A Dallasban található Texasi Egyetem kutatói olyan fejlesztést mutattak be, ami lehetővé teszi számunkra, hogy Superman módjára átlássunk a falakon. A kutatók által készített szenzor olyan kicsi, hogy mobiltelefonba is beleépíthető, és annak kijelzőjét tudja használni a kép megjelenítésére, de a technológia a gyakorlatban egy sor komolyabb területen is használható lehet, mint a bemutatón elhangzó röntgenszemű mobil. Így például a röntgen kiváltására orvosi felhasználásnál, hamis bankjegyek azonosítására, vagy reptereken a csomagok biztonsági átvilágítására.
Az amerikai kutatók megoldása az elektromágneses spektrum egyik kevéssé használt tartományát, a terahertzes hullámhosszt használja; ez az infravörös és a mikrohullámú tartomány között helyezkedik el. A hullámhossz különlegessége, hogy a kibocsátásához és az érzékeléséhez is kevés lencsét, és aránylag kis méretű szenzort igényel. Ez pedig egy olcsó CMOS feldolgozócsippel alkalmassá teszi olyan kicsi és költséghatékony szerkezet megépítését, amit akár mobiltelefonba is be lehet építeni.
A technológia persze komoly személyiségi jogi aggályokat vet fel, ezért a kutatócsoport egyelőre a nagyon rövid hatótávolságú, nagyjából tíz centire ellátó, de a lehetőségekhez képest nagy felbontású képet adó változatán dolgozik.
Hozzászólások
2012.04.23 18:06:06dex.ion
"A technológia persze komoly személyiségi jogi aggályokat vet fel,"
hát és ez még rendkívül enyhe kifejezés volt...!
2012.04.23 18:14:24trz176
Tökéletes csúsztató cikk azoknak, akik nem ismerik a fizikát.
2012.04.23 18:21:13Rézfánfütyülő fűzangyal
És a cikkíró nem ismeri a fizikát, csak a bulvár-újságírást!
2012.04.23 18:24:20Niro
Miért mi van a fizikával?
2012.04.23 18:41:05woox
ha ennyire olcsó és tök egyszerű, akkor eddig miért nem ezt használták? gondolom, nem most fedezték fel ezt az elektromágneses tartományt. :)
2012.04.23 18:41:13ingenium rusticus /Csellók, gordonkák, doktorik
Ez az, ami nem lesz a mobiltelefonokban.
Biztos vagyok benne, hogy szaporodna az erőszakos bűncselekmények száma.
2012.04.23 18:48:41Photopolymer
A dolog működik,
hiszen lassan már egy évszázada lesz, hogy feltalálták a rádiólokációt. Persze akkor hatalmas monstrumokkal, de ennek a mérete is csökkent mint a telefonodé a zsebedben. 20 éve még az is elképzelhetetlen volt amit ma tudnak.
A lencse sem olyan mint a szemüvegben, hiszen az elektromágneses sugárzást másként kell fókuszálni, de lehetséges, erre is van sok példa manapság.
Ami ezt lehetővé teszi az a nagyon érzékeny vevő, nem a kisugárzott nagy teljesítmény !!! ( gondoljunk csak szintén a telefonra aminek a GPS vevője a műhold néhány wattos jelét mekkora távolságból érzékeli.
Az előállítot kép pedig leginkább a 4D ultrahangra fog hasonlítani, mivel az is ilyen elven működik, csak éppen a gyerek érdekében ártalmatlan ultrahang tartományban és folyadék a közvetítő közeg itt pedig a levegő.
Ahogy ott is átlátni az anya hasfalán itt is csak más a közeg, az esazköz és az érzékenység de az elv ugyanaz.
2012.04.23 18:50:12Sang Lee
az egy egzakt tudomány. Ez meg egy semmi, ami a "teraherz-es" tartományról le van írva... nem is tudom, semmi köze ahhoz, hogy min lehet átlátni, meg egyáltalán. Na mindegy, ezt kár volt posztolni.
2012.04.23 18:54:20ColT
Én megelégednék a lite verzióval, amivel csak ruhákon lehet átlátni... :)
2012.04.23 19:18:42SadBoobie
@photopolymer:
Amit ma tudnak a telefonok az pontosan 20 évvel ezelőtt is elérhető volt.Két lényeges különbség volt: az ár és a méret.
A GPS nem a vevő hanem az adó extra tulajdonságai miatt működik - fentről tökéletes a rálátás mindenhova, a kibocsájtott rádiójelet pedig lehet erősen fókuszálni, mert a GPS műhold orbitján a Föld csak kb 90 fok alatt látszik és elég sok műhold kering veszett sebességgel...
A lencse pont olyan mint a szemüvegben, az infravörös tartomány fölött lencsékkel már lehet fókuszálni a sugárzást - nézd csak meg közelebbről a TV távirányító vevő részét....
Az ultrahang nem a frekvenciájától, hanem az erősségétől tud káros lenni.Ugyan azon a frekin működnek az ultrahangos forrasztók mint az egészségügyi berendezések - csak a powerben van egy "kis" eltérés.
