Cellanapló

Híveinek kedveskedik a Nokia

2010.07.29. 13:03 - Tóth Balázs

Mostanában csak rossz hírek jelentek meg a Nokiáról, ezért a mobilipari mamutnak meg kellett mutatnia a következő nagy dobását, amivel újra a rivaldafénybe kerülhet. A hamarosan megjelenő N8 főleg a jelenlegi Nokia-használóknak fog tetszeni.

Nincs antennaprobléma - mondta rögtön a bemutató kezdetén Dankovics Tamás, a Nokia üzletfejlesztési igazgatója, kimondatlanul is utalva az iPhone 4 körül kipattant botrányra, amelyben az Apple csúnyán befeketítette riválisait (vagy legalábbis ezzel próbálkozott). A bemutatóra hozott N8-ak színes védőtokba voltak csomagolva, ami azért hasznos, mert így mobilvideózás közben nehezebben csúszik ki a kézből.

Az nem is lehet kérdés, hogy a leendő N8-júzerek akarnak-e majd videózni, hiszen a beépített kamera 12 megapixeles fotókat és 720p felbontású videókat készít. Nincs szükség profi stúdióra (mint az iPhone képességeinek bizonygatásához), a Nokia Magyarország munkatársai gyermeiket, nyaralásukat mutatták be kiváló minőségű felvételeken.

A multimédiás tartalmak elkészítése mellett a lejátszásban is remekel a Nokia N8. Van rajta hdmi-kimenet, amivel 720p felbontásban lejátszhatók a tartalmak a méteres lcd-tévén. A sajtóbemutatón lejátszottak egy részletet a Tron című mozifilmből, a hd minőségű videó gyönyörűen nézett ki a tévén. A Dolby tesztvideója azt is bizonyította, hogy a mobilból 5.1 térhatású hangok jönnek ki. Az N8 kezeli a bluetooth billentyűzeteket, tehát a tévére kötött mobil a kanapéról távirányítható. Sőt. a mobilra usb memória is ráköthető, és arról is le lehet játszani filmeket.

Kicsit más

A mobilon már az új Symbian^3 operációs rendszer fut, ami nagyon hasonlít a korábbi verziókra. A menü ugyanolyan, mint a régi Nokiákon, egy kicsit átláthatóbbnak tűnt a rendszer. A főmenüben megjelenő widgetek is ugyanolyanok, mint amilyeneket az N97-re lehet letölteni. Apró változás, hogy három lapból áll a fő kijelző, tehát több widget elfér.

Facebook és Twitter is van a rendszerben, és a barátok státuszfrissítéseit egy központi felületen lehet nyomon követni, és ugyanitt lehet lájkolni a megjegyzéseiket. A zenelejátszót annyiban frissítették, hogy a borítók képét nézegetve is lehet böngészni az albumok között.

Az érintőkijelző sokkal jobb, mint bármelyik másik Nokián. A böngészőben és a navigációs szoftverben is működik a többujjas vezérlés, az ujjak széthúzásával lehet nagyítani a szöveget. Jó lenne, ha a kinagyított szöveget az N8 is újrarendezné, mint az Android böngészője, mert akkor olvasás közben nem kellene folyton oldalra lapozni, hogy elolvassuk a mondatok végét.

Trónfosztás

A Nokiának modernizálnia kell a termékeit, mert az Apple és a Google elhúztak mellette, de a várt forradalmi újítást nem az N8 valósítja meg. Első benyomásom az, hogy a Nokia a feltuningolt rendszerrel csak a Symbianból próbálja kihozni a maximumot. Kigyomlálta a legzavaróbb hibákat, például a böngésző nem kérdez rá az elindítása után, hogy tényleg böngészni akarunk-e.

A Symbian^3 láthatóan a Nokia rajongóinak készült, és az N8 elég lehet arra, hogy ne rohanjanak rögtön az Apple vagy a Google karjaiba. Ahhoz viszont kevés lehet, hogy Nokiára váltsanak azok a júzerek, akiknek a zsebében már iPhone vagy valamilyen androidos okostelefon lapul.

A várt forradalmi újítások valószínűleg a MeeGo nevű új operációs rendszerben jelennek meg, ami netbookon és táblagépen is fut majd. A bemutatkozására azonban még várni kell – nem tudni meddig, de a MeeGo még idén megjelenik.

