Megérkezett a szerkesztőségünkbe a HTC One X, a tajvani mobilgyártó legfejlettebb okostelefonja, amit februárban mutatott be a Mobile World Congress-en. Akkor úgy láttam, ez a barcelonai kiállítás legjobb új terméke. Egy nap használat után ugyanez a véleményem, az Ice Cream Sandwich (Android 4.0) rendszerrel, másfél gigahertzes processzorral és HD felbontású kijelzővel felszerelt mobil a műszaki szempontból az androidos piac csúcsa.
Amikor a kezembe vettem a telefont, meglepődtem, hogy milyen könnyű és vékony. Pedig a 4,7 hüvelykes kijelző óriási, és a hasonló méretű Sensation XL gyengébb hardverrel is 32 grammal nehezebb. A súlycsökkenés főleg az egy darabból kifaragott polikarbonát háznak köszönhető, ami nagyon jó fogást is ad a telefonnak. A felülete sima, mégsem csúszik ki a kezünkből.
Nagyon minimalista a One X dizájnja, alig van rajta gomb és csatlakozó. A microSIM kártya nyílása rejtett, azt ugyanúgy egy kis hegyes célszerszámmal kell kivenni, mint az iPhone-okból. Memóriakártyával nem bővíthető a One X, ami nem gond, a beépített 32 gigabájtos háttértár (amiből 26 jut a felhasználónak) bőven elegendő. Csak a töltőnek és a fülhallgatónak van nyílása, illetve a hátlapon van öt kis bemélyedés a dokkoló csatlakozójának.
Egyetlen gomb hiányzik, az exponáló. A HTC One X ugyanis kiváló kamerát kapott, a hátlapból kitüremkedő vulkáni kúp f2.0 rekesznyílású, 2,8 milliméteres lencséjű, 8 megapixeles kamerát rejt, ami 0,7 másodpercenként tud exponálni. A gyorsaság miatt mozgó tárgyakról is szép képet tudunk készíteni, például a szerkesztőségünk ablaka előtt úgy 40-50 kilométer per órával elhúzó autó öt fényképen is látható, nem elmosódottan. A kamera nagy fényérzékenysége miatt a One X jobban lát az asztalom alatt, mint én a saját szemeimmel. Csak egy kicsit kényelmetlen a kijelzőt nyomkodni egy dedikált exponáló gomb helyett fotózás közben.
A HTC One X nagyon gyors, 1,5 gigahertzes, négymagos Tegra 3 processzor és az 1 gigabájt RAM gondoskodik a gördülékenyen működésről. Az Angry Birds jól fut rajta, de a gamer kollégák megsemmisítő ítéletet mondtak a Shadowgun nevű lövöldözős fps-re: hiába szép és gyors, ennek így semmi értelme, ha az ujjaink kitakarják a kezelőfelületet, és még pontatlan is. Jobban tetszett nekik ugyanez a játék egy nagyobb tableten, amit az usb-re kötött Xbox 360 kontrollerrel is lehet irányítani (Egy Acer A500 volt az a tablet). Tehát a Tegra 3 erejét nem érdemes menő játékok futtatására pazarolni, elégedjünk meg azzal, hogy a menük görülékenyebben mozognak, és gyorsan lépkedhetünk az alkalmazások közt. A beépített mobilnet akár 21 megabitet is letölt másodpercenként, és a One X mindegyik elterjedt wifi szabványt (802.11 a/b/g/n) támogatja.
A Google Android 4.0-ja és a HTC Sense 4 nevű kezelőfelülete jó kombináció, látszik a cégek igyekezete, hogy használhatóbbá akarják tenni a rendszert. Amikor először elindítottam a mobilt, egy varázsló lépésenként végigvezetett minden fontos beállításon, a folyamat érthető és minden részletre kitér. A HTC rengeteg online szolgáltatást bekötött a rendszerébe: a feladatokkal a Google Tasks és a Hotmail összeköthető, a feljegyzések szinkronizálhatók az Evernote-tal, a zenelejátszóba bekötötték a Soundhound zenefelismerőt, a 7digital zeneboltot és a TuneIn online rádióit, a képgalériában pedig a Facebookon, Flickren, Picasaweben, Dropboxon és Skydrive-on tárolt képeink egyaránt megjeleníthetők.
Kicsit túlzásba is esett a HTC a funkciók felhalmozásánál, mert gyárilag több mint ötven alkalmazás van a programgyűjteményben. Tapasztalatom szerint egy-két év alatt több mint száz extra app kerülhet egy telefonra, ami kezelhetetlenné teszi az összes app listáját, és muszáj időt szánni a menük elrendezésére. Sokat segít a húsz leggyakrabban használt alkalmazást tartalmazó menü, de a huszonegyedik leggyakoribb app előkereséséhez már hosszan kell bolyongani a menüben. Érdemes maximálisan kihasználni a widgetes főmenüt, ahol már tematikus mappákat is létrehozhatunk.
A HTC már csak ezért is tette volna jobban, ha elkerüli fölösleges duplikációkat. Például a testreszabás, a zenei appok és a Play Áruház két helyen is elérhető. Illetve néhány program teljesen fölöslegesen szerepel a programlistán, ilyen az egyszer használatos beállításvarázsló, a senkit nem érdeklő Flash Player és a segítségnyújtás, amelyek a beállítások menüben jobb helyen lennének. Ez máris hét tök fölösleges ikon, amikkel a HTC túlzsúfolta a programgyűjteményt.
Mennyit kér mindezért a HTC? A One X most körülbelül 190 ezer forintba kerül, ami a telefont az iPhone 4S kategóriájába pozicionálja. Jól teszi, mert ez a digitális svájcibicska minden, út közben elvégzendő feladatra elvégzésére alkalmas. Mérete alapján a One X jó autós GPS helyett, illetve felbontása miatt kiváló eszköz lehet azoknak az informatikusoknak, akiknek távolról kell rendszereket menedzselniük. Az 1280 * 720-as felbontás azt jelenti, a One X annyi pixelt tud megjeleníteni, mint egy átlagos laptop. Hétköznapi használatra, a Facebook csekkolására meg egy kis böngészgetésre a One X túllövés, arra gyengébb és kisebb telefont érdemes venni. És van még valami: az akku nagyon könnyen lemerül, előfordulhat, hogy a készülék nem bír ki egy napot, tehát aki nem akar pórul járni, annak muszáj magával cipelnie a töltőt is.
Hozzászólások
2012.04.07 18:55:48fda
Jó kis kéziszámítógépek ezek, de épp telefonálni alkalmatlanok. Pontosabban, csak korlátoltan alkalmasak. Nagy, telefonálni kényelmetlen, estére lemerül... vicc.
