Mutánsok újratöltve

2010.09.26. 17:38 - Tóth Balázs

Éppen amikor már hozzászoktunk, hogy a mobiltelefon elfoglalja az egész tenyerünket, a digitális világban új szörnyszülöttek jelentek meg. A táblagépek testesítik meg a fanatikus internetezők álmát, naphosszat sütkérezhetnek a kijelzőre kerülő online tartalmak fényében, és nem kell egy pc előtt görnyedniük. Ebben a cikkben a Dell Streak és a Samsung Galaxy S segítségével mutatjuk meg, hogy hol ér véget az okostelefon, hol kezdődik a táblagép, és hogy ezek a szörnyek milyen mutációktól szenvednek.

Mindenki a számítógépeiről ismeri a Dellt, és a pc-gyártók tipikus hozzáállása látszik a Streak nevű eszközön is. Kiválasztották a legerősebb, 1 GHz-es Snapdragon processzort, raktak mellé fél gigabájt memóriát, és az egészet bepakolták egy gigantikus, 5 hüvelykes kijelző mögé. Mint amikor bemegy az ember a sarki pc-boltba, és az árlista alapján összerak egy brutális konfigurációt.

Képtelenség

A Dell Streak eszembe juttatja az első kezdetleges táblagépet, a 2006-ban bemutatott Nokia 770-et. Akkor sok kollégám azért röhögte ki a finnek kütyüjét, mert nincs benne telefon, én viszont állítottam, hogy ekkora lapos izét senki sem akar a füléhez tartani. A véleményem azóta sem változott, a Dell Streak telefonként csapnivaló.

Már kétszer pofára ejtettem, mert mérete miatt nem lehet erősen megmarkolni. A Dellnek láthatóan nem jutott eszébe, hogy a csapatépítő tréningeken is megcsörrenhet a mobil, és elég röhejesen néz ki, amikor az egyik kezével söröskorsóba kapaszkodó topmenedzser a másik kezében egy 190 000 forintos lapos izét kezd billegtetni. A Streak akkora, hogy a legnagyobb férfitenyérrel sem lehet elérni mindegyik virtuális gombot.

A Streak ideális eszköz autókba, mert az 5 hüvelykes kijelzőn jobban mutatnak a térképek. Sajnos a Google nem ad navigációt az Androidhoz, tehát venni kell valamilyen szoftvert, például iGo-t. Még jobb autó utasaként használni, hiszen csak két kézzel lehet jól irányítani. Az óriáskijelző előnye, hogy a weboldalak, fotók és videók böngészésekor nem kell gúvasztani a szemeinket, és nemcsak a teljes ábécé fér el rajta, hanem még a számgombok is.

Gyors, de lassú

A Streak erős gép, általában nem kell várni a szoftverek elindulására. Az operációs rendszer viszont nem a legjobb, mert jelenleg az elavult Android 1.6 fut rajta. A felhasználók csak ígéretet kaptak arra, hogy még az idén frissíthetnek 2.2-re, amiben a Google rengeteg bosszantó hibát kijavított. A brit O2 mobilszolgáltató ügyfelei már kaptak egy 2.1-es frissítést, de az általam tesztelt szolgáltatófüggetlen verzióra ezt nem lehetett feltelepíteni.

A Dell feltelepítette a Streakre a TouchDown nevű szoftvert, amely Exchange szerverrel szinkronizálja az emaileket, névjegyeket, naptárakat és feljegyzéseket. Ez azonban csak 30 napig fut, ezután 20 dollárt kell fizetni a program teljes verziójáért. A QuickOffice-nak is csak az egyszerűsített verziója került a Streakre, amivel megnézni lehet a dokumentumokat, szerkeszteni nem.