A rötgensugárzás terjedéséhez nincs szükség közegre, sőt bármilyen közeg csak akadályozza - gyengíti.
A fizikai elv pedig nem ugyan az, sem a felhasznált fizikai tulajdonságok, sem a jelfeldolgozás tekintetében.
A többi helyes :-)
Csak bátorkodnám megjegyezni, hogy ez a rötgen izé is, mint a GPS csak fele részben a felhasználó érdekeit fogja szolgálni...
2012.04.23 19:33:58Chigavera
ColT, a ruhán átlátó cucc már egy jó ideje megvan, az USA használja is a reptereken, és épp mostanában volt balhé belőle, hogy "túl részletes" (azért ne Playboy szintre gondoljunk) képet ad, és a biztonságiak imádtak kukkolni vele. Úgyhogy most egy kicsit átalakították. De ott van, műxik.
Jópár éve volt ugye a 0 luxos infrakamera-para, ami frankón átlátott a vizes fördőruhán. Ez már abszolút konzumer elérhetőségű cucc (nekem is van pl. egy a szekrényben ilyenből).
A falon átlátást a katonaság, terrorelhárítás szintén meglévő eszközként használja. Házfal nem gond, meg tudják mondani, hol tartózkodik az illető a házon belül. (Ezt használták nemrég például a francia terrorista csóka elfogásánál is.)
Ami technológiai szinten kész, annak nem kell túl sok idő a hétköznapi forgalomba való bekerülésig, más kérdés, miként szabályozzák a hozzáférést. Valószínű, hogy nem lesz annyira könnyű hozzájutni, mint mondjuk egy halradarhoz, de ismerve a technológiai feketepiacok működési elvét, nem is lesz lehetetlen. Következmény? Na az lesz az érdekes kérdés.
2012.04.23 20:05:14trz176
ha átlát a falon is, akkor miről fog visszaverődni az érzékelőre a jel? :D Valami itt megalol.
2012.04.23 20:15:28victor vacendak
Miért nevezik röntgenszeműnek? Talán rtg sugárzással műkszik és egy detektor érzékeli az ojjektum tűloldalán? Nem. Peta és exaherz közötti tartományú? Nem. Akkor?
Már így is elég durva merre tarta világ, hogy minden a kibaszott mobiltelók köré szerveződik, de ha ez a technológia tényleg bárki számára elérhető lesz, nagy hatótávval, az tényleg a világ vége.
2012.04.23 20:20:34Chigavera
Kedves trz, nincs ebben semmi ördöngősség, többféle megoldási verzió létezik, nézd meg pl. ezeket:
[link]
[link]
2012.04.23 20:27:58Martian
Újabb waporware, kamu fejlesztés...
2012.04.23 20:32:50Chigavera
Nem kamu, csak kényelmetlen a gondolat. Bye bye privacy :(
2012.04.23 20:39:20Lyuk! Én vagyok az Apááád!
...ha mondjuk, teszem fel játszok a kukimmal, akkor a szomszéd live nézi végig a fal másik oldaláról? ...ajjajjjhhhh...nem kell ez a technika.
rögtön rendesek, jól neveltek lesznek az emberek...mert mindenki attól fél, hogy látják mit csinál..
ettől viszont frusztráltak lesznek az emberek és végül egyszer csak hirtelen legyilkolják egymást a sok visszatartott gonosz gondolataik, érzéseik miatt, amit nem élhetnek ki... a röntgen telefonok miatt...
itt a világ vége!
u.i.: most már csak 1 funkció fog hiányozni a mobiltelefonokból...a gondolati hullámok érzékelése, lefordítása .....hujjjujjjúúúújjjj :DDD
2012.04.23 20:41:20Townsend
CoIT! Köszönjük az értékes hozzászólását. Reméljük, nemsokára nézegetheti saját testét a ruháin keresztül. Vagy akár a beleit...
2012.04.23 20:41:23lutria
Csak éppen miért tennének ilyet egy mobilba,amikor még a 3-5 MP felbontású optika sem túl elterjedt?Pedig gondolom nem kerül sokkal többe a gyártása mint a leggyakoribb 1.5Mp-s mobilok kamerái.
2012.04.23 20:41:39No.1.
Ez jó lesz majd a betörőknek is. Tudják mikor vannak otthon, illetve hányan vannak... :/
2012.04.23 20:47:15Townsend
Chigavera! Aztán majd úgy járunk ezzel a pl. tűzoltóknak ajánlott technológiával, mint a szervízekből eltűnő mesterkulcsokkal. Istenkém, hát mindenki azt lop, amit tud.
2012.04.23 21:04:08Csato
"A technológia persze komoly személyiségi jogi aggályokat vet fel,"
És ez mennyire szokta őket érdekelni ?
2012.04.23 21:16:23Chigavera
Townsend,
ha arra gondolok, ahogy kamaszkoromban árulták az orosz katonák piáért az akkori csúcstechnológiának számító katonai éjjellátókat, hát akkor ja.