2012.04.07 18:58:09kultúrpesszimista
Tényleg kiváló telefon, minden elismerésem a HTC-nek. De én maradnék az iPhone4-nél.
2012.04.07 19:02:00chipanddale74
Melyik szolgáltatól lesz elérhető előfizetéssel?
2012.04.07 19:07:18teemur
A leírás tetszett, majdnem meggyőztél, hogy iPhone helyett ilyet vegyek (egy ősrégi (2008-as?) Samsungom van, épp csere előtt állok).
De:
"És van még valami: az akku nagyon könnyen lemerül, előfordulhat, hogy a készülék nem bír ki egy napot, tehát aki nem akar pórul járni, annak muszáj magával cipelnie a töltőt is."
Akkor szerintem MÉGSEM ez lesz.
2012.04.07 19:09:48kultúrpesszimista
2012.04.07 17:32:39Triest
"Nem bántam meg, hogy váltottam végre, sokkal jobban kezelhető és gördülékenyebb az android rajta mint iphone-on az ios."
Triest, ezt ugye nem gondolhattad komolyan...
2012.04.07 19:11:23spencer2012
fda: mára a telefonálás lassan ugyan úgy elavul mint egy fizikai levél...a legtöbben már inkább ingyen chatelnek vagy ott a mail.EGy "okos" telefont már csak 20-30% ban használ telefonálásra az ember.Munka telefonok intézésére meg ott a vezetékes/fax nem? Már aki még ilyet használ...
2012.04.07 19:14:36huong
Haat, nekem HTC Legend maradt még meg, de a hátulsó alsó kis műanyagja, ami tán antenna is volt, elhagyódott. Még mindig használom szótárként, fényképezőként. De mostanra valami .lnk virus ment rá, a PC nem bírja beolvasni róla az adatokat, csak 1-2 .lnk könyvtárat lát.
Összességében, ez már nem egy új teló, de régebben sem voltam odáig a teljesítményével.
És valóban, fényképezéshez egy DEDIKÁLT gomb nem ártott volna erre az új izére sem.
2012.04.07 19:15:34spencer2012
android vs ios: nem értem meg miért nem képes egy ios fan felfogni azt, hogy nem mindenkinek az ios jön be.Nekem pl volt iphone4 egy hétig, galaxy 2-ről váltottam rá, aztán vettem egy galaxy note-ot mert kivert a víz az ios-tól.Próbaképpen 2 hétig volt nálam egy ipad2, az se melegedett meg sokat.Villám gyors volt, de számomra az ios horror.Olyan ez mint a benzin/diesel vita...felesleges és értelmetlen.Kinek ez, kinek az jön be ennyi.Csak vicc, hogy egy ios fan ha valaki fikázza az ios-t, egyből bevédi...az iphone vagizni jó maximum, hogy lássa a paraszt mennyi pénzed van.De erre jó egy millás barakka arany lánc is a nyakba, meg egy androidos teló
2012.04.07 19:16:20galicius
Korrektnek tűnik,de én inkább a Samsung Galaxi S III-at preferálnám.Nemsokára az is lesz és az már az iphone 6-ot is verni fogja.
2012.04.07 19:18:51luciferko
"Tapasztalatom szerint egy-két év alatt több mint száz extra app kerülhet egy telefonra, "
Két év alatt egy darab se. Nagy probléma? Igaz, a telefont telefonnak használom. Talán ezért.
2012.04.07 19:19:44luciferko
"Tapasztalatom szerint egy-két év alatt több mint száz extra app kerülhet egy telefonra, "
Két év alatt egy darab se. Nagy probléma? Igaz, a telefont telefonnak használom. Talán ezért.
2012.04.07 19:20:50Darkcomet
"Az 1280 * 720-as felbontás azt jelenti, a One X annyi pixelt tud megjeleníteni, mint egy átlagos laptop."
Aztán ez mért is jó? Klassz kis adatforgalmakat fognak majd generálni egy idő után a telefonok, ha el kezdik erre a felbontásra optimalizálni az oldalakat.
2012.04.07 19:25:07dukeekud
"az akku nagyon könnyen lemerül, előfordulhat, hogy a készülék nem bír ki egy napot"
Ezt ugy ertheti, hogy keszenleti uzemben sem bir ki egy napot sem ?
Mert akkor szar. Oke, ha a 4 proci fullon megy, akkor lemerul par ora alatt, de keszenletben birjon mar egy hetet.
Neha jol jon, ha keznel van egy nagyobb teljesitmenyu szamitogep, de ha ez akadalyozza a telefon funkciot, akkor turo.
2012.04.07 19:30:10kultúrpesszimista
spencer2012:
Nettó baromságokat beszélsz. Szerintem adj többet magadnak, mint egy hét az Iphone-nal, és tetszeni fog a dolog, hidd el... ;-)
2012.04.07 19:30:20DirtyHarry
spencer2012: ha a 200ezres iphone vagizni jó, akkor a 190ezres HTC mi a faszra? :D El kéne már felejteni ezt... akármerre nézek iphone-t látok, még nagyik kezében is, kurvára nem akar itt senki vagizni vele, csak megveszik mert jó... a többiben egyetértek, kinek a pap, kinek a papné, felesleges viták..
2012.04.07 19:32:46DirtyHarry
luciferko: egy app-ot se tettél még a telefonodra? talán nem is okostelefonod van, akkor meg minek szólsz itt be... ha neked még mindig a nokia 3210 jön be a legjobban, lelked rajtad, de lehet el kéne fogadnod hogy ma már nem mindenki csak telefonálni akar a készülékével, hanem millio más dolgot is, mert nem olyan beszűkültek mint egyesek...
2012.04.07 19:34:49szmoker (Homo Trollicus)
Fú de jó, helyben vagyunk.
Szifon vs droid.
Jól van gyerekek, most már csendesen, fellőtték a pizsit, mars aludni!
2012.04.07 19:36:45luciferko
DirtyHarry:
"egy app-ot se tettél még a telefonodra"
Nem. harmadszor is leírjam?
"talán nem is okostelefonod van,"
Ma már minden telefon az.
"akkor meg minek szólsz itt be."
Egyéni szociális problémád, ha azt hiszed, csak neked szabad.
"ha neked még mindig a nokia 3210 jön be a legjobban, lelked rajtad,"
Szerettem a Nokiákat. Most nem az van. Nagy baj?
"de lehet el kéne fogadnod hogy ma már nem mindenki csak telefonálni akar a készülékével,"
Ki mondta, hogy nem fogadom el. Ne vizionálj, senkit nem érdekel.
"hanem millio más dolgot is, "
Éljen. De ugye ez nem kötelező?
"mert nem olyan beszűkültek mint egyesek..."
Tágítsd a világnézeted. Rajtad múlik. Főleg, ha felfogod, a telefon csak egy eszköz.