Kihagyható

Nagyon úgy tűnik a Dell Streak alapján, hogy az 5 hüvelykes kategória simán kihagyható. Aki azért vágyik táblagépre, mert megelégelte a mobilok kis kijelzőjét, az jobban jár egy 7-10 hüvelykes eszközzel, amit nem az okostelefon helyett, hanem azzal együtt használhat. A Dell Streak kompromisszumos eszköz, egy tipikus mutáns, és egyetlen fő erénye, hogy simán zsebre vágható, ami az Apple iPadról vagy a 7 hüvelykes Samsung Tabról nem mondható el.

Színesebb élet

Egészen más a Samsung Galaxy S, amely a 4 hüvelykes kijelzőjével alig marad le a Dell Streak mögött. Nagyon látszik, hogy a dél-koreai cég háztartási eszközöket is gyárt, mert a Galaxy S-nek nemcsak 1 GHz-es processzora és nagy kijelzője van, hanem tele van praktikus extrákkal is. Mondjuk HEPA-szűrő pont nincs benne.

A Samsung Galaxy S mérete pont jó, 4 hüvelyknél sokkal nagyobb kijelzőt nem érdemes mobilra rakni (a HTC Desire HD kijelzője 4,3 hüvelykkel még éppen elviselhető). A Galaxy S használatakor egy percig sem kell a drága telefon leejtése miatt aggódni. A kisebb méret hátránya, hogy a virtuális gombokkal nehezebb gépelni, és néhány különleges karaktert eléggé eldugtak. A viszonylag gyakran használt kettőspontot például csak három gombnyomással lehet bepötyögni. Először meg kell nyitni a különleges karakterek listáját, ott is a második lapot, és csak ezután bökhetünk rá a virtuális gombra.

A kijelző minősége kiváló, a Super AMOLED technológia ugyanolyan kontrasztarányt biztosít, amilyent csak a jobb lcd-tévéken láthatunk. A videók és képek fekete foltjai egybeolvadnak a kerettel, nehéz megállapítani, hogy hol ér véget a kijelző. Egy ilyen mobilon jól néznek ki a YouTube-videók, de még jobbak azok, amiket a mobil beépített nagyfelbontású kamerájával rögzítünk, 720p hd minőségben. A fotókat képhatásokkal lehet különlegessé tenni, nekem a régi fényképek hangulatát visszaadó effekt tetszett a legjobban.

Többek között ott lehet észrevenni a Samsung figyelmességét, hogy feltelepített a mobilra egy wifi hotspotot. Jelenleg a Galaxy S operációs rendszere Android 2.1, és csak a következő verzió, a 2.2 része a beépített hotspot. A Galaxy S emellett lejátssza a flac formátumú zenéket és a divx videókat, amelyek elterjedt formátumok, de a mobilgyártók általában nem telepítik a lejátszáshoz szükséges kiegészítőket. A Samsung még olyan programot is készített, amellyel az okostelefon a wifis Samsung tévéket távirányít.

A Samsung Galaxy S kiváló csúcskategóriás okostelefon, de itt is van némi kompromisszum: ezzel a mérettel még nem tekinthető táblagépnek. Rettenetes végiglapozni rajta egy 120 oldalas, grafikonokkal díszített pdf-et. A következő cikkben a 7 hüvelykes Samsung Galaxy táblagép tesztjével folytatjuk a mutánsok elemzését.

A Dell Streaket a Speedshop.hu adta kölcsön kipóbálásra.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mutánsok - 2004.11.03.
A telefonos kéziszámítógép telefonnak túl nagy, számítógépnek túl kicsi, verekedni túl törékeny, papírnehezéknek túl könnyű. Az index PDA-kat tesztelt.
Mutánsok II. - 2004.11.08.
Telefonos PDA-tesztünk jelen részében tovább mutálunk, és egy olyan modellt veszünk szemügyre, ami egyszerre mindjárt három. Mutáljon velünk Ön is!

