Gyártásra kész a Windows Phone 7

2010.09.02. 16:47 - Index

A Windows Phone 7 operációs rendszer fejlesztésén dolgozó mérnökök szerdán befejezték a kódolást, és a csoportot vezető Terry Myerson a blogjában bejelentette, hogy készen állnak a gyártásra. Naponta körülbelül tízezer okostelefonon próbálták ki a rendszert, és összesen tízmillió órát fordítottak a tesztelésre.

Legutóbbi bejelentésük, a WinPhone 7 kezdetlegesebb változatának bemutatása óta továbbfejlesztették a közösségi szolgáltatásokat, például a facebookos ismerősök közül ki lehet választani a közeli barátokat, és csak ők jelennek meg a rendszer telefonkönyvében. Mások Facebook-oldalára is lehet majd bejegyzéseket írni.

Európában októberben jelennek meg a Windows Phone 7-et futtató okostelefonok, az Egyesült Államokban egy hónappal később.

Developers, developers, developers

Jól mutatja a fejlesztők érdeklődését, hogy a Windows Phone 7 fejlesztői csomagját háromszázezren töltötték le. Az elég nagy szám ahhoz képest, hogy még októberig várni kell a mobilok megjelenésére. A Microsoftnak ez nagyon fontos, mert jelentős lemaradásban van a rivális platformok mögött. Az Apple iOS-en több mint 225 ezer, Androidon 60 ezer, BlackBerryn 10 ezer alkalmazás érhető el.

A Windows Phone 7 erőssége részben az lesz, hogy össze lehet kötni az Xbox 360 játékkonzollal, illetve lesz rajta Office, Exchange és Sharepoint is.

Kommentek

  • 2010.09.02 16:52:16Beet-rúd

    valaki fikázzon már valamit...xd

  • 2010.09.02 16:56:37xtolzig

    jaja, nem jó ez igy hiányzik alóla a már első kommentbe automatikus magyar-style fikázás :D

  • 2010.09.02 17:11:42Xeon

    Kicsit oldalba rúgott engem ez a 10 millió óra tesztelés. Valaki számolja már ki nekem, hogyan sikerült ez nekik 9 hónap alatt. Nekem egy ehhez képest ősember, telefonközpont tesztje is több mint 2 és fél évembe került, és akkor még kötelezett a HFF, 3 hónap béta tesztre.

  • 2010.09.02 17:15:37Donor

    gondolom úgy jött ki a 10millió óra tesztelés hogy nem egy ember végezte, hanem egyszerre sok...

    Fikázás: Remélem a kékhalált meghagyták :)))

  • 2010.09.02 17:29:46Xeon

    Donor
    Tisztelem a logikádat, de egy programnak egy eszközön való valós idejű futását az nem rövidíti le, hogy 300-an csinálták egy-időben más és más eszközön. Ha így elfogadnának egy tesztet, akkor akár 10 perc alatt is meglehetne csinálni:)Szerintem ez is egy elfuserált, program lesz, ugyanúgy mint a Vista. Egy rekesz sörbe fogadnék, hogy 3 hónapon belül meglesz az első foltozása, amit nagyképűen, majd frissítésként lesz beharangozva

  • 2010.09.02 19:36:23verpistike

    hát ha olyan szinvonalú lesz mint a windows 7 akkor a többi gyártó lehúzhatja a rolót

  • 2010.09.02 20:21:10szekra

    jo lenne ha a windows mobile 6.1-esemet lehetne ra frissiteni.. . . .

  • 2010.09.02 20:24:06valaki23

    Xeon: automatizált tesztekről van szó.

  • 2010.09.02 20:26:32valaki23

    Pontosabban:

    "We had nearly ten thousand devices running automated tests daily, over a half million hours of active self-hosting use, over three and a half million hours of stress test passes, and eight and a half million hours of fully automated test passes."

    [link]

  • 2010.09.02 20:33:18kutyek

    @Xeon:

    10000 telefon x 10 munkaóra x 20 munkanap = 2M tesztóra havonta. Fél év alatt simán megvan a 10M tesztóra, és ha ezt profin csinálták, akkor nagyon jó lesz a WinPhone 7...

  • 2010.09.02 21:23:20tibszi

    én egy kicsit máshogy számoltam:
    Ha például veszünk 1000 embert aki teszteli->
    9000000 / 1000 = 9000 órát tesztel egy ember
    9000 óra / 24 óra = 375 nap
    375 nap pedig kicsivel több mint 12 hónap azaz kb 1 év... nah most ha itt azt mondják, hogy 9 hónapig tesztelték akkor több mint 1000 embernek kellett tesztelni (kb. 1200nak). Ez még úgy nagy nehezen rendben is van. De 10ezer különböző telefonon??? Ezek még egy 3310-esre is felrakták winmobile 7et, vagy mi???

  • 2010.09.02 21:36:08Szittyakürt

    Tök mindegy, hogy mennyit tesztelték, régebbi pda-ra amúgy sem lehet majd felhúzni.

  • 2010.09.02 22:04:29ergerberger

    Mondjuk ki: fos lesz!
    Miért? Csak!

  • 2010.09.02 22:05:17ergerberger

    Szittyakürt: meg a farkamra se. Ergo hülyeség!

  • 2010.09.02 22:52:38crey7

    @tibszi:

    A redmindi központban kiosztottak több ezer készüléket, plusz sok teszteszközt postáztak már a fejlesztőknek is. A Samsung, az LG és a HTC is legyártott pár ezer telefont :)

  • 2010.09.02 23:07:18melakseek

    _SOHA_ többet windozos telefont, ezt megfogadtam

  • 2010.09.02 23:22:06Sadist

    2010.09.02 21:23:20 tibszi

    Fogd már fel, hogy a tesztek nagy részét programok (teszt környezet) végzik...

  • 2010.09.02 23:39:37uzsonna

    egyszer volt egy winmobilos pda-m (hp 4700). 2 hetig birtam. iszonyat volt. eladtam az elso hirdetesre jelentkezonek, mindegy volt mennyit ad csak vigye el. akkor megfogadtam hogy soha tobbet nem veszek windowst mobilra. sztem igy lesz ezzel a 7-essel is.

  • 2010.09.03 00:05:17a87

    jóvan akko ne vegyé, senkit nem érdekel a fájdalmad

  • 2010.09.03 00:28:49ziza133

    Vegyel bada-s telot

  • 2010.09.03 00:29:35Erdei Olivér - Pécs

    Most akkó nem van válság van?

  • 2010.09.03 00:52:33Markov

    Valószínuleg hasonlo tudasu platform lesz, mint az IOS vagy az Android. Hatranybol indul, mert tobb evet kell ledolgozni. Ugyanakkor ott van mogotte a pc-s windows vilag es annak elterjedtsege. Ezenkivul egy-ket egyedulallo dolog, pl..Net framework

  • 2010.09.03 02:40:24Earthq

    Az M$ nagyon sok mindent mondott az elmúlt években, és winszar, office xbox ezen a területen helyt álltak, minden másban elsétált mellettük a világ...
    Nekem nem kéne wines pda, láttam eleget... Android rulez!

  • 2010.09.03 02:56:33Honda RC 51

    En ugy tudom az HTC HD2-re felmegy majd. En varom azert. Kivancsi vagyok. Bar mar megszoktam a 6.5-ost.
    Meglatjuk. Ha nem valik be akkor a M$ nagyot bukik majd mert a telefon gyartok is teljesen elfordulnak tole. Bar igy is egyre kevesebb van mar.

  • 2010.09.03 06:17:20walenski

    Én viszont a lagos, restartos, újraindulós gondolkodós prémium minőségű androidos telómat fogom hozzávágni valakihez amint meglesz a wp7.
    Lehet hogy ebben is csalódni fogok, de legalább kipróbálom.

  • 2010.09.03 07:38:47midnight coder

    Nos, nekem Androidom még nem volt, a WP7-et meg még senki nem látta. Viszont az 2.2-es Androiddal kapcsolatban két infót olvastam ami legalábbis elgondolkodtatott:

    1. Nem lehet feltenni a régebbi, kis kapacitású Androidos gépekre. Ezek után nem tudom mit akarnak egyesek winmo-s PDA-ra tenni WP7-et ?

    2. Most került bele a JIT. Ami egy olyan technológia ami kb. a 90-es évek közepe tája óta létezik, és a bytekódú rendszerek sebességét a többszörösére növeli. És ugye az Android javában programozható és bytekódot futtat... Na most, az hogy egy a prociidővel amúgy is elég gyéren ellátott rendszereken futó OS ne tartalmazzon JIT-et számomra eléggé megdöbbentő volt.

  • 2010.09.03 07:49:11AsusFan

    @walenski
    "n viszont a lagos, restartos, újraindulós gondolkodós prémium minőségű androidos telómat fogom hozzávágni valakihez..."

    én prémium androidos telót használok 1.6 donut -tal és nem laggol, nem gondolkodik, nem restartol.ezzel szemben a céges htc 6.5 -ös winmobillal lassú, kezelhetetlen és már fagyott is párszor.minden oprendszert el lehet rontani kellő hozzánemértéssel...(tudom, iPhone elronthatatlan :) )

  • 2010.09.03 08:12:22fourgee

    @Xeon: "Kicsit oldalba rúgott engem ez a 10 millió óra tesztelés. Valaki számolja már ki nekem, hogyan sikerült ez nekik 9 hónap alatt."

    10 ezer telefonon, 10 millió óra. Az ezer telefonon 1 millió óra. Osztva ezerrel, még így korán reggel is 1000 óra marad. Osztva 24-gyel az 41,6666 nap. Vagy 125 munkanap. Megkapom a matematikai Nobel-t? :))))

  • 2010.09.03 08:14:51fourgee

    @walenski: "Én viszont a lagos, restartos, újraindulós gondolkodós prémium minőségű androidos telómat fogom hozzávágni valakihez amint meglesz a wp7. Lehet hogy ebben is csalódni fogok, de legalább kipróbálom."

    Pontos típust mondj kérlek, meg hogy melyik Android van rajta pontosan. Androidos telefon vásárlása előtt vagyok, a Desire kiesett nálam, mert mindenhonnan azt hallottam hogy szar rajta a digitizer. Most a Galaxy S-en gondolkodom, csak még várom hátha hallok valami rosszat róla. De eddig az volt a legmeggyőzőbb.

  • 2010.09.03 08:50:38werjio

    Én sok év pocket pc használat után akartam áttérni Androidra. T-mobilnál beírtam egy kamu gmail címet egy kiállított telóba, próbálgattam az Android marketet,nagyon tetszett az egész, majd kiderült hogy nem lehet kilogolni, automatikusan belépett a Gmail-be, és folyamatosan erőltette hogy a kontaktjaimat, naptáromat mindent kapcsoljak a google fiókhoz, persze GPS infóval együtt. Konkrétan NEM lehetett kilépni belőle, hosszú keresés után jöttem rá, hogyan lehet a gyári beállításokat visszatenni. Ez nekem már túlzás, habár érthető a Google részéről (infogyűjtés). Annyira jók a szolgáltatások, hogy az emberek erre már szarnak. Az Android amúgy mindegyik rendszernél jobbnak tűnik, de ez az erőltetett adatgyűjtés nekem már sok. Maradok a faszán összehekkelt cooked rom-os win 6.1-nél egyelőre, azzal tudok dolgozni rendesen, ahogy elnéztem mindegyiknél hekkelned kell (kivéve Iphone ahol korlátozott), ha komolyabb funkciókat szeretnél mint háttérkép csere meg macskahangutánzás...

  • 2010.09.03 08:55:22verpistike

    @midnight coder

    ez hülyeség... az andorid nem csak javaban programozható...

    programozható c-ben is.. a másik meg hogy én úgy gondolom hogy nem standard javaról van szó... a dalvik miatt ami saját bytecodeot használ..

  • 2010.09.03 09:09:00midnight coder

    @verpistike: Nézz fel a developers.android.com-ra és mutass ott nekem C++ kódot. Tudom hogy elvben van C++-os kód írási lehetőség is, kérdés csak hogy mennyire tudod onnan elérni a telefon összes szolgáltatását.
    Az meg hogy hogy hívod a bytecode interpretert nem befolyásolja azt hogy JIT nélkül sokksl-sokkal lassabb.

  • 2010.09.03 09:12:44objektív

    miért akarnál egy olyan szoftvert (windows) a telefonodra, amit még öt évig fognak javÍtgatni, de addigra má kint lesz a windows 8, amit aztán megit öt évig javÍtgatnak....

  • 2010.09.03 09:42:45Sadist

    2010.09.03 08:12:22 fourgee

    Nehezen, ugyanis nincs matematikai Nobel-díj.

  • 2010.09.03 09:45:22Lionking

    Részemről nagyon várom már a megjelenést. Kíváncsi leszek rá. Egyébként meg nincs olyan operációs rendszer, ami hibátln lenne. Az Androiban és a Apple-ben is biztosan vannak hibák, csak azt nem fújják annyira fel, mint a Microsoft Windows hibáit. Pontosan nemrégiben jelent meg cikk, hogy a Linuxban egy súlyos biztonsági rést csak 5 év elteltével foltoztak be(ehhez képst a Microsoft teljesen gyorsan dolgozik, szerintem). Nona a biztonsági rést csak szakavatottak tudták kihasználni, de kétlem, hogy nem használták ki, és, hogy azóta nincs másik biztonsági rés, amit éppen azért nem árul el senki, mert nagyon megy mostanában a nyílt forráskód, aminek a legnagyobb előnye mellett pont a legnagyobb hátránya, hogy bárki beleírhat, és biztosan tudod, hogy a Linux, amit letöltesz a netről nem-e valami átírt változat, amivel simán zombit csinálnak a gépedből? Ugyan már! Aki ezzel áltatja magát, az álmodozó.

  • 2010.09.03 09:51:01Sadist

    2010.09.03 09:45:22 Lionking

    Beleírhat bárki, de hogy bekerüljön a módosítás valamelyik hivatalos revisionbe, kb. lehetetlen. Vagy azt gondoltad, hogy a nyílt forráskódú fejlesztés olyan, hogy Kovács Pistike beleírja a kártékony kis kódját a Linux kernelbe, aztán csak feltölti a netre?
    Ha meg annyi eszed van, hogy nevenincs helyekről szedsz nyílt forráskódú disztrót, akkor meg is érdemled, hogy megbociztassanak.

  • 2010.09.03 10:01:50Kerek Perec

    Tököm ki van már hogy kijön egy új szoftver és mindig az az első hogy mit tud csinálni a fészbúkkal.

  • 2010.09.03 10:13:57Lionking

    @Sadist:
    Nekem van eszem, de biztosan vannak, akik letöltik bárhonnan, ahol megtalálják. Tisztában vagyok vele, hogy vannak ellenőrző szervek, akik a nyílt forráskódú átjrásokat csak komoly ellenpőrzés után teszik bele a következő verzióba. Nem vagyok ám teljesen gyagya! Minden persze akkor sem garancia, hogy ne lenne minden redszerben egy-egy hátsó ajtó, amiről csak bennfentesek tudnak, amíg valaki egyszer csak rá nem jön. Ilyenkor van a hibajavítás, legyen szó akármeyik operációs rendszerről. A másik nagy hátránya a nyílt forráskódnak pontosan az, hogy bárki (hozzáértő) már keresheti is a hátsó ajtókat, amik benne maradtak a szoftverekben, és már ki is tudja használni. Míg egy olyan programnál, amelynek a forráskódját nem látjuk, nagyságrendekkel nehezebb lehet hátsó ajtókat, vagy biztonsági réseket találni.

  • 2010.09.03 10:17:36Lionking

    @Kerek Perec:
    A Facebook és a többi közösségi oldal csak arra jó, hogy a hírszerzés mindenkiről mindent megtudjon. Tiszta hülye, aki beírja a Twitterbe, hogy éppen mikor van WC-n, és mikor megy a szeretőjéhez, de akár az is, hogy mikor dolgozik, és mikor megy nyaralni. Ezekből az adatokból az Amerikaiak olyan statisztikákat és adatbázisokat fognak gyártani, hogy az hihetetlen. Pontosan, mint a valóságshow, ami csak kísérlet arra, hogy emberek hogyan tudnak együtt élni hosszú ideig tartó bezártság mellett. A sok ember, meg azt hiszi, hogy csak játék. Komoly tudományos munka.

  • 2010.09.03 10:48:40Pumpah

    Válaszolva valamelyik előttem szólónak, aki a frissítést fikázta foltozásnak:
    Ennek a platformnak pont az lesz a lényege, hogy gyártótól függetlenül kapod a szoftver updateket, tehát szemben az Androiddal, ahol a 2.2 Froyo-t majd megkapja valamelyik készülék, itt minden, azaz minden gyártó minden készüléke azonnal kapja a MS-tól a frissülést, amikor csak kijön. Nekem ez szimpi. Az Android átvette a jó öreg Winmo helyét, már ami a bütykölt oprendszereket illeti. A wp7 pedig törekszik a zártabb, de értelmesebb cím felé... Remélem sikerül. Amúgy tele van a net videókkal róla, ha valakit érdekel.
    Nagyon remélem, hogy hamar megjelennek az első eszközök wp7-tel itthon szolgáltatóknál.

  • 2010.09.03 11:08:16DRuNKeN_MaSTeR

    Ha már fikázás: van más is az Android mellett? :)

    Egyébként engem ott veszített a WinMo, hogy 6.1-ről váltottam Android-ra. Ég és föld a különbség. Az M$ meg ott rontotta el, hogy iszonyatos késésben van a konkurrenciához képest. Nem véletlen, hogy a Kin ekkorát bukott...

  • 2010.09.03 11:55:29ATS

    Nekem meg azzal van tele a tököm, h gigaherces telefonoknál járunk és semmivel se gyorsabb, mint az x évvel ezelőtti pda...

    Pc-k dettó.

  • 2010.09.03 13:30:31midnight coder

    @ATS: PC-k érdemben túl sokat nem gyorsultak, max. a procimagok száma lett több.
    A mobilokban meg még ma is elég gagyi procik vannak egy PC-hez képest, ugyanakkor egyre inkább hasonlók velük szemben az elvárások. Ha valamivel mobilozni akarsz, meg skypeolni, meg videót nézni, stb. akkor abba kell a proci. Ha meg nem, akkor vegyél butatelefont.

  • 2010.09.06 07:41:47Zabalint

    Pumpah:
    Pontosan, az Android átvette a WM helyét, ellenben mivel a WP7 az iPhone babérjaira tör(magyarul zárt lesz és kb. semmire nem jó), ezért sikertelen lesz, hiszen a láma userek eddig és ezután is iPhone-t fognak használni.

  • 2010.09.06 07:42:43Zabalint

    (Nem zárt lesz, hanem zárt, hiszen megjelent.)

  • 2010.09.06 15:30:52adrenalin

    Utolsó esélye a Microsoftnak a winmo 7. Ha ez nem jön be, akkor többet buknak, mint egy iparág..mivel az átlag userek köreiben a számítógépek helyét a nagykijelzős telók/táblagépek veszik át. Aki itt most ott van az ott is marad egy darabig.

  • 2010.09.06 15:37:58adrenalin

    Én egy új 4-gs iphone touch ot akarok Froyo-val.
    Amúgyez az első olyan kütyü az apple-től, aminek az ár/érték aránya nagyon jó, még itthon is... Mellesleg én amúgy sem szeretem a nagy telefont, szerintem a két dolog üti egymást. Mármint kis teló + nagy okos pda párti vagyok

  • 2010.09.06 22:35:39Zabalint

    adrenalin:
    Hülyeség, a mobil rendszeres tablet pc-ket(pl. ipad) nem az asztali gép/laptop helyett veszik, hanem mellette. Tény, hogy sokat veszít a Microsoft azzal, hogy ilyen fostalicska telefon oprendszert ad ki, de az asztali platformokat nem kellene leírni, csak akkor magyarázz, ha te magad már csakis mobil eszközöket használsz.

  • 2010.09.13 14:47:07aronvirginas

    "új 4-gs iphone touch"

    Ilyen készülék nincs :-P

  • 2010.09.13 14:50:04aronvirginas

    "próbálgattam az Android marketet, [...] , majd kiderült hogy nem lehet kilogolni"

    Ez nem igaz. A beállításoknál kell lennie egy olyannak, hogy "Account settings", ott pedig "Remove account". Legalábbis a Samsung Galaxy S-emen így van.

  • 2010.09.14 15:45:33dmaximus

    Levették a kommentemet csak azért mert közöltem hogy az Android MArketen nem csak 60 ezer app elérhető??? Na Index nagyot csalódtam.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Caramel: Vízió Kedvezményes ár: 3696 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Párkapcsolati felmérés...
Pároddal egy hullámhosszon vagytok? Virtuális utazás az érzelmek és az értelem szárnyán.