Kommentek

  • 2010.07.29 13:43:42Űrhajós

    első?

  • 2010.07.29 13:49:11yellowcsirke

    "a Nokia Magyarország munkatársai saját gyermeiket" tészta, mi?

    Eddig is nokiás voltam, ezután is az leszek, és évek óta az első telefon, ami tetszik külsőre is. Végre lecserélhetem a 4 éves hulladékot! Csak jelenne már meg..

  • 2010.07.29 13:51:48Illumination

    droid

  • 2010.07.29 13:55:52szcsongor

    12 megapixel - parasztvakitas
    Symbian - egy oskovulet oprendszer, hiaba poliroztak most fel

    Raadasul az Ovi Store nem hiszem, hogy a kozeljovoben labdaba rughat az Apple Store vagy az Android Market mellett.

  • 2010.07.29 14:05:13sáklit

    "Raadasul az Ovi Store nem hiszem, hogy a kozeljovoben labdaba rughat az Apple Store vagy az Android Market mellett."
    nem is biztos hogy hiányzik az ovi-ba ötvenezermillió játék.. a sok ősnokiásnak még ez a kevés is sok lesz. szerintem ha nem árazzák el, akkor sikeres lehet.

  • 2010.07.29 14:06:31victorkarpati

    Rubbish :)

  • 2010.07.29 14:14:14Törökátok

    @szcsongor
    "12 megapixel - parasztvakitas"

    biztos én vagyok őskövület, de ez nagy igazság... ez egy telefon, nem kamera, nem laptop. A közösségi portálokat meg hagyjuk, mert aki önként és dalolva rakja fel személyes adatait a netre, az az én szememben nem normális. Tehát vagyonokat kell fizetni egy telefonért, mert fényképez és lehet "lájkolni" (vascsővel verném agyon, aki ezt kitalálta) meg mittoménmégmit csinálni? Jó. Vegyél egy bézbólütőt négyszer annyiért, csak mert a földbe ütve a bab is felfut rá... ehh.

    Mondjuk soha nem tartottam magam célrétegnek :D

  • 2010.07.29 14:22:13mojszipupi

    A symbian nagyon gáz, egyáltalán nem felhszanálóbarát. Egy hét után eladtam a korábbi symbianos mobilomat mert megőrültem a kezelésétől

  • 2010.07.29 14:23:21wiseguy

    Azt hiszem az N8 is kevés hogy az N97 után újra Nokiát vegyek. Főleg, úgy hogy az olaszországi előrendelési ára 469€, tehát nálunk a normál ára lesz ennyi. Ennyiért már bármit választhatok, olyat is ami bevált rendszert futtat, és nem egy újraírtat, ami biztosan tele lesz hibákkal (az N97-ből kiindulva.

  • 2010.07.29 14:28:48DemoJoe

    Jó lesz ez.
    -Kukacjáték kiváló lesz rajta. De lesz ott más is.
    -Van HDMI így az ütős családi fotók videók könnyedén lejátszhatók,
    -Lesz rajta transzmitter így a zene megy majd az autórádión (talán a hívás is)
    -OVI maps ami már navis is ingyér.
    -Amiért én viszont szeretem a Nokiákat hogy a fonetikus hangfelismerés jó!!!!! Igaz csak kihangosítón. Ezért nem vettem még mást!

  • 2010.07.29 14:52:17will

    Aztán lesz-e olyan hibája mint az E72-nek, hogy ha push emilt aktiválod, akkor a kamera szaggat és lefagy? Multitaskról ennyit...

  • 2010.07.29 14:53:39pjotr007

    Tennének bele végre két simkártya helyet, úgy vinnék mint a cukrot.

  • 2010.07.29 15:05:23◄ViZion

    Jó a szimbijános, ha nem teccik, akkor olyan menüre cseréled, amire akarod, vagy nekilátsz írni egyet magadnak (gdesk, vagy flash)...
    Ingyen navi, de ha nem tetszik az Ovi maps, akkor letöltesz mást. Minden ingyen... :)

  • 2010.07.29 15:06:37r1tch

    Kiváló lépés, hogy még egy utolsó bőrt (adag pénzt) lehúzzanak a vásárlókról a symbiannal (szándékos kisbetű). Nem véletlenül váltanak majd MeeGo-ra...

