai okostelefonba: van benne, wifi, bluetooth, gps, 2 gigabájtos belső memória, 5 megapixeles kamera. A rajta futó Android csak 1.5-ös verzió, de később a legfrissebb 2.1-esre frissíthető. Ez fut a Nexus One-on is. Az igazi újítás az Androidon kívül van: a qwerty gombkészlet nem a kijelzővel szemben van, hanem a mobil hátán.
A Motorola azt mondja, hogy a gombok elég strapabírók, nem mennek tönkre attól, hogy ráállítják a mobilt. Amikor pedig teljesen szétnyitják a készüléket, pont kézre esnek a gombok, legalábbis a fotókból ez derül ki.
Emellett van egy tapipad is a mobilon, olyasmi, mint laptopokon, de ez sem szokványos helyre került: a Backflip hátoldalán van, és a mobil nyitott állapotában aktív. Érdekes lehet úgy kezelni egy mobilt, hogy a júzer nem látja a saját ujjait. Persze a 3,1 hüvelykes érintőkijelzőt is használhatják, akik a szokványosabb módszert kedvelik.
Androidot futtat a Lenovo új okostelefonja, a Kínában piacra dobott LePhone is. Kijelzője 3,7 hüvelykes, 480x800 pixel felbontású, és a processzora ugyanúgy 1 GHz-es Snapdragon, mint ami a Nexus One-t hajtja. Teljesen egyedi az interfésze, beleintegrálták a Twittert és a Facebookot, és a kizáróleg érintőkijelzővel ellátott mobilra külső billentyűzet csatolható.
Droidmentes élet
A BlackBerry okostelefonjaira egy Viper SmartStart nevű szoftver jelent meg, amivel a tulajdonos kinyithatja az autója ajtaját, elindíthatja a pánikszirénát, sőt még gyújtást is bekapcsolja. A programmal több autó kezelhető, és többszintű védelem gondoskodik arról, hogy egy lopott telefonnal a tolvajok ne tudják elvinni a kocsikat is. A szoftver ingyenes, de az autóba építendő eszközök 50-100 ezer forintba kerülnek, attól függően, hogy van-e már az autóban hagyományos Viper távirányító, vagy nincs.
Az iPhone segítségével egy játék helikoptert lehet irányítani. A beépített Linuxszal vezérelt négyrotoros gép wifin fogadja a jeleket, és a kamerájával felvett fotókat el tudja küldeni a távirányítóra. Gyártója, a Parrot, a CES-en közzétette a gép forráskódját, így bárki írhat vezérlő szoftvert. Az idén megjelenő játék árát még nem közölte a gyártó.
Érdekes kiegészítő a WiPower drótnélküli töltője, ami pont úgy néz ki, mint egy egéralátét. Az integrált adapterrel felszerelt mobilokat, zenelejátszókat és kamerákat csak rá kell rakni a lapra, hogy feltöltődjenek. Az indukciós töltő alkalmazkodik a ráhelyezett eszközökhöz, és mindegyiknek annyi energiát küld, amennyire szükségük van - a kameráknak többet, az mp3-lejátszóknak kevesebbet.
Az USA-ban a digitális tévécsatornák sikeres bevezetése után már a mobillal fogható tévécsatornák bevezetésére készülnek, és a CES-en megjelentek az ehhez szükséges kiegészítől. Egy Tivit nevű átjátszó azokra a mobilokra és laptopokra is eljuttatja a tévécsatornákat, amelyekben nincs tévétuner. Az eszköz a saját antennájával fogja a jelet, és wifin továbbítja a műsorokat. Blackberry, iPhone és Windowst futtató pc-k köthetők össze a 90-120 dolláros Tivittel.
Lefelé bővít a HTC, felfelé a Palm
A tajvani cég - a Nexus One és számos más androidos mobil gyártója - bemutatta a HTC Smart nevű készülékét, amelynek a kezelőfelülete olyan, mint ami a cég okostelefonjain van. Ebben az olcsó készülékben azonban nem Android van, hanem a középkategóriás mobilokon elterjedt BREW platform. A processzora 300MHz-es, érintőkijelzője 2,8 hüvelykes, és microSD memóriakártyával bővíthető.
Két újítást jelentett be a Palm - a Pre új változatában a Pre Plusban megduplázták a memóriát 16 gigabájtra, és alapból mellékelik hozzá az indukciós töltőhöz tartozó adaptert, amit eddig kiegészítőként lehetett megvenni. A Pixi Plus-t pedig wifivel egészítették ki.




Kommentek
2010.01.08 13:27:45raly
a helikopterről itt van egy jó videó: http://www.youtube.com/watch?v=V3KrFV0-WFw&feature=player_embedded#
2010.01.08 13:29:09Aarongod
Az iiigenn :D
2010.01.08 13:49:59Spiro
15 percet repül egy töltéssel, és állítólag 1200 USD lesz (ami mire ideér lesz vagy 400.000Ft)?
Ha wifi-vel irányítják, túl messze sem repülhet?
Hmmm, kezedetnek nem rossz, de a Kínai verzió biztos olcsóbb lesz.
2010.01.08 14:01:54TheAz
Erről épp ma olvastam a beszeljukmacen
http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/helikopter_vezerlese_iphone-rol_ar.drone/
2010.01.08 14:48:31Pong
Kellemes, de annak ennél uccsobbak is, iphone-om nem lesz soha, remélem más accelerométeres okostelkóval is müködni fog.
2010.01.08 18:59:16]{udarauszkasz
Egyszer azt almodtam, hogy a rendorok egy ilyennel kergettek a hazak kozott, de ez valamikor 8-10 eve volt... lehet, megalmodtam a jovot??
2010.01.09 04:15:00mucsácsó
Hát te, ez nekem már sok. Legyen rajta internet, azt jóvan.
2010.01.09 09:43:20tote
Jol nez ki. Az mar csak egy lepes lesz, ha elore betaplaljak az utvonalat, oszt' megy es kozben fotoz. Ja, es vissza is ter a fotokkal.
@Pong: az biztos, hogy meg lehet csinalni mas telkokkal is. Azt tudom, hogy taviranyitasu autot mar vezereltek Symbianos telefonnal.
2010.01.09 22:53:09KárászAti
1200 USD-ért elég komoly robbanómotorost lehet venni...
2010.01.11 04:24:02Haibane
@tote: ilyenen repcsin dolgozunk már :)