Lemaradunk a 100 megabitről?

Skandináviában tavaly decemberben elindították a negyedik generációs mobilszolgáltatást (4G), az USA-ban az AT&T jövőre vezeti be. Mindkét országban az új LTE (Long Term Evolution) technológiát használják. Úgy tűnhet, hogy megint súlyosan lemaradunk, hiszen Magyarországon csak 3,5G van - ez a HSPA-technológia, amelyen most 7-14Mbps a letöltési sebesség. A Pannon áprilistól kísérletezik az LTE-vel, amit várhatóan 2012-ben vezet be, és a Vodafone is csak néhány utcát fed le 21 megabites HSPA+ szolgáltatással.

Barcelonában a mobilkiállításon egyértelműen a 4G és az LTE volt a menő, a Nokia Siemens Networks például 100 Mbps-es élő adatkapcsolatot mutatott be, az Ericsson pedig egyetlen másodperc alatt 1 Gb adatot tolt át a rádiós interfészén. Ehhez képest mire jó a HSPA+ huszonvalahány megabitje? Jobban járunk, ha meghúzzuk magunkat a sarokban?

Kétpetéjű ikrek

Valójában szó sincs óriási lemaradásról, az általunk használt HSPA+ technológia és a vadonatúj LTE közt több a hasonlóság, mint a különbség, mondja az Ericsson, amely mindkét technológia fejlődésében érdekelt. Mindkét technológia a legújabb rádiótechnológiai eszközöket használja, az LTE és a HSPA+ fejlettségi szintje azonos. Az európai 3G-szolgáltatók kényelmes helyzetben vannak, mert a HSPA+ technológiával még jó ideig lépést tudnak tartani a piaci igényekkel. Amerikában viszont égető az LTE bevezetése, mert ott a 3G másik, CDMA-2000 szabványú változatát használják, és az nem fejlődik tovább. (Az Ericsson az AT&T LTE-házatának egyik fő beszállítója.)

A HSPA+ nemcsak a szolgáltatók szempontjából előnyös, a felhasználók is jól járnak azzal, hogy a technológia régóta elérhető. A készülékek árát ugyanis az határozza meg, hogy mekkora a mobilok, modemek és csipek piaca. A HSPA-eszközök ára mára jelentősen lecsökkent, míg az LTE esetében még be kell indulnia a gyártásnak, és idő kell a gazdaságos mennyiség eléréséhez. Az Ericsson a világszerte négymilliárd ember által használt GSM technológiát említette példaként: azért lehet Afrikában is mindenkinek mobilja, mert olcsó a GSM-csipek tömeges gyártása.

Hosszabb távon persze az LTE az előnyös, mert sokkal egyszerűbb a hálózat felépítése, és teljesen IP-alapú. Ennek az előnyét a felhasználók is észreveszik, az Ericsson elmondta, hogy az LTE-hálózat válaszideje 10 ezredmásodperc, míg a HSPA+ a legjobb esetben is csak 40 ezredmásodpercig tud lemenni. A válaszidő nagyon fontos az online videojátékoknál, de az Index Rocketjump-ügyi Szakbizottsága szerint az átlagjátékos ezt a különbséget nem veszi majd észre. Tehát a HSPA+ is elegendő lesz a Counter Strike és a Starcraft 2 rajongóinak.

Egyébként az LTE-re való felkészülés is megvalósítható fokozatosan. A Pannon például elkezdte IP-alapúvá alakítani a meglévő hálózatát, és elmondták, hogy már az LTE bevezetése előtt arra számítanak, hogy ettől csökken a késleltetés, nő a sebesség és a sávszélesség, azaz javul a felhasználói élmény.

Gyorsulási verseny?

2001-ben nevetséges 384 kbps letöltési sebességgel és videotelefonálással debütált a 3G, két éve van 7,2 megabites elérés, és már világszerte terjed a 21 megabites sebesség. Az antennák számának a növelésével és a kódolási technikák javításával eddig lehet elmenni azon az 5MHz szélességű frekvenciasávon, amit a mobilszolgáltatók használnak.

Ha a szolgáltatók kétszer nagyobb sávot, 10MHz-et kapnának, akkor először 42 megabitre, majd 84 megabitre lehet növelni az átviteli sebességet, mondja az Ericsson. Amennyiben 20 MHz-es sávot kapnak a szolgáltatók, akkor 168 megabit a HSPA+ felső határa.

Eleinte a HSPA+ agyonveri az újabb LTE-t, mert az LTE 10 MHz-es sávon csupán 73 megabitre, 20MHz-es 150 megabitre képes. Végül azonban 2014-ben megjelenik a mobilhálózatok szabványának 10-es verziója, a 4G csúcsa, amelyen 1000 megabites sebesség érhető el.

Útelágazódáshoz érkeztek

Az Ericsson arra hívta fel a figyelmünket, hogy a letöltési csúcssebesség az elsődleges marketingeszköz, de a júzereknek és a szolgáltatóknak legalább ilyen fontos a rádiócellák kapacitása. Vagyis a reklámokban a sebességgel kampányolnak majd, de akinek nem lesz jó hálózata, annál mindegy, hogy hány megabit a maximum, úgyis akadozni fog az internetelérés.

A HSPA és az LTE teljesítménye összemérhető, és az Ericsson szerint a berendezéseikkel működő hálózatok bármelyik irányba könnyen továbbfejleszthetőek.

Jól látszik azonban, hogy a 4G beindításához igen komoly feladat hárul a Nemzeti Hírközlési Hatóságra (NHH). Jövőálló megoldást kell találnia a GSM (2G) által használt 900MHz-es blokk újraosztására, hiszen a fenti példából is látszik, hogy szolgáltatónként 10-10MHz még a régebbi HSPA+ technológiával is nagy sebességet biztosít.

Emellett dönteni kell az analóg tévéadás leállásakor (2012-ben) felszabaduló 800MHz környéki frekvenciablokkról, amely 5-10MHz-es sávokkal jól lefedheti a vidéket, és még a sebesség sem lesz túl alacsony. Az Ericsson szerint a városi sok száz megabites kapcsolatokra jó lesz az új 2,6 GHz-es sáv, ahol 20 MHz-es sávokat lehet majd kiosztani a szolgáltatóknak.

Az NHH-nak azt is mérlegelnie kell, hogy mennyire fontos a nagy sebesség. Jól hangzik a 80 megabit, de azt tapasztaltam, hogy egy YouTube-HD-videó 5 megabites vezetékes kapcsolaton is jól fut. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a mobilneten - menet közben, laptoppal vagy mobiltelefonnal - ennél többre lesz szükségünk.