Csak 503 db Kint adtak el?

2010.07.08. 14:31 - Index

Mindenki azt gondolta, hogy a Microsoft már nem ronthat a mobiliparban kialakult negatív imidzsén, de ekkor jött a Kin. A fiataloknak szánt, közösségi hálózatokkal összekapcsolt mobilból állítólag csak néhány százat adtak el.

Korábbi jelentések szerint a Microsoft több mint ezer, de kevesebb, mint tízezer Kin nevű mobiltelefont szállított le a kereskedőknek, de a Daring Fireball blog frissebb bejegyzése szerint ebből csupán 503 talált vevőre. Ez még Ferrariból is kevés, egy tömegpiacra szánt mobilnál csúfos bukás. John Gruber, a blog szerzője elismeri, hogy az értesülése nem biztos, hogy tökéletesen pontos, de nagyon valószínűnek tartja, hogy stimmelnek a számok.

Senki sem gondolta, hogy tovább lehetne rontani a Microsoft hitelességét a mobiliparban (amit a Windows Mobile elavultsága, a Windows Phone 7 lassú érkezése miatt romlott el), de a Kin kudarca rontott a helyzeten.

"Volt egy nagy termékbejelentő parti, ami szerintem többe került, mint amennyi bevétel a termékeladásokból befolyt. A Microsoft dolgozójaként kínosnak érzem a helyzetet, részvényesként dühös vagyok. Egy dolog megépíteni egy terméket, és megnézni, hogy működik-e, és egészen más dolog piacra dobni egy terméket. Gyanítom, hogy azért indítottuk el a Kint, mert úgy éreztük, ezt kell tenni, hogy mentsük a becsületünket, hogy legyen egy kis felhajtás,  de mindent egybevéve ez egy hatalmas bukás" - mondta el a Business Insider című hírportálnak a Microsoft egyik dolgozója, aki a neve elhallgatását kérte.

A cikk további részében kommentelők, főleg volt alkalmazottak szapulják a felelősöket, és attól tartanak, hogy hasonló sorsra jut a Windows Phone 7 projekt is, mert ugyanazok a személyek irányítják a fejlesztést.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.07.08 14:40:33velvet7

    microsoftéknál nem tudják hogy most az ájfon a menő?

  • 2010.07.08 14:44:31hofee

    xd

  • 2010.07.08 14:47:59proto-n

    de hülyék mert a világ leggazdagabb felén dobták piacra az olcsónak szánt mobilt, ahol aki social mobilt szeretne akkor drágát vesz

    én nem szórok el olyan könnyen 100+ pénzt egy telefonra, és szerintem megfontoltam volna, hogy esetleg vegyek egy ilyet, de európába nem is jön

  • 2010.07.08 15:02:01Yorkshire

    Jaja, szerintem itt nagyobb keletje lett volna.

  • 2010.07.08 15:09:45Gidton

    Egy gyors google keresésből pillanatok alatt kiderűl, hogy kamu a cikk...

    [link]

  • 2010.07.08 15:10:04Spanish Vax

    Ritka ocsmány egy telefon, biztos hogy az EU-ban is bukott volna. Kb. 5 éve is gyenge lett volna ez a design, ma meg már teljes tévedés.

  • 2010.07.08 15:11:22Lődörgő Hollandi

    Mondjon valaki egyetlen területet, ahova az MS úgy volt képes betörni, hogy nem használta valamelyik meglévő monopóliumát? Ez is csak egy élő példa erre.

  • 2010.07.08 15:17:33marci44

    http:/www.westend-tattoo.hu

  • 2010.07.08 15:22:09atpijkamo

    Miért nem foglalokzik inkább azzal a mikrofos, amihez ért? (Én nem tudom mihez ért, ha egyáltalán.)

  • 2010.07.08 16:21:36[Sven]

    A Google mobilból sem adtak el sokat, ott úgy kommunikálták hogy nem is akartak sokat eladni, hogy akinek van egyedinek érezze... Szal ezzel az erővel a Kin-esek is örülhetnek.

  • 2010.07.08 16:24:55zolika78

    A gyűjtök majd biztos kész vagyont fizetnek értük... hisz igazi ritkaságok!