2012.04.07 19:40:01Sosevót
Két év alatt sacc 10 új app került az én telomra. Az ios nem tudom mitől lehet jobb, ha a droidon mindent elsőre, értelem szerűen megtalálok. Illetve lehetőségekben verem is.
2012.04.07 19:40:43DirtyHarry
hu, idejössz a nagyképű dumával hogy a telefont telefonnak használod aztán meg kioktatsz hogy tágítsam a világnézetem, mert a telefon csak egy eszköz :D
Haláli figura vagy :)
2012.04.07 19:42:55DirtyHarry
Talán neked kéne tágítanod a világnézeted, és használni a telefonod telefonáláson kivül másra is, biztos vagyok benne találnál számodra hasznos és új dolgokat :)
2012.04.07 19:43:20Sosevót
Nem karcolódó kijelző... igen, mert törik.
2012.04.07 19:43:36guy2
Szerintem ez egy jó teló. Iphone4-em van, de kipróbálnám pár hétre. Ha megvannak rá a szükséges appok, meg is tartanám, sajna nem ismerem az android appokat.
2012.04.07 19:45:08luciferko
DirtyHarry:
Ne rinyálj.
Inkább relaxálj, akkor talán lenyugszol, és nem baszod fel magad azon, hogy nem mindenkinek a telefonja élete párja.
Jó vergődést. 600 appig meg se állj.
2012.04.07 19:46:24Sosevót
Eddig a kollégák ifonjain futó, és nekem megtetsző appot megtaláltam a droid marketen.
2012.04.07 19:48:49DirtyHarry
luciferko: tényleg nem mindenkinek a telefon az élete párja, de hogy jön ez most ide? :D
Nem basztam fel magam, jot mulatok azon hogy minden egyes okostelefonos posztnál jön egy okoska aki elmondja hogy ő a telefonját telefonálásra használja, minek okostelefon, neki elég a nokia :)
2012.04.07 19:50:43[Sven]
"az akku nagyon könnyen lemerül, előfordulhat, hogy a készülék nem bír ki egy napot"
- na jó kérem az már a világ szégyene. 190 ezerért veszel egy telefont, és az esti vacsoránál már nem tudsz odacsörögni hogy késel, mert lemerültél? vagy használjuk vezetékes telefonként? egy-két gyártót leszámítva, a többi is észrevehetné már, hogy nem ez a jó út, hogy a telefonálás rovására megy a totál fölösleges akksizabáló négy mag.
(csak mondom, hogy a moto defy+ több mint 3 napot(!) bír ki úgy h minden felvan csavarva rajta...)
2012.04.07 19:55:24]{udarauszkasz
En is csak telefonalasra hasznalom a telomat, + sms kuldesre. Sot, meg erintokijelzo sincs rajta. Viszont megy bele 2 kartya, 4-5 napig elketyeg keszenletben, es frankon, gyorsan lehet vele smsezni.
Ezek mind-mind pozitiv tulajdonsagok, ha mondjuk olyan munkakorod van, ahol egy 'okos' telefon csak hatrany.
Ezzel egy-ket billentyukombinacioval tudok valtani az sms iras, a 2 simkartya, es egyeb fontos dolgok kozott.
Netezesre, jatekra, ilyesmire pedig ott a laptop.
2012.04.07 19:56:08]{udarauszkasz
hm. valami nem stimmel, mert nem mennek el az uzenetek.
2012.04.07 19:57:36luciferko
DirtyHarry:
Akkor vele vitázz. Én mulatok rajtad, láthatólag nem fogtad fel agyilag, nem Nokiám van.
Téged sem az eszedért szerethetnek. Firkálj még, mulattatnak a butaságaid.
2012.04.07 19:58:25haggyadaszt
@spencer2012: az megvan, hogy rajtad kívül senki sem fikázta a másikat egészen eddig? Te vagy az első troll a topikban.
Ráadásul egy beszűkült látókörű, divatfikázós troll.
2012.04.07 20:00:19DirtyHarry
luciferko: láthatolag nem fogtad fel hogy egy TIPUSROL beszélek, nem konkrétan rólad, tőlem akár samsungod is lehet amivel CSAK telefonálsz, szóval te is beléptél a téged sem az eszedért szeretnek klubba, mert képtelen vagy értelmezni amit írtam, de mégegyszer: ÁLTALÁNOSÁGBAN beszélek, hogy mindig van egy hozzád hasonlo okoska aki elmondja mire való a telefon :D Szóval csak firkálj nyugodtan te is, én is jól szórakozom.
2012.04.07 20:00:38freep
Tessék venni pótakksis tokot, azt már bírja tovább is :)
Az appokról meg... Mikor megvettem a telót, mint az első számgép, minden sz@r rákerült.
Most híreket olvasok meg passziánsz. na jó néha egy kis fész is belefér...
Hogy hozzám túl okos a telefon? Lehet, de ez tetszett meg
Jah és az angryizét kifejezetten utálom
2012.04.07 20:04:13spencer2012
haggyadaszt: ha valaki rá akar beszélni egy ios-ra az már fikázása az androidnak ennyi
2012.04.07 20:10:47Hajdú Peter
DirtyHarry:"elmondja hogy ő a telefonját telefonálásra használja, minek okostelefon, neki elég a nokia :)"
Pedig sokan vannak igy, en is csak telefonalasra hasznalom a telefont. Ha Ilyen 4 procis gepet vennek, akkor azt laptop helyett vennem, persze csak akkor, ha folmegy ra, egy valodi oprendszer, mondjuk egy linux.(tudom hogy az android is linux alapu, de az akkor is csak buzulas, nem igazi operacios rendszer)
2012.04.07 20:14:55DirtyHarry
Péter: mindenki olyan készüléket vegyen amilyenre szüksége van... de ha ez a poszt az okostelefonokról szól, akkor nem jövök ide írogatni hogy én csak telefonálásra használom a mobilom, mert minek másra, meg anyámnak is levelet írok a postán, hogy jól vagyok...
Én meg pont akkor dobnám el a telefonom ha olyan valodi oprendszer kerülne rá mint amilyet te akarsz, nekem az a basztatás telefonon nem hiányzik amit a windowstol kapok a pc-n :)
2012.04.07 20:15:12haggyadaszt
@spencer2012: ez nem kicsit paranoiás tünet.
Csak azt nem tudom, hogy puszta paranoia, vagy letagadott irigység beszél-e belőled, mint mikor a suzukisok fikázzák a bmw-seket :-)
Akármeddig is megy a rivalizálás, a vége úgyis az, hogy a droid egy szabadabb, gazdaságosabb, flexibilisebb oprendszer, az iOS viszont stabilabb és élvezetesebb használni.
Amit igazán érdemes hasonlítgatni az a vas - na ezek alapján ez a HTC nagyon rendben van, de a gyenge akku és a durva ár nem győz meg.
