Felzárkózhat a Nokia az új telefonokkal

2011.10.27. 16:17 - Tóth Balázs

Első benyomásom az volt a Nokia World rendezvényről, hogy a finn gyártó túl kevés újítást mutatott. Nem látszott, hogy az emberek miért választanak majd a Nokiát más készülékek helyett. Miután végigjártam a rendezvény standjait, és részletesen megvizsgáltam az újításokat, valamivel jobbnak tűnt a finn cég helyzete.

A Nokia februárban jelentette be, hogy Windows Phone lesz az okostelefonjain, tehát a cég nyolc hónap alatt összerakott két teljesen új modellt. Ez brutálisan gyors tempó, egy új telefont a bejelentéstől számítva általában egy-másfél év alatt raknak össze a gyártók. Minden elismerésem a Nokiáé, mert most nem is a jól megszokott terepen mozgott, hanem egy vadonatúj vezérrel indult el, számára ismeretlen hardverekkel és szoftverekkel kellett telefont építenie. A végeredmény, a szerdán bemutatott Lumia telefoncsalád pedig egyáltalán nem rossz.

Most az a nagy kérdés, hogy a Nokia mennyi ideig tudja tartani ezt a tempót. Amikor a versenytársai új készülékekkel és szolgáltatásokkal reagálnak a bejelentésére, akkor a Nokia vajon gyorsan ellentámadásba tud lendülni? A másik nagy kérdés az, hogy a Nokia mennyire találta el a felhasználói igényeket.

Térkép és zene

A Lumia készülékeknek három jelentősebb extrája van. Az egyik az autós navigáció, ami annyi újdonságot mutat fel a Symbianon elérhető térképekhez képest, hogy nagyon leegyszerűsített, könnyen használható. Nem zavarja össze a felhasználókat olyan extrákkal, mint a helyekre történő becsekkolás (ez úgyis megtehető a FourSquare app segítségével), és a közeli érdekes helyeket sem ezzel a szoftverrel kell megkeresni. Ezek a funkciók a különálló térképalkalmazásba kerülnek, amit sajnos még nem lehetett megnézni a demókészülékeken.

A Nokia Maps nagy előrelépés a Bing térképéhez képest, amely az USA területén kívül gyakorlatilag használhatatlan, és eddigi tesztjeimben nevetséges hibákat produkált.

A készüléken elérhető zenebolt kockázatosabb terep, mert egyre több szereplő versenyez egymással. Sőt, a Windows Phone alapból kínál megvásárolható zenéket, és vannak különféle zenerádiós alkalmazások is, mint a Last.fm és a Spotify. Legalábbis azokban az országokban, ahol már bevezették ezeket, Magyarország kicsit lemaradt a digitális zenékereskedelemben.

A Nokia elég jól integrálta zenelejátszóját a Windows Phone rendszerbe. Ezzel érhetjük el a számítógépről felmásolt zenéket, van benne zenebolt, és a Nokia kéthetente frissíti a különböző stílusú, több mint három órás ingyenes mixeket, amelyek egy hosszú, szerkesztett zenés rádióadáshoz hasonlíthatók. Közeli koncerteket is kereshetünk, és a mobilról megvehetjük a koncertjegyet. Persze ezek a szolgáltatások csak azokban az országokban működnek, ahol a készüléket piacra dobják.

Fejlesztőket fogna

Jók a kiegészítők, de a rivális gyártók sem ülnek tétlenül. A HTC is készít Windows Phone alapú mobilokat, és azokon is vannak extrák, csak éppen másfélék. A tajvani cég képszerkesztőt, mozielőzeteseket és médiamegosztó alkalmazást rakott a mobiljára. A következő hónapokban meglátjuk, hogy mi a fontosabb a felhasználóknak.

A Nokia készülékek szoftverboltjában később egyre több olyan szoftver lesz, ami csak onnan letölthető. Az nem egészen világos, hogy a kizárólagos forgalmazás miért lesz vonzó a fejlesztőknek. Lehet, hogy a Nokia megveszi őket kilóra, de ez egyrészt sokba kerül, másrészt minden appnak van klónja, és a többi gyártó készülékein azok elérhetők lesznek.

A Microsoftnak is lehet egy-két szava ezzel kapcsolatban, és neki a Windows Phone platform gyártójaként az az érdeke, hogy minél több szoftver legyen az összes létező készülékén. Ez a felhasználó érdeke is, mert a Windows Phone nem teljesen kiforrott platform, alapfunkciókat is appokkal kell bővíteni. A gyárilag telepített ébresztőóra például csak egyszerű riasztásra képes, szundi funkcióval, míg más platformokon intelligens ébresztés is van.

Androidról Nokiára?

Két felhasználói réteg lehet vevő a Nokia új Lumia telefonjaira. Egyrészt azok a nem Nokia-rajongó emberek, akik korábban vettek egy androidos okostelefont, de rájöttek, hogy nem akarnak hekkelni, foltozni, hibák miatt készüléket újraindítani. A Windows Phone átlátható, és azt tapasztaltam, hogy lefagyás nélkül működik.

A másik potenciális vásárlói csoport a Nokia-rajongóké, akik még mindig hűségesek a márkához, és szeretnének okostelefonra váltani. Az operációs rendszer biztosan furcsa lesz nekik egy S40-es készülék, vagy egy Symbian után, de a Windows Phone elég érthető, a használata gyorsan megtanulható. Mindemellett a Lumia 710 esetében nagyon jó az ár, 270 euró környékén kevés a jó okostelefon, míg a drágább Lumia 800 a kiváló dizájnnal tűnik ki a készülékek tömegéből.

Foursquare és Angry Birds mindenkinek

Bármennyire is fontosak a Nokiának a jó okostelefonok (mert azokkal lesz nyereséges), az olcsóbb mobilok nagyságrenddel több vevőt vonzanak majd, és nemcsak Indiában és Kínában, hanem Európában is. Az Asha néven piacra dobott készülékek meglepően gyorsak, ami annak köszönhető, hogy a körülbelül harmincezer forintos modellben is egy gigahertzes processzor van.

Kipróbáltam  az érintőkijelzős modellen az Angry Birds nevű játékot, és bár a képek éle kicsit szögletes volt, a játékot lehetett élvezni. A telefonon Foursquare is van a már megszokott Facebook és Twitter mellett, tehát minden elérhető, ami manapság fontos a modern szolgáltatásokat kedvelő mobilozóknak.

A Nokia az új készülékekkel adott magának egy esélyt arra, hogy elinduljon fölfelé a lejtőn. Egészen biztos, hogy a következő hónapokban még számos új telefonnal előjön a finn cég. Legkésőbb a januári CES kiállításon muszáj lesz bemutatnia az amerikai piacra szánt modelleket is. Kemény küzdelem lesz, és most már nem annyira a mérnökökön múlik a siker, hanem inkább a marketingen.