    Először 2001-ben láttam Symbiant, szörnyű volt. Naivan vettem E52-t, majd kiderült, hogy még mindig az. (9 év fejlesztés után az ember elvárná, hogy ne lehessen szabad szemmel látni, ahogy kirajzolgatja a GUI elemeit.)

    Bárki, aki N8-on gondolkozik, annak javaslom a köv videókat:

    Nokia médiakamu vs valóság, N97-en bemutatva:[link]

    N8 első tapasztalatok -- nos, engem nem győztek meg:
    [link]

    Összehasonlításképp Iphone 4:
    [link]

  • 2010.07.29 15:21:08gyagyás

    Ma reggel szart be az 5800-ám bő fél évesen a régebbi nokia telóimmal soha semmi baj nem volt asszem minél újabb valami annál szarabb a minősége

  • 2010.07.29 15:23:50Macropus Rufus

    "12 megapixel - parasztvakitas
    Symbian - egy oskovulet oprendszer, hiaba poliroztak most fel"

    Biztosan rossz. De nem lehet rosszabb mint az Apple telója, ami még csak usb kimenettel sem rendelkezik :o

  • 2010.07.29 15:36:30roxxtar

    szcsongor:

    FAIL
    AIL
    IL
    L

    A symb tényleg nem mai gyerek, de a Nokiának ott az aduász a maemo illetve a következő symb^.
    Viszont az OviStore jelenleg akkora forgalmat bonyolít mint az appstore szóval ez így elég erős kijelentés, hogy labdába se rúghat. Amúgy a symb nagy átalakuláson megy át aminek a vége az lesz, hogy a középkategóriás telók megkapják a symb^4et a felsőkategóriás (pl az n sorozat) megkapja a maemot. N900at meg érdemes megnézni mert zseniális lett.. alapból gyors,a procit még 1000mhz fölé is lehet húzni (állítólag közel a 2ghzig húzták bár az már inkább fake), jól néz ki, mindent tud amit egy alma vagy androidos telefon (openglEs, multitapi, egyedi ui blablabla). Ja és még így is olcsóbb mint az új ifon..

  • 2010.07.29 15:37:48msmester

    A mobiltelefon elsődleges felhasználási területe: telefonálás. Ha elérik, hogy ne recsegjen, ropogjon a hang és ne szakadjon le a dobhártyám, mint néha az E71-esemen, máris nyerő a széria.

    Nekem teljesen mindegy, hogy android, symbian vagy fortranban írt lyukkártyaolvasó fut a háttérben, ha a mobil nem az utadba próbál állni, hanem segíteni akar: legyen egyszerű és beállítható a böngészés, az emailfiók és a kontaktok szinkronizálása. Nem kell ötmillió widget, aki a mobilképernyőről akarja megtudni, hogy milyen az idő, az nem komplett. Az érintőképernyő lehet jó, bár én a szétcsúsztatható qwerty-s cuccokat kedvelem.

  • 2010.07.29 15:42:38Vályoglakó

    Nekem vetíthetnek akármit! Ha a mostani E71 végre behal, akkor egy ideig nem veszek Nokia-t az is biztos. Pedig őskövület vagyok, de ez a sz...r elvette a kedvemet. A menü botrány, a frissítés után napokig csak keresgélek a címlistában, vagy a naptárban. A magyar verzió nem kezeli a cs, sz, zs, stb dupla betűinket, csak az angol. Ez vicc ugye??? A video felvétel ugy indul el, és fagy le időnként, hogy észre sem veszem, de kikapcsolni, kilépni már ezután alig enged, a fotók minősége pixelszám ide vagy oda, olyan, mintha 1889-ben fotóznék, de csak amatőr szinten. A Nokiának vége!

  • 2010.07.29 15:46:40andythehun

    roxxtar.Jol beszelsz!Nekem is N900-am van es a legjobb Nokia ami eddig a kezembe kerult.Hihetetlen modon inteligens telo.