2012.04.07 20:18:04ainex
Egy hónapja vettem Galaxy SII-t. A cikk alapján nem sokmindenben maradna alul az itt leírtakhoz képest, és fele ennyi pénzért egy kiforrott és bevált készülék. Mi az, amitõl ez a HTC tényleg jobb (az ICS-en túl)?
2012.04.07 20:18:37Scagnetti
Hajdú Peter
"Pedig sokan vannak igy, en is csak telefonalasra hasznalom a telefont."
Csak azt nem értem, ezt minek elmondani egy okostelefonról szóló cikknél.
2012.04.07 20:25:20spencer2012
haggyadaszt: akkor lenne igazad ha nem lett volna iphone4-em, vagy nem telne rá "savanyú a szőlő" effektus. De mint írtam kipróbáltam galaxy s2 után de nem bírtam vele, ennyi.Egyébként csak azt várom a magyarok mikor érnek el arra a szintre hogy nem vagizni vesznek valamit hanem azért mert jó.A suzukis példádra azt mondom, C4 GrandPicasso-m van új, szerintem a 6 millás árából tellett volna BMW-re is, mégsem azt vettem, mert nekem ezt tetszett, és pont leszarom amikor mellém állnak a lámpánál és utálkozva néznek át egy fele annyit érő kocsiból csak azért mert az BMW...ennyi
2012.04.07 20:27:57MaCS_70
kultúrpesszimista!
Nekem három hónapig volt iPhone-om, és nem jött be.
Az android viszont igen.
Nem tudom, miért olyan nehéz megérteni, hogy attól, hogy valami nekem nem tetszik, attól az még nem hulladék.
Meg azt sem értem, hogy miért baj az, hogy ezek a telefonnak nevezett miniatűr számítógépek többet tudnak mint egy alap telefon.
Ez nyilván egy jó készülék, de annak, akinek nincs szüksége a szolgáltatásaira, persze, hogy teljesen felesleges. De sokaknak jól jöhet a nagyfelbontású kijelző, a nagy teljesítmény (biztosan meglesznek hozzá a kellően drabális programok is), és még többekek az, hogy villogni lehet azzal, hogy nekik mennyire jól jön ez a teljesítmény.
A HTC meg szerintem kifejezetten minőségi készülékeket gyárt. A Diamondomat nagyon szerettem, a HD2-met imádom. Teljesen problémamentesek. (Bár a Sense nem az én világom.)
Üdv: MaCS
2012.04.07 20:32:32Swind
Galaxy S-em volt, ajandekba kaptam tavaly. Draga telefon, de muanyag szappantarto erzes. Egy ido utan elkezdett csak az a phone progi lefagyogatni (nem emlekszem mar mi a pontos neve), ami azt teszi lehetove, hogy halozaton legyen a keszulek. Mindezt tette, ugy, hogy csak akkor vettem eszre, ha feloldottam a kepernyot. 2 honapig turtem, hogy sunyi modon, nem tudnak hivni, mert csak akkor veszem eszre, mikor mar kiirja, hogy bocs, lefagyot az alkalmazas. Eladram. Iphone 4s lett. Minosegi ertzes kezbe venni, es nem fagy.
2012.04.07 20:33:01Cory76
Valahogy lemaradtam ezekről a kütyükről. A múltkor adtam magamnak egy órát, hogy megismerjem az "okos" telefonokat.
Azóta is azon gondolkodom, hogy minek egy telefonba iránytű, vagy 41 megapixeles fotó!? Tudom az egy Nokia:)
A másik dolog az áruk, az is igen vicces.
2012.04.07 20:34:35mennyi?husz!
Ha vki a teloval akarja a laptop, pc hasznalatot kivaltani ne csodalkozzon, h 1 nap alatt lemerul. Nekem jo kis HTC Desire -om van es mivel mobilnetet nem haszalom max a wifit es nem logok a telon orakat igy van, 3 napot(!) is kibir az atlag meg 2 nap toltes nelkul.
2012.04.07 20:35:42MaCS_70
DirtyHarry!
Olyan ez, mint hogy MINDIG van néhány okos, aki mondjuk egy motortesztre beírja, hogy a motor úgy ahogy van hülyeség, mert sokat fogyaszt, nem véd az eső ellen és még veszélyes is, úgyhogy ők sose vennének motort.
Üdv: MaCS
2012.04.07 20:37:35haggyadaszt
@spencer2012: "pont leszarom amikor mellém állnak a lámpánál és utálkozva néznek át egy fele annyit érő kocsiból csak azért mert az BMW"
Mondom, hogy paranoia :-) Tuti, hogy nem néz le egy BMWs sem egy Grand Picassót. Te észszerűség miatt vetted azt, ő meg lehet, hogy az élmény (hátsókerék-hajtás) miatt, egyáltalán nem vagizásból. Lépj túl az ilyen gondolkodáson, jobban fogod érezni magad. ;-)
Ugyanígy okosabb dolog az Androidot választani - kivéve, ha neked a stabilitás és látvány fontosabb. Semmi köze a vagizáshoz.
2012.04.07 20:37:58Swind
Előző hozzászólásomból kimaradt, hogy nem a telefonban csalódtam, hanem az android rendszerben.
2012.04.07 20:40:44MaCS_70
Swind:
Ezt is lefordítom autós vonalra:
Volt egy Opelem, de kiderült, hogy van egy félig rejtett hibája. Ezért aztán gyorsan eladtam (az vevőnek vajon szóltam-e...) és vettem egy Mercedest.
Minőségibb érzés és nincs hibája.
Üdv: MaCS
2012.04.07 20:42:02Tom66
Megjelenése óta HTC Desirém van, soha nem volt vele problémám (fagyás, stb.). A céges telefonom Iphone 3G (ami szintén tökéletes), de valószínűleg a következő telefonom is HTC lesz.
2012.04.07 20:43:36haggyadaszt
@MaCS_70: jaja, pont ezt akartam írni :-) Az emberek nehezen fogadják el, hogy ha valaminek nem ők a célcsoportja, attól az még lehet jó dolog. Pl. mikor meg a fröcsögés, hogy egy tesztelt autó 30 milkába kerül, és megérkeznek a kommentek, hogy "ennyiért házat veszek!"
2012.04.07 20:44:58spencer2012
"Tuti, hogy nem néz le egy BMWs sem egy Grand Picassót" Jahm, biztos azért van az hogy ha a pályán megyek 160-al akkor mindenképpen levillog, utána 2 km-el lejjebb el kell hagynom megint mert beáll 130-ra.Mikor elhagyom, megint letol.Érdekes, olaszban egy ferrari se tol le ha mondjuk "le merem" hagyni mert lassabban megy...szerintem ha gyakran járnál kocsival külföldre, akkor értenéd miről beszélek...
