Túl sikeres a Google mobiltelefonja

2010.07.06. 16:55
A Nexus One a Google egyetlen saját mobilja, a cég vezetői szerint nem kell utódokat gyártani, mert az Android platform enélkül is sikeres.

Fél éve pletykálnak arról, hogy a Google első mobiltelefonját újabbak követik majd, hiszen Nexus One a neve, és a Szárnyas fejvadász című filmben Nexus 6 modellszámú kiborgok szerepeltek.

Az Android operációs rendszert futtató okostelefonból azonban nem adtak el túl sokat, amiből arra lehet következtetni, hogy a mobil nem túl sikeres. Emiatt egyáltalán nem is meglepő a Google friss bejelentése: a sorozatot nem tervezik folytatni, nem lesz Nexus Two.

Eric Schmidt vezérigazgató persze egészen mást gondol a telefonról. A brit Daily Telegraph című lapnak elmondta, hogy a Nexus One elérte a célját, és nincs szükségük még egy saját mobilra. Szerinte a mobil a halovány érdeklődés ellenére is sikeres, hiszen előre mozdította a mobilparágat. Persze ugyanezt tette közben a HTC, a Motorola, a Sony Ericsson, a Samsung és az LG is, amelyek szintén gyártanak androidos készülékeket.

Eric Schmidt szerint a döntésük a Google rugalmasságát mutatja: megtehetik, hogy ne gyártsanak mobiltelefont, ha annak nem látják értelmét. A Nexus One tulajdonosai is örülhetnek, hiszen egy viszonylag ritka eszközt hordanak a zsebükben, nem egy tömegterméket, mint az Apple iPhone, vagy a szintén androidos Motorola Droid és a HTC Desire hívei.