  • 2010.07.29 15:50:06shampiongomba

    Szerintem a jővő az android. Jó az apple rendszerét nem ismerem, meg ugye ahhoz tartozik egy felsőbbrendőségi érzés, akinek iphone-ja van az kiemelkedik a telók közül. De véleményem szerint ha a nokia nem fog androidos telefonokat kihozni akkor nagyon el fog menn iemllette a SE, Samsun és Lg, HTC-ről nem is beszélve. Nem hinném ,hogy versenyre tudna kellni a google-el. Nekem amúgy egy LG GT540esem van, tökéletesen emg vagyok vele elégedve, böngészni nagyon jól lehet vele, msn skype megy rajta, navigáció bónusz, fényképezni meg ha komolyan akarok akkor úgyse ezzel fogok:)

  • 2010.07.29 15:50:42shampiongomba

    Ebben az árkategóriában sokkal inkább vennék HTC-t, mint ezt!

  • 2010.07.29 16:57:22azÁllat

    kivételesen talán nem parasztvakítás a 12MP kamera, mert így a 720p video digitális zoom-olásánál még mindig natív felbontásnál marad a gép..:

    [link]

  • 2010.07.29 16:59:17Vornihin

    A Linuxos N900 óriásit bukott, hadd ne soroljam fel a hibalistáját. Nem férne itt el :)
    Raklapszám jön vissza javításra. Ezért kellett felmelegíteni az elaggott Symbiant. Hiába no, a többieknek bejött a Linux, a Nokia elbaltázta. Ez van.

  • 2010.07.29 17:01:15azÁllat

    hoppsz... inkább ezt a linket akartam:
    [link]
    iphone-al meg ne példálózzunk már.. a harmadik lett képes végre a multitaskingra?? halló.. ja és mindenért fizethetsz amit rá akarsz tölteni.. symbianra minden ingyen. tény hogy a felülete nem túl barátságos és gördülékeny. de valamit valamiért.

  • 2010.07.29 17:21:56reprocesszor

    Nekem egy Ericssonon (nem SE, tehát az se ma volt...) kívül csak Nokiám volt. Nem váltogattam gyakran, mert jók voltak, tették a dolgukat, és szerettem őket, de általában az n+1-dik leejtés, vízbeesés stb után megadták magukat 2-3 év után. 6230-at pl. télen beleejtettem tóba peca közben, mire kihalásztam, volt vagy 3 perc. Ezután akksi, minden ki, pár óra szárogatás autó szélvédő tövében, majd összerak és hiba nélkül ment további 1 évet. N95 volt az utolsó, az is inkább mechanikailag van szétesőben, de már annyira nem szerettem. Napokban váltok HTC Desire-re, meglátjuk.

  • 2010.07.29 18:05:32Walt

    dögöljek meg, kéne

  • 2010.07.29 20:21:16steve71y

    AZ ENYÉMLESSSSSZ Ó JESSSSZ AZ ENYÉMLESSSSSSZZ!!!!!
    Persze ha nem akarják 150K ért adni mert akkor le vannak szarva!!!!

  • 2010.07.29 20:44:05erdomester2

    Maradjunk annyiban, hogy nehéz egy mai sokat eladott oprendszerre azt mondani h szar. Világ életemben nokiám volt és mindig felhasználóbarátnak, átláthatónak és egyszerűen találtam a menüjét. Az utóbbi 6 évben egy Samsungom volt, amit eleinte idegenkedve fogadtam, de pár nap után már otthonosan használtam. Nemrég kaptam a cégtől egy Nokiát, ez is remekül passzol. Kicsit lassú, de a menüvel soha nem volt baj.
    Egyébként meg talált haverom nemrég egy vadiúj htc-t. Nekem elég zavaró volt a kezelése, de 10 perc után mi mást mondhatnék? De akkor is.
    Az amazon.de 400 euróért fogja nemsokár adni az N8-at elővételben, egyébként 300 euró lesz. Bár lehet más 459-ért adja majd, itthon kártyafüggetlenül sztem 150 lesz.
    A 12 megapixel felesleges, 7-8 megánál többet ugysem érzékelünk, de tény hogy ez a telefon mindent tud. Majdnem mindent. És még jól is néz ki. Hónapok óta erre várok :)
    A kedves újságiró pedig kifelejtette, hogy akár jön a meego, akár nem, tavasszal ettől még jön a Symbian 4, ami teljesen más lesz! Kérdés vajon lehet-e majd updatelni vele a rendszert.

  • 2010.07.29 20:49:05Gate

    a rosz dolgokat miért nem említették?