2012.04.23 22:17:27witriol
Simán működhet. Persze nem úgy mint szupermennél :) létezik olyan hőkamera ami az emberi bőr alá belát pár (3-5) mm-re,sőt cm-re és arról készít hőtérképet. PL kiválóan kimutatja az izületi gyulladásokat. Úgy tudom, távoli infrában mér. Ha nagyobb a hullámhossz, akkor simán elképzelhető a dolog. DE szerintem a felbontása alkalmatlan a jobb minőségű orvosi diagnosztikára. Tuti nem tudja kiváltani a röntgent. 0.1mm-1mm a hullámhossztartomány. ha a közepét vesszük, ~0.5mm akkor a szórócentrum mérete amit megláthatunk az minimum 0,5 mm, de inkább a duplája. Ez viszont csak 1-2 pont dilemmájára elég. Amiről egy 10*10-es képet akarunk látni az legalább 10mm. Ez azért nem egy orbitálisan jó felbontás. A 4d-s ultrahang bőven felülmúlja.
2012.04.23 22:18:53METO
De legalább már a hullámhosszt is Hz-ben mérik... :O
Biztos jobban hangzott így mint az hogy 300 mikrométeres hullámhossz.
2012.04.23 22:21:34ver@s kan-tár
Nem is az adó az, ami a halál mellett kikezdhetetlen bizonyosságképpen megáll, hanem a tény, hogy amire az emberi lénynek alkalma adódik, azt végül meg is lépi, és amit csak elkövetni képes, előbb-utóbb el is követi. Ezzel és ezután sem lesz majd másként. Amivel élni lehet, élnek azzal, és ha egyúttal vissza is lehet vele élni, akkor visszaélnek vele. Valójában ez volna az a végtelenül pragmatikus metodika, amit a köznyelv úgy foglal igen tömören és találó-cinikusan össze, hogy: na és akkor mi van? Az effélék már csak ennyire szimplex dolgok, a séma öröktől való. Fizika, törvény, társadalmi konvenciók, felnőtt korba átörökített gyermekmesék, a senki földjén is simán kipusztulásra ítélt morális kötelmek ide vagy oda. Mit sem számítanak. Nem is számítottak soha.
2012.04.23 22:30:18kovi1970
Fake! Majd ha mutatnak olyan képet ami ezzel a technológiával készült...
2012.04.23 22:58:12jakabfit
Nem valami hasonlót használtak a Sötét Lovagban?
2012.04.23 23:32:31trz176
Persze, hogy létezik hőkamera, de ahhoz nem is kell adó, itt pedig arról beszélnek. Ha valami átlát a falon, az nagy valószínűséggel átlát az emberen is, a röntgennek sem véletlenül van a vizsgált tárgy túloldalán a vevőrésze, mivel a sugárzás áthatol az adott anyagon, a visszaverődésből nem tud képet csinálni. Talán nem véletlenül volt az eredeti cikkben kérdőjel is a falon átlátás után, csak itt már lemaradt?
2012.04.23 23:33:50Wannabe
Majd hamarosan követi ezt a találmányt a piacon a röntgenvisszaverő tapéta meg falfesték is.
2012.04.23 23:35:50trz176
Egyébként ez nem röntgen, csak így volt egyszerűbb megírniuk. Valami nagyon távoli infra.
2012.04.24 00:44:14Reggie
Google translate jobb munkat vegzett volna... A kedves elkoveto inkabb irna cipokrol cikket.
2012.04.24 01:22:15dr. Ez is csak egy nick
TECHNIKA, baszd meg, TECHNIKA!
NEM technológia!
És ezt a terahertzes hullámhossz vajon hány mikrométeres frekvencia lehet?
Photopolymer:
Fizikai ismeretek terén méltó társa vagy a cikkírónak. Javasolnám a rádióhullám-terjedés tanulmányozását különféle frekvenciákon.
Chigavera:
Te dettó.
"árulták az orosz katonák piáért az akkori csúcstechnológiának számító katonai éjjellátókat"
Egyrészt csúcsTECHNIKA, másrészt árulták ám a lófaszt.
(Gondolom, persze, te nem vettél, de a haverod apjának ismerőse egy pótkocsira valót.)
2012.04.24 01:49:41tomy27
Egyáltalán nem elképzelhetetlen. És még mennyi minden van amit már rég megcsináltak (mindenféle összeesküvés elmélet nélkül) és nekünk fogalmunk sincs róluk itt Kelet-Európa szívében.
2012.04.24 03:57:35petru
"És ezt a terahertzes hullámhossz vajon hány mikrométeres frekvencia lehet?"
Ez aztan jo volt!
2012.04.24 08:02:52_zulu_
"És ezt a terahertzes hullámhossz vajon hány mikrométeres frekvencia lehet?"
Egy ilyen mondat leírása után én nem fikáznám senki fizikatudását... :-)
2012.04.24 11:07:41Radio Silicon
Ha vizes a ruha, akkor nem megy át rajta a teraherz sugár, a víz egymilliószor jobban elnyeli a sugárzást ebben a tartományban, mint a látható fény tartományában.