Kommentek

  • 2010.09.26 17:55:23Puck

    Samsung Galaxy S boldog tulajdonosa vagyok es azt kell mondjam, hogy igen, a 4" teljesen jo webbongeszesre, zsebemben elfer siman, es nem ejtem el, mert rendesen markolhato. A telefont van amikor meg a netbook helyett is hasznalom, pl. IRC, Twitter, IM vagy EMail hasznalatara tokeletes (persze, ha lenne egy QWERTY billentyuzet hozza, akkor meg jobb lenne, de akkor nem lenne ennyire vekony).

  • 2010.09.26 18:01:42qpacka

    Galaxy S billentyűzet és kettőspont: tessék átállítani swype-ra az input methodot (a beviteli mezőbe böksz és ott tartod az ujjad, majd select input method) és voalá:
    minden betű felett van más karakter is. Ha nyomvatartod a j betűt, már ott is a kettőspont. Arról nem is beszélve, hogy kis gyakorlással milyen gyorsan lehet a swype-pal szöveget beírni (hagyományosan pötyögni is tudsz). Lásd még:[link]

    Vagy fel lehet telepíteni az ingyenes anysoftkeyboardot (van hozzá magyar karakteres kiegészítés is)

    Nem ártana legalább kicsit megismerni a telefont (pl. belenézni a settings menübe mielőtt cikket írtok)

  • 2010.09.26 18:24:47Mézga

    Igénytelen cikk. Információ tartalma szinte semmi és az is pontatlan.

  • 2010.09.26 18:33:20Fox888

    Ez tényleg mi szar cikk?

  • 2010.09.26 18:36:24exhacker

    Az a gond hogy sajna a google android a java fügősége miatt komolyan insecure...

  • 2010.09.26 18:40:51Grafithuszar

    @exhacker: Ezt részletezd már egy kicsit légyszi.
    Addig ok hogy szemben az iPhone-nal itt bármit telepíthetek rá nemcsak az Apple által leellenőrzött szoftvert, de miért is insecure a java miatt?

  • 2010.09.26 18:52:07BURNetter

    van, ami fontosabb, mint az alma... (20.57)

  • 2010.09.26 18:53:51Nancsi

    exhacker: nem szabványos JavaVM alatt futnak az Androidos programok, hanem egy spec, Android számára fejlesztett alatt. Lásd:[link]

    Ez azért érdekes, mert ez nem egy stack bázisú VM, hanem regiszter bázisú, vagyis ami biztonsági lyuk volt a Java VMen, az itt már nagyrészt élből nem működhet.

  • 2010.09.26 18:55:12Antikbox

    gagyi cikk

  • 2010.09.26 18:56:22ymel

    qpacka,
    volt a legendemen swype. aztan idegesitett. aszondod, gyakorlassal egesz gyors lehetsz? en most a begkeys-t hasznalom, mert a gyari quertyn mindig felreutottem, a hagyomanyos kiosztasnal meg nem birtam kikapcsolni a prediktiv bevitelt, ami folyton bekapcsolt, ha hibat kovettem el. Nekem meg mindig szenvedes ez a touchscreen. Meggyozodesem, hogy csak atmeneti technika lehet a bioszovet virtual kepernyo fele, ami valtozo felulettel segit az ujjaidnak az erzekelesben. Mint a vakok olvasasanal, csak ez dinamukusan kepes valtoztatni a felszinet.

  • 2010.09.26 19:10:55ne most

    Jó ég miért nem irsz cikket arról is, hogy tetszik-e a szine?

  • 2010.09.26 19:48:23SkyRR

    Azert meg nem nott ossze a ket technologia...
    En egy HTC Touch HD-val kezdtem, de kenytelen voltam megkozeliteni a masik oldalrol is (SONY VAIO VPCX135LG). Ez a ket dolog mar nagyon kozel van egymashoz :-) .
    Azert nem vagyok benne biztos,hogy ezek egy-ket even belul ki tudjak valtani egymast...

