Beindultak a programozók a Windows Phone 7-re

2010.08.25. 15:28 - Index

Elérte a 300 ezret a Windows Phone 7 fejlesztői csomagjának letöltésszámlálója, jelentette be büszkén a Microsoft.

Ez főleg annak tükrében nagy szám, hogy a fejlesztői környezet még béta állapotú, elvileg szeptember közepén adják ki a végleges változatot a programozói környezetből, és egy héttel később megjelenik maga az operációs rendszer is.

A Microsoft ugyan késésben van a konkurens okostelefon-gyártókhoz képest, de ha a fejlesztői környezet letöltőinek csak a fele készít egy-egy alkalmazást windowsos telefonokra, máris behozza a cég a lemaradást. Iphone-ra, pontosabban iOS-t futtató készülékekre jelenleg 225 ezer, Androidra 60 ezer, Blackberryre pedig szűk 10 ezer alkalmazás érhető el.

A Microsoft a mobilos operációs rendszerrel a Windows 7 sikerét és kedvező fogadtatását szeretné meglovagolni, és egyszerre kínálná a windowsos telefonokat üzleti felhasználóknak, illetve szórakoztató központként. Az előbbi célra az Office, az Exchange és a Sharepoint integrációja a fő fegyver, illetve az, hogy a szinte mindenhol Windowst használó nagyvállalatok így közös platformra hozhatnák a pécés és okostelefonos rendszereiket. Szórakoztató funkcióként az Xbox Live videojátékos rendszerrel való összeköttetést, és premierkor 63 játékot kínál a cég.

Kommentek

  • 2010.08.25 15:48:05huvosvadasz

    De azért nem készít a fele. Kicsit erős várakozás lenne. Ha a fele installálja is, az már jó.

  • 2010.08.25 18:33:29ave

    Jah, en is apple fejleszto vagyok, pedig se MAC-om, se idom, hogy ifonnal benazzak.

  • 2010.08.25 18:33:33Chronos.hun

    "ha a fejlesztői környezet letöltőinek csak a fele készít egy-egy alkalmazást windowsos telefonokra" Dehogy fog a fele. Örülhetnek ha 5%-a elő áll valami használhatóval. Ki gondolja azt hogy 150.000 fejlesztő egy ilyen platformra pazarolja az idejét, amikor ott a Meegoo, az Android, a jövedelmező iOS, a mobile Java és a PC platform. A microsoft nagyot fog ezzel bukni.

  • 2010.08.25 19:01:58EvilHedgehog

    Egy óriási erőssége van a windows Phone 7-nek.

    Az egyedi GUI-készítésre és 2D grafikára kitalált Expression Blend (Silverlight) amihez hasonló nincs a többi konkurensnek, illetve a .NET(C#).

  • 2010.08.25 19:05:03EvilHedgehog

    Ja..meg az XNA

  • 2010.08.25 19:20:59Samat

    Direkt vállalatoknak nem fejleszt más. Jól tudom?

  • 2010.08.25 19:23:34bértollnok

    Sziasztok!
    Láma vagyok a kérdéshez, de itt hátha kapok választ. Van egy telefonom, amelyen a 6.5 verzió fut. Egy Samsung Omnia II-ről van szó. Ezt majd lehet frissíteni valahogyan a 7-es verzióra?

  • 2010.08.25 19:51:49MrR2008

    bértollnok: rövid a válasz 99.99%-k hogy nem.

  • 2010.08.25 21:51:50Zorq

    van mogotte tudas, to"ke es piac is, ugyhogy nem temetnem... sok sikert neki, remelem, osztonozni fogja a tobbi oprendszer fejlodeset is

  • 2010.08.25 22:01:45EvilHedgehog

    Zorq:

    Pontosan....
    A verseny jó!

  • 2010.08.25 22:02:47sergiocorbucci

    bértollnok:

    [link]

  • 2010.08.25 22:03:46sergiocorbucci

    [link]

  • 2010.08.25 23:08:36huvosvadasz

    kellegyiphone4: Spammer.

  • 2010.08.25 23:19:47Pumpah

    @Chronos.hun

    Ha kicsit körülnézel a témával foglalkozó külhoni blogokon, vagy hírportálokon, észreveszed, hogy nagyon sok fejlesztőnek tetszik az egyszerű és megszokott fejlesztői környezet, nyelv, az, hogy egy új platformra sokmindent elsőként lehet elkészíteni, nem utolsósorban pedig, hogy ez az oprendszer nem hasonlít egyik konkurensére sem. Így én nem, hogy nem temetem, hanem úgy gondolom, hogy elég jó esélye van a sikeres piaci helytállásra a wp7et futtató készülékeknek.