2012.04.07 20:46:03MaCS_70
Swindt
Bocs, keresztbe ment.
Maga az Android rendszer nem rosszabb, mint az iOS.
Más.
És nem jellemző rá az alapszolgáltatások hibája.
Üdv: MaCS
2012.04.07 20:46:45co2
Ami +
Htc össze van rakva, jó, minőségi
Van led, ami az értesítéseket mutatja
a sense végre normálisan néz ki
Ami -
Kijelzó, szerintem már túlzás, egy kézzel normálisan
nem lehet beérni egy 4,1 colos kijelzőt (4 és 4,3 még éppen elmegy átlagos kézzel)
Micros sim? vagdosni kell, meg átalakító, ha másik telóba áttennéd
Nincs Sd kártya (habár a 32 gb elég is lehet)
Akkumulátor duplán is, nem bír ki egy napot
és nem cserélhető
De ahogy látom majd minden teló ebbe az irányba halad.
Hatalmas kijelző, ehhez hiába nagyobb az aksi, csak 1 napot bír.
2012.04.07 20:53:55frankia
Zoltan77: az emberi szem = f1.0-t honnan veszed?[link]
2012.04.07 21:03:23TurboRudi
kb nyáron tervezek egy új telefont venni. 3 htc-m, meg egy samsungom van. igazság szerint meg vagyok mindegyikkel elégedve. (jó, mindegyikben van valami, ami nem tetszik). kiváncsi vagyok a sgs3-ra... de aztán majd elválik. addigra gondolom kiderülnek a htc gyermekbetegségei...
2012.04.07 21:03:54haggyadaszt
@spencer2012: mivel külföldön élek már 3 éve, és a melóm miatt sokat járom Európát, tudom miről beszélsz. Amennyire én látom, három féle vezető van a pályákon: 1. a tempomatos (mint én), 2. A száguldozó (aki letol de el is tűnik) meg a 3. A cammogó, akit mindenki leelőz. Sztem presztízsből nem előznek a bmwsek sem :-) na de ez már nagyon off, hagyjuk.
2012.04.07 21:06:55MaCS_70
co2
A 4,3 nekem egy kicsit kevés, az 5,3 már sok, nálam valahol 4,7-nél van az optimum.
Kézfüggő.
Ezeket a magas felbontásokat én se igazán értem, nekem tökéletesen elég a 200 körüli p/". De mellé téve egy 320-as kijelző tényleg üt, egy fotó például tényleg sokkal részletgazdagabb rajta.
Az átlagfelhasználó egy hét után persze azt is megszokja, és éppen olyan boldog lesz vele, mint a gyengébb kijelzővel azelőtt.
Üdv: MaCS
2012.04.07 21:32:27DirtyHarry
Macs70: a motor az jóóóó :)
2012.04.07 21:38:28mennyi?husz!
spencer2012
Te hulye vagy. Ez nem autos topik de amugy nekem is BMW van de nem banom ha le eloz vki mert epp 100-al v 130-al megyek csak. Veled van a baj, mert talaltal 1 idiota beemvest es rahuzod mindegyikre. Sokkal de sokkal tobb mas auto markat vezeto idota van.
2012.04.07 21:48:39spencer2012
"Te hülye vagy" Látod, innen is látszik az arroganciád, én nem beszéltem senkivel sem pejoratív...és nem szokásom hülyézni másokat
2012.04.07 21:49:41spencer2012
*pejoratív stílusban
2012.04.07 21:52:27mennyi?husz!
Kisebsegi komplexus voltan egy telefonos topikban el kezded szapulni azokat akiknek BMW-je van. Mar bocs de mi ez ha nem hulyeseg. Mas is irta el vagy tevedve. En is sokat vezettem, vezetek nem csak az orszagban...
2012.04.07 22:06:15spencer2012
Értem, ok, megkövetlek.Biztos kevés az az 1.5 millió km amit eddig levezettem.Elnézésed kérem
2012.04.07 22:34:00nviktore
Képtelen képkeret: frissitsd az androidod, vagy tedd fel a cyanogent, az egy custom rom, nekem az megy a galaxy s2-ön.
Desire, desire s, iPhone után most galaxy s2-őt használok CyanogenMod custom rommal, az okosok szerint ez a tuti kombináció, jelenleg nincs jobb!
Az iPhone 4 teljes csalódás volt, maradjon a beszűkült amcsiknak meg a lányoknak, fekérben
2012.04.07 22:54:22Gera
Szerintem teljesen jó lehet ez a telefon. Másfél éve van egy Desirem és annyira jó, hogy egyelöre nem akarom lecserélni, mert nem látom, mit nyernék. A lényeg, hogy én szívesen vennék HTC-t, mert jó.
2012.04.07 22:57:15nviktore
Huong: a legend műanyag aksi fedele, nem antenna, csak rövidre kell zárni a csatlakozókat és a rendszer azt hiszi hogy ott a fedél, és voilá, újra működik a legend. Reszeteld az androidot és mintha egy új telód lenne, amivel még telefonálni is tudsz... ;)
2012.04.07 23:01:57Georgethebig
Én próbáltam a HTC HD2-t windows-os változatban. Pár hónap után is sírtam, mert egy rakás sz. volt az op rendszer rajta.Egyébként a főzött andriod viszonylag jól ment a HD2-n, de néhány hiba miatt nem volt túl élvezetes a használata...
A Desire HD nekem nagyon rendben van, főleg a HD2-es vesződések után ez szinte problémamentes.
Az akksi itt is szűk keresztmetszet, ha autóban töltöm menet közben, akkor talán kibír egy napot, igaz nyúzom is, mert sok a telefon, netet is használom szépen. Sajna a kijelző sokat eszik...
Az új android frissítés a sense-el viszonylag rendben, csak a rövid rezgő visszajelzés szarakodik időnként.
Ez a oneX nem ér szerintem majd 2kilót... Majd hamarosan elindul az ára lefelé....
A cikkírónak pedig a GPS és a Navigáció közötti különbséget érdemes átgondolnia... a cikk végén...
A Desire HD-s méreten a navigáció használata már simán, gond nélkül megy. Megváltás.
Biztosan lesz majd a tyúbon összehasoníltó video, ott majd látszik, hogy mit tud sebességben...
2012.04.07 23:15:36metalion
spencer2012: Te egy akkora kisebbségi komplexusos pöcs vagy, hogy az már hihetetlen. Te minden fórumon arra lyukadsz ki, hogy BMW helyett Citroened van és azt hiszed az egész világ téged néz. Nos, a világ le sem szar téged. Nekem BMW-m van és a Citroeneket észre sem veszem, egyszerűen azért mert nem érdekel kinek milyen autója van és hidd el más is így van vele (fentebbről senkit nem érdekelsz, lentebbről meg senki nem egy Citroenbe vágyik). Meg hogy te 1,5M km-t vezetsz... ja, meg a többi amit összehazudozol örökké.