  • 2010.07.29 20:52:41SanX

    Én rövid leszek. Nekem Nokia okostelefonom van... egy kalap szar egy Androidos vagy iPhone telefonhoz képest. Ennyi. Én végeztem a Nokiával. Azért nem cserélem le most, mert nincs pénzem.

  • 2010.07.29 21:10:19erdomester2

    SanX: Mi a rossz benne?

  • 2010.07.29 21:17:19dzső

    Zseniálisak a képaláírások! :)

  • 2010.07.29 21:25:23SanX

    erdomester2

    Soroljam? A böngésző, a zenelejátszó, az e-mail kliens, a képkezelő, stb. Minden u.a. amióta kijött az első S60 v5 telefon. Ha oldalra fordítom a telefont 10 alkalomból 5x nem történik semmi. Vagy úgy marad a kijelző, és nem áll vissza az eredeti állapot. SMS írás közben ha elfordítom a kijelzőt automata váltania kéne a full qwerty billentyűzet vagy a hagyományos között. 10-ből 5x ez nem megy. A kép görgetés akadozik, ha megérintesz egy ikont 50% esély, hogy nem történik semmi. Aki már próbált Nokia böngészőt, tudja, hogy egy fejlövés, ha nem lenne Opera nagy bajba lennék. Használtál már Nokia Ovi suite-ot? Szörnyű:
    [link]

    73% szerint Ovi suit sucks.. stb stb. Röviden ;)

  • 2010.07.29 21:29:41erdomester2

    SanX: Ez melyik modell?
    Nekem még nem volt okostelefonom, de most szeretnék, és nagyon bejön ez a nokia. Iphone-t nem akarok, mert nem szeretem az olyan dolgokat, ami mindenkinek van és agyon van istenitve, a htc-t pedig nem ismerem és elsőre nem tetszett.

  • 2010.07.29 22:39:00atleta.hu

    Hogy a symbian szornyu felhasznaloi elmeny lenne, az azert eros tulzas. Mondom ezt ugy, hogy fejlesztokent kerulom, ahol tudom, mert ugy tenyleg eszetlen nagy szopas. De ha valaki ki akarja hasznalni a telefonja kepessegeit (elfelejtve azt az ostobasagot, hogy a telefon telefonalasra valo), akkor talan meg mindig a legjobb. Bar az android lassan befogja.

    Persze, az iphone OS csilivilibb volt kezdetektol, de annak is megvannak a korlatai es gyerekbeegsegei, amiket nem fog tudni kinoni 10 evnel korabban. Utana meg kezd majd elavluni. A szoftver mar csak ilyen.

  • 2010.07.29 23:26:34mediocris

    Felesleges az 5800-al és az N97-el riasztgatni. Ezek híresen nagy bukások voltak és a Nokia komoly hibákat követett el az elmúlt 1-2 évben. De az N8-al és a 3-as Symbiannal nagyon fogadkoznak.

    [link]

    @r1tch:

    Az iphoneos hasonlítgatással csak saját magad járatod le. Miért jó ez neked?

  • 2010.07.30 00:36:12Man_Who_Laughs

    Az 5800 hol volt bukas? 13 milliot adtak el fel ev alatt megjelenese utan.

  • 2010.07.30 02:34:46mediocris

    @Man_Who_Laughs

    Az 5800 tömeges meghibásodást produkált és az egyértelmű teszteredmények és cikkek ellenére a Nokia megpróbált úgy tenni mintha a probléma nem is létezne. Nem egy esetben javították a készülékeket pénzért a szervizben, és gyakran beázásra fogták a rossz minőséget. Eladásban az N97 is sikeres volt. Viszont az 5800-al együtt elég nagy csorbát ejtett a branden. A Nokia úgy adta ki őket mintha prototípusok lennének, hülyének nézve a felhasználókat. Lehet hogy sok pénzt hozott az 5800, de csak megbecsülni lehet azoknak az ügyfeleknek a számát akiket a Nokia elveszített miatta.