Címkék:

Kommentek

  • 2011.10.27 16:35:00l0lcopter

    felzárkózhat a sereghajtókhoz.

  • 2011.10.27 16:51:25papilloma

    A WP7 miért nem kiforrott platform? Vagy mihez képest nem az? (Kérdezem, még nem használtam...)

  • 2011.10.27 16:51:50robian

    én a másik csoport vagyok, remélem jön a 800as mielőtt lehal a 4 éves N958Gb-m. Nokia 4ever!

  • 2011.10.27 16:57:28bounty123

    Kicsit erős a 2 nyelvtani hiba rögtön a bevezető vastagított részben. Illene valakinek végigfutni a szövegeket megjelenés előtt. (_A_ finn gyártó és Nokia telefon_t_)

  • 2011.10.27 17:06:29Mi a Mano

    Azert androidnal hekkelni, meg hiba miatt ujrainditani... Kicsit eros. Ha jol emlekszem, akkor a Motolrola MS2-m az elmult 1 evben egyszer volt ujrainditva fagyas miatt. Azt is azutan kellett emgtennem, miutan esett egy kellemeset a kutyu.... Szoval ez azert kicsit eros...

  • 2011.10.27 17:07:10barli

    "megvizsgáltam az újításokat, valamivel jobbnak tűnt a finn cég helyzete"
    öööö, milyen újítások? Nem látok semmi újat, azon kívül, hogy lebutították a navi szoftvert.
    Ezt lekéste a Nokia. Még ha legalább a Windows Phone-al együtt jöttek volna ki vele. De így csak egy a száz közül, de legalább felismerhetö, olyan ronda.

  • 2011.10.27 17:08:37zoutlodi

    Én mint andriodos felhasználó ha váltani szeretnék, akkor inkább az IOS felé mozdulnék. WP kizárt. Szerintem a NOKIA megint rossz felé indult.

  • 2011.10.27 17:13:44Idiofil

    Szerintem arra gondol, hogy mivel nem annyira elterjedt, így jóval szolidabb a Marketplace-en kínált appok száma/milyensége...
    Amúgy tökéletesen használható (LG opt 7)van egy-két hiányosság, de nem igazán olyanok, ami a tömeget elriasztja...mármint az épeszű tömeget...

  • 2011.10.27 17:17:50baggins21

    Nekem kéne.. ezzel a Mangoval már egész korrekt a cucc.

  • 2011.10.27 17:21:33Mirrmurr

    Még mindig adódik a kérdés: miért nem Android? Ha jól csinálják, akkor nem egy a száz közül lennének, hanem Az Android telefon. Ez jelenleg a HTC, annak ellenére, hogy a Samsung nagyon nyomul.

  • 2011.10.27 17:22:22qqri

    ...hát... a standon, kb 10 perc használat "tesztelés" alatt nem fagyott le a Nokijjja? Meglepő! :)

    "Miután végigjártam a rendezvény standjait, és részletesen megvizsgáltam az újításokat, valamivel jobbnak tűnt a finn cég helyzete. (...) A Windows Phone átlátható, és azt tapasztaltam, hogy lefagyás nélkül működik."

  • 2011.10.27 17:23:32rendszerhiba

    Sajnálom a Nokiát, mert igazán jó household brand lett. Öngólt lőttek megint. Nem a külső design-ra gondolok, de ott is picit. Végig nézve a képeket a menürendszer színtelítettsége, felbontása kb. 3 év lemaradást tükröz. Észre vehetné a Nokia Design, hogy a kereslet túlnőtt ezen, nem mindenki minimalista.....
    Emlékszem, mikor kijelentették hogy nem gyártanak flip telefont soha. 2 év után, amikor a Moto V3 Razor iszonyat piacot szerzett, előjöttek néhány béna fejlesztéssel. Ez úton üzenem az Idefix és a Blufix tervezőjének, hogy 5 évet késett a design-al és a menüvel.

  • 2011.10.27 17:28:41Cnere

    A 270 EUR az testvérek között is 80e pénz. Annyiért vezsek inkább egy jól használható laptopot és választok egy telefont 1 forintért, amivel telefonálni tudok. Sőt még rádiót és zenét is hallgatni, nekem más úgysem kell. Egérmozin nem nyomulok, azt meghagyom a fanatikusoknak, akiknek nem számít a pénz.

  • 2011.10.27 17:31:35Jossarian

    "Magyarország kicsit lemaradt a digitális zenékereskedelemben"

    Es minden masban...

    A 800 as jo, veszek 1et, vartam mar.

  • 2011.10.27 17:32:35tumpara

    rendszerhiba: én meg ezúton (így egyben) üzenem neked, hogy nincs -al, -el rag a magyarban, szóval designnal. Ja, trollkodtam, fene a hülye fejemet.

  • 2011.10.27 17:34:06Idiofil

    Android kontra WP7?
    WP7 sokkal egyszerűbb...Használtam androidot (HTC Hero, SGS), de ez nincs telizsúfolva mindennel, aminek a nagy részét nem használtam soha. Amúgy a kinézetet tekintve a WP7 sokkal merevebb. Nekem nagyon tetszik amúgy ez a felület, ami majd a win8-nál is visszaköszön.
    Amúgy én is stabilabbnak találom a WP7-t az androidnál...Lehet hogy túl sokszor futottam Force Closed-ba....

  • 2011.10.27 17:34:37Peppone Botazzi

    A nokia bármit csinál divat fikázni. Ha ezt HTC vagy iphone hozza akkor hűűű húúúú így csak szar, megkésett, ócska, elavult. Szerintem még a Symbian3 se elavult. Egész egyszerűen használható és nem faszméregetős versenyre van kitalálva meg fél napos üzemidőre.

  • 2011.10.27 17:42:40landren

    Tényleg elég unalmas már ez a fikázzuk a Nokiát, mert az divat. Nem mindenki iphone buzi. Nekem tökéletesen megfelel a symbian is. Ami meg inkább számít, hogy van fejlődés a nokiánál, végre látszik az irányvonal. Az N9 meg a 800 jelenleg jobban bejön mint a többi gyártó csúcs terméke és rohadtul nem érdekel, hogy nem android fút rajta.

  • 2011.10.27 17:45:13pákozdy

    Két rohadt szarvas hiba az írásban...
    Rögtön az elején: "Nem látszott, hogy az emberek miért választanak majd Nokia telefonjait más készülékek helyett."
    A végén meg felhívom a cikkíró figyelmét, hogy a lejtőn fölfelé nem megyünk, maximum lefelé...