2012.04.07 23:16:43Stohl András
Scagnetti"Csak azt nem értem, ezt minek elmondani egy okostelefonról szóló cikknél."
Okos telefonosokkal az a baj, hogy kivétel nélkül buzik. Azért kell nekik az okostelefon, mert faszbukolnak, más néven fosbukolnak. És azért faszbukolnak, mert azt szeretnék, hogy a fosojukat jól megkurják egy nagy fasszal. Ezért kell különbséget tenni, az okostelefonosok, és a normális telefonosok között.
2012.04.07 23:19:48Stohl András
Scagnetti"Csak azt nem értem, ezt minek elmondani egy okostelefonról szóló cikknél."
Okos telefonosokkal az a baj, hogy kivétel nélkül buzik. Azért kell nekik az okostelefon, mert faszbukolnak, más néven fosbukolnak. És azért faszbukolnak, mert azt szeretnék, hogy a fosojukat jól megkurják egy nagy fasszal. Ezért kell különbséget tenni, az okostelefonosok, és a normális telefonosok között.
2012.04.07 23:24:10Triest
Elég sok iphone volt már a kezemben 2G-től 4G-ig. Természetesen komolyan gondoltam, amit írtam. Az apple 1 hardware-re gyárt 1 szoftvert, mégsem tökéletes. Nekem az iphone sokkal lassabb és sokkal döcögősebb volt, mint ezen az android.
2012.04.07 23:37:19Anders Behring Breivik
Nagy barmok vagytok, hogy egy telefonos cikkben autokrol pofaztok. Inkabb hasznaljatok ki, ezt a ritka lehetoseget, hogy hozza lehet szolni, es zsidozatok. Legyetek esznel, ezzel a telefonnal is, csak a nemzetkozi zsido oligarhak akarnak titeket atverni.
2012.04.07 23:41:56MaCS_70
Georgethebig!
A HD2 már WinMo alatt is tejesen rendben volt nálam - SPB Mobile Shel-lel.
Utána Android került rá (NexusHD2 majd Hyper), amivel volt némi gondom, aztán kiderült, hogy egy utólag feltett tárcsázó okozza.
Egy napot szinte mindig kibír az akku.
Üdv: MaCS
2012.04.08 00:02:13TurboRudi
jók ezek a cikkek, amikhez hozzá lehet szólni. mindenki arról ír, hogy neki milyen van, vagy volt...
2012.04.08 00:18:06nekem gyanus volt mar az elejen is...
Operációs rendszertől és vastól függetlenül felháborítónak tartom, hogy egy telefon 1napot vagy neadjisten még kevesebbet birjon ki... Heeeee???
2012.04.08 00:19:05Kócos János
Szóval.. Galaxy S2-m van, jelenleg Ubuntu alapú BackTrack 5 Linux fut rajta virtuális gépen keresztül, de ugyanígy lehet futtatni rajta az ubuntut is. Minden funkciója megmarad, internetezni is lehet vele, stb. Magyarul az android KÉPES futtatni egy linuxot is, ugyanúgy, ahogy windows alól is tudod futtatni (droid esetében egyszerűbb, mivel a kernel nagyjából megegyezik a linuxéval).
Jelenleg ICS fut az S2-n is. Az enyém ugyan t-mobilos, de kis csavargatással rámegy a hivatalos samsung frissítés is, illetve bármilyen egyéni rom (cyanogenmod ajánlott).
Az iOS vs droid flame war tök fölösleges. A menü ugyanolyan gördülékeny az S2-mön, mint a szifonon, csak az a különbség, hogy - ugyan hardverben kb megegyeznek - egy 4S majd' háromszor annyiba kerül, mint egy S2. Persze, szép a körbefutó kis krómcsík, meg az üveg elő-, és hátlap, de nincs kedvem 40 ezret fizetni, ha kiesik a kezemből. Az S2 repült már két emeletet is lefelé, volt egy enyhébb karc a kijelzőn. Bevittem samsungékhoz, mert tropára ment a mikrofon, és recsegett a hangszóró (vsz az esés miatt), nem kérdeztek semmit, cserélték az egész elejét a telefonnak. Azóta egy karc nincs rajta, és semmi baja. Mellesleg 3 óra alatt megcsinálták.
2012.04.08 00:21:55Kócos János
Az egy napos akksiidő pedig a tesztidőszakra jellemző. Nyilván, amikor valaki telefont tesztel, akkor buherálja egész nap, nem átlagos felhasználóként kezeli. Amikor elfoglalt vagyok, és az S2-t csak az alap funkciókra használom (telefonálás, SMS, e-mail, és néha facebook), akkor kibír 3-4 napot töltéssel. Amikor egész nap taperolom, netezek rajta, megy a Temple Run, stb, akkor a sok helyen emlegetett egy napot hozza. Egy 4,7 kijelzőnél már a fényerő is számít... a folyamatosan bekapcsolt GPS, bluetooth, wifi, stb mind feleslegesen szívják az akksit. Ezek az egynapos rémhírek azt az időt mutatják, amit a telefon folyaatos baszkuráció mellett MINIMUM teljesít. Nem a valós, mindennapi értéket.
2012.04.08 01:28:38Kard
Mindenkinek mások a tapasztalatai :).
Nekem egy HTC Desire S-em van és nagyon szeretem. Nem fagy, egyedüli problémám vele, hogy néha ha sokszor baszakodik az itthoni Telekomos router akkor egy idő után nem frissíti a leveket automatikusan.
Egy kollégámnak viszont a Samsung Galaxy S2-je kb 60 centiméter magasról leesett a kőre és ripityára ment az egész kijelzőn lévő üveg. Csere volt valami 40e forintért mivel üveg magában nincs így kijelzőt is kellett cserélni.
2012.04.08 04:46:29tildy:)
Par hete upgradeltem htc desirerol iphone4-re. Hatalmas csalodas volt , bar ez nem a telefon hibaja, vagyis reszben azert megis.
Kezdodott azzal, hogy nincs t9 , vagy masneven smart dial. A leggyakoribb funkcio volt, amit hasznaltam, a fene fog kis betugombokon neveket beutogetni, sokkal kenyelmesebb, ha nagyobb szambokon teheto szotarasan mindez.
Aztan ott volt, hogy kuldok par kepet ismerosoknek. Oke, fenykepezo, katt-katt, share: hoppa, kuldhetem nyomtatora, vagy emailbe, sehova mashova. Na jo, akkor legyen email, kivalasztok het kepet, kuldenem, visszalep, kuldenem visszalep. Semmi hibajelzes, semmi info, nem kuldi el. Oke , probaljuk harommal, elmegy, halleluja.
Kovetkezo lepes, egy-ket szemelyt kitennek fokepernyore, oket gyakran hivom. Nem lehet.
Oke, probaljunk csengohangot ratenni, fel -1 ora molyolas...
Oke, szinkronizaljunk fb kontaktokat : alapbol nem tudja, program feltesz.... Szerencsetlensegemre van megegyezo nevu ismerosom, a program pedig az o arckepet rendeli hozzam, kerdes nelkul, de nem csak a telefonon, a laptopomon is atvalt...
Ezek utan azt mondtam, oke ez igy nekem nem oke, ezek gyakran hasznalt funkciok, ezek kellenek . A telo (upgradeben lett veve) ment paromnak, en pedig egy X-t tettem az X melle. Vegre nyugodt a lelkem.
Tevedes ne essek, nem vagyok iphone ellenes, rendszeresen hasznalok IOS-t, megis , a teloval nem voltunk kompatibilisek. Ez van. Viszon rengeteg olyan embert ismerek, akinek nagyon bejon a 4s. Valoszinuleg ok nem is hianyoljak azt, ami nekem korabbrol kb termeszetes volt.
2012.04.08 04:55:19tildy:)
Odahaza valoszinuleg elszallt ara lesz, draga csomagban is le kell meg szurkolni legalabb 30 ezret melle. Errefele 30 font havidijas csomagban mar ingyen ideadjak.
2012.04.08 08:07:41newnt55
Ma minél nagyobb egy teló annál faszagyerekebb vagy.
Régen minél kisebb volt annál faszább voltál.
Szánalmas már ez az okosteló mánia, mindenki fújja a maga véleményét.
Talán a legnagyobb fejlesztés az nfc chip, az használható dolog.
Nevetséges, hogy lassan csak 1 napot bírnak töltés nélkül.
A legtöbb ember a klotyón ülva játszik rajta meg tologatja az ikonokat meg lapozgatja a fényképeket. de jó.
2012.04.08 08:48:12Antikbox
"Ettől még az iPhone 4S méltó riválisa." A 4S egy kifutó model. Nem riválisa, max. távoli követője. Az iOS-t és az Androidot nem lehet egy lapon említeni. Ugyan az mint anno (és ma is!) a Windows. Az Android több száz készüléken futhat, nagyjából semelyiken sem problémamentesen. Az iOS az iPhone-ra lett írva, kizárólag arra fejlesztik és optimalizálják. Nem kérdés...
2012.04.08 08:49:26metalion
"...felbontása miatt kiváló eszköz lehet azoknak az informatikusoknak, akiknek távolról kell rendszereket menedzselniük. Az 1280 * 720-as felbontás azt jelenti, a One X annyi pixelt tud megjeleníteni, mint egy átlagos laptop."
Ez végülis mi a tököt jelent? Ez most már akkor laptop? 4,7"-on? Laptopon egy ilyen felbontás szarnak számít, androidos rendszeren az ilyen nagy felbontásnak csupán annyi a jelentősége, hogy szebb tud lenni a képe és simábbak/szebbek a nagyítás-kicsinyítés fázisai. Illene tudni, hogy ezeken a rendszereken "1 pixel nem 1 pixel" - ha már ilyen témában írunk cikkeket. A natív felbontásnak csak a "hagyományos" rendszereken van jelentősége.
2012.04.08 09:10:16mennyi?husz!
Antikbox
Nem kerdes...pff. Az a baj, h sokan azt hiszik mert iPhone-uk van tobbek es mert iOS hasznalnak, pedig semmivel nem jobb. Kb mint a magyar film klasszikusban a Traubi vs Colanal. Ugyanazt a cukros szart csurgatod a beleidbe de az alltal, h trubit azt hiszed mas vagy mint a tobbi. Ami akkor is meg most is vicces. Android akkor fagy a telokon ha szanaszet van hekkelve. Nekem Desire van 1,5 eve gyari rendszerrel, nem fagy, minden jo rajta. Anno iPhone 3-al vettetem ossze es nem volt rosz telo de jobb se mint a HTC-em de dragabb az igen.
2012.04.08 11:15:36-=[Henrik]=-
"A gyorsaság miatt mozgó tárgyakról is szép képet tudunk készíteni"
Ha nem értesz hozzá, akkor inkább ne írd le... Nem a gyorsaság miatt lehet szép képet készíteni mozgó tárgyról, hanem a tág rekesz miatt, ami kis expozíciós időt enged meg, ergo nem fog bemozdulni a tárgy.
2012.04.08 12:29:28zpequino
Azért azok se gondolkodják túl a dolgot, akik állandóan felteszik a kérdést, hogy mire kell az embernek ekkora teljesítmény.
Hát mondjuk arra, amiért a számítógépeknél is azért veszed meg a lehető legfaszább konfigurációt, mert ahogy egy ilyen telefont, azt se fél évre veszed (ha van eszed) és ha jövőre kijön BÁRMILYEN hülyeség, amit én futtatni akarok rajta, akkor legyek már rá képes anélkül, hogy új cuccot kelljen venni hozzá.
Már azt is érdemes beleszámolni, hogy ezek a telefonok elég jó fényképezők is, sok embernek az is megér annyit, hogy nem hurcol magával egy nyaralásra külön fényképezőgépet, esetleg nem is vesz, mert ott van benne az is. Aki venne kézikonzolt, mert rohadtul unja magát a buszon, annak is jó alternatívája lehet (tudom, miért nem olvas, meg miért nem snake-ezik, de itt most nem ez a kérdés). Ha valaki ezeket összeadja, ezek se 20 filléres tételek.
De ez úgy is ugyanaz a vita, hogy mi a francra jó egy M3-as BMW, mikor a régi Swifttel is lehet közlekedni. Hát arra, hogy ... jobb. :)
2012.04.08 13:04:38pbando
Megvárom mig 110e lesz fél év mulva aztán megveszem. Egy tavalyi Sensation 96e.
2012.04.08 13:27:37Rafkóblog
Sent from iPad :)
2012.04.08 13:29:58luciferko
Bandi, ennél korrektebben nem lehet összefoglalni az okostelefon kontra butatelefon háborút.
Nálad a pont. Megragadtad a lényeget.
(A magukat találtnak érzőknek üzenem, nem iróniának szántam a mondandóm)
"Stohl András
Scagnetti"Csak azt nem értem, ezt minek elmondani egy okostelefonról szóló cikknél."
Okos telefonosokkal az a baj, hogy kivétel nélkül buzik. Azért kell nekik az okostelefon, mert faszbukolnak, más néven fosbukolnak. És azért faszbukolnak, mert azt szeretnék, hogy a fosojukat jól megkurják egy nagy fasszal. Ezért kell különbséget tenni, az okostelefonosok, és a normális telefonosok között."
