Brutális veszteségen van túl a Nokia

2012.01.26. 17:49 - MTI/Index

A Nokia 1,07 milliárd eurós veszteséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet, és 21 százalékkal csökkent a forgalma. A finn vállalat tavaly év végén még 745 millió eurós profitot tett zsebre. Bevétele 10 milliárd euróra esett vissza a 2010 utolsó negyedévi 12,6 milliárd euróról.

Nyolc százalékkal 113,5 millióra csökkent az eladott darabszám, és ezen belül is különösen rosszul fogytak az okostelefonok: 31 százalékkal kevesebb, csupán 19,6 millió talált vevőre, és az ebből származó bevétel 38 százalékkal 2,74 milliárd dollárra csökkent. A maradék 93,9 millió készülék középkategóriás mobil. Az összes készülék 6 milliárd dollár bevételt termelt a Nokiának.

A csúfos kudarcra a Nokia agresszív nyomulással válaszol, mert meg kell hódítania az Egyesült Államok és Nagy-Britannia piacait. A pletykák szerint a Las Vegasban bemutatott csúcskategóriás Lumia 900 az AT&T mobilszolgáltatónál hatalmas kedvezménnyel, előfizetéssel 99 dollárért lesz kapható. Ezzel ugyan piacot vesz magának a Nokia, de ha nem tudja a riválisainál sokkal olcsóbban gyártani a mobilokat, akkor nagyon meredeken zuhanni fog a nyeresége és az eladott mobilok átlagára.

Most egy Nokia okostelefonon 23,7 százalék a cég nyeresége, míg tavaly még 30,8 százalék volt. Az N9-nek és a Lumia 800-nak hála viszonylag magas, 140 euró az okostelefonok átlagos eladási ára, ám a nagyobb mennyiséget képviselő, egyszerűbb mobilok esetében az átlag csupán 35 euró. A Nokia már elérte az első fontos mérföldkövet a Windows Phone bevezetésével, több mint egymillió Lumiát adott el, de ez még nagyon messze van az Apple által eladott 37 millió iPhone-tól, ami ugyanebben az időszakban kelt el.

Abból a szempontból is van hely a növekedésre, hogy a Lumiák még számos fontos területen, így például Kínában és Latin-Amerikában sem kaphatók. Sőt, még a Microsoft sem vezette be a Windows Phone operációs rendszerét ezekben a régiókban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kávéfőzőt gyártanak majd a volt Nokia-gyárban - 2012.01.25.
A mobilcég a háztartási berendezéseket gyártó olasz De'Longhi cégnek adja el romániai gyárát.
Már kapható a Nokia Windows Phone - 2012.01.20.
A T-Mobile felvette a kínálatba a Mango operációs rendszert futtató Lumia modelleket.
Közös Microsoft–Nokia-labor nyílik BME-n - 2012.01.19.
A diákok megtanulhatják a Windows Phone platform programozását.

Kommentek

  • 2012.01.26 18:53:25The Rminator

    Én remélem, hogy piacon tud maradni, és képes lesz növekedésre is. Mivel mögötte áll a Microsoft, igy a marketingre nem kell költenie, csak nyomulni a Windows Phone szegmensben.

  • 2012.01.26 19:02:26hallari

    Döbbenet, pár év alatt hogy lecsúszott a legnagyobb mobilos cég a "futottak még" kategóriába... Főleg úgy, hogy közben fejlesztettek, innovatív megoldásokkal rukkoltak elő, saját store-juk, közösségi helyük volt és több platformmal adták a cuccokat. És mégsem.

  • 2012.01.26 19:28:27Hó apó

    Beérett a gyümölcs.... így jár, aki össze áll a Microsofttal...

    A WinFos "op.rendzser" garantáltan bukás, mert:
    - fizetni kellene érte ::: amdroid ingyenes
    - túl kötött ::: ezt senki sem szereti
    - erősebb hardver kell neki, mint a droidnak vagy az iOS-nak
    - nehezen kezelhető
    - bugos

    Auzstriában ha valaki WinFos teleont kapott, és vissza akarja cserélni, szó nélkül cserélik nekik a szolgáltatók. Mert féltik a presztizsüket.

    Az eladott WinFos rendszerek aránya 5% világviszonylatban. Oka van....