  • 2011.10.27 17:46:17barli

    @Peppone:
    márpedig pont azért van bajban a Nokia, mert nem állt be idejében a "faszméregetös versenybe".
    Jó, hogy nem lehet túl sok designt belevinni egy ilyen okostelefonba, de ez kábé úgy néz ki, mintha már rajta lenne az 1 eurós kínai szilikonkoton.
    Nem az a baj a nokiával hogy "miért ne vegyem meg", hanem hogy "miért vegyem meg". Ezt a telefont így a Sang-Pong-Yu telefongyártó is kihozhatta volna. Ha a nokia nem akar tönkremenni, valami újat kell mutatnia, de legalább szebbet/jobbat, mint a többiek.
    A Nokia ott cseszte el, hogy nem vette észre, hogy az okostelefonok lehagyták az un. business telefonokat, amikre így már semmi szükség nincs. Az occsó kategóriával meg nem lehet már pénzt keresni. RIP Nokia

  • 2011.10.27 17:49:53nyehehe

    Cnere! Hát ez az! Nem értem a sok marhát, akik egy fél netbook méretű téglát szorongatnak a fülükhöz.
    Én telefonálni szeretek a telefonommal. Hosszan.
    Vagyis legyen egy telcsi kicsi, könnyű és bírja sokáig az akksija. Ilyet bezzeg a kutya nem gyárt.

  • 2011.10.27 17:50:35Idiofil

    "okostelefonok lehagyták az un. business telefonokat, amikre így már semmi szükség nincs"
    Azért ez egy kicsit meredek...

  • 2011.10.27 17:50:55HalivudEstevez

    Lumia tetszik. Még a végén rávesznek, hogy szerezzek valami okoskát magamnak.

  • 2011.10.27 17:51:43szkepi

    én szerettem a Nokiáimat. nagyon sokat segitett meloban meg mindenben az össze communicatora, szuper volt a 2110, a 6510, az n95 stb. Én örülnék, ha egy igazi europai brand a topon lenne és az a nokia lenne.
    Én az iphone 4mellé másodiknak ezt fogom megvenni.

  • 2011.10.27 17:53:20Peppone Botazzi

    Hogy kellene kinéznie? Vagy mit kéne akkor belerakni? Elárulom nekem az alapfunkciókon kívül (sms, telefon) annyikell hogy kényelmesen e-mailezzek, tudjam nézni a facebookot, legyen ingyenes navigáció, és egy jó böngésző is rajta, valamint tudjak zenét hallgatni rajta amit én töltök rá pc-ről. Másra nekem nincs szükségem. Őszintén szólva szarok az angry bird-re meg a csillió appra is. És ezek nekem úgy fussanak hogy rajta legyen és kész, ne hekkelgessem meg matassam. Ott legyen, tudja, és bírja egész sokáig az akksi. Továbbá ne legyen óriási méretű az egész telefon.

    Ha bütykölni meg kütyüzni akarok kiélem magam pc-n telefonba ne kelljen már belenyúlnom. Ha meg mégis akkor legyen vásárlás után egy telepítési folyamat ahol kipipálnám hogy egy butatelefonon kívül szeretném bele, navit, gmailt, FB-ot, media playert, böngészőt, aztán oké, telepít és kész, az összes többi nekem sallang.

    Leginkább nekem most az n8-as Nokia nyerte meg a tetszésemet, remélem ezek miatt lejjebb megy az ára télre. Hiába na, konzervatív vagyok.

    Apropó, ha valaki tud ilyen tendenciákat, az N8 mikorra állhat be egy barátibb árra? Ezek megjelenésével számíthatok valami csökkenésre?

  • 2011.10.27 17:54:22Peppone Botazzi

    Barlinak ment

  • 2011.10.27 18:03:41Szőnyegtáska

    Nekem tetszenek, csak nincs bennük elég parasztvakítás, amin lehet, hogy a siker múlik :( Az N9-es formája nagyon jó, még, ha nem is túl eredeti, de szinte minden érintőkijelzős telefon ugyanolyan. Én szurkolok a Nokiának, még ha gáz is :)

  • 2011.10.27 18:10:11hucsnyak

    @Barlik
    "Ezt a telefont így a Sang-Pong-Yu telefongyártó is kihozhatta volna." Hát az ájfónt meg az écstíszít éppen hogy Huang-Ho, illetve Sang-Pong-Yu gyártja. A Nokiát nem feltétlenül. :-)

    @Rendszerhiba
    Menürendszer színtelítettsége, Nokia design??? ez WP menü, ember... rád férne egy reset... Egyébként a fantázianeveket elnézve belsős lehettél. (én az vagyok...) így még szánalmasabb.

  • 2011.10.27 18:20:07Bélus___

    "Most az a nagy kérdés, hogy a Nokia mennyi ideig tudja tartani ezt a tempót." -> Meg az, hogy jó irányba indultak-e a WP-nal; nagy tempóval, de rossz irányba még nem a siker kulcsa.

  • 2011.10.27 18:35:09Attila1234

    Ez a Lumia 800 az egyik legszebb telefon, amit eddig láttam. Drukkolok a Nokiának, mert régen nagyon bírtam a céget, és semmi se zárja ki most már, hogy visszatérjek. Ha nem dől be a cég egy éven belül, akkor simán visszakapaszkodhatnak az élvonalba. A WP7 teljesen rendben van, és nem úgy néz ki, hogy a Microsoft félvállról venné a fejlesztést. A hardver pedig szintén tip-top.

  • 2011.10.27 18:37:10MostmarAztanEleg

    Hagyjátok már a béna androidot meg az ios-t. Annyival szarabbak, mint a WP akarcsak a fejlesztőeszközeik amik a Visual Studio és a .NET nyomába sen érnek tehát a fika OS-ek sem. Szóval nem kell ajnározni azokat a béna cuccokat inkább ismerjétek el, hogy melléfogtatok a telefonvásárlásal :P Ideje váltani (felfogást is)

  • 2011.10.27 18:40:04mukkelek

    Na aztán self test már van-e hozzá? :) Ha már belsös is van itt :)

  • 2011.10.27 18:41:33nick2005

    Nemrég vettem egy Androidos telefont, nagyon nagyot csalódtam, sokszor lefagy, újraindul, nem nagyon tetszik a felület sem, egyszerű dolgok is hiányoznak belőle. A korábbi Windows Mobile 6.5 sokkalstabilabb, megbízhatóbb volt.
    Én telefonálásra használom, sms-re, rádiót hallgatok, és elég sokszor használom a navigációt. Navi esetében ragaszkodom az IGO-hoz. Az IGO viszont nem megy Windows 7-en. Szóval vennék én ilyen Nokiát Windows-zal, de akkor nem lesz IGO-m, az Android nekem nem vált be. Akkor most mit vegyek?

  • 2011.10.27 18:54:05Peppone Botazzi

    Amúgy az Androiddal mi a gáz? Ez már sok helyen kérdeztem? Mert biztos van vele valami ha ennyi embernek nem vált be.