  • 2010.08.25 23:40:24Vajon_minek

    A microsoft legújabb szlogenje azért sokatmondó:

    "Windows without Walls".

    Ahogyan én tudom, az ablak lényegében a fal hiányát jelenti, vagy nem? Már nem azért, de fal nélkül hogyan van ablak?

    Mi lesz a lyukkal, ha megeszik a sajtot?

  • 2010.08.25 23:44:44pudliho

    bann kellegyiphone4

  • 2010.08.25 23:59:38nagypeti

    Sziasztok!
    Hol lehet a WM 7-et letölteni?
    Üdv

  • 2010.08.26 01:15:04holex

    EvilHedgehog: is mi a helyzet a Mac-es Quartz 2D-vel? azért mert Te nem hallottál róla, ez ettől még létezik...

  • 2010.08.26 07:45:34carman

    Szerintem nagyon jo eselyekkel indul a win7-es telefon nagyvallalati kornyezetben, mivel az teny es valo hogy altalaban a nagyvallalatok windowst hasznalnak a gepeiken mivel kozpontilag managelheto (AD, DC, group policy, whatever) es nem azert nem linux, mert az IT reszleg alkalmat lenne a kezelesere, csak nem kell a juzernek raketa zseninek lenni hogy hasznalja a rendszert. A sharepoint integralhatosaga (nagyvallalatoknal azert akad egy ket instance vagy akar farm belole), viszon egy oriasi elonye lesz a telefonnak, nem beszelve az alkalmazas fejlesztese is a jol megszokott fejlesztoi tool segitsegevel tortenik, es a telefonon hasznalatos .net framework remelhetoleg eleg nagy reszet fogja tamogatni a .NET 4.0-nak(SL4, WCF, stb), amivel akkor tenyleg egyszeruen lehet uzleti alkalmazasok hasznalhato mobil interpretaciojat elkesziteni.
    szoval en bizom a telefon sikereben.

  • 2010.08.26 08:36:07valaki23

    Ha a microsoft ugyanazt el fogja követni a wp7-tel, mint az xbox-al, akkor lesz itt még meglepetés. Az xbox eleinte sehol sem volt, de kitartó és szorgos munkával felküzdötte magát a microsoft. Ráadásul a wp7 első verziója sokkal ígéretesebb, mint az xbox.

  • 2010.08.26 09:18:05DRuNKeN_MaSTeR

    @Vajon_minek: a minap hallottam a következőt: egy házban a tűzfal ugye a háznak azt a falát jelenti, amelyikben nincs ablak. Akkor a Windows Firewall elég jó paradoxon, nem? :D

    Ja, és:

    /ban kellegyiphone4

  • 2010.08.26 09:58:23firg_firg

    XNA: Egy olyan cégröl beszélünk amelyik a XBox-os XNA marketplace-t kb csak 16 orszag szamara tette elérhetövé (fejlesztök onnan tölthetnek fel). Apple + Androidnal ez mennyi is?

    Evek ota nem kommunikaljak miért és mikorra varhato bövités, csak hogy dolgoznak rajta, néha jogi problémakat emlegetnek. Sok fejlesztöt és appot veszitenek, akik inkabb a többi plattformra fejlesztenek majd. Ennyit a lehetöségekröl.

  • 2010.08.26 10:17:44steve71y

    bértollnok: biztosan nem fog menni omniaII-vel a minimum specifikáció az 1Ghz snapdragon processzor

  • 2010.08.26 10:20:37steve71y

    @Chronos.hun Te mán csak tudod, hány éves vagy BATMAN? 40 mer én 70....

  • 2010.08.26 10:29:53dmaximus

    A kedves cikk író el van tévedve egy adattal. Az Android Market kb 1 hónapja lépte át a 100 ezer elérhető alkalmazást. WP7: egy újabb szeg az MS koporsójába. Ezt nem akarom itt ecsetelni, majd hasonlítsátok össze egy top kategóriás WP7, iOS és Android oprendszerű okostelefon-t ha lesz rá alkalmatok. A WP7 eléggé ki fog lógni a sorból és nem pozitív irányban.

  • 2010.08.26 11:01:57Kanazawa "Can't Stop The Signal..."

    carman: ezt a linuxos dolgot gondold ujra....

  • 2010.08.26 11:10:39knbm

    nagypeti
    Sehol. A cikk a fejlesztői környezet beta verziójáról ír. Szeptember végén mutatják majd be.

  • 2010.08.26 11:10:46Fotos

    "Iphone-ra, pontosabban iOS-t futtató készülékekre jelenleg 225 ezer, Androidra 60 ezer, Blackberryre pedig szűk 10 ezer alkalmazás érhető el."

    Latszik, hogy a "cikkiro" csak szimplan leforditotta a hivatalos M$ propaganda anyagot. Ezek a szamok messze nem fedik a valosagot. Tessek szepen utana jarni! Ja!!! Hogy az plusz ido/melo? Hat igen, ilyen dolog az ujsagiras...

    Varhatoan ez is akkora lekvaros bukta lesz mint a Vista vagy a Zune... Hiaba a sok penz + marketing, azert vannak olyan sz*r dolgok amiket mar 10 millio legy pucaja sem vesz be.

  • 2010.08.26 11:14:10knbm

    A cikk címe enyhén szólva túlzás. " Beindultak a programozók...." Sokan töltik le kiváncsiságból és mégtöbben röhögés céljából.

  • 2010.08.26 11:17:10Sir Kommentor

    @bértollnok:
    "Van egy telefonom, amelyen a 6.5 verzió fut. Egy Samsung Omnia II-ről van szó. Ezt majd lehet frissíteni valahogyan a 7-es verzióra?"

    Ja. Kidobod a kukába, bemész egy mobil üzletbe, és "frissíted" egy új telefonra, ami WM7-es.

  • 2010.08.26 11:29:21Fotos

    @carman:

    Itt egy oprendszerrol volt szo, nem pedig telefonrol. ;-) Latszik, hogy feletek nem kell erteni az informatikahoz. :P Egyebkent a windows-hoz is erteni kell. Nem is kicsit.

  • 2010.08.26 11:30:15knbm

    Ellenpélda:
    Samsung Galaxi Spica telefonom Android 1.5 el vettem áprilisban. Nem vagyok egy informatikus megmondom őszintén fogalmam sincs, hogyan kellene frissíteni Bementem a T szervízbe, ahol ingyen feltelepítették az Android 2.1 et.

  • 2010.08.26 12:12:00Álmos

    Az Android Marketen is tobb, mint 100 000 alkalmazás érhető már el, kedves cikkíró. Továbbá mi a franc az az Iphone? :P

    És az, hogy páran letöltötték az SDK-t nem jelenti, hogy akár egyetlen értelmes alkalmazás fog ebből születni, nem hogy a fele készít valamit. Elfogultak-e vagyunk?

  • 2010.08.26 12:55:39bruschetta

    holex: Mindkét platformra fejlesztek, s bár nagyon szeretem az XCode-ot, azért a Blendben nagyságrendekkel egyszerűbb a formok, a dizájn elkészítése!
    Nem tudom, mennyire ismered, de ott kattogtatva megtervezheted a látványt, az animációkat, stb, nem nagyon kell kódot írni, és hát a szoftverfejlesztő kifejezetten lusta egy faj... :)

    Én nem írnám le ezt az op.rendszert... sokan fejlesztenek .Net-ben, nekik(ünk) - remélem - könnyű lesz odapattanni ;)
    Még egy láb...

  • 2010.08.26 13:18:51Fotos

    @bruschetta:

    Minden csodaszepen hangzik, de mivel a M$ a kivitelezo nem fuznek ekkora remenyeket ahhoz, hogy tenyleg problemamentesen fog mukodni ez a sok szep 'integralt' csoda.
    A gyonyoruseges sharepoint-tal is km-es szopasok vannak itt a cegnel. Valahogy megsem tudtak olyan jol osszehozni mint ahogy a marketing szovegekben a dolog kinez...

  • 2010.08.27 01:21:58r3dsnake

    Foltos: "Hiaba a sok penz + marketing, azert vannak olyan sz*r dolgok amiket mar 10 millio legy pucaja sem vesz be."

    hehe, pedig az apple-nél működik. az almás szart is megvennék az emberek, ha fehér lenne és unibody.

  • 2010.08.29 02:29:39Részegfilmes

    szerintem nem nez ki rosszul az OS, iPhone-t is sokan azert vettek, azt is tudjuk, hogy elegge erosek lesznek az alatta futo vasak, programozasrol meg annyit, hogy tok regen nem programoztam, akkor is csak ANSI C meg pascal volt. most megneztem ezt a WP7 programozast, csutortok este kezdtem, es irtam mar, 2.5 app-ot, egy egyszerubb szamologepet, egy twitter olvsot, es a .5 egy specifikus twitter olvaso egy adott weboldal tweetjeit nezhetem vele...
    szoval szerintem elegge konnyu megtanulni, csak megnezel par videot, es par nap alatt megtanulhatoak az alapok.
    (jo persze nem nagy dolgokat irtam meg, de majd az is jon)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....

Hirdetés