  • 2010.07.30 05:04:46Man_Who_Laughs

    Beazast mindegyik gyarto megjatsza nem egyedi eset (pl SE), nekem 5800am van most is es egyik emlitett hiba se jelent meg, se hangszoro se semmi, az sw fagyott neha dehat azt is magamnak koszonhettem. Az egesz kb ugy fel volt fujva mint az apple antennas szarsaga... 13 millio eladott peldanynal meg persze hogy eloferdulhet tomeges meghibasodas (erdekes modon az itthon gyartottakkal nem volt gond csak a kinaiakkal, tapasztalat)

  • 2010.07.30 10:02:35r1tch

    @mediocris: nem értek egyet; az N8 mind az iPhone, mind az összes többi érintőképernyős okostelefon konkurenciája akarna lenni. A videókkal annyit akartam érzékeltetni, hogy míg az IPhone hozza azt, amivel reklámozzák, addig a Nokia hazudik a reklámokban, nem az igazi működést mutatja -- és számítani kell rá, hogy az N8 is feleannyira lesz jó, mint amennyire hype-olják majd.

  • 2010.07.30 20:58:09Tódí

    nekem htc diamondom van. röviden f.o.s.
    ezt megelőzően nokia 7610 (symbianos) volt, az előtt meg egy céges se k700 (fos), az előtt meg csak mezei nokiák. a mai napig szeretem a nokiát és mindig fogadkozom, h csak azt veszek, ha végre ez a szar htc szétesik. pedig úgy tetszett anno:/

    az android a jövő...

  • 2010.07.30 20:59:22Tódí

    szal erősen gondolkodom, h androidos telefont veszek. a iphone-osok nagyfejűsködésétől meg sugárban okádok.

  • 2010.07.30 22:38:36mediocris

    @Man_Who_Laughs:

    Szerintem mind a Nokia, mind az Apple esetében többről van szó mint hyperól. Örülök hogy te megúsztad problémák nélkül. Azért a Nokia szép csendben gőzerővel dolgozott azon hogy az 5800-ast használhatóbbá tegye, és a legfrissebb firmwareekkel tényleg sokat fejlődött a telefon, de azért a tökéletestől még messze van. Egyszerűen nem hozta a beígért minőséget, és ez joggal háborított fel sokakat. Az N97 még ennél is durvább volt. Olyan mintha a Nokia a business felhasználókat használta volna bétateszterként, hogy az N97mini és a többi utód már jobban működjön. Arról van szó hogy nem minőségi, kész terméket adtak a fogyasztók kezébe, hanem egy gyerekbetegségekkel megáldott platformot csiszolgattak élesben. Az N8 sem lesz tökéletes, de legalább már egy elfogadhatóbb minőséget fog adni. Szóval ha te elégedett 5800 felhasználó vagy, akkor te nagyon meg leszel elégedve az N8-al is.

  • 2010.07.30 22:41:02mediocris

    @r1tch:

    Szerintem az iPhone4 baromira nem hozza azt amit ígértek vele. Ugyanúgy hazudik és sumákol mint a Nokia tette az N97-el (nem véletlenül nem jöttek ki a fehérrel, tudják hogy baj van). Ugye ott a nyilvánvaló antennaprobléma, a melegedés, a jónak mondott, de valójában gyenge kamera, és a hibás kijelzők.

    "az N8 mind az iPhone, mind az összes többi érintőképernyős okostelefon konkurenciája akarna lenni"

    Szerintem ez nem igaz. Az iPhone sokkal inkább feature phone, mint smartphone. Ez a telefon nemrég tanult meg multitaskingolni, de nemrég még az olyan alapdolgok is hiányoztak mint a copypaste. Ha csak a legújabb iPhonet nézzük akkor még mindig nincs 3-as Bluetooth, nincs másolás Bluetoothon, a kamera még mindig szar (konkrétan az N8-al nem lem lehetne 1 lapon említeni se), a fényszenzor nem működik tökéletesen, nincs Office, vagy hasonló alkalmazás a csomagban, az alap headset egy iPodphone ellenére egy szar, mkv, mpeg4, avi, vagy hasonló fileokat nem tudsz vele lejátszani, minden saját formátumból kell. Mindent almás boltokból kell megszerezni, a médiát pedig át kell konvertálni.

  • 2010.07.30 22:55:19mediocris

    @r1tch:

    "számítani kell rá, hogy az N8 is feleannyira lesz jó, mint amennyire hype-olják majd"

    Nem tudom milyennek hypeolják, de nagyjából tudom milyen lesz. Tesztelték már a prototípusokat. Az N8 egy igényesebb és csiszoltabb X6-os. Nem fogja megváltani a világot, nem lesz olyan kifinomult és gördülékeny az érintésvezérlése mint az iPhone, nincs olyan jó kijelzője sem. A kijelzője nagyjából ugyanaz mint az X6-é, a memóriát 256-ra növelték, ami még így is kevés, de jelentős javulást értek el vele. Ami a kameráját illeti, az már a promoverzión is ígéretes volt. Van benne valódi Dolby 5.1 és HDMI (igaz ezt nem tudom hányan használják majd ki), igényes kialakítása van. A processzora kicsit gyengébb, de a készülék energiatakarékos. Egy töltéssel tipikusan 2 napot is kibír aktív használat mellett. Maradtak benne ugyanolyan hibák mint az N97miniben és az X6-ban voltak, de stabilabb lett, használhatóbb lett. A böngésző már elbír 3-4 ablakot, vagy a multitasking elbír már majdnem 10 alkalmazást. Ez nem a csúcsmodell lesz, így szerintem ez a telefon hozza majd a várt szintet. A Nokia rajongóknak meg fog felelni.

  • 2010.07.30 23:01:27mediocris

    Ja és még egy megjegyzés. A Nokia különszedte a fejlesztési csomagokat. Most már nem kell várni új firmwarerre ha böngészőt akarsz frissíteni. Amint elkészül, elérhetővé teszik az új verziót. Ugyanez vonatkozik az email kliensre, vagy a térképekre. Navinak állítólag nagyon jó. A Nokia szigorúbb szoftver minőségellenőrzést vezetett be, és várható minőségjavulás ezen a téren.

  • 2010.08.03 01:20:00az öltönyös

    A nokia fasza,a szifon a kispöcsű gizdáknak való.

  • 2010.08.17 18:00:131-2

    Én szifonról váltottam nokiára. Vannak bajok a nokia okos telóival de abban 100%-os amire alapjában kitalálták. Telefonálásra: Tehát egy szifon sztem elsődlegesen pda utána jöhet a teló funkciója.És ez igy elég gáz. Mig egy nokiát az ember megszok akkor mindenre használható, igaz lassan néha nehezen de használható. Iphone a 30sec es csengőhangjával, a mono fos hangszórójával ami hülye helyen van, névjegykártya küldésével akksi használhatóságával megbizhatóságával sehol sincs a nokiához sztem.
    Aki azt mondja android a következő top játékos annak meg sztem igaza lesz

  • 2010.08.21 11:57:54sziszoko

    5800-ám van én naon meg vok elégedve a symbiannal(ez elött 51-em volt)nem hinnem , hogy átváltanék bármely más gyártóra/oprendszerre
    foleg nem win mobile
    Nokia 4ever!!!!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • Ideges48: árulja el nekem valaki minek egy 8,12,vagy akár 5megapixeles kamera egy telefonba? vagy pl HDMI csati? biztos vagyok benne, hogy nem telefonról fogsz filmet nézni a plazma tév... 2010-09-08 02:14
    Szeptember 30-án jön a Nokia N8
  • Mikrobi: áfilgud: takarodj a spammer haverjaiddal együtt innen! Elegem van már a köpönyegetekből, a belem felfordul az állandó spammelésetekből!!! A Nokia N8 nagy durranás les... 2010-09-08 01:20
    Szeptember 30-án jön a Nokia N8
  • Tesztelo.hu: Na igen, de az Android tavaly jelent meg, jelentősebben csak idén kezdett terjedni. Nézd csak meg az idei, majd a jövő évi számokat... 2010-09-08 01:14
    Szeptember 30-án jön a Nokia N8

Keresés

Bookline

C-Travel ajánlatok

  • Török rivéra ősz elején
    Török rivéra ősz elején Kellemes a víz, lágy a napsütés még ilyenkor is a tengerparton. Pihenjen Törökországban 55.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Szállásajánlatok
    Szállásajánlatok Kiemeltük akciós külföldi és belföldi ajánlatainkat. Kérjen ajánlatot online és az ajánlat 24 órán belül megérkezik Önhöz!
  • Őszi pihenés
    Őszi pihenés Elmúlt a nyár, de őszi ajánlatainknak nehéz ellenállni - borkóstoló, wellness, kirándulás.

Honfoglaló

hirdetés