  • 2011.10.27 18:59:40gaen

    Sokak szamara a Nokia egyet jelent a mobil telefonnal, foleg keleten es afrikaban. Azert kellett kiadni ezeket a keszulekeket, mert esetleg "elfeledkeznek a cegrol".
    Ha kiadjak a win 8-at, akkortol lehet majd hasonlitgatni az androiddal es az apple-el. En androidot hasznalok minden gond nelkul, de biztos vagyok benne, hogy a iphone is nagyon jo. Az mar az en bajom, hogy nem szeretek fizetni azert amit ingyen is megkaphatok. pl. so called Angry Birds

  • 2011.10.27 19:00:29gaen

    bocs az ékezetek hiánya miatt, most már kijött az ellenőrző progi...

  • 2011.10.27 19:01:51biturbo s

    Ah, az index megint rábukott a Kövér, a Sinofsky, meg az Ellop répájára. Nem veszek winszart, hiába toljátok a pofába.

    MostmarAztanEleg: jaj, ne verd már itt magad öcsisajt, netán rábuktál annak hájas homokos Ballmernek a bréjére?

    Baszki, már van a piacon winszar 7, a telibekúrt bilineonkék csempéivel, oszt' hol van? Ott bazmeg lenn, a béka picsája alatt. Aszthiszed, hogy le lehet hagyni egy opensource fejlesztést. Haggyad már a.NET-et meg Vizálstúdiót, az opensource világból a QT keményen odabasz kisbarátom.

    A Mikrogané még máig abból él, (próbál élni) hogy annak idején kötött az IBM-el egy kizárólagos szerződést, oszt a PC-kre ő szállította az oprendszernek nevezett szermetét, oszt ezt bebiztosította, winfos logo program, satöbbi. Örömmel látom ahol van verseny (pl. böngészők) ezek a tetvek ott vannak a szarkupac tetején. És itt is az lesz, szerencsére.

    Mennyél, oszt recskázgassál a csempékre, meg pörgesd át az antivírust a számítógépecskéden, nehogy a Heteskéd beszopjon valami víruskát, amire még nem jött ki a frissítés a Tudatlanságbázisból.

  • 2011.10.27 19:06:44gaen

    Peppone Botazzi: semmi! nagyon jó, de nem minden telefon gyártó optimalizálta a készüléket androidhoz ezert aztán nem ok valami. De ha jó a telo nagyon jó tud lenni, plusz ingyenes szinte minden. Nem vagy az Apple-hoz láncolva.

  • 2011.10.27 19:23:17kereso

    Egy Nokia C7-et (Symbian), egy ipod touchot és egy ipad2-t használok. Mindegyik jó készülék.

    Nincs olyan funkciója az ios5-nek ami nagyon hiányozna nekem egy okostelefonból. A navigáció pedig sokkal jobb a Nokián mint a Google mapses.

    A Nokiának a kezdőképernyős widgetjei (email, naptár, keresés) szintén jobbak, mint az ios, ami annyit tud, hogy ikonokat rakhatsz ki. nem is értem, hogy ez miért nem tűnt fel még senkinek.

  • 2011.10.27 19:33:36hucsnyak

    @mukkelek
    Ööö mondta valaki hogy nem volt hozzá?

  • 2011.10.27 19:35:30randomgenerator

    Én Samsungos vagyok, de visszasírom a Nokiáim. Egytől egyig. Mindet jobban szerettem.
    Remélem nem halnak meg, ha jól megy nekik és elindulnak rendesen akkor a következő készülékem elég jó eséllyel Nokia lesz (csak tartsák az igényességet design, hardver és szoftver terén).

  • 2011.10.27 19:36:20MostmarAztanEleg

    Behányok ettől a biturbó tuskótól meg a fajtájától

    Egyébként a tegnapi index cikk volt az egyetlen amelyik fikázta a Nokiát. Még az Engadget is magasztalta, pedig köztudottan IOS pártiak...

  • 2011.10.27 19:39:12vinyi

    "akik korábban vettek egy androidos okostelefont, de rájöttek, hogy nem akarnak hekkelni, foltozni, hibák miatt készüléket újraindítani."

    Elfogult és gyenge duma. Nem kell fostaliga hardvert venni és nem lesz gond. Február másodika óta egyetlen alkalommal sem fagyott le az X10 Mini-m. 10 hónap alatt.

  • 2011.10.27 19:41:34vinyi

    nick2005: IGO? Androidra ott a Sygic. Tapasztalatom szerint van olyan jó mint az IGO, a térképei még jobbak is.

  • 2011.10.27 19:41:54people are smart

    Azért azt szögezzük le, hogy a legtöbb tapasztalata mobilok gyártásában a Nokiának van. Ennél fogva olyan terméket azért nem gyártanak, ami használhatatlan. Ellenben nekem má volt olyan Androidos hulladékom (Samsung galaxy 3), ami sorozatosan fagyott és már a működést, a mindennapi használatot tette lehetetlenné. Kaptam egy Motorola Droid2-őt, ami "elvileg" űber sirály, de menthetetlenül ez is meg-meg fagy, ha nem s olyan gyakran mint a Samsung. Visszasírom a symbian nokia 6700-at, ami tette a dolgát, egyetlen hiba nélkül. Fényvekkel stabilabb a Nokia bármelyik rendszere, mint a kísérletezgetős, toldozott-foltozott android, aminek a legnagyobb rákfenéje, hogy hosszú hónapokat vagy akár éveket is várni kell, mire egy alkalmazás a TE mobilodon s elketyeg, mert mondjuk eredetileg a HTC-re szabták. Ilyen szopacs se Symbianon, se Windows Phone-on, se iOs-en nincs. Amit ott megírnak, az minden eszközön fut, és úgy fut, ahogy kell. Andridéknál ez nem így van. Alig vártam már az N9-et, de most a Windows-os Nokia komolyan megmutatja, milyen az ideális hardver-szoftver kooperáció. Én biztos venni fogok, mert használhatóságban, stabilitásban fényévek a különbségek akármelyik androiddal szemben, noha egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy nem jó, de én néhány év múlva valahová a 3dik helyre várom magát az androidot a piacon. Igazából mindez idáig nem volt komoly ellenfele és rengeteg ember csak azért vett androidot, mert az iPhone drága, a symbianról meg elhitették vele, hogy mivel régi, már biztos nem jó. Most meglátjuk majd erre hogy reagál a piac.

  • 2011.10.27 19:52:38indaa

    "Akik korábban vettek egy androidos okostelefont, de rájöttek, hogy nem akarnak hekkelni, foltozni"

    "Elfogult és gyenge duma"

    Nem egészen. A szabadságnak is megvan az ára. Tegnap az egyik hölgy ismerősöm kértem, hogy nézzem meg a telefonját, mert nem találja a dolgait az Android telefonján.
    Kiderült, hogy belenézett a saját fájlok mappába (alapból kinn volt ikonként), azt látta, hogy csak szemét van benne, letörölte.
    Persze ott volt az almappában a telefonjával valaha készített összes fénykép és videó is...