  • 2012.01.26 19:28:59Gyikarc

    Ha volt mar Nokiad ertheto. Legpocsekabb telefonja az eletemnek.
    Motorola, LG, Sony, Samsung, Apple es Nokia, ezeket probaltam eddig.
    Ebbol amit imadtam: Sony es LG

  • 2012.01.26 19:31:06ATi21

    hallari - Épp az ellenkezője volt. Volt egy Nokia 5800 és Symbian amivel elsők voltak. Annyira elbízták magukat, hogy a Symbiant alig fejlesztették azt hitték hogy Nokia név eladja a telókat. Közben az Androidot jól kinevették, de az Android fejlődött, ingyenes volt, nyitott. Míg a több gyártó Androidra épített, iOS lefölözte a gazdag réteget, addig a Nokia elavult volt, mégis ragaszkodott a Symbianhoz. Pedig, ha lett volna egy kis eszük kiadtak volna 1-2 Androidos telefont is, mert maga a hardver mai is kiváló a Nokiánál. De nem, erre volt eszük és pont a szintén haldokló rendszerre a WP-re váltanak.

    Nem hogy a nagy igény miatt drágább hardvert kell csinálni a WP alá, de még labdába se tud rúgni iOS, Androiddal szemben a WP. Szóval elég nagy öngól ez az MS társulás. Amíg az MSnek több pénz folyik be Androidból senki ne mondja, hogy a WP életképes. Szerintem még mindig nem késő és kiadhatnának egy Android 4-es Nokiát. Ha már WP telefon árát nézem inkább veszek iPhonet vagy valami komolyabb HTC, Samsungot. Sőt a Sony telók is kezdenek egész jók lenni, épp mint régen.

  • 2012.01.26 19:33:09Mitya Ivanov

    A Nokia a következő cucc, amit dívat lesz fikázni.
    Noki=mobiltelefon

  • 2012.01.26 19:59:44stargazerhu

    Ennek örülök, remélem csődbe is megy... velem a T-mobillal egyetemben csak szórakoztak garanciális javítás ürügyén... volt hogy nem működött az a szar amit vettem tőlük a javítás után sem...

  • 2012.01.26 19:59:56Hungry Hungarian

    Milyen sok üzletember van itt. Végülis tényleg...gyártson mindenki ugyanolyat, hisz attól nő a profit. Ha így lett volna akkor soha nem lett volna iPhone, Android stb., még a tárcsás telefont tekergetnénk az utcai fülkében, hiszen telefonálni azzal is lehet.
    Nekem világ életemben Nokiám volt és mindegyik jó volt. Az újabb mindig kicsivel többet tudott. Pár hete vettem egy Lumia-t és teljesen jól működik, kompatibilis a twitterrel (amit nem használok) és a facebook-kal is (amit szintén nem használok). Az e-mailek és egyéb üzenetek kezelése pofon egyszerű és a böngésző is jól működik.
    Az iPhone-t, Android-ot, fészbukot és egyéb társait meghagyom a rajongó tömegeknek.

  • 2012.01.26 20:16:18thehandsomest

    @Hungry Hungarian:

    gyártson mindenki ugyanolyat, hisz attól nő a profit. Ha így lett volna akkor soha nem lett volna iPhone, Android stb.

    Most lehet meg fogsz lepődni, de az android telefonok sem ugyanolyanok. Egy sony vagy htc vagy egy samsung telefon belülről teljesen máshogy néz ki.
    De mit kínál a winmo7 amiben több mint konkurencia? Jobb kezelhetőség? Apple viszi a prímet. Alkalmazások száma? Apple + Android közelében sincs. Ár? Android. Kinézet? szubjektív, de a Lumia semmi extra ettől függetlenül.

    A Nokia most lerakta az asztalra egy olyan mobilcsaládnak az alapjait amely semmiben nem nyújt többet mint a konkurencia (Samsung-Apple párosnál meg végképp), és nem is kerül kevesebbe. Nem azt mondom hogy a Nokia halálra van ítélve, de nem látni azt az ár/érték arányban megjelenő minőségi különbséget, ami a céget jellemezte régen.

    Persze Magyarországon ettől még venni fogják, mert ezt szokták meg az átlagfogyasztók.

  • 2012.01.26 20:18:30Hungry Hungarian

    @thehandsomest

    Kezelhetőségben ugyanazt tudja mint az Apple, ráadásul ha belegondolsz, akkor a világ számítógépeinek 80%-án windows fut, tehát bőven van itt még lehetőség.
    Alkalmazások száma: emlékszem még olyan cikkekre mikor arról panaszkodtak, hogy kevés alkalmazás van, illetve amik vannak sem igazán jók. Aztán érdekes módon ez megváltozott ahogy egyre többen fejlesztettek rá. Ne várj többszázezer alkalmazást egy viszonylag új dologtól. Microsoft-nak jó hardver kellett amit legyárt a Nokia és az emberek meg megvesznek a Nokiának meg egy működő, egy elterjedt rendszerrel kompatibilis szoftver ami rugalmasan alakítható. Egyébként Angry birds már elérhető akinek az kell (én azt sem használom) :-)))))

    A kinézettel egyetértek, a mai összes okostelefon a legelső iPhone átfazonírozott változata. Most ez a trend.

  • 2012.01.26 20:32:53Paralax

    Az a helyzet, hogy az eb máshol van elhantolva. 2000-ben a NOKIA több száz fejlesztőmérnököt bocsátott el és a cégen belül a mobiltelefon gyártó lobby vette át a hatalmat. Elhitték, hogy tömegtermeléssel megoldhatják a cég problémáit. Ugyanakkor pl. a Samsung ekkor már nagyon aggresszív fejlesztéseket és üzletpolitikát folytatott és szép lassan átvette a fejlettebb készülékek gyártását. Új gyártók is jelentkeztek, szintén szép sikerrel. Az elavult NOKIÁ-k pedig maradtak drágák. A lemaradásnak ez a valódi oka, nagy kérdés, hogy növelni tudja-e a NOKIA az eladásait, hiszen a piac annyira telített, hogy vevőt csak a versenytársaktól tud elcsábítani.

  • 2012.01.26 20:46:38robian

    nekem több mint 4 éves N95 8gb-m van, soha más telefont csak nokiát, várom a lumia ACE-t
    volt a kezemben ájfón, aláírom hogy nagyon meggyőző de van benne egy adag sznobéria, a galaxy az meg bazi nagy nekem bár olyan felbontása van hogy leteszem a hajam és az androiddal sincs semmi bajom de amire nekem kell tökéletes a nokia, bevált csapaton ne változtass

  • 2012.01.26 21:00:39lorinser

    Hó apó
    szimplán baromság amit írsz....

  • 2012.01.26 21:28:53takácsalfréd

    Hó apó, te nagyobb hülye lehetsz, mint itt mindenki összesen. Tényleg nem érted, mi történik körülötted a világban, és csak a fejedben élsz? Eszméletlen.

  • 2012.01.26 22:19:02kn2009

    Még az őskorban jó volt a Nokia, de már elszállt felettük az idő. Ezernyi jobb választás van már, nem csoda, hogy senkinek sem kellenek a telefonjaik.

  • 2012.01.26 23:02:08tetra

    Minden telefonom s40-es volt (3410, 3110c, c3-00), és mindegyiket imádtam. Nekem nem kell okostelefon, de ha kéne, akkor is azt kívánnám, hogy a maemo/meego vonalat tolnák, azok jó rendszerek, csak mivel mindegyikből csak néhány típus van, nem fejleszt rá senki.

  • 2012.01.26 23:02:49Don't panic

    Senki vagyok mert én meg megyek és veszek ... :)

  • 2012.01.27 00:03:56satin

    Én még nokia 2110-se kezdtem aztán lépdeltem szépen fele. 3650 volt az első szimbiános telóm ,(őrült király volt) amit még jó pár követett. Egésszen 2009-ig amikor meg vettem az első droidos telóm (Htc Dream)
    Egyik percről a másikra a legtutibb cuccot a nokiát gagyifonak láttam és látom azóta is. Rommá keresték magukat ,elpilledtek , el ment melletük a technika. A Zárt symbian rendszerenek ez lett az eredménye pedig már meg mondták nekik jó előre hogy ez bukta lessz így. Windows phone ez meg a sírkőjükre lessz írva. Htc nagyobb már mint a nokia. Időbe androidázálják magukat akkor az ő színvonalukkal világ elsők lehettek volna!

  • 2012.01.27 01:16:00Hó apó

    >>>takácsalfréd

    "Hó apó, te nagyobb hülye lehetsz, mint itt mindenki összesen. Tényleg nem érted, mi történik körülötted a világban, és csak a fejedben élsz? Eszméletlen."

    Ha mindenki szembe megy veled az autópályán, akkor lehet, hogy te mész rossz irányban....
    A NOKIA lemaradt a versenyben, második vonalas gyártóvá vált. A részesedése folyamatosan esik, a Microsoft szövetség pedig olyan irányba viszi, ami zsákutca.

    A Windows Mobil 6-6.1-6.5 mind bukás volt, a mobil WinFos 7 is az, 5% alatti részesedéssel a mobilpiacon (és csökken a részesedése).
    Amihez a Microsoft eddig hozzányúlt, abból mindig bukás lett. Most sem lesz másképp.

  • 2012.01.27 01:18:54djlacee

    A Windows Phone egy atomreaktor stabilitás terén az Androidhoz képest, és pofonegyszerű a kezelése

  • 2012.01.27 03:37:54__radar

    Hó apó: végre valaki tisztán látja a helyzetet. Windows, word, excel, xbox, kinect - most már a skype is az övék: megannyi kudarc. Haj-haj! Nem lennék a Steve Ballmer helyében! :)

  • 2012.01.27 05:48:51Mileszvelunk

    Tul keso a nokianak. mostanra mar aki vett apple phone-t, annak valoszinu van mar imac, ipad is. minek keverni? es most nem kifejezetten magyar piacra gondolok itt, mi magyarok amugy is furcsabban mukodunk mint az atlag ember. lasd, kepesek vagyunk fideszre szavazni elfeletve mit muveltek ket ciklussal ezelott - es nem politizalni akarok itt csak a trivialisra mutatni :P

  • 2012.01.27 10:08:37Steve_Jobs

    megírtam 2000 karakternyi hozzászólást és kesstörlés után se látom. szép motor ez a blogmotor

  • 2012.01.27 10:32:15Sequoyah

    Hó apó:

    "A WinFos "op.rendzser" garantáltan bukás, mert:
    - fizetni kellene érte ::: amdroid ingyenes
    - túl kötött ::: ezt senki sem szereti
    - erősebb hardver kell neki, mint a droidnak vagy az iOS-nak
    - nehezen kezelhető
    - bugos"

    - Üzletben nincs olyan hogy ingyenes. Amúgyis ingyenes telefont még nem láttam...
    -túl kötött? az emberek nagy része leszarja, csak appokat akar telepíteni, nem hekkelgetni. A maradéknak valóban nem jó a WP7.
    -Erősebb hardver? LOL Ne hazudj, 2 éves hardveren veri , de legalábbis egálban van a legújabb kétmagos android csodákkal.
    -Nem kezelhető nehezen, talán ki kéne próbálnod és nem beszélnél hülyeségeket. A legkönnyebben használható rendszer a piacon.
    -Nem bugos, ez is egyszerű hazugság. Csak akkor indítom újra ha frissítés érkezik, az androidos szarokat meg naponta kell.

    Vannak a WP7-nek hibái, de te inkább felsoroltad az előnyeit behazudva hogy az hátrány. Te még egy rendes cikket nem olvastál el erről, nemhogy a kezedbe fogd, de idejösz fröcsögni. Hülye...

  • 2012.01.27 14:53:16bukdacsolonyihagecc

    hoapo: te egy nagyon okos ember vagy, remelem tovabbra is legalabb ilyen nagy okossagokat fogsz majd írni es akkor megjobban leegeted magad. (kellene egy olyan feature az index kommentmotorba, hogy felhasznalokat bannolni csaba, hogy ne lassuk amiket ir)

    mileszvelunk: ne politizalj itt, baszod, erre senki nem kivancsi, talalj masik hasonlatot, mert butasag egy mobilos cikk hozzaszolasaiban a sok kocsogrol beszelni, felbasz.

    nokia meg b*szhatja. Nekem E51-em volt, szerettem nagyon, de most androidos Motorlam van, ami tokeletesen megfelel arra amire hasznalni szeretnem. full qwerty billentyuzet van hozza, csak ezert vettem, maskepp nem vennek full erintokepernyos szarokat, mert szanalom az osszes.

    Ajfon meg szimplan meno, proli s vagany. Kiprobaltam, de soha nem adnek erte ennyi penzt, mint ahogy ezert az uj Nokiaert sem, mert nekem nem er ennyit egyik sem.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • YOZ: Kár hogy droid. Meg gondolom anyaga se lehet nagy cucc hisz az s2-k is elég gyatra volt az anyaghasználata. iPhone még mindig jobb bárki bármit is mond. És az is marad jó i... 2012-05-30 15:48
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III
  • canis merga: Szerencsétlen balfékek. Mindenki azt vesz ami tetszik neki. Kardoztok itt egymással, hogy melyik a jobb teló, azt még életetekben nem volt egy normális telefonotok. Az iphon... 2012-05-30 14:44
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III
  • capture3: Na igen. Desire majd Sensation utan az SII egy vicc volt. Nem mondom, volt benne egy ket dolog ami faja volt de az osszkep a fontos es haaat a Samsung, velemenyem szerint, pusztan ... 2012-05-30 11:54
    Szexet ajánlott nekem a Galaxy S III

Keresés

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....

Hirdetés