2012.04.08 13:51:56Ica a fekete cica
marhaság, okosfon nem kell faszbukoláshoz, egy 4ezres prepaid csomagban adott gazdaságos telefoson is ott a friendface kliens függő nagyiknak.
2012.04.08 13:57:26Dagee
Aki egy kis tabletet szeretne annak szuper választás!
2012.04.08 14:57:36Oromis
Öröm olvasni, hogy így összegyűlt az összes HTC fikázós, HTC bedöglős banda :) Nekem HTC Touch PRO volt az előző telefonom, a jelenlegi HTC HD2 és mind a 2-t imádtam, a HD2-t most is imádom, de régóta agyalok androidoson, az ASUS Transformeremen megszerettem ezt a jégkérémszendvicset is, úgyhogy hajrá HTC, szerintem egy ONE X rendel :) A HTC telefonjai számomra mindig is a minőséget jelentették mr Windows Mobil óta, amikor a villogó telefonos majmok még azt sem tudták mi az a HTC. Csak azt ismerték, nokija, szamszung, szonierikszon, motorola. Mi az a HTC? Biztos valami gagyi. Tehát uraim, a HTC még mindig világvezető az okostelefonok gyártásában! Egyébként pedig valóban a Speedshop-nál kell venni HTC-t, mert Ők a hivatalos forgalmazó és márkaszerviz. Háztól-házig szervizzel.
2012.04.08 15:15:16MaCS_70
pbando: Csak ővatosan. A Galaxy S 2 pl. most is gyakorlatilag annyiba kerül mint egy éve.
Oromis: Pont Te ne próbálnád ki a Leon az Androidot???
Üdv: MaCS
2012.04.08 18:22:17mayerpeti
Tetszik ez a telefon is akár a Galaxy S2 de addig nem veszek ilyet amíg legalább 2-3 napot nem bírnak.
2012.04.08 19:52:15MaCS_70
mayerpeti!
Erre két megoldást tudok:
1. Nagyobb kapacitású akku. Egy barátom ilyet tett az SGS2-jére. 4-5 napot bír -- kár, hogy a telefon (ami egyébként éppen a karcsúságával is hódított) baromi bumszli lett tőle.
2. Vársz. Éveket. Vannak ígéretes akkutechnológiák, de ki tudja, lesz-e belőlük piaci termék, és ha igen, mikor.
Üdv: MaCS
2012.04.08 21:10:47mayerpeti
köszi MaCS! :)
Első megoldás még számomra elfogadható is. Megvárom mire lesz egy ilyen a One X-re aztán szerintem veszek egyet
2012.04.08 22:06:30HangiG
Csodalatos... a cikket koveto kommentekbol kiderul hogy:
1) az iOS szar
2) az android szar
3) maga az okostelefon mint otlet alapbol szar
4) minden BMW-vel rendelkezo ember bunko, paraszt es mindenki azt nezi hogy ki kozlekedik Citroen tipusu gepjarmuvel
5) a 4-es pontot figyelmen kivul hagyva mindenki BMW-re vagyik
6) akinek nem iPhoneja van annak azert az nincs mert nem teheti meg maganak
tenyleg.. ennyi baromsagot 1helyen olvasni.... kesz orom :)
szerintem az iOS es az android is jo pl. mindkettonek megvan az elonye is hatranya is.. minden ember mas, szubjektiven tesz kulonbseget valakinek ez efyertelmubb es konnyebben kezelheto - valakinek az.
Es szerintem az ertelmesebb emberek mar eszrevettek, hogy az Apple mint termekgyarto csak a begyepesedett agyu nepesseggel rendelkezo Magyarorszagon jelkepe a sznobizmusnak "jujj ha apple-je van az csak menozni akar" "apple szar csak felvag vele" stb.
Hidd el nem leszel se tobb se kevesebb attol hogy apple-t hasznalsz e vagy nem. Csak nezz szet a vilagban ne csak a lepkefingnyi orszagodat lassd ahol elsz. Mindenhol mashol erdekes modon az apple is csak egy termek... ugyanolyan mintha egy Nokia 3210-esed lenne vagy egy Samsung Galaxy Nexusod stb.
Az hogy az apple draga, relativ... (most pl a nagyon apple ellenesek nezzek meg h mennyibe kerul SIM-Free iPhone 4s es nezze meg melle ezt a HTC keszuleket meg mondjuk egy Samsung Galaxy S II-t vagy a Nexust...
Annak meg tenyleg csak gratulalni tudok aki azthiszi, hogy minden autos ot nezi es szivatja csak azert mert nekik BMW-juk van.. es biztos csak azert veszik, hogy fel tudjanak vagni vele...
Ember.. most komolyan...
egyreszt hogy jon ez ide?! masreszt ki kivancsi Rad az utakon?! szerintem mindaddig senki amig nem kerulsz eppen balesethez kozeli allapotba. Nem kene ennyire rafeszulni a dolgokra... attol, hogy valaki Rad nez vagy a kocsidra, az nem azert van mert lenez.
Kepzeld piros lampanal rendszerint nezelodok... olcsobb es dragabb kocsik fele is egyarant..
2012.04.08 22:12:57HangiG
...es senkit nem nezek le, senkire nem nezek fel.. es ok sem teszik egyiket sem.
Kicsit azert szar lenne a foldon elni ha mindenki mindig ugyanazt akarna nem?
gondolj bele mindenki hofeher Dacia-val jarna mindenkinek Nokia 5110-ese lenne stb stb.
Nem lenne tul fasza ugye?!
Ezert jo az ugy ahogy van. kulonboznek az emberek, kulonboznek az igenyeik, es kulonboznek az anyagi lehetosegeik is, de attol nem kell azt gondolni, hogy aki tehetosebb csak csak BMW-t es Mercedest akar venni es azert veszi, hogy felvagjon vele.
Te is gondolj abba bele, hogy miert pont a Citroent valasztottad es nem mondjuk a Fiatot peldaul vagy a Suzukit. Mert neked a Citroen pont megfelel es ennyi pont.
Nah ezzel beis fejezem :)
Tovabbi kellemes napot! :)
2012.04.09 18:35:55MarcMuniesa
1 hete van ilyen telefonom, X10rol valtottam. Az akksira jon jovoheten uj fw. pont olyan a telefon mint amire szamitottam, nem csalodtam. a mostani szofttal is birja 3 oraig max fenyerovel, wifivel, mindennel bekapcsolva. es mivel 4+1 mag van benne ezert alvo modban lenyegeben nem fogyaszt, ejszaka merult 3%ot wifi mellett.
2012.04.12 13:55:39haggyadaszt
[link]
ez igaz a one X-re is?