    Mondta, hogy miért nem kérdezte meg a telefonja, hogy a képeket is törölni akarja-e. Nem ért hozzá nem számítástechnikus, ezért így járt. Ilyet nem tudsz csinálni egy pl. WP7-el, úgy hogy nem tudatosul benned mit törölsz.

  • 2011.10.27 19:53:08indaa

    * kérte

  • 2011.10.27 19:58:52Zorq

    Nekem meg soha nem volt iPhone-om, de ha ma kell telefont venni, azert a penzert valszeg az iPhone 4S a legjobb valasztas. Persze nem fogom megvenni.

    Legjobban a Nokia N9 tetszik, csak sajnos Elop kinyirta a platformot alola, valamint tularazta, nehogy megvegyek es sikeresebb legyen, mint a vindozos telefonjai. Mindegy, ugysem hasznalok tul sok alkalmazast, azok pedig mar leteznek, es ertelmuk is van, ugyhogy nem zavar, hogy nincs szazezer app ra.

  • 2011.10.27 20:16:49mukkelek

    hucsnyak

    Lesz majd ne aggódj. Lesz az hozzá.

  • 2011.10.27 20:17:11Peppone Botazzi

    Melyik gyártó melyik telefonjával jó az Android? És mi az amit kerülni kell?

    Valamint még mindig áll a kérdésem, hogy számíthatok e az n8-as nokia árának csökkenésére ezekkel a WP7-es telefonok piacra kerülésével.

  • 2011.10.27 20:19:18kerdesek05

    nokia 3310 után válthatók végre valami jó nokiára?:)

  • 2011.10.27 20:21:13mukkelek

    hucsnyak

    vagyishogy értelmezési problémám volt bocccs. Na akkor érted hogy mi lesz ezeknek a teloknak a gondjuk továbbra is. Mondjuk arról nem közvetlen a Nokia tehet.

  • 2011.10.27 20:22:38hucsnyak

    Köszi Mukkelek. Most akkor már nyugodtan alszom, ha lesz... Eddig kicsit rezgett a léc, de most már akkor minden oké... :-)

  • 2011.10.27 20:28:12mukkelek

    hucsnyak

    Örülök, hogy segithettem :) Legalább könnyebb lesz szoftverezni őket, ha szerelni nem is.

  • 2011.10.27 21:04:52Öreg Trafford

    Peppone Botazzi

    Valószinűleg már nem fog esni az ára, mivel a forgalmazást is szüntetik meg, az új telefonok miatt.

    Amúgy a Nokia továbbra is az egyik legjobb telefonokat gyártja, csak éppen nincs akkora hírverés körülötte. Soha nem fagynak (nem úgy, mint Android), nem unalmas (nem úgy, mint iPhone).
    A cikkhez: jó lenne, ha az áraknál leírnátok, hogy ez a kártyafüggetlen telókra vonatkozik, és a szolgáltatóknál nyilván el lehet majd vinni 10-20 ezer Ft-tól is, mert jön a sok huszár, hogy hajjdedrágaájfonmárvanhuszezeréris.

  • 2011.10.27 21:20:57Peppone Botazzi

    Trafford, a forgalmazás megszüntetése az csak a szolgáltatóknál lesz nem? Kártyafüggetlen készülékek lesznek még gondolom mindenféle műszaki üzletben.

  • 2011.10.27 21:24:33Öreg Trafford

    Botazzi

    Hát mi kb 1 hónapja vettünk N8-at, és igen sokat kellett keresgélni az üzletek között, hogy találjunk. (Budapest)
    Igaz, hogy narancsszínű kellett, ami még ritkább, de már feketében és zöldben (leggyakoribb színek) sem nagyon van, úgyhogy nem biztos, hogy érdemes várni vele, ha szeretnél egy ilyen telefont. 80 ezer alá pedig szerintem semmiképpen sem fog csökkenni az ára, több okból.

  • 2011.10.27 21:27:35ejafjallajökul

    Én is hűséges Nokiás voltam. Az a készülék amit 3 hónapja vettem teljesen alkalmatlan arra amire szánták.
    Most pl az emilek lekéréséhez jelszót kér amit ugye ne tudok mert sosem adtam meg. Magától is felmegy a netre. Olcsó volt, de most kaptam meg a számlát ami a külföldi utam alatt keletkezett és 13 000 ért neteztem... A szervizben azt mondták a központba kell küldeni javításra. Most visszakaptam kicsit több a hibája mint régen.
    Ja és nem fagynak? Az enyém pl minden fényképezés után biztos.

  • 2011.10.27 21:51:03Helsinki

    A minap olvastam az egyik finn lapban, hogy óriási baklövést követett el a Nokia a névadás során. A Lumia szó ugyanis spanyolul prostituáltat jelent. Sikerült megközelíteni a Mitsubishi "bravúrját": a japánok csak a Pajero modell piacra kerülése után tudták meg, hogy spanyol nyelvterületen a pajero szó önkielégítést végzô férfit jelent, ezután Montero néven árulták ugyanezt a modellt.

  • 2011.10.27 23:17:17fourgee

    "akik korábban vettek egy androidos okostelefont, de rájöttek, hogy nem akarnak hekkelni, foltozni, hibák miatt készüléket újraindítani."

    Egy éve kaptam az előfizetésemhez egy Samsung Galaxy S-t. Nem akartam hekkelni, ezért nem hekkeltem. Nem akartam foltozni, ezért nem foltoztam. Készüléket sem akartam újraindítani és nem is kellett, mert se hiba, se lefagyás nem volt az elmúlt 1 évben és 1 hónapban.

    A hivatalos frissítést azt hekkelésnek meg foltozásnak veszed? Mert azt megcsinálják iPhone-on is, meg Windows-os telefonokon is :)

    Talán nem 20 ezer forintos kínai készüléken kellene próbálnod az Androidot... Ez is olyan mint a Windows Vista. Amikor megvettem 2008-ban a laptopomat (Dell XPS), akkor mindenki előre megjósolta hogy úgyis XP-t fogok tenni majd a Vista helyett. Kérdeztem hogy miért, mondták hogy azért mert a Vista szar. Kérdeztem hogy miért szar, az volt a válasz, hogy hát mert csak, mert az Vista. Nos, 2008 májusa óta az van fent. A gépem nem lassult be (ahogy az előtte mindegyik XP-s gépem eljátszotta), és nem is fagyott. Ja, de fagyott, amikor World of Warcraft közben égette a lábamat (nem asztalnál ülve játszottam, mert úgy nem kényelmes) és lebasztam az ágyra, akkor a gépben lévő Geforce nem kapott elég levegőt, túlforrósodott és lekapcsolta a gépet, nehogy károsodjon. Ja, akkor ez nem is lefagyás, hanem önvédelem, de ez Vista-tól független. :)

    Ja, hogy nem 80 ezer forintos laptopon használom a Vista-t, hanem a Dell akkori csúcsgépén, azért nem fagy? Ja, hogy akkor talán nem is a Vista-val van baj, hanem a sok gagyi tákolmánnyal amit laptop néven árulnak?