  • 2010.07.08 16:29:56shitgun

    A kisebbik nekem nagyon bejön.

  • 2010.07.08 16:31:31SubaruStage2

    pedig hogy kiprobáltam volna, hogy röhögjek a sok hibaüzeneten. mondjuk, lehet hogy nem winfos fut rajta :D

  • 2010.07.08 17:20:41Jorde

    Nem is értem, miért kell ezt. A Windows Mobile 6.1, 6.5 is jól fut, htc telefonjaim vannak kizárólag, tökéletesen kiszolgálják a hardvert.
    Fel kell nőni ahhoz, hogy nem kell az iphonet majmolni, sőt, minek betörni ilyen piacra, nevetséges próbálkozásokkal más gyártók céltáblája lenni.

    Apple-t használok, szinte minden területen, de iphone-t nem. Próbáltam, nem akarom, nem tudom effektiven használni. Egy HTC Touch Diamond 1 vagy 2 sokkal használhatóbb a mindennapokban, és azokon bizony WM fut, nem is rosszul.

    Nem kell mindent feltételek nélkül majmolni. a WM 7 egyik korai bemutatója maga volt a beégések magasiskolája, a touchscreen nem reagált, vagy épp csak alig... minek kell ezt? Ugyanazon a hardveren egy WM 6.1-6.5 tökéletes tud lenni (nagyjából :-) )

  • 2010.07.08 18:10:56CsendesMark

    velvet7:
    ájfon?
    esetleg úgyértetted Ándroid? ^^

  • 2010.07.08 21:08:34Zabalint

    Jorde:
    A WM6-6.5 szerintem is nagyon jól használható, a baj pont az, hogy a trend más, és a WP7 a trendekhez próbál igazodni, és pont ez a fő baj vele, nem az, hogy ezt izzadságszagúan teszi.

  • 2010.07.09 11:19:08Nutszeru

    Mikor lesz végre frissítve, hogy ez egy kamu cikk???

  • 2010.07.09 11:24:40Pumpah

    Öhhm... hát azért itt ez a link:[link]
    És a cikkíró figyelmébe ajánlom az Internet nevű közösségi hálózatot, amelyről információkat szerezhet, ha valamiről fingja sincs. A wp7 OEM-ek felé támasztott hardver követelményei pedig biztosítják, hogy kevésbé fordulnak majd elő olyan problémák, amiket eddig a korábbi wm verzióknák pont a sokféle eszköz különbözősége miatt szoftveresen kellett megoldani. A kin bukta, de sokmindent átemelnek majd a wp7be, ha minden igaz, mert bukta, vagy nem, vannak jó megoldások benne (Spot, stb.).

  • 2010.07.09 13:22:08valaki23

    Szerintem a KIN eleve hülyeség volt. Amikor kiderült, hogy lesz WP7, már akkor le kellett volna lőni a KIN-t. Nem baj, mert szerintem ezzel a WP7 várakozásai nem srófolódnak irreális magasságokba, és annál nagyobbat fog szólni. Hajrá WP7.

  • 2010.07.12 11:00:58intrex

    A Microsoft a mai napig nem érti miért lehet sikeres egy iPhone, és miért sikertelen a Kin. Nem értik, hogy egy esetlegesen technikailag minden paraméterében jobb telefon miért nem üt úgy a piacon, mint az iPhone. És akkor jönnek a velvet7 szintű felhasználók, akik divattelefonnak titulálják az iPhonet.

  • 2010.07.12 12:48:25mpisti

    A microsoftra mindenki úgy tekint, hogy csupa szart gyártanak. Teljesen le vannak maradva, csak utánozzák a többi gyártót. Egy okos ötletük volt, a windows, és azt is úgy valósították meg, hogy mindenkinek az a benyomása, hogy lassú, lefagy, összeomlik, kékhalál, hibaüzeneteket dobál. Nekem eddig semmi komoly bajom nem volt vele, viszont rettentő sok kis idegesítő hibája van+lassúúú. Az emberek meg mindent mondanak róluk, csak azt nem, hogy fiatalos. Ott a csomó okos programozó, miért nem találnak ki valami újat? Az kellene mindenkinek. Az iphone egyetlen előnye a marketing.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés