Harmadik az Apple a mobiliparban
2012.02.03. 13:45 - Index
Öles lépéssel lett az Apple a világ harmadik legnagyobb mobilgyártója, karácsonykor rengeteg iPhone fogyott. A cégben óriási tartalékok vannak, nem is lehet kétséges, hogy tartani tudja ezt a szintet.
Fél évtizede változatlanul a Nokia és a Samsung uralja a globális mobilpiacot, mert hihetetlen mennyiségben tudják ontani magukból az olcsó készülékeket. Pár évvel ezelőtt még csak olyan régi motorosok sorakoztak föl az óriások mögött, mint a Sony Ericsson, a Motorola és az LG, de ahogy a világ elkezdett okostelefonra váltani, úgy nyertek piacot az ügyesen helyezkedő kínai gyártók. A Huawei már nagyjából annyi mobilt ad el, mint a Motorola és a Sony Ericsson. Év végén a fapados mobilokat gyártó ZTE csúcsteljesítményt nyújtott azzal, hogy majdnem utolérte az LG-t.
Az elmúlt évek legnagyobb győztese az Apple. A mobilipart forradalmi újításokra késztető cég négy és fél év alatt jutott el a semmiből az előkelő harmadik helyre, ahonnan az LG-t taszította le. Az IDC előzetes becslése szerint az Apple 37 millió iPhone-t adott el 2012 utolsó negyedévében, míg az LG ennek a felénél is kevesebbet, 17,7 milliót. Az Apple korábban is megközelítette dél-koreai riválisát, de ez csak egy negyedévre elegendő fellángolás volt, ami az ötödik helyre volt elegendő. Amikor a felhasználók új iPhone-modell megjelenésére számítottak, nagyon visszaesett a vásárlás, ami eléggé lerontotta az éves statisztikát. Idén év végén azonban olyan népszerű volt az iPhone 4S, hogy az az év egészére bebiztosította az Apple bronzérmét.
| Gyártó | 4Q11 eladott darabszám | 4Q11 részesedés | 4Q10 eladott darabszám | 4Q10 részesedés | Éves változás |
| Nokia | 113.5 | 26.6% | 123.7 | 30.7% | -8.2% |
| Samsung | 97.6 | 22.8% | 80.7 | 20.0% | 20.9% |
| Apple | 37.0 | 8.7% | 16.2 | 4.0% | 128.4% |
| LG Electronics | 17.7 | 4.1% | 30.6 | 7.6% | -42.2% |
| ZTE | 17.1 | 4.0% | 15.7 | 3.9% | 8.9% |
| Egyéb | 144.5 | 33.8% | 135.9 | 33.7% | 6.3% |
| Összesen | 427.4 | 100.0% | 402.8 | 100.0% | 6.1% |
Nem valószínű, hogy az Apple hamar utoléri a teljes mobilpiac két legnagyobb szereplőjét, a nála 3-4-szer több készüléket eladó Samsungot és Nokiát. De ez is csak akkor igaz, ha a minden készülékeladást figyelembe veszünk, mert az okostelefonok piacán az Apple már lenyomta a két fő riválisát, hiszen csak okostelefont árul, míg az ellenfelei olcsó készülékeket is. A táblázatban szereplő adatok azt mutatják, hogy minden nehézség ellenére a Nokia csak 8,2 százalékkal esett vissza, a Samsung egészséges 20 százalékos növekedést ért el, és az LG-n kívül a többiek is szépen gyarapodtak.
| Gyártó | 2011 éves eladás | 2011 piaci részesedés | 2010 éves eladás | 2010 piaci részesedés | Éves változás |
| Nokia | 417.1 | 27.0% | 453.0 | 32.6% | -7.9% |
| Samsung | 329.4 | 21.3% | 280.2 | 20.1% | 17.6% |
| Apple | 93.2 | 6.0% | 47.5 | 3.4% | 96.2% |
| LG Electronics | 88.1 | 5.7% | 116.7 | 8.4% | -24.5% |
| ZTE | 66.1 | 4.3% | 50.5 | 3.6% | 30.9% |
| Egyéb | 552.1 | 35.7% | 443.6 | 31.9% | 24.5% |
| Összesen | 1,546.0 | 100.0% | 1,391.5 | 100.0% | 11.1% |
A Nokiát az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti vezető pozícióját - ha a tavalyi változásokkal számolunk a 2012-es évre, akkor a Samsung egy hajszállal megelőzheti a finn riválisát. Most még nem tudni, hogy miként sül el a Nokia és a Microsoft közös kísérlete a Windows Phone operációs rendszerrel, márpedig ezen múlik a két cég jövője. A Lumia készülékek jó minőségűek, a Windows Phone-ban sok a lehetőség, de vannak hardveres és szoftveres hiányosságok. A Samsung azért veszélyes ellenfél, mert már most többféle áron és méretben kínál okostelefonokat és tableteket, ráadásul nem kötötte magát egy platformhoz, Androidot, Windows Phone-t és Badát is használ a készülékein.

Kommentek
2012.02.03 14:27:46TrueY
Gondolom fokozatosan csökken majd az Apple innovációs előnye. Bár ha ügyesek, akkor lehet még pár vízió a tarsolyukban... Esetleg van egy olyan kütyüjük, mint az Alapítványban és Jobs néhány évente megjelenik benne...
2012.02.03 14:32:32valerio
Szerintem a Nokia nem került ki a bajból, úgyhogy hátrébb fog kerülni... A Samu, az már nehezebb falat lesz, nem is biztos, hogy "kötelező" elsőnek lenni, különösen szűkebbkörű branddal.
2012.02.03 15:46:2310lábmélyen
Na várj és akkor a Nokia a birodalom? A google pedig hátulról irányítja a szálakat.
2012.02.03 16:40:54Hó apó
A NOKIA lassan már csak nokiás dobozokat fog gyártani, mert arra lesz kereslet...
2012.02.03 16:48:05Hó apó
A NOKIA ritka nagy hibát követett el a MS szövetséggel.
Ha végigvitte volna a MeeGo vonalat, vagy legalább abba
az irányba is fejlesztene, akkor lenne jövője.
A mostani NOKIA-MS házasságból csak debil és degenerált
gyerekek fognak kijönni.
A most piacon lévő olcsó NOKIÁ-k mind kínai fejlesztésű
és tervezésű, NOKIA által saját név alá átvett telefonok,
tehát nem Nokiák.
A drágább telefonjai félbehagyott projektek végtermékei,
nem lesz később supportja.
A WinMo7-es bukott a piacon (lásd 4%-os piaci részesedés).
Nem tudom, miből nyeresége és nemsokára bevétele a Nokiának.
2012.02.03 21:21:43dik_
Hó apó,
Nem értek egyet, az új Lumia készülékek nagyon jól sikerültek! A windows felhasználói felülete használhatóan innovatív, fel fogják tornászni a részesedésüket. (Ez utóbbit jelenleg azért nem érdemes súlyozottan figyelembe venni, mert csak csúcsminőséget dobnak piacra, nem alsókategóriásnak nevezett szarokat.)
2012.02.04 00:18:54CSÉ
Az Apple most jobb aksikon dolgozik, mert azt látják a "szűk keresztmetszetnek". Ebben persze igazuk is van, de ez technikai kérdés a vásárlóknak nem ad akkora többletet, mint az érintőképernyős telefon a hagyományoshoz képest. Az átlátszó, hajlítható kijelzők sem hoznak igazi változást a piacon, ha megjelennek. A hangvezérlés meg szoftver kérdése.
Az Apple felkavarta az állóvizet, de ehhez hasonló fordulat nem hiszem, hogy várható.
A Samu jó, lehet, hogy jobb, mint a Nokia, de vmiért még mindig jobb egy Nokiát birtokolni, mint egy Samut. Egyszerűen szebbek.
2012.02.04 00:31:24CSÉ
Ja, és ott van az LG a 3D-vel. Az sem egy jó vonal. Nem dobja magát hanyatt senki. Majd esetleg a 3D-s projektorral felszerelt telóktól. :D
Amit még az LG megtehetne, hogy nemcsak felhőalapú játéktévével, hanem ugyanilyen játékmobillal is jelentkezik. Ez az LTE elterjedésével abszolút nem lesz nehezen megoldható kérdés. A Sony kézi konzoljai meg mehetnek a levesbe. Az amcsi kis srácok zabálni fogják jövő karácsonyra, ha megjelenik. Én mér egy SP részt is vízionálok neki. :DD
2012.02.04 07:37:10The Rminator
Hó apó: Te szerencsétlen fogyatékos troll: Legalább annak néznél utánna, amiről irsz te idióta. WinMo7 nem létezik, WP7 van. Neked fizetnek ezért, hogy fikázd a wp7-et?
2012.02.13 16:42:00Zabalint
CSÉ:
Dehogynem, a jó aksi hatalmas pluszt adna.
The Rminator:
Kiemeltél a kommentjében egy hibát, de attól még igaza van, és ezt én úgy mondom, hogy WM6-os telefont használtam(és azzal nem volt különösebb gondom). A WP7 egy hulladék, a MeeGo sokkal ígéretesebb platform lenne, ha azt nyomatnák, a WP7-el rohamosan tartanak a csőd felé. Ha nem hiszed, nézz csak a számokra, mert az igaz, hogy nem a Microsoft szövetség óta haldoklik a Nokia, de ez a szövetség nem javított semmit a helyzeten, és most ráadásul párhuzamosan 4 platformot futtatnak, holott az eladásaik nagysága miatt még 1 platformot faszán be tudnának futtatni úgy, hogy az Android után az lehetne a második legelterjedtebb. Így akinek van egy kis esze, az Androidot választja, mert így a Nokia összes platformja halálra van ítélve, és nem mindegy mennyi és milyen appokat lehet találni