    :)

  • 2011.10.27 23:18:09no wonder

    Miért? Egy telefon, amivel barmit megtehetsz, mint egy prostival. Nincs nyafogás, nincs könyörgés, csak csinálja a dolgát, de azt profin. Jóóóó az a név választás.. :)

  • 2011.10.27 23:20:54autos1980

    @indaa

    Okos telefon nem hülyéknek való! Nem ért hozzá a hölgy ismerősöd, de azért törölget?! Lúzer!

    Egyébként én 11 év után váltottam Nokiáról. (3210, 6230,6230i, 6680, N95, N95 8G) 6680-tól felfelé én csak idegeskedtem a sok fagyás miatt. Mielőtt leugatnátok, hálózattesztelések miatt volt 6680 és N95.

    Kaptam fél éve egy androidos telefont, HTC Desire HD-t. Intenzív használat mellett (pdf, excel, mail, net, Wifi hotspot, térkép) nem történt fagyás még a telóval.

    Ameddig a HTC-vel (android) nincs semmi bajom, nem váltok.

  • 2011.10.27 23:25:56no wonder

    Na, én meg a sok okoskodás, meg a telefonom nyomkodása helyett most megfürdök, bezabálok, azt megdugom a csajomat..nektek is az kéne. ja, és egy 6 éves telefonom van, de ki nem szarja le? :D

  • 2011.10.27 23:35:26autos1980

    @no Wonder

    Teli hassal nem jó kefélni:)
    Én csak az időt tudom baszni, mert munka közben vagyok. A szexre várnom kell 15 órát:(

  • 2011.10.27 23:57:27Perillustris

    "Egyrészt azok a nem Nokia-rajongó emberek, akik korábban vettek egy androidos okostelefont, de rájöttek, hogy nem akarnak hekkelni, foltozni, hibák miatt készüléket újraindítani."

    Mint írták, ez nem is enyhe túlzás.

  • 2011.10.28 00:03:19Wolfram

    nekem olyanok ezek az okostelefonok, mint a guminő, amibe rezsót is beépítettek, meg hűtőt és kávéfőzőt, hogy univerzális legyen. mindent tud, de minden tudása kompromisszum.

    navigálni JÓL pna-val lehet, ha netezni akarok, a telefonon keresztül felmegy a netre is (opera mini + 5" képernyő azért más).

    telefonáli jól egy telefon méretű telefonnal lehet, amin gombok vannak. sötétben, meg vezetés közben vakon (sic) is tudok tárcsázni, egy kézzel. a naptárába bejegyzést is tehetek, igaz macerásabb a telefon gombokkal, de szintén egykezes manőver.

    csak nagyon kevés foglalkozást tudok elképzelni, amihez VALÓBAN szükséges egy okostelefon állandó jelenléte. az összes többi visz telefont+laptopot. amire valóban kell, az a marketingesek által generált internetfüggőség +játékfüggőség kielégítése. és persze a presztízs.

  • 2011.10.28 00:06:14MostmarAztanEleg

    Akkor minek kommentelnek az androidosok egy Nokia WP cikket? Fikázni? Vagy csak eccerűen rájöttek, hogy fos az android és itt csorgatják a nyálukat a Nokiára hehe

    Bééééééééééééénaaaaaaaaaaaaa

  • 2011.10.28 01:06:45Aston Kanál

    Én személy szerint azért olvastam el, mert érdekel. Őszintén szólva figyelemmel kísérem a WIndows Phone pályafutását. Igazából WP7 telefont szerettem volna, de amikor megvettem a mostanit, nem volt a piacon olyan, ami riválisa lehetett volna a Samsungomnak.
    Androidos telefonom van, így azok számára, akik fentebb kérdezték, elmondom tapasztalataim. Samsung Galaxy SII készüléket használok. Az android megbízható rendszer, ha nem telepítgetsz mindenféle szir-szart ész nélkül. Javasolt vírusellenőrző szoftver használata, mivel mint minden népszerű, széles körben elterjedt platform, sajnos az android is ki van téve a kártékony programok veszélyeinek (ajánlom az AVG-t - folyamatosan használom, aktív weboldal-ellenőrzéssel, hatékony). Megfelelő hardver mellett a navigáció is gördülékeny (tesztelve iGoval, Sygic-kal, Navigonnal, mobilinternettel, illetve nélküle is, csak GPS modullal). Nagy előny az android market, ahol mindenki megtalál mindent, ami csak kell. Azt gondolom, hogy a 2-3 fontos átlagárak még magyarországi vevőknek sem borsosak. Persze, vannak 15-20 fontért is szoftverek, de ezek az árak leginkább csak üzleti alkalmazásokra jellemzőek (és van egy sejtésem, hogy a többség honnan szerzi be a szoftvereket :) ).
    Szóval akár egy számítógép: ha ész nélkül installálsz dolgokat, akkor a végén szopó lesz. De ha odafigyelsz, akkor semmi gáz nem lesz. És nem árt egy rendes vas.

  • 2011.10.28 01:14:22Akos_79

    Amcsiban voltam kint nemrég és soha igazán nem is rajongtam az Apple-ért de ott mindenki Iphone-al rohangál:)

    Mondjuk meg is értem miért is, egy kicsit a kezembe került míg kint voltam és tényleg elég durva kis gép. Jelenleg tényleg az a csúcs Nokia meg köztermék lett az olcsó telók piacán. Én biztos nem vennék Nokia okostelót, mondjuk Androiddal is voltak rossz tapasztalataim.

  • 2011.10.28 04:22:15Kompli

    Most akkor kidobták a kukába a saját fejlesztésű Maemo Linux rendszert? Kukázták az Intel által támogatott Meego-t, és hibernálták a Symbiant is. Remélem sikeres lesz a WP alapú telefon. De arról volt szó, hogy stratégiai partnere az MS-nek a Nokia, kérdem én ez miben nyilvánul meg? Ha a WP7.x elterjed, akkor a Nokia éppen úgy egy gyártó lesz csak sok közül, mint ha Androidos telefont adott volna ki, nem?

  • 2011.10.28 07:16:32-putyin-

    Balazs! Valoban megvizsgaltad? Te? Akkor nem radszoltak, hogy megint lehuzos cikket irtal? Hekkelni kell az androidot, meg fagy? Latszik meg mindig nem sikerult megszerezned a tudast, hogy ebben a temaban irj. Szamomra az a dobbenet, hogy meg mindig utaztatnak teged mint ujsagiro, es nem rugtak ki. Silany cikkeket irsz, technikai tudasod alapvetoen megkerdojelezheto. Bocsanat az ekezetek hianya miatt, de angol billentyuzet van csak a nokiamon.

  • 2011.10.28 07:18:11fourgee

    @nick2005: "Nemrég vettem egy Androidos telefont, nagyon nagyot csalódtam, sokszor lefagy, újraindul, nem nagyon tetszik a felület sem, egyszerű dolgok is hiányoznak belőle. "

    Ha már fikázod az Androidot, azt is írd meg hogy milyen készüléket vettél. Amit csináltál az kb. olyan mintha vennél egy Trabantot, aztán egy 5-ös BMW fórumon szidnád a BMW-ket mert a benzines autó büdös, füstöl, lassú, megbízhatatlan, kényelmetlen.
    És mik azok az egyszerű dolgok, amik hiányoznak belőle?

    Ahogy néztem, Android, iOS, meg a Windows is egészen használható, itt már tényleg csak az dönt hogy kinek melyik tetszik. A Google azzal szúrta el hogy mindenféle gagyi telefonra is engedi feltetetni, a Microsoftnak meg volt egy minimális követelménye.

    Ha szidtok valamit, a konkrét készüléket is írjátok meg, mert ez így nagyon komolytalan. Mondom, nekem a Dell 2008-as csúcsgépén, az akkori XPS-en a mai napig hibátlanul fut a Vista (nem lett újratelepítve, 3,5 éves a gép), a Samsung Galaxy S-en meg már egy éve hibátlanul fut az Android. Ha bármilyen szoftvert fikáztok, fontos tudni hogy milyen hardveren futott.

  • 2011.10.28 07:23:11version

    az android egy szar linux, kell ennel tobbet mondani?

  • 2011.10.28 07:28:53fourgee

    @-putyin-: "Balazs! Valoban megvizsgaltad? Te? Akkor nem radszoltak, hogy megint lehuzos cikket irtal? Hekkelni kell az androidot, meg fagy? Latszik meg mindig nem sikerult megszerezned a tudast, hogy ebben a temaban irj. Szamomra az a dobbenet, hogy meg mindig utaztatnak teged mint ujsagiro, es nem rugtak ki."

    Nekem az a furcsa, hogy Indexen állandóan ilyen "hekkelni kell" "cikkek" születnek, és a Google még mindig nem kérdezett rájuk hogy hahó, ezt meg mégis hogyan :)))

  • 2011.10.28 07:37:20pétike

    Valaki stilizálná??? Ez egy általános iskolai fogalmazás. "Első benyomásom az volt..." Ilyen érdekfeszítő felütést!

  • 2011.10.28 08:41:36blueye

    Ez egy nagyon gyengére sikerült írás.
    Fuss neki újra.

  • 2011.10.28 09:17:13Idiofil

    "version" és "biturbo s" okos hozzászólásait köszönjük *claps*
    fourgee nem mond hülyeséget. Andoridnak nincs minimal hardverkövetelménye, míg azért a WP7-nek elég komoly. Proci, felbontás és még pár egyéb...Amúgy a WP7 merevsége és minimális testreszabhatósága pont a stabilitást szolgálja...És nagyon jól teszi...
    Egy ideje már használom a wp7( LG opt 7) és no problem.

  • 2011.10.28 09:18:39Jerky_Maistro

    Japersze: az USA-ban a havi átlagfizetés negyedébe kerül az ájfon, idehaza viszont másfél havi fizu, ha mellette nem eszel és nem fizeted a rezsit...1 évig is félre kell tenni érte. És mire megveszed, kijön az újabb típus. Erről ennyit.
    Úgyhogy drukkolok a Nokiának, mert az utóbbi években jobb lett a politikája. Eleinte a tetszetős készülékek vagyonba kerültek, ma már nem.

  • 2011.10.28 09:50:54TommyNagz

    magánvélemény: stabil a wp7 meg jó lesz majd 10 év múlva de még konkrétan sehol sincs...én 2 hétig bírtam az Omnia 7-essel, utána eladtam és vettem egy iPhone-t...ismét.. :)

  • 2011.10.28 09:52:45LiberAll

    Nem tudom mit sírnak itt a droidosok vegyenek kézbe gy wp7-et többé nem akarnak droidozni, tudom én is szívtam vele. Most kezdenek talán megjelenni olyan droidos telefonok amik talán, ismétlem talán nem fagynak szarrá. Ha az éltet, hogy linux kernelt hackelsz otthon, hogy menjen egy 286 sx-en monokrom monitoron akkor a te telefonod a droid, ha csak használni akarod akkor szifon vagy wp7...

  • 2011.10.28 10:03:16P3Dr0

    Jok ezek az Androidos hozzaszolasok. :) Valakinek a holgy ismerose letorolte a dolgokat sot a rendszermappa az asztalon volt...... :) (kommentelonek nem sok koze volt az Androidhoz hisz akkor tudhatna,hogy rendszer mappakat nem hogy torolni nem tud de a kedves holgy ismerose meg latni sem lathatja).(csak ha ROOT van de azt nem feltelezem).Mindenesetre pentek reggel ez tok jo.Jokat mosolygok rajta. Android toldozas-foltozas :) Egyre jobb.Volt igazsag abban amit az egyik kommentelo irt,hogy nem 20.000ft os "android" mobilt kell hasznalni aminek gyenge a hardware es nem kepes minden programot futtatni.Marketbol minden program telepitheto minden telefonra de egy Asphalt 6 HD sose fog elindulni egy Samsung Galaxy 3-on mig az SGS2-n igen. :) Csak hogy a Nokiahoz is hozzaszoljak nekem a kezdetek ota Nokiam vagy Sony Ericsson-om volt.Ha tehettem Nokiat vasaroltam.Akinek volt az tudja,hogy meg a 2110-es Nokia es a kesobbi modellek mint az 5110-is vagy a 3210(nagy kedvenc volt anno) kepesek voltak a "silent reboot"-ra foleg mikor tolton voltak.Az ember csodalkozott,hogy ejszaka kellos kozepen mi ez a feny?(ujraindult). Volt 6110-em ami a tolton majdnem kigyulladt.(tolto aramkor elhalalozott tulmelegedett toltes kozben) Aztan Nokia E61 ami aranyos volt de annak is ment az ujraindulgatas es bonyolut volt a kommunikacios resze.pl. VPN vagy wpa/psk halozatokra valo csatlakozas. Valljuk be oszinten a webbongeszo egyenesen katasztrofa volt a Nokiakban.Meg az e71-is azonnal bezarja hibajelzes nelkul a bongeszot ha olyan tartalomhoz er.Es akkor meg nem is beszeltem a multitask problemarol ami a mai symbian-nal is komoly gondot jelent....... Ha ebbol a sok betegsegbol kigyogyul a Nokia telefon akkor szerintem hasznalhato lesz.Meg persze ott a kerdes,hogy lesz-e olyan INGYENES software ellatottsaga a win. mobile-nak mint az androidnak? :) (nemhiszem) Egyebkent ezt a szoveget is telefonrol (Samsung Galaxy s2)-rol irom amin Android 2.3.5-rendszer fut es a webbongeszoje minden mai webtart