  • 2010.09.26 19:48:44Tesztelo.hu

    Az Igo sajnos nem fut minden andoridos készüléken a képernyőméret miatt. Pl. Samsung Galaxy Spicán fut, de az utódon, a Galaxy 3-n nem! Szóval nincs még az a navigáció tökéletesen megoldva...

  • 2010.09.26 20:03:15BenDeGoose

    android navi: Navigon?

  • 2010.09.26 20:05:54poisonborz

    "A fotókat képhatásokkal lehet különlegessé tenni, nekem a régi fényképek hangulatát visszaadó effekt tetszett a legjobban."

    Ezt most komolyan?

  • 2010.09.26 20:06:14qqri

    mondjuk egy Nokia N900 -at vagy a közelgő N9-et is ide lehetne sorolni és tesztelni... de mondjuk ez a cikk se nem informatív, se nem hasznos, se nem igényes, részletes... inkább reklám szaga van...

  • 2010.09.26 20:10:28SkyRR

    Es meg valami...
    En meg nem lattam olyan telefont, amivel rendesen lehetne fenykepezni, olyan fenykepezogepet, amivel lehetne telefonalni, es stb. ezek variacija...
    Kiveeve GPS.. (de tenyleg, a foto masinan is)...

  • 2010.09.26 20:23:59cindbl

    mi ez a marhasag, hogy a google nem ad navigaciot? kifejezetten jol hasznalhato a 4.3-as googlemaptol a navigacio.

    amerikaban meg traffic info is volt...

    telleg hujeseg a cikk :)

  • 2010.09.26 21:10:03Honda RC 51

    cindbl: igazad van itt jol megy a data plan mert nem draga de Magyarorszagon nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.

  • 2010.09.26 21:10:35Honda RC 51

    Nekem a HTC HD 2 van 4.3 collos kijelzovel de neha erzem hogy jo volna az 5 coll. Kulonosebben nem erdekel hogy nagy, a hasznalhatosagot jobban eloterbe helyezem es az a fontos. Es ma mar eljutottunk oda hogy szinte minden egyben van. GPS, Fenykepezo, Kamera, Internet, Zenelejatszas es persze a telefon. Kiraly nem?
    Mindenesetre en orulnek az 5 collos kijelzonek.

  • 2010.09.27 00:52:10cindbl

    Telenornal 500M 2kHUF, ha tulleped, csak lassitanak, nem szamlaznak tobbet. 100kHUF-os telefon mellett ez nem lehet draga.

  • 2010.09.27 08:30:52◄ViZion

    Hmmm... a fülhöz tartás helyett BT-os füles???
    Flac lejátszás nagyon fontos... lol, mit tudhat az a chip amit ebe raknak? Azért elég lehet az MP3 is, hiszen nem stúdióban ül vele az ember, hanem autóban, úton, stb... ott meg a flac előnyei el is tűntem, de ettől még dícséretes, h lejátsza.
    Fotózásra mondjuk még jót nem láttam, olyant igen ami elmegy, de aki látott már dSLR-el készült képet közelről, annak a telefonos képek már nem jók... :)
    Ettől még a Dell-t elfogadnám...

  • 2010.09.27 09:36:43sandiuska

    Ez egy olyan lehetőség amit nem szabad elszalasztani! Online pénzkeresés ami nem átverés! Pénzkeresés szerencsejátékkal csak úgy hogy ott ül a gép előtt, fogad, pókerezik, vagy rulettezik, nem az a rulett stratégia amivel már tele van az internet és nem jön be mert az összes kaszinó ismeri ez egy teljesen új lehetőség amit nem szabad elszalasztani! Plusz sportfogadási stratégia amely biztos hogy bejön, és póker stratégia ha okosan csinálja 99 % hogy sikerül. Ha megszeretné rendelni amely 300 Forintba kerül írjon emailt: szasztavasz@citromail.hu

  • 2011.11.08 01:21:35Michel Djerzinski

    CSAKIS AZ IPHONE4!!!!!!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés