Brutálisan felgyorsul az Android
2010.05.14. 15:53 - Tóth Balázs
Hamarosan megjelenik a Google Android 2.2, ami az előző verziónál 450 százalékkal gyorsabban végzi el a lebegőpontos számításokat. Az új rendszer jövő szerdán, a Google fejlesztői konferenciáján debütál.
Március 19-20-án lesz a Google I/O konferencia, ahol a webes óriáscég körülbelül háromezer fejlesztőnek mutatja meg az újdonságait. Legtöbben az okostelefonokon futó Android operációs rendszer új, 2.2-es verzióját várják, amelyről már nagyon sok részlet kiderült.
Már az Adobe és a Google is elárulta, hogy az Android 2.2 alapból támogatja a Flash 10.1-et, vagyis a telefonok böngészőjében is megjelennek a weboldalak hirdetései és az online játékok is. Egy szakportál kipróbálta az új rendszert, és a mérésük szerint ugyanazon a hardveren a 2.2 bizonyos műveleteket 450 százalékkal gyorsabban végez el, mint a jelenlegi, 2.1-es verzió.
Az új Android alapból támogatja, hogy a készüléket modemként használják, sőt, egyetlen kattintással lehet majd a mobilt wifi hotspottá alakítani. Egyelőre nem derült ki, hogy ezt az extrát a mobilszolgáltatók letilthatják-e - néhány országban ugyanis bevett gyakorlat, hogy a telefon modemként való használatáért plusz havidíjat kérnek.
Egyelőre nem tudni, hogy a 2.2 mikor jelenik meg, és hogy a korábban eladott készülékek rendszerét miként lehet majd az új verzióra frissíteni. Az Androidnak már most is négy különféle verziója van, az 1.5, 1.6, 2.0 és 2.1. A frissítés ütemezése pedig nemcsak a felhasználón múlik, hanem a gyártón és a szolgáltatón is. Sok gyártó ugyanis saját extrákkal egészíti ki az Androidot, például zenelejátszóval, Twitter-klienssel, és a frissítés engedélyezése előtt ezeket le kell tesztelni az új verzióval.
Nagy felháborodást keltett a felhasználók körében, hogy a Google az Android 2.0-ban vezette be a Google Maps navigációs szolgáltatását, és a korábban eladott 1.6-os készülékeken ez a funkció jóval később jelent meg.




Kommentek
2010.05.14 16:07:36Patreides
Május lesz az a március.
2010.05.14 17:05:52zero
Kurva jó, a Hero-on még 1.5 van ...:S
2010.05.14 17:09:54archieanderson
WANT. Remélem a Motorola gyorsan ráveti magát!
2010.05.14 17:31:13atleta.hu
Felrevezeto a cim, a linkelt tesztbol nem derul ki, hogy mennyivel gorsul az Android. Egy biztos, nem 450%-kal. Azt irjak, hogy lett JIT a kernelben, ami gyorsit. De a teszt, amit futtattak (LINPACK) az kifejezetten a lebegopontos muveleteket teszteli (ahogy az osszefoglaloban is irod). Namost a mobilos alkalmazasok nagy resze alig-alig szamol, vagyis az alig-alig elvegzett muveletek gyorsulnak 450%-kal, ez pedig semmit nem mond az egesz rendszerrol vagy akar csak egy-egy altalanos celu alkalmazasrol.
Ugy altalaban nem szokott ket verzio kozott ilyen teljesitmenynovekmeny lenni, es ennek egy csomo oka van. Csodak nincsenek, a nagy gyorsulashoz sok munka kell, sok munkat pedig nem eri meg egy termekben eladni.
2010.05.14 19:23:37The Welsh
atleta.hu,
mint minden benchmark, nyilván ez sem mutatja a mindennapi használatbeli gyorsulást, de az nyilvánvaló, hogy a JIT-tel, a több RAM-mal jelentősen gyorsul a Froyo, amire a Flash miatt szükség is van.
Már várom a jövő pénteket, leginkább a tethering miatt.
2010.05.14 19:28:18fathom
Sziasztok!
atléta: Ez a dolog nem erről szól, itt arra megy ki a dolog, hogy olyan cikket írj (pontosabban olyan címet), amire rákattintanak. Ennyi. Mellesleg ez még nem is baj.
Amúgy ha a lebegőpontos műveletek ennyit gyorsultak, akkor kérlek szépen a megjelenítés is hasonló gyorsulást fog elérni (lévén azt is a proci számolja és az igencsak lebegőpontos).
legyetek jók!
2010.05.14 19:51:13nagylebowski
csak annyit, hogy az androidnak nem 4 különféle verziója van.
A hírnek meg örülünk
2010.05.14 19:55:12kvp
A lebegopontos szamitasok egy mobilon csak a 3D-s alkalmazasokhoz, a grafikus felulethez, a html megjelenitesnel a betuk kirajzolasahoz es a flash lejatszashoz kellenek. Tehat a fejlesztes hatasara ezek fognak gyorsulni.
2010.05.14 19:55:22Fotos
Tethering mar van a 2.1-ben csak vezeteken keresztul.
2010.05.14 21:23:15dev567
már csak egy QWERTY-s nexus one kéne... nem tom mér kell ezt a LED billentyűt eröltetni
2010.05.14 21:57:00mark renton
Az Android egyre gyorsulva robog azon a vakvágányon, amin a J2ME kisiklott.
A Google-nek sürgősen meg kéne oldani a központi OS frissítést a gyártók megkerülésével. Különben a fejlesztők beleőszülnek a különböző verziók közötti portolgatásokba, a felhasználók meg a bugos alkalmazásokba.
2010.05.14 22:23:08Tomi from Space
Én ma raktam fel a Liquid-emre a 2.1-et, az se hivatalos release.
[link]
2010.05.15 00:10:04gabikai
Én is most toltam el a gépet frissítéssel
mondjuk nem gond, maradt a jó öreg hr
[link]
2010.05.15 04:27:35atleta.hu
fathom: Ettől nem fog gyorsulni a megjelenítés (gondolom a 3d-re gondolsz), mert az natív kód (opengl).
2010.05.15 09:48:10hÃrbehozó
HTC Desire-on vezetekes tethering es flash tamogatas is van. En a beigert 15-20 szazalekos eroforras-takarekossagot varom a legjobban. Remelem h par honap alatt megjelenik Desire-on is az uj Android.
2010.05.15 10:54:24makaii84
Nexus Onera csak felrepül azonnal!
2010.05.15 13:22:50Gery.Greyhound
Állítólag a Desire-ön később lesz elérhető a 2.2, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a HTC Sense felületet is át kell írni rá. Viszont olvastam azt is, hogy ezzel akar egy kis versenyelőnyt adni a Google a saját kutyája kölykének - Nexus One - ha már ugyanazt drágábban tudja, mint a Desire, valami plusz mégis legyen.
2010.05.15 13:29:51bouncy
A winmo 6.5-n már régóta benne van a hotspot...ennyit erről android....
2010.05.15 14:59:14cindbl
ha nem kell sense desire-ra, akkor siman felmegy a 2.2, leven csont ugyanaz a hardware mint a nexus one.
2010.05.15 15:00:09cindbl
bouncy ugye nem akarod, hogy soroljuk, hogy mi van androdra, ami a winmo 6.5-ben nincs? :) (mondjuk pl stabilitas, sebesseg :D)
2010.05.16 08:50:07NickJ
atleta.hu: Ne felejtsd el, hogy az Android nem csak telefonokon fut, hanem rövidesen egy halom iPad-szerű tableten is, ezeken a nagyobb felbontás és a bonyolultabb alkalmazások miatt megnő a számítási sebesség jelentősége.
2010.05.16 17:58:07bouncy
cindbl, a hd2-m szuperál olyan jól mint bármelyik androidos okostelefon...
2010.05.16 18:43:02Zabalint
cindbl:
A sebességet nem mértem, de valahogy az instabilitást sehogy sem sikerült tapasztalnom a WM-os HTC-men, pedig igyekeztem minden szar programot kipróbálni...
2010.05.17 06:20:36Szabó bakter
zsír
2010.05.18 11:12:49exon54
iPhone OS 4.0 Powaa!
2010.06.16 11:58:45sziooka
Nagyon terjed és ezzel együtt a Google terjeszti a saját mobilkód rendszerét is :). Egyre több készüléket támogat.
[link]
[link]