Kétmillióba kerül az androidos luxustelefon

2013.02.12. 11:14

6994 brit fontba – mai árfolyamon számolva 2 380 185 forintba – kerül a hampshire-i Church Croockhamben gyártott Vertu Ti nevű luxuskategóriás okostelefon. A titánkerettel és zafírkijelzővel felszerelt androidos telefon az ár és a felhasznált alapanyagok alapján inkább ékszernek mondható; ezt az is alátámasztja, hogy az eszköz még nem 4G-kompatibilis.

Vertu Ti
Vertu Ti

A Vertu tavaly még a Nokiához tartozott; a cég már akkor is luxustelefonokat gyártott, de a Nokia a saját operációs rendszerét, a Symbiant részesítette előnyben. A Vertu vezérigazgatója, Perry Oosting a BBC-nek elmondta, hogy ezúttal azért döntöttek az Android mellett, mert az elterjedtebb a Windows alapú telefonoknál. Oosting fontosnak tartja, hogy az általuk gyártott eszközöket más rendszerekbe is integrálni lehessen; bár a Windows Phone sikeres jövő elé nézhet, még mindig kevésbé népszerű, mint a mobil operációs rendszerek piacának 60 százalékát lefedő Android.

A Vertu ennek ellenére nem törekszik a készülékei tömeggyártására. Bár a cég már több mint tíz éve létezik, mostanáig csak 326 ezer telefont értékesítettek. Oosting ezt nem tartja meglepőnek, szerinte a készülékek ára is azt tükrözi, hogy nem tömegterméknek szánják a kézzel gyártott telefonjaikat. Éppen ezért azt is megtehetik, hogy minden eszközükön található egy „concierge” (portás) gomb is; ezt megnyomva mozgósítható a helyi ügyfélszolgálat, akik akár az éttermi asztalfoglalásban is segítséget nyújtanak. Hutch Hutchinson, a Vertu vezető tervezője szerint a minőségi anyagok használata nem sznobizmus a cég részéről. A zafír, amit sokan csak rongyrázós üvegként emlegetnek, rendkívül strapabíró anyag, egyedül a gyémánt tudja megkarcolni.

A vállalat még nem hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit, de annyit elárultak, hogy a bevételeik szinte minden évben növekedtek a cég megalapítása óta – kivéve 2008-ban, amikor a Lehman Brothers összeomlott, és kitört a válság. A Vertu képviselője azt is elmondta, hogy a telefonjaik Kínában a legnépszerűbbek.