  • 2011.10.28 10:04:19P3Dr0

    webtartalmat tokeletesen jelenit meg beleertve a Flash-t es minden mas webbe agyazott tartalmat.En eljutottam odaig,hogy laptop helyett is az SGS2-t hasznalom.Minden megvan benne ami kell egy modern mobil irodahoz.pl.: Ha egy wifivel ellatott halozaton vagyok ahol van halozati nyomtato a PDF file-t egybol tudom nyomtatni de PDF file-t is gyorsan tudok kesziteni fotokkal tuzdelve amit tovabb is kuldhetek emailen vagy infran kivul barmely kommunikacios csatornan.Meg sorohatnam a sok jo tulajdonsagat az Androidnak amit mas rendszerek szerintem meg nemtudnak.(flash tartalom gyors letoltese pl.: youtube vagy indea video :) ) (Mas Nokia pl. C-3 meg azzal kuzd hogy kulon youtube program letudja jatszani csapnivalo minosegben a vodeokat.Nem hogy HD....... :) ) Igaz nem is 25.000ft-os telefon az SGS2 de a Nokia 300 vagy megtobb dollaros telefonjainak majd fel kell kotnie a gatyajat mert arban kb. SGS2 fele fognak hajlani ha joltudom es legalabb annyi ha nem tobb rugalmassagot kell majd nyujtaniuk mint a mai Gingerbread vagy ice cream sandwich android rendszerek.

  • 2011.10.28 10:16:05hucsnyak

    @P3Dr0
    "kepesek voltak a "silent reboot"-ra foleg mikor tolton voltak.Az ember csodalkozott,hogy ejszaka kellos kozepen mi ez a feny?(ujraindult). "

    Gyanús hogy pár órával azután hogy feltetted töltőre ez a "silent reboot" inkább valami olyasmi volt, hogy a telefonod kiírta: "Akku feltöltve", és bekapcsolta a háttérvilágítást. Ezzel is felhívta a figyelmet arra, hogy az akku feltöltve.

  • 2011.10.28 10:57:32Neurotoxin

    @nyehehe:de gyártanak. Pl a Samsung. Nyáron megleptem magamat egy Galaxy Ace-el. Mindenki mondta, hogy húú apám, ez aztán igen, csak az volt a bibi, hogy ha nagyon használtam, akkor egy napot se bírt ki...el is adtam, még ha buktam is rajta..közben kellett még 1 sim kártya, így vettem helyette 14ért egy Samsung e2152őt. 2 sim egyidőben, sokat telefonálok, van hogy napi egy órát, mégis 7-8 napig bírja töltés nélkül.

  • 2011.10.28 11:04:14MostmarAztanEleg

    @P3Dr0: Klassz ez az SGS2. Főleg az ékezetei tetszenek Lol

  • 2011.10.28 11:25:06Phantom001

    Divat fikázni a Nokiát és isteníteni az Iphonet, csak az a probléma, hogy az Iphone kurva drága, és feleannyit sem tud, mint egy hasonló árú Samsung vagy Nokia, egy nagy marketing bullshit az egész. Pár év múlva úgyis megrohad az alma, kipukkan az Apple lufi:) Az androidról meg annyit, hogy aki szereti amikor a nagy testvér figyel, és a GPS adatait percenként továbbítják egyenesen a Google központba, annak egészségére, vegyen csak sok sok androidos telefont magának! Én inkább maradok a Nokiánál, de még noname kínai telefont is előbb vennék mint valami androidos szart!! Ja és nekem még a tartalékba elrakott 10 éves Nokiám is működik, kíváncsi vagyok, látott e már valaki működő 10 éves Samsungot, vagy fog e látni működő 10 éves Iphonet....

  • 2011.10.28 17:01:11-putyin-

    @fourgee > amit ez az "újságíró" antitalentum összehordott már itt az indexen ilyen és hasonló témakörben nyilvánvalóvá tette számomra, hogy csak kapargatja a téma felületét. Gyanítom másodállásban csinálhatja, mert felületesek a cikkei, pontatlanok ár és a termék tudásának tekintetében, valamint gyakran elfogult. Nem ismeri a piacot, és még csak arra sem vetemedik, hogy kicsit utánanézzen a témának. Nem tudja mi a különbség Sense és Sensation között, ja, és teljesen egyértelmű, hogy Apple fanatic. Az Androidról rendszerről halvány lövése sincs, nem tudja mi a különbség HTC és az Android között. Ha nekem dolgozna, már lapáton lenne, az garantált. Ha autentikus, értékelhető cikket akar az ember olvasni, Tóth Balázs írásait messze kerülje el.

  • 2011.10.29 11:18:28Ragyás Tóni

    nokia a megrögzött fanatikusokon kívül a kutyának se kell már. elment mellette a világ...

  • 2011.11.15 20:58:07Elemir

    Phantom001

    Divat fikázni a Nokiát és isteníteni az Iphonet, csak az a probléma, hogy az Iphone kurva drága, és feleannyit sem tud, mint egy hasonló árú Samsung vagy Nokia, egy nagy marketing bullshit az egész.

    ENNYI!!! Egyik sem tud igazán többet a másiknál, csupán másképp közelíti meg, illetve képzeli el.
    A többi hozzászólás kérem pedig a tesztekből indul ki, akik nem kicsit fura világban járnak. Nem hiszem, hogy minden hozzászóló kipróbált minden csúcstelefont. Erősen kétlem.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • YOZ: Kár hogy droid. Meg gondolom anyaga se lehet nagy cucc hisz az s2-k is elég gyatra volt az anyaghasználata. iPhone még mindig jobb bárki bármit is mond. És az is marad jó i... 2012-05-30 15:48
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III
  • canis merga: Szerencsétlen balfékek. Mindenki azt vesz ami tetszik neki. Kardoztok itt egymással, hogy melyik a jobb teló, azt még életetekben nem volt egy normális telefonotok. Az iphon... 2012-05-30 14:44
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III
  • capture3: Na igen. Desire majd Sensation utan az SII egy vicc volt. Nem mondom, volt benne egy ket dolog ami faja volt de az osszkep a fontos es haaat a Samsung, velemenyem szerint, pusztan ... 2012-05-30 11:54
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III

Keresés